|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Waledac-botnet még nem a múlté
2010. március 11. 10:23, csütörtök
Néhány héttel ezelőtt a Microsoft szakértőinek és informatikusoknak sikerült megbénítaniuk a Waledac nevű botnetet, azonban ez csak az első lépés volt.
A Waledac kiiktatásához a hatóságok egy trükköt vetettek be: egyszerűen lekapcsolták a fő szerver internethozzáférését. A hír bejárta a világsajtót, azonban az igazi feladatok csak most kezdődnek. "A fertőzött számítógépek megszerzett IP-címeit most szeretnénk továbbítani az illetékes internetszolgáltatóknak és csak ők kereshetik majd meg az embereket" - elentette ki Thorsten Holz informatikus. A szakember és kollégája, Ben Stock részt vettek a Waledac felszámolásában. A két informatikusra hárult a botnet működésének kielemzése.
Holz úgy vélte, hogy mivel a megfertőzött PC-k és laptopok már nem kapnak friss információkat a fő szerverről, így a védelmi programoknak elvileg könnyen meg kellene tisztítaniuk a kártevőktől az érintett számítógépeket. Feltéve persze, hogy ezek a szoftverek még működnek, hiszen a legtöbb kártevő rendelkezik a vírusirtókat kiiktató funkcióval. A b49 hadműveletnek nevezett akció furcsaságai itt azonban még nem értek véget. A dinamikus IP-címek miatt csak nehezen lehet megállapítani, hogy melyik számítógép fertőzött és melyik nem. A legnagyobb problémát a jogi akadályok jelentik. "Szerverünk állandó kapcsolatban van a fertőzött PC-kkel. A Waledac frissítési mechanizmusát felhasználva mindegyik konfigurációra eljuttathatnánk egy olyan alkalmazást, ami elpusztítaná a kártevőket, de ez a megoldás sok országban komoly jogsértésnek minősülne, ráadásul nem lenne túl etikus dolog. Vagyis kizárólag az internetszolgáltatókkal való együttműködésben bízhatunk" - közölte Stock. Időközben egyre többen vonják kétségbe az akció sikerét. A Microsoft korábban azt állította, hogy a botnet volt felelős naponta 1,5 milliárd spam e-mail elküldéséért. Nos, a Waledacot kikapcsolták, de a kéretlen elektronikus reklámlevél-forgalom azóta sem csökkent. "A Waledac a lekapcsolásakor már rég nem volt egy masszív spamküldő gépezet. A 1,5 milliárdos értéket hónapokkal ezelőtt regisztráltuk" - hangsúlyozta Thorsten Holz. S hogy akkor miért is volt hasznos az akció? Nos, utólag derült ki, hogy a botnetet üzemeltetők szerették volna megszerezni számos ftp- és webszerver hozzáférési kódjait és jelszavait és ezeket használták volna fel spamküldésre. Emellett szintén a hálózat segítségével terjesztettek el számos hamis vírusirtót. Paul Ferguson, a Trend Micro elemzője ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a Microsoft alighanem egy vagy két szervert "elnézett", vagyis valójában nem sikerült teljesen lekapcsolni a Waledacot. Kapcsolódó cikkek
![]() Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |