Tévésorozat lehet az új Tron-ból
2010. március 3. 20:17, szerda
Trilógia és animációs tévésorozat is készülhet a 80-as évekbeli kultikus scifi, a Tron rebootja után. Persze mindennek feltétele az, hogy sikert arasson a második rész.

A Disney tervei szerint a Tron folytatása, rebootja, a Tron: Legacy lesz akkora siker, hogy később kiterjeszthessék a franchise-t. A Blue Sky értesülései szerint mozis szinten a Legacy egy új trilógia kezdete lehet, mely epizódjait természetesen nem a kissé degradáló sorszámozással akarják majd egymástól megkülönböztetni, hanem különböző alcímekkel, mint például a Karib-tenger kalózai vagy a Transformers esetében.

Sőt, nem csak a mozik segítségével próbál meg a Disney némi pénzmagra szert tenni, hanem már a kapcsolódó termékek és egy tévésorozat terve alapján. Belső információk szerint 2011 végén, 2012 elején már bemutatásra is kerülhet egy számítógépes animációs sorozat valamelyik csatornán. Ez a sorozat többek között az emberek figyelmének fenntartását is szolgálná két mozis epizód között. Ha siker lesz a Tron: Legacy. December 17-én kiderül.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 04. 12:07 | válasz | #2
Még hozzá az eddigiek alapján egész jó :)
2010. márc. 03. 21:07 | válasz | #1
a folytatás és a reboot közel sem ugyanaz... a készülő mű folytatás lesz