Friss a hír, miszerint a Perzsia hercegét is látható lesz a hazai IMAX-ben. Ennek örömére utánajártunk, hogy milyen IMAX és 3D-bemutatók várhatóak idehaza.
Hirdetés
Valljuk meg, bármennyire is érdekes élményt jelent egy térhatású film, manapság inkább már az számít hírnek, ha egy filmet nem 3D-ben terveznek - például a napokban derült ki például, hogy Ridley Scott is 3D-s Alient tervez. Azonban (egyelőre) nem kell megijedni, hiszen a sok 3D-s bejelentés leginkább a 2011-re tervezett alkotásokat érinti, ráadásul a filmek zömét normál kamerákkal forgatják, csak az utómunkák során effektezik, így legtöbbjük normál, 2D-s változatban is megtekinthető lesz.
Ha utánanézünk, láthatjuk, hogy míg 2007-ben három nagyobb 3D-s premier volt a mozikban, 2008-ban négy, addig 2009-ben már 14, melyek közül nagy örömünkre egy kivételével mindet láthattuk. 2010-ben jelen tervek szerint Amerikában minimum 19 3D-s filmet mutatnak be, illetve mutattak be, hiszen az idei első fecske, az Alice Csodaországban már megérkezett, nálunk is látható. (2011-re már most 15 3D-s próbálkozást jelentettek be.)
A növekedés tehát egyáltalán nem számottevő, s a legnagyobb pozitívum, hogy ezen filmek zöme idehaza is látható lesz, jórészt a világpremierrel egy időben. Ez nem csoda, hiszen a tavalyi év húsz legsikeresebb hazai premierje között nyolc volt 3D-s, a legsikeresebb nem tárhatású film címét az összesítésben "csak" negyedik Másnaposok szerezte meg.
Idén már láthattunk 3D-filmet az Alice mellett, hiszen a Toy Story első két részét újra bemutatták térhatású verzióban, s a következő 3D-premierre sem kell sokat várni, hiszen március 25-től érkezik a Dreamworks-től az Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon). A nyár folyamán ugyancsak 3D-támogatással nézhetjük meg a nagyobb animációs filmeket, mint a Toy Story - Játékháború 3-at (Toy Story 3), a Shrek a vége, fuss el vélét (Shrek Forever After), a Gru-t (Despicable Me), majd később a Ga-Húl őrzőit (Legend of the Guardians) és a Megaagyat (Megamind). Sőt, ha úgy vesszük, akkor a Kutyák és macskák: A rusnya macska bosszúja (Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore) is nagyrészt animált állatokat tartalmaz.
A listából is látszik, hogy akárcsak tavaly, idén is leginkább az animációs alkotásokra lesz jellemző a 3D, de szerencsére április 15-től az élőszereplős, igaz effektekkel dúsított Ttánok harca (Clash of the Titans) is térhatású lesz, akárcsak a Harry Potter és a Halál ereklyéinek első része, no meg év végén, december 16-tól az új Tron-film. A nagy kérdés az, hogy a Véres Valentin és a Végső állomás 4 mintájára a 2010-re tervezett 3D-s horrorok, a Piranha 3D, a Resident Evil 4. része, az Afterlife, illetve a Fűrész 7. része látható lesz-e itthon is? (A fenti filmek mellett még 3D-ben lesz látható Amerikában a Step Up című táncos film harmadik része, az új Jackass-film, és három további animáció, az Alpha and Omega, a Tangled és a Maci Laci-mozi.)
IMAX-filmekből sajnos már nem lesz ilyen széles a választék idén, főleg, hogy az Avatar hatalmas sikere miatt már pár hete a Toy Story sem kapott itthon IMAX-támogatást. Kapott azonban az Alice Csodaországban és kapni fog az itthon az amerikai premier előtt 8 nappal bemutatkozó Perzsia hercege: Az idő homokja, no meg persze a harmadik Toy Story-film júniusban. Rossz hír azonban, hogy a napokban kiderült, hogy a UIP Dunafilm mégsem hozza be Magyarországra az Így neveld a sárkányodat IMAX-kópiáját. (E példából is világossá válik, hogy a forgalmazók a műsorváltozás jogát fenntartják, bármikor változtathatnak terveiket.)
oké, akkor én itt őrködöm, aki bejön, és még nem csinált animált játékfilmet, az csak olyan engedélyt kap pofázásra, hogy pl...alig várom hogy kijöjjön a titánok harca, meg hogy biztos jobb lesz a tojsztori minta...valaki majd váltson le reggel 6 kor, mert megyek dolgozni
A nagyobb filmekhez külön renderprogramot is használnak, ami általában jobb és gyorsabb mint a 3D-s modellező sajátja, ezzel számolják ki a végső képeket; csak érdekességképp az Avatar, a Star Wars, és a Toy Story is a Pixar által kifejlesztett programmal nyerte el végső formáját: Renderman A 3D-s mozik annyiban nehezítik meg az effektcégek munkáját, hogy itt már nem lehet csalni olyan dolgokkal mint pl. egy előre felvett robbanást rámontíroznak a végső képre, mert az térben csak egy "papírlapnak" látszódna.
"Nem kell a dráma! Viszont egy ilyen programot mondjá, és az ne a fotósóp, vagy a 3dmaksz legyen ám!" maya, blender, cinema 4d, lightwave, az egyedi, adott studio által fejlesztett szoftverek sokaságáról inkább ne is ejtsünk szót. "jelentenként szinkronizálni kell - időnként mozognak is a kamerák rémlik" Group;) "Amellett vannak olyan jelenetek amik annyira ki vannak centizve, hogy ha kicsit tovább csúszik a kamera láthatóvá válna a hiányzó háttér, vagy oda nem illő elemek" Bebaszna, ha ilyen lenne szegény grafikus nem találna munkát.
A nagyobb bajt itt az jelenti, hogy a kirenderelt elemeket később vágják, effektezik ha szükséges, illetve manipulálják megfelelő módon. Ha eredetileg is 3d-snek készül a cucc, akkor nincs probléma, megfelelő szoftver képes ennek a normális lekezelésére. Ha eredetileg 2D, akkor a megfelelő project dokumentáció alapján újra kell vágni/effektezni
"Rossz hír azonban, hogy a napokban kiderült, hogy a UIP Dunafilm mégsem hozza be Magyarországra az Így neveld a sárkányodat IMAX-kópiáját." Ez nem rossz hír hanem jó hir:-)
Aha "sec perc alatt", meg "csak annyi a feladat..." aha... Asszem valahogy így készülhetett a hihetetlenül fantasztikus magyar szuperfilmünk a kis vuk is. Fogjuk meg azt vigyétek mentalitással. Kicsit gondolkozni kéne, mielőtt ilyen alapvető ostobaságokat leír valaki. Az igaz, hogy az eredeti számítógépes animációs filmekről lehet készíteni 3D-s változatot egy extra kameraállás felvételével, de hogy egyszerű lenne azt azért nem mondanám. A két kameraállást jelentenként szinkronizálni kell - időnként mozognak is a kamerák rémlik? -, az egymáshoz igazított viszonyuk sem mindegy, és összességében a 3D-s mozi nem annyiból áll, hogy két képet egymásra vetítek oszt kész. A 3D-s verziók elkészítése legalább annyi melóba kerül - ha nem többe - mint az eredeti film elkészítése. Arról nem is beszélve, hogy speciálisan kell renderelni, IMAXnál dupla kópia, stb... Amellett vannak olyan jelenetek amik annyira ki vannak centizve, hogy ha kicsit tovább csúszik a kamera láthatóvá válna a hiányzó háttér, vagy oda nem illő elemek. Ezeket mind javítani kell... Szóval, ha valaki nem csinált még animált játékfilmet, akkor ne mondjon már akkora baromságokat mint egy ólajtó.
Ha nem értesz hozzá akkor miért kell leszólni azt amit a másik mond? Ezt sosem értettem az emberekben, és általában az idősebbekre jellemző akik azt hiszik, hogy amiatt, hogy öregebbek ők mindenhez értenek és mindent jobban tudnak. Te is valószínűleg ilyen lehetsz, már a paneltinik megnevezéseddel is arra utalsz, hogy te nem ott laksz, te idősebb vagy, többet érsz stb. Amúgy az illetőnek igaza van. Az összes géppel készített animációnál csak annyi a feladat, hogy a szem távolsággal eltolva két pozícióból kell lerenderelni a képet, ha megvan az animáció eredeti forrása. Ha nincs akkor szívás. Egyébként 3ds modellező szoftverekkel készülnek ezek a dolgok. A drágaságot az okozza, hogy nagyon sok munkaóra kell ahhoz, hogy olyan részletes modelleket és jeleneteket hozzanak létre amik láthatóak a moziban+ ahhoz hogy ezt a részletességet utána lerendereljék belátható időn belül elég komoly géppark kell.
Olyan vicces paneltiniktől olyan hsz-eket olvasni, miszerint : "utólag konvertálták", meg "virtuális kamerát és újra renderelik"... mintha lenne akárcsak parányi fogalmuk arról, hogy miként készülnek ezek a dolgok, forintba átszámolva milliárdokért. Nem kell lebaszni, én sem tudom, de nem is beszélek ilyeneket...
A Resident Evil 3. része az Extinction, a 4. Afterlife lesz! Nem úgy volt, hogy a Fűrésznek már a 6. része is 3D lesz? Gondolom nem lett, nem hallotam róla. Kamu? Még az anaglyph Bloody Valentine 3D szemcsimen is rajta van....
"az Avatar hatalmas sikere miatt már a Toy Story sem kapott itthon IMAX-támogatást. Kapott azonban az Alice Csodaországban és kapni fog az itthon az amerikai premier előtt 8 nappal bemutatkozó Perzsia hercege: Az idő homokja, no meg persze a harmadik Toy Story."
AZ animációs filmek 3D programmal készülnek, úgyhogy egyszerűen beraknak még egy virtuális kamerát és újra renderelik a filmet. Akár az összes nem kézzel rajzolt rajzfilmet 3D-síteni lehet sec perc alatt.
tényleg, az animációknál nem ezt a konvertálós eljárást használják készítés közben? vagy ott mi a metódus? (tudom, wiki vagy google, de hátha valaki egy ilyesmihez síkhülyének is el tudja mondani:)
Szép lista, de nagyobb részük még nem 3D kamerával készült (animációkat kivéve ugye), hanem utólag konvertálták át őket 3D-re. Ilyen a Titánok harca is ...