Oscar 2010: A bombák földjén - Avatar 6-3
2010. március 8. 07:41, hétfő
Meglepetésre nem született meglepetés és a kétfős versengés győztese végül James Cameron volt feleségének háborús thrillerje lett.

Hat Oscar-díjat vihetett haza A bombák földjén (The Hurt Locker), míg az Avatar mindössze hármat. Pedig a Nagy Levélfiaskó után úgy tűnt, hogy bekavar a politika és nem az érdemek fognak dönteni, s A bombák földjén című filmre sokan csak azért nem fognak szavazni, mert szabálytalankodtak a producerei. Az már sajnos korábban eldőlt, hogy az outsider meglepetés apró filmen és a bevételi rekordokat döntő nagyszabású filmen kívül másik alkotás nem szólhat bele a versenybe, pedig például Az egek ura vagy a Becstelen Brigantyk mindkettőnél jobb volt. De hát..., nem az SG döntött, nem is a nézők, hanem Seth Rogen, Anne Hathaway, James McAvoy, Hugh Jackman, Tom Cruise, Steven Spielberg és a többi hollywoodi színész, rendező, vágó, operatőr, díszlettervező, akik tagjai a filmes Akadémiának.


És ők ezúttal úgy gondolták, hogy A bombák földjénél nem volt jobb film, ami valahol a papírforma, hiszen Kathryn Bigelow filmje az idei több mint 50 filmes díj nagy részét elvitte - miért ne nyerte volna meg az Oscart is? Hasonlóképp borzasztó papírforma, a fogadási irodákban mindössze 1,03 körüli szorzókkal adott győzelem volt a két mellékszereplői díjé - nyert is (idén kébé ötvenedjére) Christoph Waltz (Becstelen Brigantyk) és Mo'Nique (Precious).

Ugyancsak várható volt, hogy idén rendezőnő lesz a legjobb a kategóriájában, így James Cameron pikáns módon épp volt felesége előtt kellett, hogy fejet hajtson, nyert Kathryn Bigelow. S az eddig felsorolt két cím mellé A bombák földjén még a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb vágás, a legjobb hang és a legjobb hangkeverés díját is hazavihette. Az Avatar (természetesen) a legjobb különleges effektusoknak szóló elismeréssel vigasztalódhatott, valamint a legjobb díszletekkel és fényképezéssel.


Az mindenesetre a fenti két filmről, a két favoritról, mindent elmond, hogy azokból A bombák földjén főszereplőjén, Jeremy Renneren kívül más színész szóba sem jött a jelöléseknél, így Jeff Bridges és az előző napon az Arany Málnát is elnyerő Sandra Bullock jóformán ellenfél nélkül vehette át megérdemelt szobrocskáját. (Utóbbi ugyancsak egy nem az Oscar-versenyben indított, de 250 millió dollár bevételt is meghaladó, hatalmas meglepetés okozó filmjéért, a The Blind Side-ért.)

A "futottak még" kategóriákból még a Fel hozhatott el két díjat (legjobb animáció és zene), míg a Precious (legjobb adaptált forgatókönyv), az Ifjú Viktória királynő (legjobb jelmez), a Crazy Heart (legjobb filmdal) és a Star Trek (legjobb smink) egyet-egyet. A sok papírforma díj mellett a legnagyobb meglepetés talán a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriája hozta, ahol is nem Haneke Fehér szalagja és nem is 2009 legjobb filmje, A próféta nyert, hanem az argentin-spanyol krimi, az El Secreto de Sus Ojos.


A 2010-es Oscar-díj nyertesei:

Legjobb film: A bombák földjén
Legjobb színész: Jeff Bridges (Crazy Heart)
Legjobb színésznő: Sandra Bullock (The Blind Side)
Legjobb rendező: Kthryn Bigelow (A bombák földjén)
Legjobb férfi mellékszereplő: Christoph Waltz (Becstelen brigantyk)
Legjobb női mellékszereplő: Mo'Nique (Precious)
Legjobb idegen nyelvű film: El Secreto de Sus Ojos
Legjobb animációs film: Fel
Legjobb forgatókönyvadaptéció: Precious
Legjobb eredeti forgatókönyv: A bombák földjén
Legjobb díszlet: Avatar
Legjobb fényképezés: Avatar
Legjobb jelmez: Az ifjú Viktória királynő
Legjobb dokumentumfilm: The Cove
Legjobb dokumentum-rövidfilm: Music by Prudence
Legjobb vágás: A bombák földjén
Legjobb smink: Star Trek
Legjobb zene: Fel
Legjobb betétdal: The Weary Kind (Crazy Heart)
Legjobb animációs rövidfilm: Logorama
Legjobb élőszereplős rövidfilm: The New Tenants
Legjobb hangvágás: A bombák földjén
Legjobb hangkeverés: A bombák földjén
Legjobb vizuális effektusok: Avatar
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 09. 22:41 | válasz | #66
Amúgy elég jó a magyar szinkron is. A kis srác jobb angolul, de pl a kutya nekem magyarul jobban tetszik :)
2010. márc. 09. 18:04 | válasz | #65
Abban igazat adok,hogy mikor először láttam 3d-ben moziban a FEL-t,akkor annyira nem jött be,talán jobban tetszett" Derült égböl a fasírt"
Viszont itthon is megnéztem legalább 3x(720p hd) projrctoron és itthon jobban tetszett a fasírozottnál,sőt el voltam ájulva (angolul is megnéztem tény hogy eredeti szöveggel,(persze az angolra gondolok) jobb mint magyarul...
2010. márc. 09. 17:05 | válasz | #64
Teljesen korrekt amit leírsz. Nekem a "Fel" 1-2 személyes dolog miatt tetszett az legtöbb mesénél jobban... Lufik és repülőház. Nem túl magas a léc lehet :D
Sobal  
2010. márc. 09. 14:46 | válasz | #63
Félre ne érts, nekem is tetszett a Fel!, de számomra semmi extrát nem adott (sőt a repülőgépes kutyáknál a fejemet is fogtam, hogy neeeee). Neked ez tetszett jobban, ezt tiszteletben tartom.

Viszont ezzel az "öncélú" dologgal vitatkoznék, bár vitát nem akarok kelteni, mert mindenki máshogy, öncélúan értelmezi a dolgokat. Szerintem minden film "öncélú", ugyanis a készítők a saját képzeletüket akarják megvalósítani, egy animációnál ez meg sokszorosan igaz, mert ott aztán minden egyes képkocka minden pontját teljes mértékben a saját világuknak megfelelően csinálták (és ez igaz a Fel!-re a Toy Story-ra, a János Vitézre és a Kells titka-ra is...).

Ha számodra az visszatetsző öncélú dolog, ha egy rajzfilm dúskál a szimbólumokban és a sok apró rajzban, akkor ahoz nem tudok hozzászolni, az a te ügyed. Én mondtam, hogy véleményem szerint nem a Fel! volt a legjobb.

De köszönöm a véleményed!

Mégvalami: Én nem néztem a sóót, ezért nemtudom, hogy szoktak-e valami vélemyént mondani, hogy miért ez és miért nem az, vagy el szokták-e bírálni a műveket és ha igem, akkor ezt meg lehet-e nézni valahol?
winnie  
2010. márc. 09. 13:37 | válasz | #62
"Évről évre folyamatosan esik az Oscar szinvonala. 10-15 éve még volt 3-4 szinte azonos szintű és valóban több szempontból is erős film, ma ez már nyomokban sincs meg. "

ezt azért érzed így, mert 10-15 éve valószínűleg sokkal kevesebb filmet ismertél és sokkal kevesebbet tudtál a filmekről. bármilyen téma jön elő, mindig felbukkan a nosztalgiafaktor, a "bezzeg az én időmben" mentalitás. ez azzal jár, hogy öregszik az ember, tapasztalatot szerez. csak éppen ilyenkor nem gondolsz arra, hogy 10-15 éve épp ugyanezt gondolták az oscarról azok, akiknek volt fogalmuk arról, hogy mi az oscar. mert ez a másik tényező, hogy anno például itthon nem sokaknak volt fogalma az egészről. most azonban sokkal több az információ.

szóval totális tévút a "bezzeg régen" mentalitás.

mondom mindezt annak ellenére, hogy a többivel abszolút egyetértek, de hiszem, hogy 10-15 éve, ha jobban ismerjük a filmeket, akkor épp ugyanúgy belekötöttünk volna a díjakba.
2010. márc. 09. 13:15 | galéria | válasz | #61
Legjobb propagandafilm: A bombák földjén
a végén már csak az a felirat hiányzott hogy vár téged is szem bácsi... borzalom
(megint kiosztották egymás közt a plecsniket és örülnek egymásnak)
2010. márc. 09. 12:33 | válasz | #60
Évről évre folyamatosan esik az Oscar szinvonala. 10-15 éve még volt 3-4 szinte azonos szintű és valóban több szempontból is erős film, ma ez már nyomokban sincs meg. Talán nem véletlen, hogy a mezőnyt is felhígították, már tavaly is volt 1-2 igencsak kérdőjeles jelölt, így viszont talán kevésbé szúr szemet. Mindenesetre nehéz lett volna választani, igazából idén szvsz egyetlen alkotás sem volt igazán kiemelkedő, mindegyikben volt több zavaró hiányosság. Azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy az Avatar abban tarolt, amiben a legjobb volt, a sztorija viszont a vicc kategóriába tartozik, a tipikus hollywood-i kliséktől pedig fél óra után csömröt kap, akinek nem csak az effektől lesz erekciója. Személy szerint talán én is a Brigantiknak adtam volna a legjobb film díját, annak ellenére, hogy nekem nem igazán jött be, viszont talán a legjobban összerakott film, több jó színészi alakítással és jó forgatókönyvvel. Ha szimpátia alapján kellene választanom, akkor az "Up in the air" lenne a befutó, ami akár klasszikus is lehetett volna, ha nem bénázzák el a film második felét, mert így CSAK egy jó film lett, remek színészi alakításokkal és sajnos némi utólagos hiányérzettel vegyítve. A "Hurt locker" viszont legalább akkora rejtély marad számomra, mint 2 évvel ezelőtt a "No country for old men". Hiába, mi itt Európában kicsit més szemmel nézzük a dolgokat, engem sem a témaválasztás, sem a film megvalósítása nem hatott meg, szvsz semmilyen szempontból nem emelkedett ki a mezőnyből, főleg nem ennyivel.
2010. márc. 09. 12:15 | válasz | #59
Számomra egyértelműen a "Fel" volt a legjobb mese. A talán általad említett A fantasztikus Mr. Fox tudtam volna még talán elképzelni az első helyen, de nekem ez utóbbi nagyon nem tetszett. Számomra pozitívum ha egy mese nem elvont, és nem az öncélú kreativitásról szól.
2010. márc. 09. 12:06 | válasz | #58
hát, az emberek már csak ilyenek.
nehezen emésztik meg, ha egy közönségkedvencre következetesen szarnak, aztán csinál egy holokausztos filmet és hirtelen díjat nyer, vagy amikor egy zseniális rendező mielőtt kipurcanna gyorsan kap egy oscart egy kínai film nem annyira jó feldolgozásáért, meg ilyenek. ;)
persze, h jön a cimkézés.
ha te mondod, neked elhisszük, hogy csak és kizárólag alaptalanul.

abban viszont bízom (mivel szeretem a kritikáidat), hogy nem érzed úgy, hogy a hurt locker megérdemelten nyert. (ennyi díjat főleg)
és nem vagyok Réz fan, de egyetértek vele minimum abban, hogy nyert a film, de kérdés, hogy jövőre emlékszik-e rá bárki...
2010. márc. 09. 11:59 | válasz | #57
én a Coraline-t is nagyon szerettem.
(mondjuk stopmotion fan vagyok)

a fel!-ben meg tagadhatatlanul zseniális, ahogy végigtekintik az öreg életét, amit megélt a feleségével.
Sobal  
2010. márc. 09. 11:15 | válasz | #56
Az Oscar után mindig kipattan a feszültség, hogy bunda volt az egész meg minden... Kicsit ténbyleg gyanús nekem is (a Bombák Földjén-t nem láttam még, de a trailer az silány, remélem a film jó...), bár elsősorban nem a 6:3-ra gondolok :D...

én az animáción rökönyödtem meg nem kis mértékben:

Legjobb animációs film jelöltek:
Coraline és a titkos ajtó
A fantasztikus Mr. Fox
A hercegnő és a béka
The Secret of Kells
Fel!

Ezek közül A fantasztikus Mr. Fox és a nagyrészt hazánkban rajzolt Kells titkai simán verik a Fel!-t, sőt simán gagyin hat mellettük. Persze amcsiban ezek szerint az "aranyos" és a "megszokott menetű" filmek a vagányok, vagy bunda, vagy nem is látták őket, vagy azt hiszik, hogy ami nem CG az nem is animáció:D

A többi kategóriáról nem szeretnék véleményt mondani, arról nélkülem is megy a vita, talán annyit még, hogy Jeff Bridges megérdemelte!

2010. márc. 09. 10:41 | válasz | #55
Szerintem egyik film se érdemelt volna oscart a felsoroltak közül. Ez van, 2009-ben szar filmek voltak. Avatar a technikai díjakat megérdemli, mást nem. A többi, D9, inglorius basterds egyszer nézősek, az egek ura meg vicc kategória, nwm oscar.
Justil  
2010. márc. 09. 01:18 | válasz | #54
így van, ahogy mondod. moziélmény. aztán ha hazaviszed a dvd-n a kis 100 centis lcd-dre, akkor mivan? :) ott már nem domborít annyira, mi?

na mind1, Inglorious Basterds for president.
Justil  
2010. márc. 09. 01:17 | válasz | #53
te ki vagy te?
Narxis  
2010. márc. 08. 22:34 | válasz | #52
2 külön filmben játszott...
Narxis  
2010. márc. 08. 22:32 | válasz | #51
Nyugodtan kösd fel magad.
2010. márc. 08. 21:15 | válasz | #50
kösz hogy te is erősíted a trendet, kedves oláh ;)
KP27  
2010. márc. 08. 19:36 | válasz | #49
jó volt a bombák földjén, de nem ennyire...
winnie  
2010. márc. 08. 19:26 | válasz | #48
"Sajna tényleg ki volt hegyezve 2 filmre a mostani Oszkár, így aztán nem volt teljesen reális a végeredmény. "

a legtöbb oscar 2 filmre van kihegyezve, mert sok-sok forrás és az előző hónapok eseményeiből kiderül, hogy melyik két film a legnagyobb esélyes. és ilyenkor nyilván azokkal foglalkoznak.
winnie  
2010. márc. 08. 19:23 | válasz | #47
rézre hivatkozol? komolyan?:) biztos két hal a tortán forgatás között nyilatkozott. de ettől még remek példa! de épp erre akartam rámutatni, ha nem jött volna le. ha a fekete rendező nyer, akkor azt mondja réz is, hogy "persze, mert..." (de mondjuk pofásabb, ha saját érveidet mondod el, nem a rézét.)

nem azt mondom, hogy hülye vagy, csak azt, hogy nem veszed észre, hogy ugyanazt mondod, amit a sok gép, akiknek mondaniuk kell valamit. mondom még egyszer: bárki nyer, ugyanúgy rá lehet mondani, hogy "azért, nyert mert most éppen annak volt aktualitása, hogy...". ez az, amit csak utólag lehet kimondani, mert, mint írtam, volt máskor is jelölt aktuális háborús film - akkor nem nyert. ha nyer, akkor mondják. ha most nyer meleget alakító színész, akkor most mondnák azt a panelt, amit szoktak mondani. gondolj bele, hogy miért csak akkor mondják, hogy "persze, azért nyert, mert meleget/fogyatékost/vakot alakított", amikor éppen a meleg/fogyatékos/vak karakterért kap valaki díjat. idén is voltak ilyenek, de nem nyertek. nem is mondják. most egy countryzenész meg egy belsőépítész családanya. jöhet az ideológia. saját gondolatokkal.
2010. márc. 08. 17:58 | galéria | válasz | #46
Good morning, Sunshine...

Az 'amator' Rez Andras is hasonloan gondolkodik, mint en - legalabb nem vagyok egyedul hulye a Te ertekiteleted szerint...
2010. márc. 08. 17:40 | válasz | #45
A Hihetetlen Családnak is állat a zenéje...és anno a Medal of Honor Allied Assault felejthetetlen zenéjét is neki köszönhetjuk...
2010. márc. 08. 16:50 | válasz | #44
Én szinte minden döntéssel egyetértek. Egyedül akkor akadtam ki, amikor megláttam ezt a Tvájlájt-NYú Múnt a klasszikus horrorok sorai közt.
NEXUS6  
2010. márc. 08. 16:36 | galéria | válasz | #43
Sajna tényleg ki volt hegyezve 2 filmre a mostani Oszkár, így aztán nem volt teljesen reális a végeredmény. Amit az Avatár esetében fölrónak, hogy nem eredeti, hogy több filmből lett összevagdosva, az tökéletesen illik a Bombák-ra is.

Az amcsi értelmiség pedig mindíg is háború ellenes volt, most örömmel tobzódtak abban, hogy kvázi nyilvánosan belenyomhatták Bush és a militarista héják orrát abba a szarba, amit csinált, és kb. ennyi volt az egész értelme. A művészet megint szopás szerint kimaradt az egészből.
2010. márc. 08. 15:53 | válasz | #42
Szerintem Michael Giacchino maximálisan megérdemelte a legjobb zenéért az oscart. Szvsz a ma elő egyik legjobb zeneszerző. Aki néz Lostot az tudja miről beszélek. Az up zenéje is kiváló volt, de szerintem az egész munkásságáért kapta az oscart, nem csak az up-ért.
2010. márc. 08. 14:29 | válasz | #41
pont mint te :)
2010. márc. 08. 14:19 | válasz | #40
ez ugyanúgy rád is vonatkozik... sajnos kb MINDEN fikázó az interneten abból indul ki hogy az ő véleménye az isteni alap, szent és sérthetetlen, a többi ember meg csak hülye mert nem ugyanazt gondolja
2010. márc. 08. 14:18 | válasz | #39
számomra az emberek csalódások. köszi hogy erősíted a trendet
2010. márc. 08. 13:43 | válasz | #38
A D9 tényleg érdemelhetett volna pár szobrocskát.
Túl sokat mondó volt az emberekről az amcsiknak vajon?
winnie  
2010. márc. 08. 13:41 | válasz | #37
"Azt azért ne felejtsük el, hogy az Oscar egy amerikai átadó...még jó, hogy egy, az amerikaiakhoz közel álló témát fognak díjazni (ahogy a BAFTA-n legtöbbször inglis a favorit)."

még az angolok is a hurt lockert díjazták. az oscaron tavaly meg angol film nyert:) az elmúlt 12 évben a BAFTA, ha jól számolom 9 amerikai és 3 abgol filmet hozott ki győztesnek. de ez csak a számok alapján is sejthető, hiszen sokkal több az amerikai angol nyelvű film, így nagyobb eséllyel csinálnak ők jobbakat.
winnie  
2010. márc. 08. 13:37 | válasz | #36
" Ha nincs benne a fene nagy amerikai dicséret, és a hősiesség, a legyőzhetetlen amerika az iraki háborúban, akkor a kutyát se érdekelte volna ez a film..."

a film a kutyát sem érdekelte, nem nézték meg sokan. lehet, hogy épp azért, mert tényleg nincs benne amerikai dicséret meg hősiesség meg legyőzhetetlen amerika. mindössze egy forrófejű katona, aki kvázi beleszar mindenbe.
2010. márc. 08. 12:51 | válasz | #35
Senki nem mondta, h gagyik után dobálják, csak, hogy sok jó közül nem mindig sikerül eltalálniuk a legjobbat :)
2010. márc. 08. 12:49 | válasz | #34
Számomra csalódás volt az idei oscar IS...

Az avatar azokat a díjakat nyerte, amelyeket megérdemelt, technikai díjakon kívül én sem adtam volna neki másokat. Már több ezer hozzászóláson keresztül ki lett vesézve, de lényegében egy hatalmas élmény volt a film, hála az új technikának, de maga mint film nem túl bonyolított. Így a technikai díjakat egyértelműen megérdemli, de a legjobb film jelöléshez sztem semmi köze nem volt, ez lobbi.

A hurt locker-t sem értem, hogy kaphatott ennyi díjat. Igen megnéztem, egyszer jó volt, de nem volt igazán maradandó élmény, eléggé közepes film lett szerintem. Se a képi világ, színészi játék, rendezés vagy a zene nem fogott meg különösebben. Szerintem egyértelműen nem érdemelte meg a legjobb film díjat. A legjobb forgatókönyv díjat sem igazán értem, mert maga az alapötlet sem valami nagy történet. A hős amerikaiak élete, majd a terroristákkal teli városban magányos rambo akcióba kezd a kemény katona... Nem csoda, hogy az öszses afganisztánt megjárt veterán hőzönk a film miatt, hogy abszolút nem reális képet mutat az ottani katonák életéről. Oké, nem dokumentum film, de azért ez...
Legjobb vágás? nem igazán értem miért.
Legjobb hangvágás, hangkeverés? ezt se igazán.

Számomra a legjobb film talán a brigantyk lehetett volna, ha csak popcorn mozik közül válogatunk, mivel nyilván az igazán komoly, elgondolkodtató filmek nem kaphatnak szobrot az oscaron, mert azt nem szereti a tömeg, túl bonyolúlt nekik. Sajnálom, h a birgantyk Christoph Waltz jogosan megérdemelt díján kívül nem kapott semmit. Ha valami, akkor ez megkaphatta volna pl. a legjobb forgatókönyvet, mivel egy már sokszor feldolgozott, ismert történetet dolgozott fel teljesen egyedi módon. Talán még a legjobb rendező címet is megérdemelte volna Tarantino.

Továbbá Bullock kisasszonyon akadtam ki. Nem játszott rosszúl, de ennyire nem volt jó...

Valamint amely még nagy szívfájdalmam volt, az a legjobb zene. Szerintem a Sherlock Holmes érdemelte volna meg a leginkább. A Fel sok minden volt csak túlzottan maradandó nem. Egyszernézős, szépen összerakott animáció, de, hogy legjobb zene?...

Mo'Nique és Jeff Bridges szerintem megérdemelten kaptak díjat, talán még Clooney érdemelte volna meg Bridges mellett, de hát kettő nem kaphat :)
2010. márc. 08. 12:20 | válasz | #33
Azt azért ne felejtsük el, hogy az Oscar egy amerikai átadó...még jó, hogy egy, az amerikaiakhoz közel álló témát fognak díjazni (ahogy a BAFTA-n legtöbbször inglis a favorit). Nincs sehol leírva, hogy tökéletesen objektíven kell dönteniük. Persze ez nem garantálja, hogy mindig az kapja a díjat, aki igazán megérdemelné, de akkor sem gagyik után dobálják a szobrokat.
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 08. 12:08 | válasz | #32
Igen, kedvelt kritika az ujjal mutogatás a CGI-re: kit érdekel, ha ennek (is) köszönhetően egyszerűen elvarázsol a film?

A CGI nem cél, hanem eszköz, amivel a filmet megteremtették.

Legjobb példa a Transformers - az egyi dolog, hogy sosem bocsájtom meg Bay-nek milyen óvodás szintű, nulla IQ filmeket rendezett a képregényből, de ott a csilivili effektorgia sem palástolja hogy mennyire gagyik a filmek.

Az Avatarnál még hasonlót sem érez az emberek DÖNTŐ többsége, CGI ide vagy oda - csak azt hogy ez maga volt a nagybetűs moziélmény.
2010. márc. 08. 12:07 | galéria | válasz | #31
egyet értek, ez a bombák földjén csakis a témája miatt nyerhetett. Ha nincs benne a fene nagy amerikai dicséret, és a hősiesség, a legyőzhetetlen amerika az iraki háborúban, akkor a kutyát se érdekelte volna ez a film...
2010. márc. 08. 11:41 | galéria | válasz | #30
Én speciel a mit tudom én hány Oscarral jutalmazott Angol beteget még az életben nem bírtam végignézni. Na, és? Sokatokat elvakít a CGI parádé, és nem veszitek észre, hogy az Avatar a látványon kívül egy teljesen átlagos, eredetiségtől(természetesen nem a megteremtett világra gondolok) és fordulatoktól mentes klisé múvi.
Ilyen erővel korábban a 300 is lehetett volna a legjobb az egyedi látványvilág miatt(nekem irgalmatlanul bejött), de ha reálisan belegondolok, akkor azért, ne már...
booa  
2010. márc. 08. 11:36 | válasz | #29
Legjobb smink: Star Trek - Hát nem tudom,lehet ennek örülni,de szerintem kicsit többet is kaphatott volna. Mellesleg a D9 és a Bencstelen is megérdemelt pár szobrocskát!
2010. márc. 08. 11:27 | válasz | #28
Én a Fel 2 sikerének örülök - legjobb mese és a legjobb filmzene. Az, hogy jelölték a legjobb filmre is, az csupán ráadás. Annyit sajnálok csupán, hogy tavaly Thomas Newmannak nem sikerült az, ami idén Michael Giacchinonak igen.
2010. márc. 08. 11:26 | válasz | #27
sejtettem hogy az avatar nem fog tarolni úgy ahogy várták, de azt, hogy ez az abszolút felejthető, nem is igazán érthető (főszereplője pl mi a rákot művel konkrétan? jó, war junkie, de úgy viselkedik az egész filmben hogy legszívesebben felrúgná az ember) hurt locker kapja, az már azért bicskanyitogatóan bundaszagú. a hangvágást meg a hangkeverést is ez kapta? röhej. (igen, megnéztem a hurt lockert is még anno).

cristoph waltz megérdemelte az oscart, zseniálisat alakított a brygantikban. startreknek is jóttett az az oscar
2010. márc. 08. 11:24 | válasz | #26
Avatar 1.60
The Hurt Locker 2.20
Inglourious Basterds 17.00
Up In The Air 41.00
Precious 67.00
An Education 67.00
District 9 101.00
The Blind Side 151.00
A Serious Man 151.00
Fel 151.00

Érdekes, hogy az Avatar az első. Nem tudom... Azért te is a "Bombák földjén"-re tettél volna... nem?
stng  
2010. márc. 08. 11:21 | válasz | #25
Én a Star Trek-nek örülök,mert végre ilyen hosszú idő után 1 oscart sikerült elvinni.
2010. márc. 08. 11:18 | válasz | #24
Boccs ,leszámítva a Bonbák földjén.....(nem tetszett,de ez az egyéni véleményem)
2010. márc. 08. 11:16 | válasz | #23
Nagy pofon ez az Arany Málna nevű díjnak :D:D Ennyit is ért :):)
2010. márc. 08. 11:15 | válasz | #22
Amit te itt leírsz ,az az a VICC
(avatár azt kapta amit megérdemelt,a Becstelen Brigantik meg nem ütötte meg a mércét)
A fel,meg egy nagyon jól sikerült animációs film,brutál jól sikerült a hangulata)
amúgy meg szerintem,most valahogy eltalálták az oszkár díjasokat,valahogy majdnem minden film azt kapta amit megérdemelt.
2010. márc. 08. 11:12 | válasz | #21
élményre nem adtam volna oscar-t.avatar azt kapta amiben tényleg jó volt.egy film szerintem történet+színészi játék.avatar-ban egyik se volt.viszont a bombák földjében sem.ha így nézzük színészileg a brigantik verhetetlen volt a történet volt ugye kicsit necces de sztem bőven az volt a tavalyi év legjobb filmje
2010. márc. 08. 11:11 | galéria | válasz | #20
Becstelen brigantik, csakis.
2x néztem meg egyedül, és még ennyiszer másokkal. Olyan színészi játék van a szinte csak két szereplős első 21 percben, hogy minden elismerésem! S Christoph megjelenése a film bármely szakaszában garantált feszültség.
Bombák földjén... számomra is unalmas volt.
Avatar-t technikai díjakkal jutalmaztam volna én is, a legjobb film díjat nem kapta volna tőlem sem.

2010. márc. 08. 11:03 | galéria | válasz | #19
Tökéletesen egyetértek veled. Az Avatar megkapta azokat a díjakat amiben tényleg maradandót alkotott. Többet nem érdemelt volna.
2010. márc. 08. 10:57 | válasz | #18
Bombák földjén dögunalmas film, első negyedében még működik a sablonos hatástalanítós feszültségkeltés többek közt, aztán úgy befullad, mint a cukros motor.
Rendezés még oké Bigelownak bármily unalmas filmje is volt., de legjobb filmet az Avatarnak adtam volna, mivel jómagam az élményfaktort osztályoznám ebben az esetben.
Persze az akadémia tagjai szakmai szemmel szavaznak, de így nézve is fura, Brigantik akkor is mérföldekkel jobb és szórakoztatóbb is volt, mint a Bombák véleményem szerint.
Valószínű az aktualitása, realitása és politikai meggondolások miatt kapta a legtöbb szavazatot. Egy szó, mint száz: legjobb filmnek bármi mást el tudtam volna jobban képzelni, mint az unalmas, se füle, se farka Bigelow filmet.
2010. márc. 08. 10:55 | galéria | válasz | #17
"van, akinek nagyobb élmény. olyan nehéz ezt elhinni?"

Van, akinek más a véleménye. Olyan nehéz ezt elhinni?
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 08. 10:53 | válasz | #16
akármerre nézek, akárkit kérdezek, akármerre nézek szét a neten, a Bombák Földjénre csak legyint, hogy 'egynek jó volt', de az Avatarral össze sem vethető.

persze annak a csekély (de annál hangosabb, főleg itt a neten) kisebbségnek a kivételével, aki igyekszik mindenhol a földbe döngölni az Avatart.
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 08. 10:32 | galéria | válasz | #15
Csalódás.

Hurt Locker jó kis film, de úgy gondolom, hogy Becstelen, Avatar és Egek ura is sokkal emlékezetesebb film. (a többi jelöltet pedig még nem láttam)
winnie  
2010. márc. 08. 10:30 | válasz | #14
van, akinek nagyobb élmény. olyan nehéz ezt elhinni? neked nem volt nagyobb. szerintem 2009 legnagyobb filmes élményei egy kivételével még jelölést sem kaptak, puff neki. azért ne lehetsz szomorú, mert más nyert, de duzzogni tényleg kár. az élet megy tovább.
2010. márc. 08. 10:30 | válasz | #13
Egészbiztosan bundáznak valamit mindig...
A technikai forradalmat indító és az utóbbi idők egy legegyedibb filmjei (avatar és brigantyk) sz*rt se kaptak...
Meg a Fel! az valami vicc az afilm ,annál unalmsabb filmet még életembe nem láttam....és ilyeneket díjaznak vagy velünk van a baj, hogy ezt igényeljük?
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 08. 10:26 | válasz | #12
Az Oscar elvileg a moziról szól: kérdem én, a Bombbák Földje nagyobb élmény, mint az Avatar, vagy másfajta élményként a Becstelen Brigantyk?

na ne már.

az idei Oscar (is):
2010. márc. 08. 10:19 | válasz | #11
Szintén a Becstelen Brigantyk c. filmet hiányolom, láttam mindet, de szerintem ez mind közül a leg.. Csodálatos rendezés, háromszor néztem meg, annyira örültem annak, hogy végre megint van egy jó film.. .. So-so az Avatar is megérdemli a szobrot, de komolyan, ha Avatar igen, Brigantyk miért nem?
winnie  
2010. márc. 08. 10:00 | válasz | #10
"Amugy mekkora csoda tortent, hogy a Bombak Foldjen nyert: USA-t erinto aktual politikai es tarsadalmi esemeny feldolgozasa noi rendezovel..."

bármelyik film nyer, akkor rá tudsz mondani ilyet. és mi van a másik női rendezős filmmel? nem nyert. a film, amiben fogyatékos volt? nem nyert. és mi van a tavalyi aktuál politikai és társadalmi esemény feldolgozásával (kettő is volt)? nem nyertek. az idei meleg film? nem nyert. és amelyiket egy színesbőrű rendezte? nem nyert.

tényleg csak a te érdekedben kérem, hogy ne égesd magad ilyenekkel, mert ez csak azt jelenti, miközben büszkén azt hiszed, hogy ráragasztottáé UTÓLAG egy címkét a nagy nyertesre, nem tudsz róla, hogy vagy 40 másik filmre lehetne címkét ragasztani. utólag mindig meg lehet ideologizálni a győztest azzal, hogy "persze, azért nyert, mert".
2010. márc. 08. 09:39 | válasz | #9
söt, ha még egy fogyatékos menti meg benne a világot, akkor "kötelező olvasmány" is lenne belőle. Nevetséges ez az egész oscar már 1-2 évtizede.
2010. márc. 08. 09:38 | válasz | #8
egyetértek. én Tarantinonak es a Brigantyknak adtam volna az Oscart, ha már. A bombák földjén kaszálása egy vicc, annyira közel sem jó film.
2010. márc. 08. 09:36 | galéria | válasz | #7
Nekem inkabb a Becstelen Brigantik volt a legjobb film, de ugye az USA-ban igencsak tamogatott nepcsoport tortenelmenek kiforditasa NEM MENO:)
2010. márc. 08. 09:34 | galéria | válasz | #6

Bigelow hogy nez mar ki 59 evesen!!!???
Oke, hogy modell volt, de a legtobb 30-as eveiben jaro no elbujhat mellette...

Amugy mekkora csoda tortent, hogy a Bombak Foldjen nyert: USA-t erinto aktual politikai es tarsadalmi esemeny feldolgozasa noi rendezovel...
Mar csak a kiskutya es kisfiu kapcsolata kellett volna bele es akkor tobbet nyer, mint a Titanic...
2010. márc. 08. 09:29 | válasz | #5
Hát nem tudom, én nagyon nem értek egyet a dologgal, számomra A bombák földjén eléggé középszerű volt. Az Avatarnak se adtam volna a legjobb filmet meg a rendezést, mert annyira az sem volt jó, de ha már a kettő közül kell választani, akkor sokkal inkább az Avatar.
Bullocknak viszont örülök:)

2010. márc. 08. 09:15 | galéria | válasz | #4
legalább változatos XD
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 08. 09:09 | galéria | válasz | #3
Lol. Bullock kisasszony a legjobb és a legrosszabb színésznő is egyben.
2010. márc. 08. 09:00 | válasz | #2
Most egyetértek az Oscar díjakkal.
Avatar mindhárom oszkárt a látvánnyal kapcsolatban kapta:
Legjobb díszlet: Avatar
Legjobb fényképezés: Avatar
Legjobb vizuális effektusok: Avatar
Csalódtam volna, ha másért is kap, ez így korrekt
2010. márc. 08. 08:49 | galéria | válasz | #1
Nagyon szurkoltam a Bigelow neninek es filmjenek!:)