A CeBIT-en javítják a Google Street View megítélését
2010. március 3. 10:50, szerda
A Google Street View jelenleg már a világ 18 országában elérhető. A szolgáltatást azonban egyedül Németországban támadják kitartóan. A magánéletükért aggódók a házaikat is töröltethetik majd a Street View-ból, erre a lehetőségre pedig a Hannoverben megtartott CeBIT-en is felhívják a figyelmet.

A világ legrangosabb informatikai seregszemléjén az idén 68 országból, köztük Magyarországról összesen 4157 kiállító vesz részt. A kiállítók számának csökkenése ellenére azonban közel 300 olyan cég jelezte részvételét, amely korábban még sohasem állított ki a hannoveri vásáron. A Google az utcanézegető alkalmazásának népszerűsítésével jelent meg a CeBIT-en, ez azért is érdekes, mert az amerikai vállalat korábban még egyszer sem állított ki Hannoverben. A németek szimpátiájára viszont igencsak szüksége lesz, mert az országban nem csak az arcokat és a rendszámtáblákat, hanem a házakat, kerteket is töröltetni lehet majd a Google térképéhez kapcsolódó utcanézetekből.

"A Google-nek végül sikerült megegyeznie a jogvédőszervezetekkel, és az általuk javasolt változtatásokkal indulhat az utcanézeteket nagyfelbontású fényképekkel bemutató alkalmazás" - mondta el Lena Wagner, a Google szóvivője. "Az utcanézeteken továbbra is szoftveresen tesszük felismerhetetlenné az arcokat, rendszámtáblákat, de lehetőség lesz a kevésbé jól sikerül kitakarások utólagos törlésére is" - hangsúlyozta Wagner, hozzátéve, hogy a németországi törvények alapján a lakosok kérhetik, hogy a házaik, kertjeik se jelenjenek meg, ezt az igényt viszont mindenkinek külön kell jeleznie.


A Google-nek nincs lehetősége arra, hogy mindenkit külön értesítsen, de a CeBIT-hez hasonló nyilvános szereplésekkel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy az év végétől szinte minden, amit a speciális kamerákkal felszerelt járműveik készítettek, látható lesz az interneten. Az utcanézeteket készítő járművek közül a kiállításon hármat mutatnak be a látogatóknak. A szolid megjelenésű fekete autókat a közönség szeme láttára művészek festik ki, hogy ezzel is barátságosabbá tegyék az ősszel induló szolgáltatást.

A német lakosság egyelőre még nem döntötte el, hogy miként kezelje a talajtól 2,5 méteres magasságban, a kerítéseken és sövényeken túli világot is láttatni engedő felvételeket. Az első visszajelzések ősszel várhatók, a magánéletük sértetlensége miatt aggódók azonban pontos címmel, és házszámmal már most jelezhetik, ha nem akarnak megjelenni az utcákról készült fényképeken.

Ilse Aigner német fogyasztóvédelmi miniszter az elmúlt 3 hétben immár sokadszorra bírálta a vállalatot és népszerű szolgáltatását. "Úgy gondolom, hogy különbséget kell tennünk aközött, hogy valaki egy magán fotóalbumba tesz be egy fényképet, vagy az kikerül a világhálóra és ezáltal mindenki bármikor láthatja. A globális digitalizáció teljesen új korszakát éljük meg. A bankok például felhasználhatják az online megjelent digitális fotókat arra, hogy megállapítsák ügyfeleik hitelképességét. De ezek a felvételek arra is kiválóan alkalmasak, hogy a betörők kiválaszthassák jövőbeli célpontjaikat. Sok aggály van és ezeket a Google-nek vagy éppen a Microsoftnak igenis tudomásul kell venniük."

"A Google-nek el kell fogadnia az emberek jelzéseit, véleményét és minden vitatott részt (arcképet, rendszámot, házszámot, házat, kertet stb.) felismerhetetlenné kell tennie. Alapvető, hogy a fogyasztók gyakorolhassák az ellenőrzést a saját személyes adataik és azok felhasználása felett. A cégeknek tájékoztatást kell adniuk arról, hogy kiről milyen személyes információkat tárolnak és hogy ezekkel mi történik. Lehetővé kell tenniük, hogy ezek az adatok bármikor töröltethetők legyenek a rendszereikből. Egyes IT-vállalatok ma már hatalmas adatbázisokkal rendelkeznek. A hálózat bővülésével és a személyes adatok értékesítésével rengeteg pénzt lehet keresni. De senki sem tudja pontosan, hogy a neveket, címeket és képeket miként kötik össze egymással a cégek" - jelentette ki Ilse Aigner.


A német fogyasztóvédelmi miniszter elismerte, hogy a probléma túl összetett ahhoz, hogy gyorsan meg lehessen oldani, de mindenképpen módosítani kellene a szövetségi adatvédelmi törvényt. Amikor ugyanis a jogszabályt megalkották, még senki sem gondolt arra, hogy az internet ennyire meg fogja változtatni az emberek életét. A politikus szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyan a világháló sok lehetőséget kínál nekünk, de a használatának vannak kockázatai is.

"Az államot támadják a távközlési adattárolás miatt, holott ott minden pontosan rögzítve van és azokat az adatokat 6 hónap után kötelező törölni. De mit tudunk a szolgáltatók adattárolásairól? Megválaszolatlan kérdés, hogy milyen hosszú ideig, hol és pontosan milyen információkat őriznek, illetve, hogy kik férhetnek hozzá ezekhez az adatokhoz."

"Attól tartok, hogy az olyan óriáscégek, mint az Apple, a Google vagy éppen a Microsoft ma már létrehozhatják az interneten bárkinek a személyiségprofilját. Pontosan tudják, hogy milyen dolgok iránt érdeklődünk, miket vásárolunk, hova utazunk és hogy kikkel barátkozunk. Egyes felhasználók érdekesek a gazdaság számára, mások nem. Vannak, akik valamilyen okból feketelistákra kerülnek vagy nehézségekbe ütköznek az álláskereséskor. Ne értsenek félre: támogatom az innovációt, de mindennek megvannak a maga határai. Egyes találmányoknál, például a mobilokon alkalmazott arcfelismerő szoftvereknél a hideg futkos a hátamon. Ilyen világról még George Orwell sem álmodott" - szögezte le végül Ilse Aigner.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2010. márc. 04. 11:47 | válasz | #17
Nem olyan egyszeru, feher-fekete, ahogy te gondolod. Itt nem 1db cegrol es annak adatbazisarol van szo, hanem az osszesrol. Amit termeszetesen allami szervezetek hasznalnak. Az NSA/CIA ertelemszeruen hasznalhatja a Google, a TB, Facebook, telefontarsasagok adatbazisat meg egyebeket es pl szeretnék (legalisan hasznalni) az europai banki adatokat is.. amit az EU parlament kerdes nelkul megszavazott. (De a bizottsagban mar tiltakoznak.)
Az igaz, h a rendszer ugy epul fel, hogy terroristak es pedofilok ellen lehet hasznalni, de pl amerikaban 2007ben tobb mint egymillio szemely volt terroristagyanus.. akiknek pl lehallgattak a telefonbeszelgeteset.
Mondhatnad, h ok, de egy artatlan embernek nincs felni valoja, nagy ugy, ha megfigyelik az intim kornyezetet, majd kiderul, hogy semmi..
Itt jon a kepbe, pl a politika ill a "rendszerellenes" cselekmenyek. Pl Magyaroszagon a kuruc.info, Budahazy, stb.. csak nezopont ill szubjektivitas kerdese, h bunozok-e vagy sem.
Szerintem egyaltalan nem, a bunozok a jelenlegi parlamentben ulnek.
Mas orszagokban is megvannak az ilyen kenyes kerdesek, amiben jol jonnek a koholt vadak. Amerikaban kibszottul nincs demokracia es USA kibszottul nem demokratikus, ha csak az utobbi haboruit nezzuk, ami allitolag a demokracia terjesztese lenne..
Az egesz foldon gozerovel megy a gazdasagi es masmilyen globalizacio, ami egyseges rendszert igenyel, lassan az elet minden teruleten. Egyforma vallalatok, egyforma szolgaltatasok, egyforma termekek.. egyforma kultura, egyforma gondolkodas. Ami csillivilli es "demokratikus".. lassan pedig kotelezo.
Oriasvallalatok egyre nagyobbak es erosebbek lesznek, terjeszkednek piacilag is, megeszik a kicsiket. A szaz legnagyobb gazdasagi hatalom kozott tobb a vallalat, mint orszag.
Amirol irok, az egy folyamat.. ma mar, akik ez ellen a folyamat ellen tiltakoznak is nemkivanatos szemelyek. Az antiglobalista es G8-ellenes tunteteseket pl eleg drasztikusan szoktak leverni, nem csak a hiradokban.. sot, altalaban nem ott. ;)

2010. márc. 04. 10:07 | válasz | #16
) A kormányok, hadsereg műholdakról is elég jól fel tud mindent térképezni. + Mobil se legyen nállad mert azt nagyon egyszerű bemérni, és akár a haladási sebességed is megmondják.

A gáz hogy van TB, és számlák, stb amiket kiküldenek neked és így már tudják is a címed. Legjobb lenne már most menekülni. Amíg a képek nem naprakészek rohadtul nem mennek vele semmire. Akik meg ennyire felkészültek lennének azoknak mindegy hogy véded magad úgyis beszopnád.

Ha nem vagy tenorista, pedofil, stb. Addig meg mi gondod származhat belőle? Ja hogy a képek amiket nézek google-earth alatt azok pl mikor lettek készítve?

Ezentúl akkor ha ezt tilthatják még újságok, magánszemélyek sem fényképezhetnek soha többet. Mivel akkor azok is lehetnek beépített emberek. Ha meg ez ennyire egyszerű megcsinálni akkor állami szervezetek már maguktól is meg tudnák csinálni csak rejtett kamerákkal. Csak arról nem tudnál. Elég sok elméletet ki lehet találni. Ja internetet sem szabad használni hisz a szolgáltatónál megkereshetnek és így tudják hol laksz.
Tetsuo  
2010. márc. 04. 01:47 | válasz | #15
Kicsit leragott csont, meg votma.. meg vicces, de olvasd el az 1984-et.
Barki, aki elolvasta (es megertette), nem mond utana ilyet, mint most Te..
Justil  
2010. márc. 03. 21:01 | válasz | #14
ja, csak felmerül a kérdés, hogy vajon mikor válik a Google is "erre szakosodott szervezet"-té? :)
2010. márc. 03. 20:33 | válasz | #13
Úgy tudom a mobil szolgáltatóknak meg kell őrizni a cellainformációkat, mindenkiről utólag megállapítható, hogy merre járt akkor. Gondolom ugyanez van az internetes adatokkal is, és egész biztos van erre TITKOS szervezet, ami ezeket gyűjti és nem csak úgy mellékesen van neki meg néhány adat miközben szolgáltat valamit. Én nem a Google-től félnék aki a világ másik felén van és jelentéktelen porszem vagyok a számára. Ha neki ennyi információja van, akkor arra kéne gondolni, hogy mi minden lehet az erre szakosodott szervezeteknél.
Omega  
2010. márc. 03. 20:24 | válasz | #12
Tökre megnéznék egyszer érdekességképpen egy olyan nagy felbontású felvételt amilyenek CIA-nak vannak, nem Google-nek. Föltehetnének egyet a netre, legalább elrettentés képen, had hörögjön tőle a sok személyiségi jogvédő.
2010. márc. 03. 20:11 | válasz | #11
MOst nem tök mind1 hogy mi van a google steetszarba ? Ha nagyon akarná az amcsi kormány azt figyel meg műholdal és akkor amikor akar baze majd pont a gogglemap kell neki mi ? Van fent az USA kormányának vagy 50 műholdja és KB az ánuszodra is rátudnak fókuszálni szarás közben ne legyen már mindeki elájulva tőle, méghogy a goggle állami szervezet mégis mire lenne az jó ? Hameg nemzetbiztonsági úgy van tök mind1 milyen vállalat vagy kiadod amit kérnek vagy ólom.
2010. márc. 03. 19:36 | válasz | #10
Sok értelme van a házszám törlésének, hiszen vannak pontos gps koordináták... :S
2010. márc. 03. 17:51 | válasz | #9
"a magánéletük sértetlensége miatt aggódók azonban pontos címmel, és házszámmal már most jelezhetik, ha nem akarnak megjelenni az utcákról készült fényképeken"

félek, hogy a házam felkerül az internetre, inkább a pontos lakcímemet kiadom a sátáni vállalatnak
Justil  
2010. márc. 03. 17:04 | válasz | #8
naív vagy. az a baj, hogy az első (néhány) lépést veszed csak figyelembe, arra nem gondolsz, hogy ami most van, hova vezethet/fajulhat évtizedek során.
ziipp  
2010. márc. 03. 16:59 | válasz | #7
"A német lakosság egyelőre még nem döntötte el, hogy miként kezelje a talajtól 2,5 méteres magasságban, a kerítéseken és sövényeken túli világot is láttatni engedő felvételeket. Az első visszajelzések ősszel várhatók, a magánéletük sértetlensége miatt aggódók azonban pontos címmel, és házszámmal már most jelezhetik, ha nem akarnak megjelenni az utcákról készült fényképeken."
Azt hiszem az idő engem igazolt. Üzenem ezt azoknak a barmoknak, akik egy korábbi cikkben hülyéztek le pontosan emiatt az érvem miatt.

ziipp  
2010. márc. 03. 16:54 | válasz | #6
Minél több emberről tudják az adatot, annál nagyobb lesz a hatalmuk. Azért rossz a felfogásod, mert sosem volt az a céljuk, hogy állandóan figyeljenek mindenkit. Az egész lényege az, hogyha valami okból vizsgálat indul ellened, kapásból rendelkezésükre álljon egy csomó információ.
2010. márc. 03. 15:59 | válasz | #5
Pontosan tudják, hogy milyen dolgok iránt érdeklődünk, miket vásárolunk, hova utazunk és hogy kikkel barátkozunk.

És? Leszarom. Minél több emberről tudják ezeket az adatokat, annál kisebb porszem lesz közülük az enyém.

Mire tudja ellenem felhasználni bárki, hogy teszem azt, tegnap vettem 3 üveg sört?

Kicsit unalmas ez a műbalhé. Arról nem is beszélve, hogy ha valami nyugdíjas mammer a házban kitalálja, hogy ő nem akarja hogy a ház rajta legyen a Street View-n, akkor az egész házat leretusálják, vagy csak az ő lakása helyén lesz egy átlátszó luk?
2010. márc. 03. 15:09 | válasz | #4
nem hiszem hogy az, de voltaképpen mindegy, mert kérésre úgyis minden adatot megosztanak a kormányukkal
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. márc. 03. 13:35 | galéria | válasz | #3
szerintem igen
2010. márc. 03. 12:12 | válasz | #2
Valószínűleg igen.
2010. márc. 03. 11:00 | galéria | válasz | #1
Csak nekem van olyan érzésem, hogy ez az egész google pontosan olyan állami szerve az USAnak, mint a CIA?