Rövidített napjainkon a chilei földrengés
2010. március 3. 18:36, szerda
A NASA egyik tudósának jelentése szerint a Chilét megrengető 8,8-es fokozatú földmozgás megváltoztathatta a Föld forgását, és lerövidítette a napok hosszát bolygónkon.

A szombati volt a hetedik legerősebb mért földrengés, ami 1,26 mikroszekundummal rövidíthette meg a földi napokat, állítja Richard Gross, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának tudósa. "Ez a változás állandó lehet" - nyilatkozott a SPACE.com-nak, bár van némi esély, hogy idővel a Föld forgása megnyugodjon, ezt azonban túl korai lenne kijelenteni. A Gross és munkatársai által alkalmazott számítógépes modell szerint a chilei rengés 8 centiméterrel mozdította el a Föld tengelyét. Ez a tengely a bolygó tömegének egyensúlyi közepe, nem ugyanaz, mint az észak-dél tengely, ami mentén a Föld minden nap körbefordul. Az egyensúlyi tengely nagyjából 10 méterrel tér el az észak-dél tengelytől.


Számos nagy erejű földrengés befolyásolta már a Föld napjait és tengelyét a múltban. 2004-ben a 9,1-es szumátrai földrengés 6,8 mikroszekundummal rövidítette le a földi napokat és 7 centiméterrel tolta el a tengelyét. Egy földi nap megközelítőleg 86 400 másodperc hosszú, az év során a napok hossza körülbelül 1 milliszekundummal változik, ami a Föld óceáni és légköri áramlatainak évszakonkénti változásának köszönhető, taglalta Gross. Ahogy a légköri áramlatok a téli hónapokban az északi féltekén déli irányba tolódnak, a nap hossza fokozatosan változik. A Föld forgása enyhén lassul ezekben a téli hónapokban, majd nyáron újra felgyorsul, tette hozzá Gross.

A chilei földrengés, bár gyengébb volt, mint a szumátrai katasztrófa, ami gyilkos cunamit is zúdított a területre, elhelyezkedése miatt mégis szinte ugyanolyan, illetve a tengelyt tekintve nagyobb hatást gyakorolt a Földre. A földrengés epicentruma a Föld közepes szélességén helyezkedett el, szemben a szumátrai eseményével, ami az egyenlítő közeléből indult ki. Emellett a mostani eseményért felelős vetődés szöge meredekebb a szumátrai földrengést kiváltó vetődésénél. "Emiatt a chilei vetődés hatékonyabb volt a Föld tömegének vízszintes függőleges mozgatásában, ezáltal erőteljesebb eltolódást idézett elő a Föld tengelyében is" - olvasható a NASA állásfoglalásában.

Gross elmondása szerint megállapításai korábbi chilei földrengés adatokon alapulnak, és meg van győződve a számítógép modell pontosságáról, amin már csak néhány apró módosítást kell elvégezni. A chilei földrengésnek több mint 700 ember esett áldozatul, és óriási pusztítást vitt végbe a dél-amerikai országban.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2010. márc. 11. 19:43 | válasz | #77
nem vagy te egy icipicit beképzelt?
az emberek nagyjából 101%-a tudta, hogy viccelsz.
2010. márc. 08. 23:26 | galéria | válasz | #76
Azért nem becsüld túl a szereped...
Nem vagyok az a típus, mint pl. KillerBee, aki ugrik minden hülyeségre vagy hibára. Néha, akkor sem szólok, ha látom a hülyeséget, sőt, van, amikor kiemelem a sok butaság közül azt, ami pozitívum. Különösebben nem fogott meg a kérdéses hsz-ed, így nem is fogadtam el vagy dőltem be neki. Ha tényleg annyira érdekelt volna, légy nyugodt, hogy utánanéztem volna. De, amint a mellékelt ábra mutatja, nem volt rá szükség, mert csiripeltél szépen. :-)
2010. márc. 08. 23:19 | válasz | #75
Az még oké, hogy Einstein nevévek kapcsolatban felmerül az idő. Bár fura, hogy az idő miért lenne megmaradó mennyiség... Az okés, hogy Parseval nevét nem sokan ismerik, ő inkább hálózatok energiájára talált jó közelítő megoldást. De hogy időenergia-összeg? Annak biztos ki kellett volna ütni legalább egy szkeptikus szemét. Egyébként is, a zárt rendszer milyen értelemben zárt rendszer? Időzárt? Tehát aki nem emelt hangot, az vagy nem foglalkozott ilyen hülyeségekkel, amiket írtam, vagy bedőlt neki. Ez kábé olyan, hogy a biorezonancia készülék kikeresi a mérgező anyagok frekvenciáját, és ellenütemben kioltja azokat. De mi rezeg? Hogy rezeg? Milyen frekvencia? Ezekre válaszol az ember, rájön, hogy kamu az egész. Nem kell parni, amúgy nem gáz, meg semmi, csak úgy tartom, hogy a fórumon tudományos téren sokan adnak a véleményemre, ezért úgy tűnik, hogy többet is elfogadnak a kelleténél. De nekem nem az a célom, hogy nekem legyen igazam, hanem szeretném, ha az emberek velem együtt gondolkodnának. (Ez talán beképzeltnek is hathat, de most megjegyzem, hogy együttgondolkodás esetén, ha hibázok - mert ember vagyok, és buta a mérhetetlen bonyolult világhoz képest - akkor nagyobb sansszal buktattok le, és javítotok ki.)
2010. márc. 08. 09:48 | galéria | válasz | #74
Mégis mit kellett volna erre válaszolni? Én arról nem hallottam, bár a Parsevalos utalás megzavart. Gondoltam, úgyis kifejted majd, ha fontosnak tartod.
2010. márc. 08. 00:35 | válasz | #73
Vagy mindenki vette a lapot, vagy aki nem vette, azt hülyének lehet nézni, de még egy válasz sem érkezett.
2010. márc. 07. 10:50 | válasz | #72
Én úgy tudom, hgy a mi naptárunk se 365,25 napnak tekinti az évet, ennél sokkal pontosabb:
-négyévente van szökőév
-minden évszázadban szökőév lenne, de nincs
-minden 400adik évben megvan a szökőév

(Ezért volt a 2000-es év a kivételek kivétele)
Ezekkel a pontositásokkal a naptár elvileg több 100ezer évig másodpercre pontos.
Ezt főleg jaspercrynak javaslom figyelmébe, mert ő szemmel láthatóan nagyon szeret kötözködni
2010. márc. 07. 03:35 | galéria | válasz | #71
Csak nehogy a terroristák kezébe jusson !
2010. márc. 07. 01:11 | galéria | válasz | #70
OFF
Légy szíves bojkottáld te is az Auchant!
Nincs szükség olyan cégre, amely tönkreteszi a természetvédelmi értékeket.
2010. márc. 06. 20:40 | válasz | #69
Most ez a földrengés megváltoztatta a föld tömegközéppontját? Mekkora eltérés lehet ilyenkor? több méter? Csak kíváncsi lennék kicsit furának tűnt első hallásra az egész. Ha jól tudom ez már régóta folyik és egyre jobban kisímul a földfelszín. Tehát egyre kevésbé fog elmozdulni a tömegközéppont hisz egyre tökéletesebben oszlik el a tömeg?
2010. márc. 06. 20:02 | válasz | #68
Einstein relativisztikus időmegmaradási törvénye és Parseval időállandósági viszonya miatt minden ugyanolyan hosszú marad, hiszen zárt rendszer időenergia-összege minden pillanatban ugyanakkora.
nearo  
2010. márc. 06. 18:44 | galéria | válasz | #67
Mert te aztán kurvasokat érveltél.

Magiszter #8-as üzenetében téves feltevés szerepel.
1 év valóban egy év marad, csak nem 365 napból fog állni, hanem 365 nap + 459,9 mikroszekundumból, és NEM 365 nap + 5 napból.

Igazából tényleg nincs értelme az egésznek, csak az elején mondott valaki egy hülyeséget (aminek először én is bedőltem), és próbállak meggyőzni (mert úgy látszik te is bedőltél), hogy az hülyeség.

De még egyszer utoljára, ez után már csak olvasni fogok:
Ezt a plusz 1,26 mikroszekundumot úgy kell elképzelni, mint a szökőnapot februárban. Az egy év egy kicsivel több, mint 365 nap, ezért négy évente van februárban egy szökőnap, hogy ezt korrigáljuk.
Most ez a kevés idő, ami kb 6 óra, 460 mikroszekundummal több lett, ezért ennek korrigálására 200millió évente be kéne vezetni még egy szökőnapot (vagy ha úgy tetszik, akkor 1milliárd évente +5öt), hogy korrigáljuk. De ettől még nem lesz 370 nap egy év 1milliárd év múlva.
A 370 napos elmélet azt feltételezi, hogy minden egyes nap 1,26 mikroszekundummal rövidebb lesz, mint az azt megelőző, azaz 1milliárd év múlva 21 perccel lenne rövidebb a forgási idő.

De egyébként az a 6 óra sem pontosan 6 óra, ezért létezik szökőmásodperc is. Gyanítom, hogy ezt az 1,26 mikroszekundumot is ezekbe a szökőmásodpercekbe fogják belekalkulálni ahelyett, hogy 200millió évente lenne még egy szökőnapunk.
2010. márc. 06. 18:12 | válasz | #66
Magiszter #8 -as üzenetére reflektálltam,az állítás nem az én ötletem,de latok benne némi igazságot!
(1 év az 1 év marad,csak nem 365 napbol fog állni),de értem mit akartok ezzel mondani......
Minthogy egyik feltevéseinknek nincs nagy tudományos,igazság alapja ezért így bármifajta vita ,szerintem tökre felesleges,
1 nem szeretem ha személyeskedsz----NEARO
2 érveket szeretnék hallani
Kár.....ezt nem tetted meg....
Sir Ny  
2010. márc. 06. 16:30 | válasz | #65
az év nem lesz hosszab.
2010. márc. 06. 16:27 | válasz | #64
bocsi :)

De akkor is kiakasztó a dolog. De szerintem ezt hagyhatjuk is, csak ilyenek mellett nem lehet szótlanul elmenni..
nearo  
2010. márc. 06. 15:31 | galéria | válasz | #63
Kérlek ne általánosíts. Ezt a 370 napot egy ember állítja.
Bár az elején jogtalanul oltottam Sir Ny kollegát :)
2010. márc. 06. 15:16 | válasz | #62
Úristen, hogyan hozzátok ki ezt a 370 nap egy évben dolgot??

Üljetek már be iskolába ahelyett, hogy lejáratjátok magatokat :S
2010. márc. 06. 14:14 | válasz | #61
Ja, de ebből nem az következik, hogy 1 milliárd év múlva (minden más változatlansága mellett) 370 nap lesz egy év, hanem az, hogy 365×1,26 mikroszekundummal lesz hosszabb egy év, ugyanúgy mint ahogy pl jövőre lenne, ha más tényezők nem befolyásolnák a dolgot.
nearo  
2010. márc. 06. 14:02 | galéria | válasz | #60
Plusz rohadj meg, miattad lemaradtam egy poénról a kabaréban :/
nearo  
2010. márc. 06. 14:01 | galéria | válasz | #59
Nincs igazad, de most már látom, hogy neked feleslegesen magyarázok :(
2010. márc. 06. 13:51 | válasz | #58
soval de ,elméletben több lesz,sőt ma gyakorlatban is több!(még ma is 365.25)
2010. márc. 06. 13:49 | válasz | #57
ha már a szövegértelmezésnél tartunk:
"A szombati volt a hetedik legerősebb mért földrengés, ami 1,26 mikroszekundummal rövidíthette meg a földi napokat, állítja Richard Gross, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának tudósa. "Ez a változás állandó lehet" - nyilatkozott a SPACE.com-nak, bár van némi esély, hogy idővel a Föld forgása megnyugodjon, ezt azonban túl korai lenne kijelenteni. "
2010. márc. 06. 13:43 | válasz | #56
elméletben sem
nearo  
2010. márc. 06. 13:35 | galéria | válasz | #55
Ember, direkt odaírtam, hogy "tegyük fel", meg hogy "csak ezt nézzük". Szövegértelmezés!

Az első hozzászólásodból nekem az jött le, hogy te úgy értelmezed ezt a naprövidülést, hogy 1milliárd év múlva minden év 370 nap lesz. Ez nem igaz, ezt próbáltam elmagyarázni.

Még egyszer hangsúlyozom, minden amit írtam csak elméletben érvényes, mert a valóságban millió más dolog befolyásolja még a Föld forgásának a sebességét.
2010. márc. 06. 13:29 | válasz | #54
Csak most és csak neked!
a föld kialakulásakor 1 nap az az egy teljes fordulata a földnek a tengelye körül 6 --az az 6 óra volt!
és ez folyamatosan változott a mai körülményekig!
(1milliárd év mulva nem lesz 24 óra,szerintem jóval több lesz)
de nem a 8.8-as földrengés miatt ,ebben lehet hogy igazad van.
ja még pontosítsak neked nem 365 nap egy év
hanem 365,25 nap
mivel a szököéveket is számítani kell 4 évente 366-napra jön ki.
(kicsit pontatlan az időszámításunk ,de ez van)
nearo  
2010. márc. 06. 12:37 | galéria | válasz | #53
Ejj...
Tegyük fel, hogy:
Egy nap pontosan 24 óra, egy év (azaz egy kör a nap körül) pedig pontosan 365x24 óra volt a rengés előtt.
A rengés után 1,26 mikroszekundummal rövidebb lett egy nap, tehát 365 nap 365x1,26=459,9 mikroszekundummal lett rövidebb.
Ez olyannyira pici szám, hogy ha csak ennek a korrigálását nézzük, akkor ~200millió évenként kéne plusz egy szökőnapot vennünk. De ez nem azt jelenti, hogy onnantól minden év 366 nap lesz. Az az egy év 366 nap lesz, és utána 200millió évig megint 365 nap egy év.
Sir Ny  
2010. márc. 06. 11:54 | válasz | #52
ott hibádzik a gondolatmeneted, hogy azt veszed, hogy egy év 365 nap. pedig nem. az egy év az egy meghatározott idő, ami egyenlő 365 nappal. ha egy nap rövidebb lett, attól az év még ugyanolyan hosszú marad.
ha mondjuk a nap 365/366-oda lesz, mint volt, akkor egy évben nem 365, hanem 366 nap lesz.
nearo  
2010. márc. 06. 11:14 | galéria | válasz | #51
Csak itt, csak most, csak neked még egyszer:
Csak ezt a földrengést nézzük és ezen kívül semmi mást!
Nem rövidülnek folyamatosan a földi napok a földrengés miatt. Most egyszer rövidebb lett x idővel, és ennyi. Egymilliárd év múlva is pontosan ugyanilyen hosszú lesz egy nap, mint most. Mivel egy év most 365 nap, ezért egymilliárd év múlva sem lesz több, vagy kevesebb.
2010. márc. 06. 09:59 | galéria | válasz | #50
Legyetek szívesek szóljatok, ha megtudtok újabb fejleményeket ebben a fővárosi parkolócégeket érintő peres ügyben. Igenis adófizetőként tudni akarok arról, hogy ezek a mocskos disznók mire költik a parkolóautomatákba bedobált sarcforintokat.
Caine  
2010. márc. 06. 06:39 | válasz | #49
Szép kis lista :D

Ha megnézitek a legtöbb pénzügyi vagy ingatlan scam (elajándékozta mindenét, elhagyták a lakásokat), esetleg a hajóépítők ügyes trükka, a biznic fellendítésére ... :D:D:D
Gtava  
2010. márc. 05. 21:47 | válasz | #48
Úristen minek számolgat ennyire mindenki? 2012-ben úgyis megdöglünk nemde?
2010. márc. 05. 20:59 | válasz | #47
"Szép feladat az is a Nostradamus-kutatóknak, hogy tudják meg e versekből, melyik lesz az az év, amikor Magyarország nyeri a labdarúgó világbajnokságot!"

erről volt régen egy tv műsor, az "unokáink sem fogják látni"...

2010. márc. 05. 17:41 | galéria | válasz | #46
Jópofa, köszi.
Már csak az érdekelne, hogy ha vkit halálra köveztek, hogy úszta meg élve. :-)
2010. márc. 05. 17:06 | válasz | #45
Bocsánat, kicsit hosszú lett, csak az olvassa el, aki szeretne egy jót nevetni!
2010. márc. 05. 17:05 | válasz | #44
OFF

Minden lökött ember a vilávégét számolgatja. Van egy jó írás: James Randi - Negyvenkilenc be nem teljesült jóslat a világ végéről. Csak ízelítőnek néhány... (Idézetek.) Egyszerre viccesek és elgondolkodtatók. (Szarkasztikus humora miatt jobb, mint a vicc.lap.hu)

[d]
999. december 31.

A bibliai apokrifek szerint az Utolsó Ítélet (és feltehetően a világ vége is) 1000 évvel Jézus Krisztus születése után fog bekövetkezni. [...] Az állítások szerint az utolsó évben a földet nem művelték meg, mivel a terményre úgysem lesz szükség. Az Encyclopedia of Superstitions (A babonák enciklopédiája) szerint akkoriban a hivatalos iratok mind így kezdődtek: "Ahogy a világ vége közeledik...".

1033.

A 999. évi fiaskó magyarázatára egyesek olyan elméletet gyártottak, miszerint az 1000 évet Krisztus halálától és nem születésétől kell számítani. Ez azonnal elvezetett a második fiaskóhoz.

1186. szeptember

1179-ben Juan de Toledo asztrológus pamfletet tett közzé, miszerint a világnak akkor lesz vége, amikor minden (akkor ismert) bolygó a Mérleg csillagképben fog tartózkodni. [...] A bizánci császár befalaztatta palotája ablakait, az angliai Canterbury érseke pedig vezeklési napot hirdetett meg. Bár a bolygók említett együttállása megtörtént, a világvége elmaradt.

1524. február 1.

Ez volt a legdrámaibb özönvizes világvége-jóslat. 1523 júniusában brit asztrológusok megjósolták, hogy a vég Londonban fog kezdoőni, óriási árvízzel. Több mint 20 ezer ember elmenekült otthonából, a Saint Bartholomew foapátja erődöt építtetett magának, amelyben két hónapra elegendő élelmet és ivóvizet halmozott fel. Amikor eljött a rettegett dátum, még csak egy aprócska zápor sem volt tapasztalható.

Az 1524-re vonatkozó jóslatok hatására Németországban elkezdtek csónakokat építeni, míg egy bizonyos von Iggleheim gróf - nyilvánvalóan egy elkötelezett híve Stöffler képességeinek - egy háromszintes bárkát építtetett. Toulouse-ban Aurial francia elnök szintén egy nagy bárkát építtetett magának. Egyes európai kikötővárosokban a lakosság a kikötőben horgonyozó hajókon keresett menedéket. Amikor a megjósolt napon, amelyre von Iggleheim bárkáját elokészítette, csak könnyű eső esett, az árvízre váró tömeg ámokfutásba kezdett és jobb dolga nem lévén, halálra kövezte a jó grófot. A nagy tolongásban százakat tapostak halálra. Stöffler, aki túlélte a tömeg haragját, számításait átvizsgálva, egy új dátummal, 1528-cal állott elő. /* megj.: lolxD! nem tanul belőle! */

1532.

Frederick Nausea bécsi püspök kijelentette, hogy nagy katasztrófa "közeledik" , amikor bizonyos furcsa eseményekről kapott jelentést. Elmondták neki, hogy egy üstökös mellett több véres keresztet láttak az égbolton, fekete kenyér hullott az égbol, valamint három Napot és egy lángokban álló kastély is láttak az égen. Egy nyolcéves római kislány története, akinek melleiből meleg vízsugár lövellt ki, végképpen meggyőzte a tudós püspököt, hogy közeleg a világ vége, és ezt a hírt közölte is a hívőkkel.

1533.

Melchior Hoffman anabaptista bejelentette a franciaországi Strasbourgban, amelyet az új Jeruzsálemnek választott ki, hogy 1533-ban a világot lángok fogják elpusztítani. Úgy hitte, hogy az új Jeruzsálemben pontosan 144 000 személy fogja túlélni a katasztrófát, míg az Enoch és Elias nevu két szörny szájából kitörő lángok a világ többi részét el fogják pusztítani. A gazdag és jámbor hívők, akik azt elhitték, hogy a megmenekülők között lesznek, könyvelésüket megsemmisítették, adósaiknak tartozását elengedték, pénzüket és javaikat szétosztották a szegények között, nem adtak magyarázatot arra, hogy ezeket az adományokat a pusztító tűzben mire és hogyan lehet felhasználni, és az sem tűnt fel senkinek, hogy a világvége előtti nagylelkűség aligha számít dicséretes cselekedetnek.

1584.

Cyprian Leowitz asztrológus, akinek abban a kitüntetésben volt része, hogy műveit IV. Pál pápa a tiltott művek indexébe tetette, 1584-re jósolta a világ végének bekövetkezését. Mindazonáltal nem akart kockáztatni, ezért az égi eseményekre vonatkozó csillagászati táblázatokat egészen 1614-ig elkészítette arra a rendkívül valószínűtlen esetre, ha a világ mégis megmaradna. Meg is maradt. /* megj: lolxD! */

1757.

Emanuel Swedenborg, misztikus/teológus/spiritiszta, aki mindent elkövetett, hogy a figyelem középpontjába kerülhessen, az angyalokkal folytatott gyakori konzultációjának egyikén azt az információt szerezte, hogy a világ végének dátuma 1757.

1761. április 5.

Amikor William Bell katonatiszt és vallási fanatikus észrevette, hogy 1761-ben a február 8-ai és a március 8-ai földrengés között pontosan 28 nap telt el, természetszerűleg arra a következtetésre jutott, hogy az egész világ elpusztul 28 nap múlva, azaz április 5-én. /* megj. ezt azért válogattam be, mert rendkívül jellemző, hogy az ember megymásra erőltet megfeleltetéseket és belemagyarázásokat szimplán filozófiai megfontolásból */

1820. október 14.

John Turner próféta volt a Southcott-féle szekta vezetője az angliai Bradfordban. Ennek a szektának a specialitása a világ végének megjóslása volt, az első magának a szekta alapítójának Joanna Southcottnak nevéhez fűződik (l. 1774.) Turner sikertelen jóslata a gyülekezetét ellene fordította, és annak vezetését John Wroe vette át (lásd majd 1997.). /* mennyi feleslegesen elpazarolt élet... */

1881.

Azok, akik a gizai Nagy Piramis, Kheopsz fáraó sírja méreteinek méricskélésével folytatnak számmisztikát, kiszámították, hogy mindennek vége lesz 1881-ben. Az adatok pontosabb újramérése után jobb (de nem sokkal jobb) dátumként 1936-ot jelölték meg. Ezen az értéken a szakemberek tovább javítottak, és végül 1953-at jelölték meg végső dátumként. A méréstechnika és a jóslás módszereinek tökéletesítése folyamatban van. Amint egy új, pontos dátum megszületik, azonnal tudatni fogjuk az olvasóval. /* nocomment */

1947.

1889-ben "Amerika legnagyobb prófétája", John Ballou Newbrought biztosan állította, hogy 1947-ben: "minden létező kormány, vallások és az összes pénzügyi monopólium megbukik, és megszűnik létezni... Az úgynevezett keresztény vallásunk jelenlegi formája lerohanja Amarikát, letépi az amerikai zászlót és sárba fogja taposni. Európában a katasztrófa még szörnyűbb lesz.... Emberek százai és ezrei fognak elpusztulni... Minden nemzet elpusztul, a föld pedig nyitva lesz mindenki számára, hogy jöjjön-menjen akarata szerint."

1974.

[...] amikor eljött a megjelölt dátum, ahogy tapasztalhatták, semmit nem lehetett észrevenni. A szerzők egyike azonban az 1980-ban bekövetkezett néhány földrengést a "Jupiter-effektus" előjeleként jelölte meg, a közönség meg csak tátotta a száját.

1980-as évek

Az elpusztíthatatlan Jeane Dixon (amerikai jósnő) mindig merész és optimista, 1970-ben megjósolta, hogy a 80-as évek közepén egy üstökös fog a Földbe ütközni olyan helyen, amelyet ő pontosan ismer, de nem hozza nyilvánosságra. Az információt visszatartja "egy késobbi időpontig". Talán ma már elmondhatná nekünk ezt az információt. Az eseményről azt állította: "lehetséges, hogy a XX. század legnagyobb katasztrófája lesz". Ugyanakkor Jeane azt is megjósolta, hogy: Biztosan érzem, hogy a 80-as években lesz [egy meg nem nevezett személy] az Egyesült Államok első női elnöke. Jeane, talán vissza kellene térni ehhez a történethez.

1996.

A Biblia tudósainak érvelése szerint Isten egy napja 1000 emberi napnak felel meg, és Isten hat napot dolgozott a Teremtésen. Ennélfogva az ember dolgozzon 6000 évig, és azután pihenjen. Más bibliai számokkal dolgozva tehát a világnak valamikor 1996-ban lesz vége.

1999. júliusa

A 10-72 számú négysorosban (quatrain) Nostradamus kijelentette:

Az 1999. év, hét hónap
Eljő az égből a Terror nagy Királya:
Hogy életre keltse a mongolok nagy Királyát
Hogy jó szerencsével kormányozzon a Mars előtt és után.

Naná!*


* A szerk. megjegyzése: utólag kiderült, hogy a 2001. szeptember 11-i eseményeket is megjósolta Nostradamus, csak erről bekövetkeztéig nem lehetett tudni. A kutatók bizonyára rájönnek majd, hogy a hetente kihúzott lottószámokat is megjósolta a nagy ember, csak tudni kell kihámozni azokat a négysorosokból. Szép feladat az is a Nostradamus-kutatóknak, hogy tudják meg e versekből, melyik lesz az az év, amikor Magyarország nyeri a labdarúgó világbajnokságot! [/d]

http://www.termeszetvilaga.hu/fizika_eve/szkeptikus/vilag.html
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. márc. 05. 16:58 | galéria | válasz | #43
animáció gyönyörűen mutatja
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. márc. 05. 16:57 | galéria | válasz | #42
Nem lesz rövidebb, hosszabb lesz. Egy földrengés az kivételes eset, ami rövidítheti és hosszabbíthatja a napot, attól függően hogy milyen típusú és hol történik milyen irányba megy a mozgás.
Ami folyamatosan befolyásolja a föld forgását, az a Hold gravitációja, és ez lassítja a Föld forgását, persze nagyon lassan. De hosszú távon csak hosszabbak lesznek a napok, ha nem kapunk be egy óriásaszteroidát megfelelő irányból.

Viszont az évszakok tolódnak a napok hosszától függetlenül :) ezt nevezik a föld forgástengelye precessziójának, (körbe körbe jár, mint egy búgócsiga tűi amikor nem kiegyensúlyozottan forog), és ~13000 évenként megfordulnak az évszakok és ez így ciklikusan megy. Nem azért mert változik a nap hosszúsága, hanem a tengely mozgása miatt a mai júliusban nem az északi félteke lesz közelebb a naphoz (és vetül rá nagyobb szögben a napfény), hanem a déli.
2010. márc. 05. 16:46 | válasz | #41
az időszámításunk az is marhaság mert 365,25 nap egy év! ha már pontosak akarunk lenni.(namármost ha napi néhány milisekundummal rövidülnek a napjaink,ez ami állandó) matekozzd ki nekem légyszives 1milliárdx365.25x6milisecundum= ????
atom óra az ami pontos,az ideje nem változik.....de persze huszonötmillió más változó is befolyásolja a föld gorgási idejét...hivatkozol valamire lásd #29-es ,de pontos számításod nincs mellette.
érdekelne a logikád(ha már matekbol csk 4esre érettségiztem zsenikém)
nearo  
2010. márc. 04. 21:25 | galéria | válasz | #40
Szeretnél nyerni egy azonnali utat a BANamákra?
Regisztrálj és szpemmelj az sg-n, és máris a tiéd!
http://www.sg.hu/
2010. márc. 04. 19:40 | válasz | #38
De nekem terveim voltak arra a milisekundumra is. Most mi lesz velem?:(
nearo  
2010. márc. 04. 19:08 | galéria | válasz | #37
"Ha most,ugye 365nap egy év ,a nap körül megtesz 1 teljes "kört" ami elipszis.
az 1 milliárd év mulva is ugyan annyi idő lesz,mint most ,csak 370 nap lesz benne(az az a tengelye körül a föld 370-et fog elfordulni) azaz 1 nap kevesebb mint 24óra"


Marhaság. Lásd #29.
nearo  
2010. márc. 04. 19:07 | galéria | válasz | #36
Pontosan így van.

#32: gondolkodj picit! Ha rövidebb lett egy nap, akkor a forgás nem lassult, hanem gyorsult.
2010. márc. 04. 19:05 | válasz | #35
És jön a nibiru is!
2010. márc. 04. 16:35 | válasz | #34
Egyébként a Hold is pont az ár-apály miatt távolodik a földtől. Mármint nem az ár-apály csinálja, hanem ahogyan a Hold csinálja az ár-apályt, attól távolodik tőlünk.
Mi meg attól lassulunk forgásilag.
2010. márc. 04. 16:35 | válasz | #33
(Egyébként a mai időszámításunk,1év 365nap 24 óraás beálítottságu,igen pontatlan.)
Ennél még a MAYA-naptár is pontosabb vót!
2010. márc. 04. 16:32 | válasz | #32
Nem.
A forgás lelassult, és ezentúl minden nap rövidebb lett, mint ami a rengés nélkül lett volna.

Nem is ez a lényeg.
Valami táltos vagy mi a pöcsömnek behülyített fazon egyszer azon győzködött, hogy rövidülnek a napok, és 20xx-ben lesz a világvége.
Mondtam neki, hogy a napok hossza folyamatosan rövidül.
A kezdetekkor még 6 óra körül volt, tehát ez nem újság.
Mindegy, ez a hülye csak annyit értett az egészből, hogy rövidülnek a napok, és akkor világvége lesz pár éven belül.
Mondjuk ez már pár éve volt.
Most gondolom, 2012-ig szarja össze magát folyamatosan, mert az az aktuális dátum. Ha majd elmúlik, akkor kitalálnak mást időpontot az apokalipszisre.
2010. márc. 04. 16:30 | válasz | #31
de lehet! igaz nem a számszerüséggel akartam foglalkozni,de igen fontos az is,hanem a hold folyamatos távolodásátol a földtöl.
Az egyik fórumozó irta,hogy az ár apály is befolyásolja a föld forgásának az idejét,csak erre reflektáltam,de thx ,nem néztem utána csak hasamra vágtam...
2010. márc. 04. 16:30 | válasz | #30
Na valaki okos igazoljon engem, mert ezzel a debil névvel úgyse vesz komolyan senki :D

Azt nem tudom, hogy mennyit távolodik a hold, de szerintem egyszerű számításokkal itt nagyjából max pár évig érvényes értékeket lehet felmutatni, utána az elmozdulások már valszeg mérhető szinten vannak, azaz dől dugába az egész. :D

Arról nem tud valaki valami infót, hogy évente mennyivel hosszabbodnak a napjaink a föld tengely körüli forgásának lassulása miatt nagyjából? Nincs kedvem gúglizni :)
2010. márc. 04. 16:23 | válasz | #29
de bazz... Miért kellene hozzáadni a 365 naphoz még 5öt? Nem veszít a föld forgási ideje minden évben -x ms-et, csak most egyszer a földrengés miatt(ha csak ezt vesszük figyelembe), nem vonódik hozzá az elkövetkezendő 10milliárd évben mindig. Azaz, ha csak ezt nézzük, 10milliárd év múlva is csak ezzel az egy összeggel lenne nagyobb a tengely körüli forgási sebessége, azaz kissebb a nap hossza, ugyanúgy 10milliárd év múlva is csak 365 napos lenne egy év.
A matek az jól ment, kár, hogy gondolkozni nem tanítanak ;)
2010. márc. 04. 16:18 | válasz | #28
Mondjuk inkább azt, hogy nagyjából 400 ezer kilométer, és nem 270 ezer.
Nem valami angolszász oldalon kutakodtál, és mérföld?
2010. márc. 04. 16:03 | válasz | #27
Egyébkánt még egy dolog ami eszembe jutott,az ár -apály jelenségével kapcsolatban,ami ugye egy másik befolyásoló tényező.
A hold kialakulásakor a földhöz közel 22.000km távolságra volt ,ez kb 4milliárd éve lehetett.
Most 220.000km távolságra van ,azaz távolodik tőlünk,folyamatosan csökkentve az ár -apály mértékét.
egyszerü számításokkal 1 milliárd év alatt kb 270.000km re lesz,így kevésbe fogja befolyásolni a napciklusainkat... no de mindegy lehet hogy sok sületlenséget is írok,csak eszembe jutott.
(Alfa Holdbázis című film)
2010. márc. 04. 15:54 | válasz | #26
Ha most,ugye 365nap egy év ,a nap körül megtesz 1 teljes "kört" ami elipszis.
az 1 milliárd év mulva is ugyan annyi idő lesz,mint most ,csak 370 nap lesz benne(az az a tengelye körül a föld 370-et fog elfordulni) azaz 1 nap kevesebb mint 24óra ,de azt hiszem a mai idöszámításunk is hibádzik,nem pontos, gondolok itt a szököévékre.
évi negyyed nap a tévedése...na mindegy csak nem igazán értettem,így magamnak ezt le kelletett vezetnem...
2010. márc. 04. 15:08 | válasz | #25
Igazad van nem -5 nap hanem +5 nap. Én voltam hülye

Bár nem is értem mit agyalunk azon hogy 1 milliárd év múlva mi lesz a naptárral
nearo  
2010. márc. 04. 14:52 | galéria | válasz | #24
Kifejthetted volna bővebben is, hogy mire gondolsz, hamarabb leesett volna :)
nearo  
2010. márc. 04. 14:45 | galéria | válasz | #23
Nem ezt jelenti.
A napok nem rövidülnek folyamatosan, most egyszer megrövidült, aztán úgy marad. 365 nap pedig 365x1,26 milliszekundummal lesz rövidebb.
Egy év hossza nem változott, mivel nem a keringési idő csökkent, hanem a forgási idő.
Ha még 1milliárd évig tartanánk a mostani naptárat, akkor 1milliárd év múlva hozzá kéne csapni az évhez 5 napot, hogy stimmeljen.
2010. márc. 04. 14:10 | válasz | #22
Ha hamarabb jutsz A pontból B pontba akkor az idő rövidül tehát nem több rovátkát húzol hanem kevesebbet. Egyenes arányosság van a föld forgási sebessége és a napok hossza között. Kevesebb forgási idő, rövidebb nap...stb.
Éppen ez az hogy az 1 milliárdadik évben 5 nappal kevesebb fog szerepelni a naptárban mint ma (mert lassul a forgás). És bár lehet hogy átszervezik a naptárat valahogy, de akkor is 5 el kevesebb fordulat lesz egy nap körüli úton.
2010. márc. 04. 14:05 | válasz | #21
Fiatalok!
Nem kell aggódni, a földre ható gravitációs jelenségek okán kialakuló ár-apály jelenségek, amúgy is lassítjág a forgás sebességét! Tehát ez csak egy csepp a tengerben. Mint adat érdekes, de az életünkre nincs akkora befolyással, mint azt próbálják elhitetni velünk. Mindezek ellenére elindulok bevásárolni, nehogy bezárják előttem az ajtót a supermarketben 1 milisecundummal az orrom előtt :)
2010. márc. 04. 11:49 | válasz | #20
De tényleg, felhúznak 30 űrfelvonós állomást, egyből 26 órás napjaink lesznek :)
Mármint szép lassan, ha jól tudom, a föld tengely körüli forgási sebessége folyamatosan csökken.? Gondolom, akkor erőteljesebb lesz ez a csökkenés.
2010. márc. 04. 11:40 | válasz | #19
Most komolyan, ti hányasok voltatok matekból?

Ha rövidebb 1 nap, akkor ugyanakkora időbe több fér bele, nem? o.O
És nem lesz 5 nappal se kevesebb se több egy évben, csak 1bill év alatt 5-tel többet fordul körbe a föld, mintha nem rengett volna szegény chileiek alatt a talaj.
Merces  
2010. márc. 04. 11:35 | válasz | #18
....most dobhatom el a karórám, basszus........
2010. márc. 04. 09:21 | válasz | #17
Örüljünk neki. Ennyivel tovább fogunk élni.
gosub  
2010. márc. 04. 08:42 | válasz | #16
A Föld forgástengelye nem esik egybe az egyensúly tengelyel, aszem ez okozza a precesszios mozgást, ami kb. 26500 év. Olyan a jelenség mint a régi játék búgócsigánál, forog is gyorsan, meg lassan körkörösen inbolyog is. Aztán lehet hogy tévedek.
Tetsuo  
2010. márc. 04. 01:42 | válasz | #15
A magneses polusok helyzete ciklikusan valtozik, neha meg is cserelodik, elotte pedig nincs a polusok fele magnesesseg (fluxus). Jelenleg vhol Alaszka es Gronland kozott van, jopar ezer kilometerre a foldrajzi eszaki sarktol.
2010. márc. 04. 00:13 | válasz | #14
Másik problémám a naprövidülés.

Egy forgó test forgását felgyorsítani kétféleképpen lehet:
-- külső erőhatással
-- az előbbi hiányában a tehetetlenségi nyomaték csökkentésével (ez belső hatás)

A tehetetlenségi nyomaték akkor csökken, ha tömeg kerül közelebb a tömegközépponthoz. Például ha összedől egy ház, anyaga közelebb kerül a Föld forgástengelyéhez, akkor nagyon kicsi mértékben gyorsulni fog a Föld.

Itt azonban a földfelszín alatt történt az elmozdulás, térfogatváltozás tehát nem volt. Vagyis nagyobb sűrűségű anyagnak kellett lefelé mozognia, és ugyanakkora térfogatú, de kisebb sűrűségű anyagnak felfelé.
Lehet, hogy ez történt, végülis nem vonom kétségbe Gross és munkatársainak szakértelmét, de
honnan tudják, hogy mi mozgott ott lenn, sok km-rel a földfelszín alatt?
A hanghullámokkal (robbantások) végzett mérések tudtommal nem eléggé nagy felbontásúak, és az időigényük is jóval nagyobb, mint az azóta eltelt néhány nap.
Csak kérdeztem.
2010. márc. 04. 00:06 | válasz | #13
Most, hogy a cikket elolvastam, még több kérdőjel bukkent fel. Az első már korábban is (a naprövidülés), a második viszont most. Nézzük ezt.

" ...Ez a tengely a bolygó tömegének egyensúlyi közepe, nem ugyanaz, mint az észak-dél tengely, ami mentén a Föld minden nap körbefordul. Az egyensúlyi tengely nagyjából 10 méterrel tér el az észak-dél tengelytől."

Ezt nem értem. Itt ugyanis NEM a mágneses pólusok által meghatározott tengelyről van szó, amiről köztudott, hogy sokszor tíz km-rel tér el a forgási tengelytől.

A Föld forog egy tengely körül, ami nyilvánvalóan az egyensúlyi tengely, mi más lehetne?
"A bolygó tömegének egyensúlyi közepe" (nyilván átmegy a bolygó tömegközéppontján).
Akkor mit neveznek a cikk első bekezdésében "észak-dél tengely" -nek??
2010. márc. 03. 23:32 | galéria | válasz | #12
Azért ezt még nem jelenteném ilyen biztosan ki, ki tudja, meddig tudják még feljebb tornászni a nyugdíj-korhatárt.
2010. márc. 03. 22:29 | galéria | válasz | #11
addigra már elengednek nyúúúgdíííjba bazzzzz
2010. márc. 03. 21:16 | válasz | #10
Akkor megnyugodtam. Már kezdtem attól tartani hogy 1 milliárd év múlva a szabimból veszik el azt az 5 napot.
Bár mivel ha (átlagosan) 3 évente adnak 1 napot ezért 333 millió szabadnapom lesz egy évben, szóval végül is belefér.
2010. márc. 03. 21:09 | válasz | #9
Ez mind nagyon szép, csak a napok éppen hosszabbodnak, az árapály-hatás miatt. A jelenlegi földrengés kivételt jelent.
2010. márc. 03. 21:00 | válasz | #8
Mond csak te hányas voltál énekből?

Csak a te kedvedért:

norbe azt írta hogy 10.000 év = 4,6 másodperc (nincs okom kételkedni benne ezért innen számoltam.)
10.000 év | 4,6 másodperc
mindkét oldalt szorozd meg 100.000-el
1.000.000.000 év | 460.000 másodperc (osztod 60-al = 7666,667 perc. osztod 60-al = 127,7778 óra, osztod 24-el = 5,324074 nap ~ 5 nap.)
Tehát:
1.000.000.000 év | 5 nap

Amúgy melyik iskola, melyik évére agy kíváncsi a matek eredményeimet illetően?
2010. márc. 03. 20:42 | válasz | #7
Érdekes eszmefuttatás van a cikkben, ami a hozzám hasonló nehézfelfogású alakok számára némi magyarázatra szorul. Így szól:

"Ahogy a légköri áramlatok a téli hónapokban az északi féltekén déli irányba tolódnak, a nap hossza fokozatosan változik. A Föld forgása enyhén lassul ezekben a téli hónapokban, majd nyáron újra felgyorsul, tette hozzá Gross."

Ahhha! Ezek szerint a déli féltekén pedig a mi téli hónapjainkban gyorsul a Föld forgása?
nearo  
2010. márc. 03. 20:39 | galéria | válasz | #6
mondd csak, te hányas voltál matekból?
Sir Ny  
2010. márc. 03. 20:09 | válasz | #5
mondd csak, te hányas voltál matekból?
2010. márc. 03. 19:40 | válasz | #4
Ez azt jelenti hogy 1 000 000 000 (egymilliárd) év múlva már 5 nappal kevesebb lesz egy évben. Most gondolj bele mekkora jelentősége van ennek a jelen korra és a közeljövőre. Borzasztó nem?
norbre  
2010. márc. 03. 19:31 | galéria | válasz | #3
úristen az 10.000 év alatt 4.6 mp!? el fognak tolódni az évszakok, felborul a klíma, éhség, járványok ez már a világ vége..
Thrawn  
2010. márc. 03. 18:54 | válasz | #2
Ez van. Én is innen tudtam meg, mitől voltam olyan álmos reggel.
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. márc. 03. 18:47 | galéria | válasz | #1
Bazz! Ezt nem hiszem el. Most megint kevesebbet alhatok!