Itthon tovább büntet az Avatar
2010. március 2. 19:37, kedd
Ismét az Avatar volt a hét legnézettebb filmje. James Cameron scifijét pár hete az a Valentin nap taszította le az élről, mely már csak az ötödik helyen szerénykedik.

Hirdetés

Ahogy az várható volt, az eddigi Avatar-verők gyorsan elvesztették nézőiket, James Cameron filmje azonban hétről-hétre csak 10-12%-os csökkenéseket produkálva őrzi helyét az élmezőnyben. Hétvégén speciel ez a hely az első volt, ráadásul a 28229 nézővel már egymillión is túl jutott a film.


Az uralkodás prolongálása persze nagyban köszönhető annak, hogy az Éli könyves című Denzel Washington-mozi csúnyát hasalt, mindössze 15906-an látták csütörtöktől vasárnapig, s ebből csak 5410-en voltak vidékiek. Ez a teljesítmény pedig a második helyre volt elegendő.


A Szinglik éjszakája rettentő bukásáról már szóltunk, viszont Mindenki megvan című kellemes Robert DeNiro-film 6115 nézője és országos hetedik helye nem számít rossz teljesítménynek, főleg, hogy csak 12 kópiával futott a film.


Az első 10-ben több heti premier nem található, de a Hajrá Bliss!, Drew Barrymore első rendezése is bemutatásra került: a filmet Budapesten 830-an, vidéken pedig 130-an nézték meg. A futottak még kategóriában a Varga Katalin balladája 30 fővárosi előadáson 513 nézőt produkált, míg az Égenjárók 236 nézős teljesítménye a 8 előadáshoz és az anime műfajához képest nem is olyan rossz.


Jövő héten a papírforma szerint már csak harmadik lesz az Avatar, hiszen érkezik Alice és a Viharsziget, de kérdés, hogy két hét múlva a Kékek előtt tud-e végezni a két premierfilm.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 09. 00:45 | válasz | #4
hát ha film érdekel és nem egy techdemo animáció ne is nézd :)
smaszi  
2010. márc. 05. 23:23 | válasz | #3
Te tudod!
Részemről a Gyűrűk Ura óta a legjobb "látványmúúvi"
AZTA  
2010. márc. 03. 13:05 | válasz | #2
büntet? én nem szeretném ha megbüntetne ezért meg se nézem :SD
2010. márc. 03. 08:43 | válasz | #1
Jó a cikk Avatár tényleg büntet!!!