Aszteroida végzett a dinoszauruszokkal
2010. március 9. 01:36, kedd
Az összes létező bizonyítékot figyelembe véve egy 41 fős nemzetközi szakértői bizottság megállapította, hogy a kréta-harmadidőszaki (KT) tömeges kipusztulást, ami a dinoszauruszok mellett a Föld élővilágának a felét elsöpörte, nem vulkáni tevékenység, hanem egy aszteroida okozta.

A bizottság 20 évnyi kutatómunkát elemzett ki a 65 millió évvel ezelőtti esemény tisztázása érdekében, hogy rendet tegyen az időről-időre felmerülő elméletek között. Eredményeik szerint egy hatalmas, megközelítőleg 15 kilométer széles aszteroida volt a tettes, ami a mai Mexikó területén csapódott be a hirosimai atombomba erejének egymilliárdszorosával. A becsapódás hatalmas anyagmennyiséget lökött ki nagy sebességgel a légkörbe, ami kritikus események láncolatát idézte elő, globális telet hozott és néhány nap alatt kipusztította a földi élet jelentős részét.

A tudósok sokat vitatkoztak azon, hogy a kihalást egy aszteroida, vagy az indiai Dekkán-plató vulkanikus tevékenysége idézte-e elő. Utóbbi számos szupervulkán-kitörést produkált, a kutatások szerint 1,5 millió éven keresztül. A kitörések több mint egymillió köbkilométer bazaltot szórtak szét a Dekkán-fennsíkon, ez a mennyiség kétszer töltené meg a Fekete-tengert. A vulkáni aktivitás lehűthette a légkört és globális méretű savas esőzéseket idézhetett elő.

Az új tanulmányban a tudóscsoport paleontológusok, geokémikusok, éghajlat modellezők, geofizikusok és szedimentológusok munkáit elemezték. A földtani emlékek szerint az esemény nagyon gyors ütemben pusztított a földi és a vízi ökorendszerekben egyaránt, magyarázták a kutatók, akik úgy vélik, a Chicxulub aszteroida becsapódás az egyetlen helytálló magyarázat minderre.

A Dekkán-plató aktív vulkanizmusával kapcsolatos bizonyítékok ellenére a tengeri és szárazföldi élővilág igen kis változásokat tanúsított a KT kihalást megelőző félmillió évben, ezen felül a számítógépes modellek és a megfigyelési adatok is azt sugallják, hogy a kitörésekkor keletkező gázok, mint a kén kijutása a légkörbe túl rövid életű ahhoz, hogy hatással legyen a bolygóra. A fentiek tükrében a szupervulkán sem okozhatott olyan károkat, ami ilyen gyors ütemű kihalásokat eredményezett volna mind a földi, mind a vízi fajoknál.

"Nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy egy aszteroida okozta a KT kipusztulást" - nyilatkozott dr. Joanna Morgan, a tanulmány egyik szerzője, a londoni Imperial College Földtudományi és Mérnöki karának munkatársa. "A becsapódás hője hatalmas területeket perzselt fel, a Richter-skála szerint több mint 10-es erősségű földrengéseket és kontinentális földcsuszamlásokat idézett elő, amik szökőárak kialakulásához vezettek. Mindazonáltal a dinoszauruszok koporsójának utolsó szögét a nagy sebességgel kilökődő törmelék jelentette, ami a légkörbe jutva sötétségbe borította a bolygót és globális telet teremtett, elpusztítva minden olyan fajt, ami nem tudott alkalmazkodni a pokoli körülményekhez."

Morgan munkatársa, dr. Gareth Collins szerint a 15 kilométer széles aszteroida a kilőtt golyó sebességének hússzorosával csapódott be. "A forró kőzet és gázok robbanása olyan lehetett mint egy hatalmas tűzgolyó a horizonton, megsütve minden élőlényt a robbanás körzetében. A sors iróniája, hogy ez a pokoli nap, ami a dinoszauruszok 160 millió éves uralmának a végét jelentette, az addig az árnyékukban élő emlősök nagy napja volt. A KT kihalás a földtörténet egyik kulcsfontosságú momentuma volt, ami végül kikövezte az utat az emberek domináns fajjá válása előtt" - taglalta.

Az aszteroida elmélet egyik fő bizonyítéka a kihalás időszakából származó geológiai minták irídium gazdagsága volt. Az irídium nagyon ritka a Föld kérgében, viszont igen gyakori az aszteroidákban. Közvetlenül az irídium réteg után drámai csökkenés észlelhető a fajok és a fosszíliák mennyiségében, ami azt jelzi, hogy a KT kihalás nagyon hamar követte az aszteroida becsapódást. Az aszteroida becsapódás és a kihalás másik közvetlen jele a "sokkolt" kvarc a geológiai rekordokban, ami akkor alakul ki, amikor egy nagy erő nagyon nagy sebességgel éri az ásványt. Ezek csak az atomrobbantások, valamint a meteorit becsapódások helyszínein találhatók meg. A bizottság beszámolója szerint a sokkolt kvarc világszerte jelen van a kőzetrétegekben a KT határnál, ami további nyomatékot ad a nagy erejű meteorit becsapódás elméletnek.

A bizottság azokat a tanulmányokat is felülvizsgálta, melyek szerint a Chicxulub becsapódás 300 000 évvel a KT kihalás előtt történt. A kutatók szerint ezek a tanulmányok félreértelmezték a Chicxulub közelében begyűjtött földtani adatokat. Ez azért történhetett meg, mert a becsapódási zónához közeli kőzetek összetett geológiai folyamatokon estek át az aszteroida becsapódás után, ami megnehezíti az adatok helyes értelmezését.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 19. 09:49 | galéria | válasz | #68
Szia Hateman!
Újra itt?
Látom ugyanaz a fityegő ityeg nálad továbbra is.
2010. márc. 19. 02:25 | válasz | #67
ő már meghalt, agyhalott, ezért pontatlan a kérdés
2010. márc. 14. 10:27 | galéria | válasz | #66
A madarak vándorolnak. Egy kis szigeten túlélhettek, ahová a dinók nem tudtak átúszni.
2010. márc. 13. 12:37 | galéria | válasz | #65
Ólálkodnak a sötétben bújkáló veszélyforrások. (Még az is lehet, hogy szegfű terem rajtuk.)
2010. márc. 12. 00:52 | válasz | #64
Köszönöm szépen, megkaptam.
2010. márc. 11. 16:50 | galéria | válasz | #63
Őm elvileg írtam neked egy privát üzenetet, nem kaptad meg? Vagy csak nem nézted (még) meg? (szarakodott a netem de azt írta hogy elment elvileg).
2010. márc. 11. 12:43 | galéria | válasz | #62

Ott leszel?
2010. márc. 10. 22:44 | válasz | #61
Biztos vagyok benn, hogy Budapesten találsz római kori halottkat és világháborús halottakat is. Kis földmozgás és mris egy ehlyen van a kettő. Ezek szerint puskával mentünk szegény dárdás-páncélos népek ellen...
2010. márc. 10. 22:36 | galéria | válasz | #60
De ha -30 ill. annál hidegebb telet okozott, akkor pl. az említett madárfélék hogyan élhették túl? :D Az tény, hogy nagytestü állat valóban nem maradt fennt, de biztos hogy maradt élet a szárazföldön is (a madarakra jellemző tollazat nem alakulhatott ki a kihalás után vízalatti élőlényekből, ráadásul anatómiailag is egyértelmű az átfedés (wikipediaról idézve, csakmert jól hangzik; 1960-as években pedig az összehasonlító anatómia és a kladisztikai elemzés igazolta az evolúciós kapcsolatot.).

Ráadásul abban a hidegben még csak az se nagyon segíthetett volna rajtuk, ha elvileg le tudnak merülni, túl sok vizet nem láthattak :D
Bár végülis az lehet ,hogy volt olyan rész (a becsapódástól távol), ahol így éppenséggel elviselhető lehetett a hőmérséklet. De mi van azzal a cikkel, ami azt mondta, hogy egyes nagyobb dinoszauruszok is millió évekkel is túlélhették az állítólagos becsapódást? :D
2010. márc. 10. 22:25 | galéria | válasz | #59
Igazad lehet, azok az igazi tudósok, akik (fizetős előadásokat) tartanak diavetítésekkel, részigazságokkal (a tudomány más eredményeit figyelmen kívül hagyva, vagy elferdítve, aminek az emberek nagyrésze pl. nem tud utánanézni) elhitetve, hogy a hivatalos tudomány igazából csak hazugságokból áll, és a gonosz tudósok elakarják rejteni a tényeket, csakmert nem akarják belátni hogy tévedtek, és hogy valójában nem is értek el semmit a dnskutatás, a régészet, fizika meg ilyenek terén...

Viccet félretéve.
A tudomány a tudományos leletek, eredményekre támaszkodva állnak elő az elméletekkel. Vannak elméletek (általában sok) - bár a millió éveket kétlem, hogy valódi tudós kétlené, ha valamit viszont elegendő oldalról tudtak bizonyítani, az meg tudományos magyarázat.
Nincs semilyen rossz kiindulási alap, Darwin elméletét milliárd dolog támasztotta alá, pedig neki még mikroszkópja sem volt, fogalma nem volt mi zajlik genetikai szinten, megjósolta hogy pl. lesznek átmeneti emberi fajok az ember és csimpánz között, és hányat meg is találtunk aztán?

Nagyon szeretnék valami hiteles forrást - és ha valódi, akkor pl. tudományos álláspontot is látni erről kérdésről, mert akárhogy kerestem már többször is, nem találtam, csak ilyen istentisztelet.hu -n...
2010. márc. 10. 21:07 | válasz | #58
Az a helyzet, ha ezt nem kutatták volna évekig, nem kellett volna miért munkába járniuk, nem lett volna miért támogatást felvenniük. Éheztek volna. Ha igaz volna, meg igaz volna a millió éves história, akkor nyoma is lenne mindennek. De az ilyenek nem tudósok. Az ilyenek az elméletükre próbálnak tudományos magyarázatot kitalálni, ahelyett, hogy tudományosan vizsgálnák az esélyeket. Csak az a baj, hogy rossz a kiindulási alap. Ugyan mivan azzal az emberszabású lelettel akit dinók mellett találtak? Illetve dinó lábnyomleletek mellett emberi lábnyomokat is találtak??? Hmmm Hmmm? Szerintem a sok-sok millió évekkel alapból problémák vannak csak fáj nekik az igazság.
2010. márc. 10. 19:45 | galéria | válasz | #57
...
2010. márc. 10. 19:19 | válasz | #56
am ez az afrikában éheznek is csak azért van,mert nem kevés energiabefektetés árán etetjük őket,és megpróbáljuk a jelenlegi szinten fenntartani ezt az állapotot...amíg nem etettük őket,eszükbe sem volt túlnépesedni,szépen elvoltak megfelelő létszámban a szavannákon,dzsungelekben..
Kornan  
2010. márc. 10. 18:57 | válasz | #55
Szerintem ez a mostani teljesen más helyzet, nem lehet párhuzamot vonni.
2010. márc. 10. 18:52 | válasz | #54
Tudom, kicsit modern vers...

2012 – Újabb jóslat a világvégére

Özönvizet lobbant a szilánkos
rettenetet repesztő meteor,
özönlik utcára újra-megtért,
hippi és a narcisztikus terror.

Eszeveszett anarchia megint
kúr egy büntetlen kristályéjszakát,
önző, vezeklő máglya és szeszbűz
dúsítja a döglött kurvák szagát.

Fehér templomban sötét anyag foszt
magának embert ölve kenetet,
armageddonpornóval és gőgös
hittel várja a mennybemenetelt.

Fekete kenyér hullik az égből,
kislány bögyéből meleg víz spriccel
a dohos templom bárgyú falára –
mondja egy megszállt, ki nyilván viccel.

Én fekszem én ágyamon, olvasok –
minden kataklizma szezonális –
tenger jóslat vallott már kudarcot,
a fiaskó konvencionális.

Hehe. Így jártatok: jó hétvégét!

(vagy világvégét)
Kornan  
2010. márc. 10. 18:43 | válasz | #53
Előbb utóbb jah, ez nem kérdés. A kérdés csak az ,hogy mikor. Amennyiben a világ=Föld.

De amit mondasz azért nem egy kategória, a biztos és totális pusztulással.
NEXUS6  
2010. márc. 10. 18:29 | galéria | válasz | #52
"Egy gazdag megépítené magának a bunkert, a családjával és egy-két ismerősével bebújnáak oda, de a gazdag saját túléléséhez innentől az kell, hogy akiket kiválaszt, ők alkalmasak legyenek arra, hogy az ő túlélési esélyét megnövelje. tehát nem fogja meghívni maga mellé az összes újgazdag haverját, akik egész nap a dollárban fürödtek, mert többet ér egy földművessel, (paraszttal), aki termeli neki a mesterséges üvegházban a búzát."

Ha a Földet irányító emberek olyan okosak és előrelátóak lennének, mint itt most leírod, akkor nem lett volna a legutóbbi, alapvetően gyermekded piramisjátékok miatt kitört pénzügyi válság, a háborúkat éhinséget már jobb ha nem is említem, mert azt hinnéd, hogy viccelek, amikor azt írom, hogy Afrikában meg éheznek!

Azok akik hosszútávra terveznek, azok sajna mindig is viszonylag szegények maradnak, mert tisztában vannak azzal, hogy a pénzt nem lehet megenni, a pénztől nem lesz gyereked, a pénzt nem lehet szeretni.
Akik viszont a pénzt imádják, azt mondják, hogy na és!? Majd mindent szépen megvesznek, ha úgy gondolják, hogy szükségük lesz rá, és éppen túl lesznek a mostani üzletük lebonyolításán.
NEXUS6  
2010. márc. 10. 18:20 | galéria | válasz | #51
"De abban biztos vagyok, ha az emberek megtudják ,hogy nemsokára világvége minden a fejetetejére áll."

DEHISZEN MINDEN HÉTEN BEJELENTIK, HOGY MIKOR FOG ELPUSZTULNI A VILÁG!
LOL

Ahhoz képest elég rendesen lexarja mindenki.
2010. márc. 10. 17:28 | válasz | #50
Fogarasi Árpi bácsi for PRESIDENT!!!
Ő "vitathatatlan" szaktekintély e tárgykörben...
Kornan  
2010. márc. 10. 17:02 | válasz | #49
Sokféle forgatókönyv van körülményektől függően, mindegyik más. De abban biztos vagyok, ha az emberek megtudják ,hogy nemsokára világvége minden a fejetetejére áll. A pénz elkezd elértéktelenedni, erőszak megnő. A gazdagság nemhogy előny hanem hátrány lehet ilyenkor, a megállíthatatlan bűnözés első számú célpontjai. Bizonyos forgatókönyveknél talán megmaradhat a pénz, pl ha az emberek nem tudnak róla, vagy ha sok időnk van felkészülni és az emberek látnak reményt folytatásra.

Valószínűleg ilyen kisebb közösségek alakulnának ki, többnyire vagy kizárólag állami felügyelet álló bunkerban, ahol valamilyen kormánytag a vezető és a végrehajtás eszköze a hadsereg. Attól függően mennyi idő van felkészülni. Ha sok akkor lehet épülnének ilyen rögtönzött magánbunkerek is.

Ha már egyszer bent vannak, akkor a véges erőforrásokat el kell osztani. Elég érdekes lenen ha ez pénz alapján történne. Szerintem nem működhetne, annyira egymásra lenne ott utalva mindenki. Nem sok mindent lehet áruba bocsájtani, amúgy sem, ilyenkor az emberek örülnek ha túlélik. Ha meg az ételt/italt árulják és akinek nincs pénze meghal az megint egy érdekes történet lenne. Nem hiszem, hogy hosszú életű lenne egy ilyen rendszer.

Elég valószínű, hogy a fegyveres erők átvennék az irányítást a bunker felett és ilyen katonai diktatúra szerű rendszer alakulna ki, jobb esetben valami kommunizmus szerűség.


"Miért dolgoznék pénzért ennek a dagadt majomnak, ha el is vehetem közvetlen amit akarok?" kérdezné a fegyveres erők parancsnoka? Vagy bármelyik ember. Hiszen az emberek nélkül a gazdag ember is csak addig tart ameddig a készletek.
2010. márc. 10. 16:01 | válasz | #48
Minden ember túl akarna élni. Egy gazdag megépítené magának a bunkert, a családjával és egy-két ismerősével bebújnáak oda, de a gazdag saját túléléséhez innentől az kell, hogy akiket kiválaszt, ők alkalmasak legyenek arra, hogy az ő túlélési esélyét megnövelje. tehát nem fogja meghívni maga mellé az összes újgazdag haverját, akik egész nap a dollárban fürödtek, mert többet ér egy földművessel, (paraszttal), aki termeli neki a mesterséges üvegházban a búzát. (Feltételezem ilyen bunker geotermikus vagy atomenergiával működne.) Valószínűleg kis közösségben királyság-szerű irányítás alkulna ki a vészhelyzet körülmény miatt (diktatúra), és a királynak pont nem kellene konkurencia más gazdagok formájában. Valószínűlg lenne némi katonaság/testőrség, de csak minimális. Kis közösségben ismerik egymst az emberek valamennyire, de a vészhelyzet idején biztos sok indulatra lehet számítani az elején a kialakult új helyzet miatt. Aztán az ember alkalmazkodik, és a katonákat megtnítják a földművelésre és csirketenyésztésre. (Praktikus a tojás miatt.)
2010. márc. 10. 15:42 | válasz | #47
Túl se akarnám élni.
NEXUS6  
2010. márc. 10. 15:36 | galéria | válasz | #46
Szerintem te látod rosszul a dolgokat.
Egyrészt, a katasztrófáig igen is vastagon fog számítani a pénz, ugyan is a bunkereket pénzből építik.
Utána meg pláne fog számítani, ha csak a pénzben gondolkodó emberek maradnak meg.

Másrészt bizonyos szempontból jelenleg is egy fajta katasztrófa állapotában vagyunk, hiszen a világ lehetne kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, ahol a valódi fizikai és szellemi értékek, vagy az ember az amik mérvadóak és nem a pénz önmagában, illetve az a képesség, hogy hogy tud vele valaki bánni. De nem ez van.
Felmérések szerint az emberek 90% általában lexarja a pénzt és a gazdagságot, nem a körül forognak elsősorban a gondolatai. Ők nem azért nem gazdagok, mert pl. nincs szerencséjük, hanem mert nem a gazdagságnak rendelik alá az életüket, hanem bármi másnak: család, munka, alkotás. De hiába vannak többségben, nem az ő érdekeire alapulva működik a világ.
A világ vagyonának 99%-a a társadalom azon 10%-ának a kezében van, akik a pénzhez értenek, és persze általában semmi máshoz.
Mitől változna ez a helyzet?
Ők nem azért "tartanak" bennünket, mert szeretnek minket, vagy mert nem tudnak nélkülünk létezni, hanem mert több pénzt lehet velünk termelni, mint más úton. Ha rájönnek arra, hogy az emberek kizsákmányolásánál több profitot termel, ha pl. gépekkel dolgoztatnak, akkor itt tömegesen fognak az emberek meghalni, de legalább is nem megszületni.

És oppá, lehet, hogy pont ez a helyzet...?

Az emberek addig fogják ezt a jelenlegi egyenlőtlenségre alapuló rendszert működtetni, amíg félelemben tarthatók (pl ilyen hülye katasztrófa riogatással).
Az internet jó lenne arra, hogy a "rendszer öntudatra ébredjen", de ha 20 év alatt nem tették meg, már nem is fogják megtenni.
2010. márc. 10. 14:31 | válasz | #45
Mindig az erősebb kutya b@szik, nem a hozzáértőek, ez szerintem kicsiben is épp úgy lenne mint most nagyban.
Kornan  
2010. márc. 10. 11:42 | válasz | #44
Attól függ milyen katasztrófa. Amiben kihal az emberiség 98-99 százaléka, ott a pénz már nem számít többié. Nem tudnád semmire költeni. Fejadagok lennének egyenlően elosztva. Az elitnek meg nem érdeke hogy rajta kívül még több elit legyen, a pénzük értéktelen, ha nem értenek semmihez akkor többé már ők az parasztok és akik értenek valamihez azok az elit. + valószínűleg azok is akik a régi rendszerből megmaradt szűk felsővezetői csoporthoz tartoznak a kormányból és a hadseregből. Ezek sem pénz alapján lennének kiválasztva. Minél kevesebben értenek ahhoz amit csinál vki annál megbecsültebb a pozíciója. Persze ha amit csinál az fontos.
NEXUS6  
2010. márc. 10. 09:44 | galéria | válasz | #43
"Szerintem senkinek sem érdeke , hogy semmihez nem értő emberek jussanak be egy ilyen bunkerba. A pénz amúgy is értékét veszti mihelyt megtudják az emberek ,hogy nemsokára csak fűteni lehet vele."
Dehogynem, nekik pl érdekük. És mivel ők, akik a föld lakosságának azon 10%-ához tartoznak, akik csak a pénzhez értenek, biztos lehetsz benne, hogy a katasztrófa után is fontos dolog maradna a pénz.
Persze lenne kb 10%-nyi emberke is, akik kinyalják a seggüket, meg akiket lehet baxogatni, de kb ennyi.
Kornan  
2010. márc. 10. 09:13 | válasz | #42
Szerintem senkinek sem érdeke , hogy semmihez nem értő emberek jussanak be egy ilyen bunkerba. A pénz amúgy is értékét veszti mihelyt megtudják az emberek ,hogy nemsokára csak fűteni lehet vele. Persze megpróbálnák titokban tartani, mindenki elől. Ha lenne 1000 ember abból szerintem legalább 700 biztosan valamilyen fiatal a szakmához értő ember és esetleg a közeli családtagjai lennének: fia és/vagy felesége.A többi nagyrészt valamihez értő katona és egy maroknyi bunkertulajdonos, mondjuk kormánytag.

Szerintem lehetne önfenntartó bunkert is csinálni. Víz nem probléma, lehet termeszteni gombát. Mesterséges fényt is lehet csiholni , ha van energiaforrás, nemtom mire elég. Hegyeken üvegházakat, talán lenne fény a magasban. Felhőket is talán meglehet vhogy támadni, ahogy kínaiak csinálják most, de ez csak találgatás.
Caine  
2010. márc. 10. 07:10 | válasz | #41
Caine  
2010. márc. 10. 07:09 | válasz | #40
Vulkánból!
Itt máris összeér a két elmélet és mindenki megnyugodhat.
2010. márc. 10. 00:09 | válasz | #39
tekintve a kereszténység arányát a föld népességéhez viszonyítva, erre nem vennék mérget.
2010. márc. 09. 23:48 | válasz | #38
Nem is aszteroida volt, hanem fotontorpedó..oktondiak...
2010. márc. 09. 23:23 | válasz | #37
"Aszteroida végzett a dinoszauruszokkal" – Nem mondják komolyan! Most tényleg +lepődtem.
2010. márc. 09. 21:39 | válasz | #36
Jézus pontosan akkor fog meghalni, mikor az utolsó ember.
2010. márc. 09. 20:45 | válasz | #35
Az első sokkot a föld, vagy a víz alá menekülni képes fajok túlélhették (pld. a krokodilfélék, amik akkor már több tízmillió éve léteztek). A későbbi "atomtelet" a becsapódást esetleg átvészelő nagytestű szárazföldi állatok nem élhették túl. Megfagytak és éhenvesztek.
Mindíg lenyűgöz a kontinensek vándorlása. Bár 65 millió éve a Yukatan-félsziget se úgy nézett ki mint ma
Egyébként ezekben a pillanatokban is épp zajlik egy nagy kihalás, amit a Föld élővilága az emberiség mindent felzabálni akaró "gazdálkodásának" "köszönhet".
A természetben az oroszlán akkor öl, ha éhes és ha evett nem öldös többet, ellentétben a profitorientált öltönyös embernek látszó tárgyakkal, akiknek soha semmi nem elég........
Roli  
2010. márc. 09. 19:51 | válasz | #34
Ajj, bizonyos filmekből megtanulhattuk, hogy minden meteor az USA-ban csapódik be. Európa szinte érintetlen marad, legfeljebb pár kisebb kavics itt is leesik. Azok is híres épületekre. :)
NEXUS6  
2010. márc. 09. 18:15 | galéria | válasz | #33
Az a dúrva, hogy már most is a gyári/piszkos munka 90%-át ki lehetne váltani robotokkal!

Szal biorobotok vagyunk, akik csak telefingjuk a zatmoszférákat metánnal és csak felmelegedést okozunk. Az elit számára simán beáldozható a jelenlegiből 5,5 mrd ember! Ők bizti nem fogják a kezüket bepiszkolni, sem olajjal, sem vérrel, elég ha mi kiirtjuk egymást az olajért.
2010. márc. 09. 18:04 | galéria | válasz | #32
Azt nem értem, hogy a meteorbecsapódásnak én úgytudom pont az mond ellent, hogy
-a kutatások szerint millió évekkel is túlélték a becsapódást bizonyos dinoszauruszok is (még itt sg-n is volt cikk erről ha jól emlékszem)
-jónéhány élőlény egyértelmű rokonságot mutat ma is élő fajokkal (nem csak vízi élőlények), pl. madarak.

Biztos történt valami, de ezzel még valami mindig sántít (nyilván nem véletlenül vitatott kérdés mindmáig). Most ez a cikk megmagyarázza, hogy becsapódhatott meteor ami kiírthatta az élővilágot, de a vita egyáltalán nem ebből adódik...
2010. márc. 09. 17:52 | válasz | #31
Ne féljünk nem fog fájni! (jön a szent meteor , azt kezdödik az egész elölröl)
Nos  
2010. márc. 09. 16:40 | válasz | #30
Ó te szegény . . .

Ne általánosíts! :)
2010. márc. 09. 16:36 | válasz | #29
A halál az ember megváltása.
2010. márc. 09. 16:32 | válasz | #28
Amire válaszolt, ott se volt említve a meteor :D
2010. márc. 09. 16:29 | válasz | #27
"Vége lenne a "pornépnek", nekünk nem jutna hely. "
engem az vígasztal, hogy nekik is végüg lesz. Ezen röhögök minden filmben: az elit meneküljön meg. Okés, és majd ők fognak kohóban dolgozni meg a mezőkön meg mindehol ahhol eddíg a pornép dolgozott...
2010. márc. 09. 16:25 | válasz | #26
Kérdés: miből volt ez a meteor? Mert nem mindegy. És mivel nem mindegy, közel sem biztos, hogy ez úgy volt mint ahhogy ezt feltételezik.
Nos  
2010. márc. 09. 16:03 | válasz | #25
Elvist 100 év múlva már nem fogják, de azért szép kor.
Jézust hány év múlva nem fogják?
Egyébként már valahol készül az a megcáfolhatatlan bizonyítékokat felvonultató cikk, mely szerint mégis a vulkánok a hibásak.
(Ezért már el is kezdték írni az a megcáfolhatatlan bizonyítékokat felvonultató tanulmányt, mely szerint a még meg nem jelent cikk téved, mert mégis meteor.)
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 09. 15:41 | galéria | válasz | #24
Elvis és Jézus is élnek... ezrek látják őket naponta!
NEXUS6  
2010. márc. 09. 14:40 | galéria | válasz | #23
Statisztikailag szinte mindenki, aki nagyon súlyos eü problémával kórházba került eddig az meghalt. Szintén sokaknak jelentősen rosszabbodott az egészségügyi állapotok kórházba kerülés után, és olyanok is voltak akik viszonylag egészségesnek mondható állapotba kerültek be, és ott megállapítottak nála valami súlyos dolgot és aztán meghalt.

Ne menj kórházba és örökké fogsz élni!!!!

2010. márc. 09. 14:18 | válasz | #22
Logikailag, ha tovább él, mint te, nem tudod lemérni, hogy ténylegesen meghal-e valaha. De én megkockáztatom, hogy meg fog halni, ugyanis eddig még egyetlen ellenpélda sem volt még rá. Ez egy axióma. Az ember meghal. (Ahol az ember az emberi faj halmazának eleme, és a halál a biológiai életjelenségek megszűnését jelenti.)
2010. márc. 09. 14:15 | válasz | #21
Nem, mert az óra a nap egyhuszonnegyed része. De az órák hossza - így a napok hossza - eltérő lenne.
2010. márc. 09. 14:13 | válasz | #20
Azért nemzetközi tanulmány, hogy a 20 éves adatokból, a lehető legtöbb adat figyelembevételével pro és kontra módon megállapítsák a lehető legvalószínűbb kifejletet.
vitus  
2010. márc. 09. 13:13 | válasz | #19
Pontatlan mert meg fog halni, csak nem meteortól! :)
2010. márc. 09. 13:11 | válasz | #18
Vagy egy chilei földrengés.
neoG  
2010. márc. 09. 12:39 | válasz | #17
Ááá...csak nem akarsz válaszolni.Hiszen nem vagy Te olyan buta, hogy ne értenéd
duke  
2010. márc. 09. 12:38 | válasz | #16
"ha meteor volt, akkor milyen szögből érkezett, és ez hogy hatott a föld forgására? esetleg magát a bolygót is arráb tolta a pályáján?"

Egy ilyen kis kavics szinte sehogy.10-15 km a foldhoz kepest porszem.A forgasi sebeseg valtozasahoz,hold vagy mars meretu targy kellene.
2010. márc. 09. 12:17 | válasz | #15
Ilyen hosszú ideig még az amik legnagyobb bunkerei sem bírnák ki. Persze, ha épp ott van a csillagkapu, hát...
2010. márc. 09. 12:02 | válasz | #14
Ha egy ilyen esemény bekövetkezik tartósan -40 fok alá esne a hőmérséklet és a növények haldoklásba kezdenének napfény nélkül. Nem nagyon lenne más esély, mint egy atombunker 5 évre elegendő vízzel és élelemmel (Na meg persze fűtéssel). Vége lenne a "pornépnek", nekünk nem jutna hely.
2010. márc. 09. 11:53 | galéria | válasz | #13
A kérdés pontatlan.
2010. márc. 09. 11:51 | válasz | #12
Akkor jön a kérdés, ha meteor volt, akkor milyen szögből érkezett, és ez hogy hatott a föld forgására? esetleg magát a bolygót is arráb tolta a pályáján? :D Lehet nem is 24 óra volt egy nap addig hanem 25? XD
neoG  
2010. márc. 09. 11:34 | válasz | #11
Miért?Te nem fogsz meghalni?
NEXUS6  
2010. márc. 09. 11:23 | galéria | válasz | #10
Afrikában meg éheznek!
2010. márc. 09. 11:01 | galéria | válasz | #9
A terroristák vótak!
2010. márc. 09. 10:55 | válasz | #8
Biztos azufók küldték a meteort
2010. márc. 09. 10:52 | válasz | #7
rosszul tudod! csak a szittya magyar él meg a jég hátán is, a többi genetikai hulladék! :D
2010. márc. 09. 10:34 | válasz | #6
Na ezzel a tanulmánnyal adtak egy pofont a szarnak. Ha 20 éve vitatkoznak ezen, azt gondolják, az lesz a döntő érv, hogy most összefogtak, és közösen kiadnak egy tanulmányt? Biztos meggyőzik a 20 éve velük vitázókat:)
Ezért egy zsíros kenyeret se kéne fizetni nekik...
2010. márc. 09. 09:33 | galéria | válasz | #5
Nem ismerek apellátát!
2010. márc. 09. 09:33 | galéria | válasz | #4
Magyar embernek még a jég hátán is meg kell élnie!
2010. márc. 09. 09:32 | galéria | válasz | #3
Beszélj csak a magad nevében!
2010. márc. 09. 06:39 | válasz | #2
2010. márc. 09. 02:25 | válasz | #1
Mostanság kicsit megszaporodtak a meteoros hírek, kezdek attól tartani, hogy hozzá akarnak szoktatni a gondolathoz, miszerint egy közelgő Hold méretű űrkavics tart a kertem felé.