Itt a Twin Peaks utódja
2010. március 8. 23:30, hétfő
Pár hét és bemutatkozik Amerikában a lépten-nyomon a Twin Peaks utódjaként emlegetett sorozat, a Happy Town. A készítők elmondása szerint azonban nem áll meg az összevetés, az új sorozat sokkolóbb lesz.

Április 28-án mutatja be az amerikai ABC csatorna viszonylag régen halogatott krimisorozatot, a kisvárosi Happy Town-t. A 8 részből álló első évadban több ismerős színész is fel fog tűnni, többek között Amy Acker (Dollhouse), Robert Wisdom (Prison Break), Sam Neill (Crusoe), M.C. Gainey (Lost), France Conroy (Sírhant művek), Abraham Benrubi (Vészhelyzet) és Steven Weber (A színfalak mögött).


A Minnesota állambéli Haplin városkájában játszódó történt középpontjában egy múltban, az ezredforduló táján történt gyerekrablás-sorozat áll. A sorozat első része pedig azzal indít, hogy hét évnyi bűnmentességet követően ismét csak bűncselekmény történik a városban, melynek hatására sötét tikok kerülnek a felszínre.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 10. 14:29 | válasz | #15
Milvelhogy hülyeség elkezdeni nézni anélkül, hogy láttad volna a sorozatot.
2010. márc. 09. 21:02 | válasz | #14
TP-et nem láttam (zenéje kurvajó), de a TP Fire Walk With Me akkora szar (nemtom, hogy seqel, prequel, vagy mi, de...) ritka, hogy végig se nézek filmet (kb. 80-ból 1) de ezt nem bírtam! De ez a sori jöhet! :-)
2010. márc. 09. 18:59 | válasz | #13
Pedig állítólag úgy írták a történetet (legalább is eleinte) mint abban a bizonyos játékban, amikor egy papírra mindenki ír egy mondatot, aztán felcsavarja :)
2010. márc. 09. 17:15 | válasz | #12
A világ, meg a hangulat Lynch "beteg" fejéből jött, és az hamisíthatatlan, (épp pár napja botlottam bele a Radírfej-be) de hogy a sztorivonal egyáltalán létezzen és tartson valamerre, na, ahhoz kellett Mark Frost kitartása.
Ja, és az egész szart se ért volna Angelo Badalamenti zenéje nélkül.
2010. márc. 09. 16:13 | válasz | #11
Kötve hiszem, hogy csak úgy hirtelen döntötték volna el, hogy ki legyen a gyilkos.
winnie  
2010. márc. 09. 13:44 | válasz | #10
"Azonban azt tudni kell, hogy nem ilyen hosszúra tervezték, csak mivel népszerű volt, elkezdtek epizódokat írni hozzá és egyre jobban belebonyolódtak a történetbe"

sokkal hosszabbra tervezték. mert sorozat volt. és ahogy írja srobert, sajnos az írók szabaddá tették a hátsó felüket a csatorna utasítására, hogy az szabadon beimplementálja nekik a proverbális nemi szervét. ergó, füttyantett egyet az abc és az írók random kiválasztottak egy gyilkost és lebuktatták.

"stílusú sorozat, David Lynch ért hozzá."

a nagy hiba viszont, hogy sokan túlértékelik a pilotot író lynch szerepét, hiszen a sorozat folyását, a történetet már nem ő határozta meg.
winnie  
2010. márc. 09. 13:41 | válasz | #9
sokkal, de sokkal eredetibb sorozatok vannak és voltak. abban semmi eredeti nincs, hogy kisváros és gyilkosság meg nyomozás meg szappanopera. semmi. nulla. zéró. a hangulat, az viszont nagyon más volt.
2010. márc. 09. 11:56 | válasz | #8
De ahhoz hogy ez a sorozat szó szerint véve Twin Peaks-es legyen, a sötét atmoszféra mellett némi abszurd humort is kell, hogy tartalmazzon.
2010. márc. 09. 11:52 | válasz | #7
jócskán.
csak, mert 3 a magyar igazság. :)
(most fejbelövöm magam szóismétlésért, annyira utálom)
2010. márc. 09. 11:51 | válasz | #6
igaz!
nincs is jobb szó egy korszakalkotó, akkori tv-s sorozatok határait jócskán szétfeszítő, emberek döbbenetét (jó és rossz megítélés irányában egyaránt) jócskán kiváltó alkotásra. ;)

OFF
van valakinek eredeti 'én öltem meg lora palmert' pólója? :))
ON
2010. márc. 09. 11:46 | válasz | #5
Meg a stúdió nyomására (csökkenő nézőszám) a 2. évad közepén derült ki a titok, így az évad második fele kissé okafogyottá vált...
2010. márc. 09. 11:28 | válasz | #4
A Twin Peaks minden idők egyik legeredetibb sorozata, nincs hozzá fogható hangulatú, stílusú sorozat, David Lynch ért hozzá. Azonban azt tudni kell, hogy nem ilyen hosszúra tervezték, csak mivel népszerű volt, elkezdtek epizódokat írni hozzá és egyre jobban belebonyolódtak a történetbe, kicsit túlcsavarták. De még ennek ellenére is jóóóó.
2010. márc. 09. 10:55 | válasz | #3
Nem azért, de SZERINTEM evvel a véleményeddel nem sok követőt találsz, legfeljebb olyanokat, akiknek nem annyira tetszett, de akkor sem szarozzák le.
blitzy  
2010. márc. 09. 04:06 | válasz | #2
Nem azért, de SZERINTEM meg k***a jó volt!!!!
bigjoe  
2010. márc. 09. 00:04 | válasz | #1
Nem azért de SZERINTEM a Twin Peaks ritka szar volt..