Feldolgozzák a Kedvencek temetőjét
2010. március 6. 23:35, szombat
Újabb horrorfeldolgozás, új Stephen King-adaptáció érkezhet. Ezúttal az 1408 írója próbálkozik meg King egyik legfélelmetesebb regényének, a Kedvencek temetőjének újragondolásával.

Az 1408 sikere után Mathew Greenberg forgatókönyvíró újabb Stephen King-művet adaptál mozira, mégpedig a Kedvencek temetőjét (Pet Sematary). A The Hollywood Reporter értesülései szerint a feldolgozás a Paramount Pictures-nél készülhet el.


Az amerikai horroríró 1983-as regényét 1989-ben vitték először vászonra, s a filmverzió viszonylag jó, 57 milliós bevételt produkált. A siker szült is egy második részt, mely azonban 17 millió dollárt hozott csak. A Kedvencek temetője egy autópálya melletti házba költöző családról szól, melyre a ház mellett száguldozó teherautóknál is nagyobb veszélyt jelenthet a ház közelében lévő indiántemető. Ugyanis a legenda szerint, akit oda eltemetnek, visszatérhet az élők sorába.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2010. márc. 08. 14:44 | válasz | #5
pedig van bőven, de akkor jól választottál eddig könyveket. és a jobban sikerült filmek könyvváltozatait már nem olvastad el. mert azokat lehet, hogy nem is érdemes.
brueni  
2010. márc. 08. 11:14 | válasz | #4
még nem olvastam olyan megfilmesített könyvet, ahol a film jobban sikerült volna..
2010. márc. 07. 10:50 | válasz | #3
Stephen Kingnek jópár regényét érdemes újrafilmesíteni. Ez is közéjük tartozik. A film szvsz messze nem volt olyan félelmetes. Nem szeretem a remake-lést, de ilyen esetben elnézem. Amiböl még jöhetne remake:Az, Rémkoppantók, Cujo.
2010. márc. 07. 08:10 | válasz | #2
Volt egy ilyen hír régebben és George Clooney neve is felmerült
xido  
2010. márc. 07. 01:56 | válasz | #1
Szart kell ezen is újradolgozni?..3.részt neki,a temető ott marad..a történet lehet még új attól...