|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Kodak: a közösségi hálózatok jelenthetik a kiutat
2010. március 4. 19:10, csütörtök
A Kodak egyike volt az elmúlt évek nagy veszteseinek. A cég kénytelen volt gyakorlatilag teljesen átalakítani az üzletpolitikáját.
A digitális fényképezési technológiák elterjedésével a hagyományos megoldásokhoz ragaszkodó 1892-ben alapított Eastman Kodak komoly bajba került. A cég vezetői túl későn döbbentek rá, hogy lépést kell tartaniuk a piaci folyamatokkal. Ugyan az elsők között dobtak piacra digitális termékeket is, de mindez kevésnek bizonyult. A Kodak most igyekszik magára találni és két átszervezést követően elsősorban kompakt videókamerákkal, IT-befektetésekkel, valamint a közösségi oldalakon kifejtett marketingtevékenységgel jelzi, hogy nem tűnt el a piacról. "A felhasználók jelentős része világszerte inkább a nyomtatási kellékekről ismeri a cégünket, mint a fényképészetben betöltött szerepéről. Tény, hogy a nyomtatási kellékek 40 százalékához köze van valamilyen Kodak-technológiának. Ugyan sokan még mindig afféle retroszereplőként tekintenek ránk, azonban ezen igyekszünk változtatni, többek között kompakt videókamerák és érintőképernyős digitális fényképezőgépek piacra dobásával. Az elmúlt esztendőben a nyereségünk az előző év utolsó negyedévéhez képest rekord mértékű volt és a növekedésünk is két számjegyű volt. Úgy hiszem, hogy túléltük az újrakezdés időszakát, annak ellenére, hogy a gazdasági világválság bennünket is érintett" - jelentette ki Jeffrey Hayzlett, a Kodak marketingvezetője. ![]() Kodak Playsport - három méterig vizálló videókamera Jellemző, hogy az elmúlt években a cég részvényeinek átlagára 80 dollárról öt dollárra esett, így különösen érthető, hogy a cég vezetői elégedettek és optimisták a mostani eredményekkel. "Úgy gondolom, hogy a mai trend egyértelműen a videók megosztása felé mutat. Mi is ezeket az igényeket akarjuk kiszolgálni, többek között korszerű készülékekkel, amelyeket a világhálón keresztül szeretnénk elérhetővé tenni az emberek számára. A következő hónapokban nőni fognak a sávszélességek, javulnak majd az internethozzáférési lehetőségek és mi olyan termékeket akarunk kifejleszteni, amelyek kihasználják ezeket a folyamatokat és a bennük rejlő lehetőségeket." "Jó példa minderre a tweetphoto szolgáltatással kapcsolatos befektetésünk, de több hightech vállalkozás esetén is hasonlóképpen döntöttünk. Ezenkívül kihasználjuk a blogokban és a Twitterben rejlő lehetőségeket. Ha csak azt vesszük, hogy ezek által hány embert érhetett el a barcelonai előadásom, akkor több millió személyt kapnánk. Közülük szinte mindenki megosztja az élményeit az ismerőseivel. Biztos vagyok benne, hogy ha rákeresnék, 20, 30, de akár 40 olyan bejegyzést is találhatnék, amelyek az előadásommal foglalkoznak. A microblogging éppen ezért olcsóbb a hagyományos reklámoknál. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az üzeneteinket mi magunk tolmácsolhatjuk az embereknek és olyan módon, ahogyan szeretnénk" - tette hozzá a szakember. Jeffrey Hayzlett elmondta, hogy különleges szoftvereket használnak, így tudják megfigyelni az internetezők hangulatváltozásait. A keresések során bizonyos címszavakat ötvöznek a termék- és márkanevekkel és képesek nyomon követni, hogy egy adott eszközzel kapcsolatos online beszélgetések pozitív vagy negatív irányban haladtak-e. A kapott információkat arra használják fel, hogy javítsanak a termékeken és az ügyfélszolgálati rendszeren. Ha például azt olvassák, hogy gyakran okoz gondot a honlap egyik része, akkor módosítják a portált. A közösségi oldalakon végzett reklámtevékenységgel lehetőség nyílik a komolyabb marketingösszegek megtakarítására, így ezeket a pénzeket is a termékfejlesztésre tudják fordítani. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |