Leálltak a Ubisoft szerverei
2010. március 8. 12:47, hétfő
Újabb nagy pofont kapott a Ubisoft "újgenerációs" védelmi rendszere, melyhez - mint ismeretes - folyamatos internetes kapcsolat szükségeltetik.

Vasárnap délelőtt ugyanis bekövetkezett az, amit nem egy fórumozó nálunk is felvetett, miszerint hiába él nála folyamatosan a kapcsolat, ha a kiadó központi szerverei leállnak. És le is álltak. Így tegnap délelőtt óta a frissen megjelent és elég sokat csúsztatott Assassin's Creed II és a Silent Hunter V PC-s változata sem játszható, mivel nem elérhetők a szerverek.



A pillanatok alatt feltámadt népharagra a Ubisoft szóvivője elég gyorsan válaszolt. Az illető a kiadó fórumán közölte, hogy "nincs semmilyen információm az eseményekről, mivel nem vagyok bent az irodában", de hozzátette, hogy "mivel hétvége van, így többet nem tehet." Ám hétfő délelőtt első dolga lesz kideríteni, pontosan mi is történt.

FRISSÍTÉS: Alig pár perce a Ubisoft hivatalos közleményt adott ki az ügyről, melyben az áll, hogy külső behatloás történt a kiadó szervereire és bár azok nem álltak le, a szolgáltatás délután 2:30-tól este 9-ig nem volt elérhető. Ráadásul ez csak a játékosok 5%-át érintette. Azokat, akik először szerettek volna beregisztrálni valamely játékkal a szerverre.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
opeca  
2010. márc. 09. 14:05 | válasz | #17
Mekkora lol már ez az Ubisoft...

Azt már mondtam, hogy az egyik Splinter Cell-nél olyan védelmet raktak az első verzióba amit feltörtek, de aki eredetibe vette meg az nem tudott játszani?:DDDDDDD

Láma banda
2010. márc. 09. 11:41 | válasz | #16
Mntha a Blood Bowl tovább bírta volna.. vagy egy hónap kellett neki.. és a patcheknek is mindíg kell, már vagy egy hónapja kint van egy friss javítás (a játék legalábbis szól) de még sehol nincs kint törve..
Indigo  
2010. márc. 08. 19:44 | galéria | válasz | #15
2010. márc. 08. 19:24 | válasz | #14
És én hogy le lettem tolva, amikor meg mertem említeni, hogy ilyenek elő fognak fordulni.
Na mindegy, új generációs Ubisoft játékot továbbra sem veszek, van annyi kiadó, akinek odaadhatom a pénzem, és cserében nem ba..nak ki velem.
Narxis  
2010. márc. 08. 19:03 | válasz | #13
Itt rekonstruálták, hogy mi történt:

Narxis  
2010. márc. 08. 18:51 | válasz | #12
ennyi
2010. márc. 08. 18:46 | galéria | válasz | #11
Hát azért azt nem mondanám... Egész délután voltak fennakadások, és per pillanat most sem tud senki belépni...
2010. márc. 08. 18:30 | válasz | #10
"Így tegnap délelőtt óta a frissen megjelent és elég sokat csúsztatott Assassin's Creed II és a Silent Hunter V PC-s változata sem játszható, mivel nem elérhetők a szerverek."

ehh, még 1 cikket se tudtok normálisan összelopkodni?
2 órás leállás volt azóta minden megy normálisan
kozik  
2010. márc. 08. 18:24 | válasz | #9
A vége kamu. Lakótársam korábban kezdett játszani és ő is pofára zúgott.
morden  
2010. márc. 08. 15:54 | válasz | #8
Nincs valami hétvégi felügyelő aki, ha hibát észlel akkor kijavítva és szól a főnöknek hogy hello ezt történt. Nagyon szigorúan vehetik kint a hétvégi munkát, igazából ez a megdöbbentő, hogy normális cégnél aki a piacból él az hanyatt-homlok rohannak kijavítani a cuccot/ informálódni...
Narxis  
2010. márc. 08. 15:38 | válasz | #7
DAK3  
2010. márc. 08. 15:11 | válasz | #6
nemlehet minden tökéletes... ök is emberek ök is hibázhatnak/nak!!! de ez rohattul ciki váááááááááááááááááá aszitem lesek a székröl a röhögéstöl de azok akik megvették.... szoval nice job... ezaz ubi közeledik a csöd muháháhháááááá mindigis utaltalak titeket.... de mostmár!!!! vááááááááá grat ubi szánalom fujj fujj fujj uborkasoft....!!!
2010. márc. 08. 14:45 | válasz | #5
Igen, ez az. Az szívja meg, aki megveszi eredetiben. Aki meg nem, az meg örül. Igazán kidobhatnák már az összes ilyen vevőt hátráltató védelmi rendszert.
2010. márc. 08. 13:59 | válasz | #4
jáj. Azt is el tudom képzelni, hogy rosszakarók meghekkelték a szervereket (de legalábbis erre fognak majd hivatkozni >:D). Szegény legális játékosok pedig önhibájukon kívül jól pofára estek.

well done! (:
2010. márc. 08. 13:24 | válasz | #3
elkurtak, nem kicsit... nagyon. mar reg fel kellett volna adni ezt a vedelmi rendszert... sot mar a tokeletes vedelmi rendszert magat fel kellett volna adni, egy konnyen belathato dolog miatt: hiaba irnak egy "tokeletes" vedelmi rendszert, mert ugyis van kint egy programozoz aki okosabb es feltori, mindez csak ido kerdese.
asszem eddig a gta 4 birta a legtovabb (2 het azt hiszem)
lako  
2010. márc. 08. 13:22 | válasz | #2
Több mint ciki. Igy vedd meg az eredeti jatekot 9 ezer forintert... A poen pedig az, hogy mindezek kozben a warez valtozat gond nelkul ment :D
2010. márc. 08. 13:04 | válasz | #1
Cikiiiiiiiii, nagyon cikiiii :D.

Az állítólagos tökéletes rendszer 1 nap alatt lelőtte magát :D.

Micsoda balhék lehetnek most az ubisoft forumokon :D