Elhibázott PC-s portok
2010. március 9. 14:12, Kedd
Gondolom nem csak az SG.hu szerkesztősége tapasztalta azt, hogy egy-egy sikeresebb konzolos játék PC-s portjára nem figyelnek annyira oda a fejlesztők, mint magára az alapjátékra.

Hirdetés

Számos példát lehetne felhozni, hiszen a hosszú évek során számtalan ilyen játék akadt az utunkba. Mindenesetre most a legnagyobb csalódást okozó és leginkább elsietett, elhibázott számítógépes portokat vesszük górcső alá. Megnézzük, pontosan mely része okozott sokunknak dührohamot - legalábbis itt, a szerkesztőségben.

Grand Theft Auto IV
Sajnos nem lehet nem a Rockstar sikerjátékával kezdeni. A konzolokon milliós eladásokat produkáló és remekül játszható játék PC-n rengeteg galibát okozott - már a telepítésnél is. Ha viszont túlestünk a nem túl kellemes procedúrán, akkor jött az igazi meglepetés. A GTA IV egy átlagos konfiguráción - finoman szólva - sem produkált elfogadható élményt.



Ehhez jött még az idegesítő másolásvédelmi korlátozás (Rockstar Social Club tagság nélkül el sem indult), minderre a koronát a SecuROM és az internetes aktiválás hibái tették fel. Konzolosoknál mindez a következőképpen nézett ki: beteszem a gépbe és elindítom. Ráadásul ahogy a képen is látszik, néha produkált érdekes dolgot játék közben is a program.

Resident Evil IV
GameCube-on a Resident Evil IV megjelenése pillanatában klasszikussá vált. És szerencsére a Capcom végül úgy döntött, hogy két évvel a konzolos megjelenések után PC-re is átportálja a sorozatot megújító programot. Sajnos azonban a dolog nem sült el túl jól. Ritka eset, hogy egy játék konzolon sokkal szebben fest (főleg, ha az már több mint 2 éves), ám a Resident Evil IV számítógépes változata korának egyik legcsúnyább játéka volt.



Az akkori kritikákat és vásárlói véleményeket tekintve mindenképpen a grafika hibái okozták a legtöbb bosszúságot, melyet szimplán játékélmény rombolónak neveztek. Hiányzó fényforrások, átláthatatlan köd és emiatt semmiből előbukkanó teremtmények, elmosódott textúrák és pixeles átvezető jelenetek. Egy későbbi patch sokat javított a dolgon, ám még így is maradtak komoly hibái.

Lost Planet
Nem az első és sajnos nem is az utolsó Capcom játék a listánkon a Lost Planet. A kiadó rendszeresen átportolja sikeresebb játékait PC-re is (bár a Shadow of Rome egy fájó hiányosság), ám ezek a legtöbb esetben sem tökéletesek. Már az is elég rossz pont volt, hogy a futtatásához egy igazi erőmű kellett és még egy ilyen csúcskategóriás gépen is néha akadozott.



Az irányítás sem állt igazán kézre (kivéve annak, aki számítógépen is kontrollert használ) és a mentéssel is gondok voltak. Sajnos az optimalizálás hiánya szinte minden későbbi Capcom játék portjára is igaz.

Star Wars: The Force Unleashed
A Star Wars: The Force Unleashed elméletileg nem is jelent volna meg PC-re ám a LucasArts végül meggondolta magát és elkészítette a számítógépes változatot. A játék nem rossz, jelenleg a legsikeresebb Csillagok háborúja világban játszódó program, melynek feltelepítése elég hosszadalmas folyamat volt.



Első körben a Star Wars: The Force Unleashed installálása több mint 30 percet vett igénybe és 25 GB szabad helyet igényelt. A játékban nem lehetett állítani a gombkiosztáson valamint 1920x1200 volt a maximálisan elérhető felbontás. Az anti-aliasing megoldást nem ismerte, ráadásul az 1.1-es javítás további 15 GB helyet foglalt el a merevlemezen.

Ghostbusters: The Videogame
A Ghostbusters: The Videogame konzolos változatában a játékosok multiban is összecsaphattak egymással, ám a PC-s port során eme lehetőség elveszett. A kiadó és a fejlesztő hivatalos közleményben tudatta a számítógépes játékosokkal, hogy elsősorban a konzolos változatokra koncentráltak és a PC-s verzió szenvedte meg ennek hátrányait.



Ilyenek voltak a telepítési problémák, a számos grafikai hiba és megjelenítési gond, a hosszadalmas töltési idő és elvesző mentett állások is. Ezek végül elég komolyan befolyásolták a játékélményt és a PC-sek nem is rejtették véka alá - jogos - ellenérzéseiket. Így lehet az, hogy a második Szellemirtók játék nem biztos, hogy konzolokon kívül másra is megjelenik.

A fenti öt cím természetesen az SG.hu véleményét tükrözi, ám eme öt játékkal kapcsolatban szinte mindenhol kiemelték eme hibákat. Lehetne folytatni a sort, hiszen a Bully és a Devil May Cry 3 irányítási problémái valamint a Red Faction: Guerilla szaggatási gondjai is okoztak pár kellemetlen percet. Mindenesetre várjuk a hozzászólásokban a fórumozók véleményeit, tapasztalatait is.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 24. 17:57 | válasz erre | #42
Mi forradalmi benne? Én eddig minden gta-val játszottam, de az utolsó forradalmi újítás a 3d volt, a 3-ban. ellenben szánalom, hogy liberty city episodes még mindig örököl egy csomó bugot (főleg fizikait), a 3-tól :D
2010. márc. 21. 21:10 | válasz erre | #41
Én GTA 4-el kapcsolatban tudok nyilatkozni.
Már megjelenéskor megvettem. Akkor az első patch-ig játszhatatlan volt a játék! Percenként szétfagyott, a poligónok fele nem jelent meg, és persze játszhatatlanúl lassú volt. Viszont ahogy jöttek ki a patch-ek, egyre jobb lett a játék. Most már szerintem teljességgel játszható. Bár elkell még neki a vas, de most már nincsenek gondok. És amit megvalósítottak benne az tényleg forradalmi! Engem még ma is lenyűgöz, hogy miket tud a játék. És bár ezek a dolgok, amik lenyűgöznek, apróságok, de mégis...

SL   2005. 02. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 02. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 16. 21:52 | válasz erre | #40
inkább örülnél, hogy kijött a H2 pc-re nem pedig a grafikát fikáznád
szvsz ugyan ez lesz a Halo 3-al is.
2010. márc. 15. 04:52 | válasz erre | #39
Szerintem a Halo 2 portja is gyalázatos volt. Semmi grafika és mégis akadt.
Amúgy konzolra jó repülőgép szimulátort írni esélytelen, ahhoz kevés egy sima kontroller.
De pl. ott van az NFS Shift, az is szimulátor, nem?
2010. márc. 14. 13:02 | válasz erre | #38
pszt! csak nehogy a moderátorok kezébe kerüljön!
2010. márc. 14. 10:07 | válasz erre | #37
A legfájóbb port a Saint's Row 2 nekem. Maga a játék nagyon jó, de hogy MINDEN konfiguráción szaggat az valahogy hihetetlen.
2010. márc. 10. 21:08 | válasz erre | #36
Te vagy az, Sanyix? :D
2010. márc. 10. 18:33 | válasz erre | #35
állítólag kár hogy a játékok nem támogatják, és az egér is általában ilyen analóg kontrollerpöcök emulációban működik :)
2010. márc. 10. 17:46 | válasz erre | #34
Hát, de az elég amatőr megoldás ami van :)
opeca  
2010. márc. 10. 16:10 | válasz erre | #33
Állítólag van bill + egértámogatás.

Viszont meg kell jegyezni, hogy a default kontroller-re "optimalizálják" a játékokat. Tehát annyit tud a játék amennyi egy ilyen kontrollerben rejlik.

Szóval ezért van annyi hack and slash játék, mert oda kell két gomb -a egyik a sima hit a másik a szuper kombó - meg a négy irány oszt csókolom.
2010. márc. 10. 14:17 | válasz erre | #32
Hát a GTA4 akkora egy kaki, mint amit javában írtak, ennek ellenére nekem ilyeneket nem csinált, mint ami a képen van, igaz az összes peccs rajta van:P
Viszont az árnyékok nagyon rondák, szaggat, van pár bug ami akadályozza a végigjátszást és ahogy haladsz előre a sztoriban, egyre szaggatósabbá válik (mondjuk ez már a warcraft 3-nál is így volt, az is elején maxon futott tökéletesen a jó öreg P3-mon, a végén meg volt, hogy 0,2 (!) FPS-t bírt lenyomni.)

PC-re tényleg sokat kell optimalizálni a rengetegféle hardver miatt, de legalább a gyakoribbakra jól megcsinálhatnák, főleg, hogy PC-re könnyebb optimalizálni mint pl pées3-ra, és arra is sikerült elég hamar megtanulni...

Nekem konzolokból csak a rendes bill-egér támogatás hiányzik, egyébként simán jó lenne, max a drága játékok miatt húznám a számat, meg ha amivel játszani akarok csak a másik konzolra jönne ki.

2010. márc. 10. 14:04 | válasz erre | #31
fantasztikus, van az ra3 ami jobban néz ki ps3-mon (csak mert volt ideig szöszmötölni vele mert később adták ki), ami aztán nagyon elsődleges szempont egy rts-ben...
Kár hogy a c&c rajongók szerint, és úgy általában mindenki szerint a generals után egyre gyengültek a c&c-k, a leggyengébb c&c elérhető ps3-ra, hurrá...

"PS2-re pedig ott volt az Age of Empires 2, teljes egér + bill támogatással."

Ez eddig kőkemény 1 darab igazán jó rts.
2010. márc. 10. 14:00 | válasz erre | #30
Ezt a hatalmas marhaságot honnan vetted? Szimulátor az aminek elsősorban élethű a fizikája, másodsorban mindent neked kell kezelned, kapcsolgatnod, röviden, A VALÓSÁGOT szimulálja.
birds of prey sajnos egy nagy csalódás. Míg pc-n az azt készítők csinálták meg a legélethűbb 2 vh-s szimulátort, ezt a konzolra készült birds of preyt jól lebutították arcadera, pont olyanra mint a blazing angels, mondjuk ez várható volt.
Tudod nézd meg azt, és azt hogy hogy repül és milyen mutatványokra képes egy mai vadászgép. Annyi mondok hogy a 2. vh-s gépek bőven nem tudtak annyit, abban a játékban még a mai gépeket is túlszárnyalják, mert hát nincs fizikája :)

pc-re mi a szimulátor? lfs, il2 1946, fs sorozat, silent hunter sorozat, railworks, orbiter, stb.

Ez van, konzolra egy darab szim nincsen.
Dzson  
2010. márc. 10. 13:05 | galéria | válasz erre | #29
Nektek az a szimulátor amiben a W gombbal le lehet húzni az ablakot, és van benne duda. Ez a "konzolon nincs szimulátor" régi és nevetséges mantra. Pécére ugyan mi a szimulárot? A vudu 3dfx szintű grafikával megjelenített sufnimod-os szarok.

Egyébként az IL-2 Sturmovik: Birds of Prey szerinted mi?
Dzson  
2010. márc. 10. 13:00 | galéria | válasz erre | #28
http://www.joystiq.com/2009/03/06/ea-red-alert-3-looks-best-on-ps3-thanks-to-delay/

"Since changing its tune about "skipping" a PS3 release of Command & Conquer: Red Alert 3, citing the platform's "exotic and tough" development climes, EA Los Angeles actually says its time learning the ins-and-outs of the architecture has been for the best.

Speaking to 1UP, producer -- and former games journo -- Greg Kasavin claims the PS3 version (the "Ultimate Edition") is the best-looking of the bunch, sporting better water effects and more detailed units. In addition, the "general color palette" is somehow improved. As we've previously reported, the PS3 release of Red Alert 3 is launching with free DLC maps and includes a whole bunch'a bonus material (making-of clips, bloopers and other vignettes).

The moral of this story: Developers can make PS3 perform some neat tricks if they just take the time to get to know it. Sometimes simply over a cup of coffee; other times while tackling one of those team-building obstacle courses together."

PS2-re pedig ott volt az Age of Empires 2, teljes egér + bill támogatással.
a shot  
2010. márc. 10. 11:54 | galéria | válasz erre | #27
Ez az en velemenyem, de nekem egyik jatekkal sem volt soha semmilyen problemam, sot!
neoG  
2010. márc. 10. 11:52 | válasz erre | #26
Mosmééé'???A GT4 után is az van írva, hogy "real driving sumulator"
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. márc. 10. 10:10 | galéria | válasz erre | #25
Lost Planettel semmi gond nem volt...

Bill + egérrel toltam végig anno... ment mint kés a vajban.
2010. márc. 10. 09:32 | válasz erre | #24
Ghostbusters?
Kétszer játszottam végig, és a fent felsorolt hibákból eggyel nem találkoztam... (na jó, multi az enyémben sincs:-) )
2010. márc. 10. 06:39 | galéria | válasz erre | #23
Nincs miért ellenkezni ezzel a cikkel. Ez egy nagy probléma, és úgy tűnik, hogy a kiadók nem is nagyon törődtek az ilyen portolt játékok minőségével. Kiadták, hogy jöjjön be több lé nekik. "Akinek tetszett, vegye meg konzolon (is)"-szerű alapon gondolom. Máskülönben nincs értelme, miért tették azt amit tettek.
De más szándék is megbújhat mögötte: aki játszani akar, tegye azt konzollal, ne pc-vel. Vagyis tudatosan kényszerítik a vásárlókat, hogy költsenek inkább "játék automatára", ha játszani van kedvük.
Szerencsére nem mindegyik játékkal van ez így. Nekem pl az UT3 grafikája pécén nagyon bejött.
2010. márc. 10. 00:21 | válasz erre | #22
inkább nézz meg egy igazi szimulátort először ;)
megsúgom, ez a kettő az arcade és a szimulátor között van, inkább az arcade-hoz közel.
Reg5  
2010. márc. 09. 23:34 | válasz erre | #21
A Lost Planettel nem voltak gondjaim, igaz 2007 nyarán vettem új gépet. A RE4-et és GTA4-et nem próbáltam, a többi pedig szégyen.
neoG  
2010. márc. 09. 22:38 | válasz erre | #20
hogyne lenne szimulátor.Forza meg GranTurizmo???
2010. márc. 09. 21:42 | válasz erre | #19
nem olyan rengeteg.
Van 2 gpu gyártó apró különbségekkel programozásban, és van 2 gyártótól 1 féleképpen használható processzor (csak az utasításkészletet kell vizsgálni, ami gyártón belül változhat, de pár feltételes utasításokkal megoldható.

más alkatrészekből is sok van, de a driverek meg az api-k nem viccből vannak, hanem azért hogy a programoknak minden ugyanannak látszódjon.

Egyébként szimulátor sincs konzolra, mmo sincs.
2010. márc. 09. 21:04 | válasz erre | #18
Ez most a cikk írójának szólt?
2010. márc. 09. 20:21 | galéria | válasz erre | #17
át lehet állítani a force unleashed billentyű kiosztását... utána kéne nézni a dolgoknak mielőtt leírjátok
2010. márc. 09. 20:14 | válasz erre | #16
Már megint ez az okoskodás. Ne hasonlítsd már össze a KOTOR-t a TFU-val. Az egyik egy RPG a másik egy akció játék szóval semmi értelme. Egyébként is az írta a legsikeresebb (vagyis ebből adták el a legtöbbet) nem azt hogy a legjobb (bár szerintem az).
2010. márc. 09. 17:38 | válasz erre | #15
Én amivel jászom az eredeti,sajna nem az átlag,de ha jó a progi akkor megérdemli a" lét"
egyébként Európában melyik konzol az uralkodó?
Xbox360-(warez ott a legtöbb Pc után)
2010. márc. 09. 17:35 | válasz erre | #14
elírtam boccs "nehezebb PC-n optimalizálni"
2010. márc. 09. 17:34 | válasz erre | #13
A játékgyártoknak sem biztos,hogy megéri egy multyplatformra a fejlesztés,költséges,és nehezebb optimalizálni mint pc-n(lásd hány féle gyártó csinál alkatrészeket pc-re?---hát rengeteg)
Ellenben hány fajta konzolt ismerünk amire megy a fejlesztés,hát nem sok!
(üzlet az egész,vedd meg a conzolt paraszt mert csak azon fut,mert nem értesz hozzá)
vajon elgondolkodtatok már ,hogy jobb stratégiai játék miért nem készül konzolra?)
válaszok érdekelnének
2010. márc. 09. 17:27 | válasz erre | #12
Na jó,ha már itt tartunk ez fordítva is igaz!
pc-ről átírt konzolos játékok többsége konzolon egy darab foss,már boccs a kifejezésül,de általában FPS-eket nem sikerült átírni rendesen,a grafikárol nem is beszélve...
FarCry2,CodMW2,és még sorolhatnám(NFS-ek közül is jobb szerintem pc-n Shift)
2010. márc. 09. 17:13 | válasz erre | #11
Konzolokra fektetik a hangsúlyt,ott elvileg eredetiben veszik a gamét .Nagyon j? p?lda ps3'om!!
2010. márc. 09. 17:09 | válasz erre | #10
pc'n de sz'r a grafika!Vagy gyenge g?ppel nyomj?tok!
2010. márc. 09. 17:09 | válasz erre | #10
pc'n de sz'r a grafika!Vagy gyenge g?ppel nyomj?tok!
2010. márc. 09. 16:44 | válasz erre | #9
". A játék nem rossz, jelenleg a legsikeresebb Csillagok háborúja világban játszódó program,"
Akkor javaslom próbáljátok ki az sw:kotor-t vagy a kettőt. Igaz nem mai darabok, de kiválóak a többi sw játékhoz képest.
Merces  
2010. márc. 09. 16:29 | válasz erre | #8
mi baja volt a Lost Planetnek? azt hittem az effajta olcsó fikázás a fórumozóknak van fentartva............

zola rendereltél már ? XD
2010. márc. 09. 16:08 | válasz erre | #7
Lost Planet mit rossz port?
Semmi bajon nem volt vele, ment minden rendesen az alap keybord irányítás is jó volt.

Viszont a Star Wars: The Force Unleashed az kész, 25 gb maga a game + 15 gb patch.
Irreálisan nagy helyet foglalt, ahoz képest, hogy fél nap alatt meglehetett csinálni DLC pályákkal együtt a gamet. Ott van a többször össze omlott a játék, a force grip szinte használhatatlan volt.


Ezeket a nem esik kézre az irányítás dolgokat nem egészen értem, mert meglehet ezt változtatni pl a DMC 3-4-nél ez volt első dolgom utána már nem volt semmi gondom velük.
2010. márc. 09. 15:39 | válasz erre | #6
Na igen konzolon jobb játszani, de a pc több funkciós ebből csak az egyik funkciója a játék (bár az összes olyan funkcióhoz ami nem játék elég egy akármilyen régi gép is akár)...
Rage47  
2010. márc. 09. 15:34 | galéria | válasz erre | #5
Capcom pedig jól megcsinálja a pc-s portokat mostanság. Lost Planet óta főleg, de nekem a Lost Planettel sem volt gondom.
2010. márc. 09. 15:32 | válasz erre | #4
Ez vicces! Nekem sem esett kézre az SWTFU-ban az irányítás de én át tudtam állítani. Pedig patch-elve sem volt.
2010. márc. 09. 14:48 | válasz erre | #3
Bocs kimaradt, hogy a billentyűzet kiosztást csak külső magánfejlesztésű xml editorral lehet módosítani.
2010. márc. 09. 14:47 | válasz erre | #2
Guitar hero: world tour és an bloc az összes guitar hero hogyhogy nincs itt?
Főleg a WT széjjel szaggatja magát optimizálatlan, erőforrászabáló trágyahalom.
Tipikus elszúrt portolás.

QpaQ  
2010. márc. 09. 14:29 | válasz erre | #1
Engem még ezeknél is jobban bosszant, a Sonic and Sega All Stars Racing, amiben a netes multi lehetősége a PC-n kívül minden platformon elérhető, ráadásul a Joystickot is olyan nehéz működésre bírni hozzá, hogy eleve el is ment tőle a kedvem. Kár érte, az egyik legsikeresebb játék lehetett volna PC-n.