Kiadó: 2K Games
Fejlesztő: 2K Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: AMD Athlon 64 3800+ 2,4 GHz vagy jobb, Intel Pentium 4 530 3,0 GHz vagy jobb, 2 GB RAM, NVIDIA 7800GT 256 MB vagy jobb, ATI Radeon X1900 vagy jobb, 11 GB szabad tárhely
Ajánlott: Athlon 64 X2 5200+ Dual Core 2,60 GHz, Intel Core 2 Duo E6420 Dual Core 2,13 GHz, 3 GB RAM, NVIDIA 8800GT 512 MB vagy jobb, ATI Radeon HD4830 512 MB vagy jobb
Hasonló játékok: BioShock
Kategória: FPS

Két évvel ezelőtt az akkor még Irrational Games céglogóval rendelkező csapat (azóta ismét ezen a néven futnak) a System Shock modernkori reinkarnációjaként képzelte el az egyedi atmoszférával, hibrid játékmenettel és különös történettel elkészített BioShockot, mely apróbb hibái ellenére az elmúlt évtized egyik legmaradandóbb élményét nyújtotta. A játék egy teljes egész, kerek történetet mesélt el, abszolút nem kiáltott folytatásért. A 2K Marin mégis vette a bátorságot, és elkészítette a második részt, mellyel szemben komoly elvárásokat támasztottak a rajongók.

A BioShock második része az első rész eseményei után tíz évvel veszi fel a fonalat, a cselekmény azonban valamivel az első rész eseményei előtt játszódik. A nyitójelenet hatásos, kellően megadja az alaphangulatot, főhősünk ugyanis egy homlokához emelt pisztollyal loccsantja szét az agyát, majd ugorva az időben, tíz évvel később a végnapjait megélő Rapture egyik Vita-Chamberében (regeneráló kapszula) ébredezünk.


Andrew Ryan halála után a víz alatti város megálmodójának utópisztikus, individualista jövőképe helyett családbarát, közös célért összeboruló, egységben működő közösséget álmodott meg Sofia Lamb, a nyitójelenet egyik főszereplője. A korosodó hölgy ugyanis az új Rapture egyik utolsó reménysége, a történet ide kapcsolódó elemei azonban csak a sokadik játékóra után állnak össze kerek egésszé.

Kezdetben egyetlen cél vezérli a Delta nevű Big Daddynket, meg kell találnunk az Eleanor, teljes nevén Eleanor Lamb (Sofia kislánya) nevű Kishúgit, ugyanis a sárga szemű kislánynak mi vagyunk a védelmezői. A Delta név sem véletlen, ugyanis a Rapture első generációs Big Daddy prototípusaként kell érvényesülnünk, ami ebben a zord világban nem lesz egyszerű feladat. Lassabbak, sebezhetőbbek vagyunk, mint későbbi társaink, így csak rajtunk áll, hogyan alkalmazkodunk a kialakult körülményekhez.

Az új hőssel új képességek és új fegyverzet is jár, hiszen amíg az első részben egy repülőgép-szerencsétlenség áldozataként csak a könnyűfegyverzet állt a rendelkezésünkre, addig Big Daddyként bizony nagyobb, ütősebb csúzlik színesítik fegyvertárunkat. Alapból rendelkezésre áll a jól ismert fúrógép, amivel egy rögtönzött támadás keretén belül cafatokra szaggathatjuk az óvatlan ellenfeleket, de akár egy hatalmas ütés bevitelére is lehetőségünk van. Az alapfegyver érdekessége viszont, hogy folyamatosan üzemanyagpótlásra szorul. Azonban a játék érdekes sajátossága, hogy szinte minden sarkon belebotlunk plusz töltényekbe vagy épp benzinbe, így a kifogyás veszélye sose fenyeget minket.


Az arzenál ezenkívül olyan csodákkal bővül a későbbiekben, mint a módosított, felturbózott Thompson, a szögbelövő, a forgótáras gépágyú, a duplacsövű sörétes, vagy az ellenfeleket a falhoz szegező szigonypuska. Ezek mindegyikéhez három különböző, alternatív töltény dukál, így változatosságban valóban nem lesz hiány.

A nehezebb, ütősebb fegyverekhez természetesen nagyobb, kegyetlenebb és még több ellenfél is tartozik. A BioShock 2 ugyanis ezen a téren magasabb fokozatba kapcsol, a játék során utunkba kerülő ellenfelek többségével meg fog gyűlni a bajunk, különösen a korábban beharangozott Big Sisterekkel. Viszont mindez senki kedvét ne szegje. Véletlenül se kezdjen neki senki a legkönnyebb fokozaton a játéknak, mely így elveszíti igazi varázsát, a hibrid játékélményt, és nem lesz több holmi mezei shooternél.

A BioShock 2 egyik legnagyobb negatívuma a kopottas, sok helyen elnagyolt, szinte már igénytelen kivitelezést kapott külcsín. Amíg az első részben öröm volt bebarangolni a közel sem lineáris Rapture birodalmát, addig a tíz évvel későbbi víz alatti város megvalósítása nem annyira megnyerő és magával ragadó. Mosott, homályos, alacsony felbontású textúrákkal, kidolgozatlan karakterekkel találkozhatunk kalandjaink során. A játék egyik lényegi eleme így sokat veszített művészi értékéből, az ember pedig a nagy lövöldözések közötti barangolások alatt egyszer sem akar körbenézelődni.