Csökken a TV2 és az RTL Klub nézettsége, de nincs veszély
2010. február 26. 23:50, péntek
Sok néző félti az RTL Klub és a TV2 nézettségét az internettől és a kisebb csatornák térnyerésétől, de az adatok azt mutatják, nincs miért aggódnunk.

Arról legutóbbi tévés elemzésünkben már írtunk, hogy a magyar embereknek mondhatni a mindene a televízió, hiszen nem sok országban néznek többet tévét, mint kis hazánkban. A 2009-ben regisztrált napi 265 perc tévézés az előző évhez képest növekedést jelent, ami már csak azért is meglepő, mert az internet egyre inkább kezd elterjedni itthon.

Klikk ide!

Természetesen a tévét nézők jó része még mindig az országos csatornák közül választ magának szórakozást, azon belül is a két kereskedelmi adó jön szóba. 2009-ban a 18-49 év közötti kereskedelmi korosztálynak átlagosan 22,1%-a a TV2-t követte főműsoridőben, míg 30,7%-a az RTL Klubot. Ez az összesített 52,8% arány remekül jelzi azt, hogy a két kereskedelmi adó szép lassan veszti el nézőit, szedi az áldozatát a fragmentáció jelensége. (2006-ban még 62,9%, 2007-ben 60,6%, 2008 pedig már csak 57,3% volt a nagyok közönségaránya az esti órákban.)

A fragmentáció világjelenség, a csatornák számának bővülése és az országos csatornák közönségének csökkenése más országokra is jellemző, hiszen a tévézési kedv lassú csökkenése mellett egyre gazdagabb a tévés paletta, egyre több műsor közül választhat a néző. Mi azonban elmondhatjuk, hogy a piacvezető csatorna, jelen esetben az RTL Klub, jobban tartja magát mint az európai országok többségében.


A fenti táblázathoz annyit mindenképp érdemes hozzáfűzni, hogy Csehországban a kábelezettség 22%-os, Szlovákiában pedig a földi analóg arány 42%, ami magyarázza a vezető csatorna magas eredményeit. Bulgáriában csak 25-30 csatorna van a piacon. És Portugáliában nincs sok portugál csatorna, a helyi tőke inkább fizetős csatornákat indított.

A középmezőnyben helyet foglaló magyar csatornák és nézőveszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni: az m1 a 2008-as 6,9%-ról 4,9%-ra esett vissza 2009-re, míg a Viasat 3 5,6%-ról 5,1%-ra. A "nyertesek" között is RTL-közeli IKO-csatornák találhatóak, hiszen a Film+ egy év alatt 3,3%-ról 4,4%-ra nőtt, a Cool pedig 1,5%-ról 3,8%-ra. A Cool térnyerése főleg a nagyvárosi fiataloknak köszönhető, a Film+-é pedig remélhetően annak, hogy már nem csak B-, C- és Zs-kategóriájú filmeket adnak, hanem sok, remekül ismételhető klasszikust és pár éves mozis produkciókat, amiket az emberek sokadjára is megnéznek.

Ha reality-rajongók a Discovery-t és a többi, valóságshow-kkal és dokumentumsorozatokkal operáló adót keresné az élmezőnyben, annak csalódnia kell. A kisebb csatornák tábora ugyanis hiába bővül egyre inkább, eredményeik továbbra is 1,5% alatt maradnak. Ebben a ligában egyébként az AXN és a Discovery, mint dinamikusan növekvő és legjobb eredményeket felmutató csatornák, számítanak a legsikeresebbeknek.


A fenti adatokól, trendekből, de a nézők visszajelzéséből is teljesen egyértelműnek tűnik, hogy bár a "nagyok" egyre kisebb teret birtokol, de messze vannak attól, hogy a kisebb csatornáktól kelljen tartaniuk huzamosabban. Egy szóval az RTL Klub és a TV2 híveinek nincs mitől tartania. Egyelőre.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DjDano  
2010. márc. 04. 04:46 | válasz | #44
RÉszemről tv2-t abszolút nem nézek, RTL-en meg Barátok Közt, néha Fókusz, híradó, elvétve Vacsoracsata, Heti Hetes, na meg a Forma1 aztán ki is fújt...
2010. márc. 02. 01:19 | válasz | #43
Nekem anyósom még itt Svédországban is ezt a két szennycsatornát nézi.
Vett otthon upc-től tányéros tévét,és itt használja.
2010. márc. 01. 09:33 | válasz | #42
Ez nézettséget növel. Csökkenteni az igényes sorozatok és filmek csökkentik. De tény, hogy maguk tehetnek róla, csökkenteiük kéne ezek számát és akkor máris nőne. Vagy nem. Mert minden nap születik egy kábelcsatorna.
2010. márc. 01. 09:26 | válasz | #41
A TV2 és az RTL klub nézettségének csökkenésért maguk tehetnek.

Nem szeretném részletesen kommentálni az RTL klub tegnap esti híradóját, de szerintem elértek egy olyan mélypontot, amit nagyon nehéz lesz alulmúlni (Barbee első szavazó lesz - mint fő hír). Bár attól tartok, hogy azért sikerülni fog nekik.
2010. márc. 01. 09:03 | válasz | #40
Nem csökken a nézettségük, miért csökkenne? Most volt az egyiknek 3 milliós nézettsége. A részesedésük csökken, a közönségarányuk, mert egyre több a csatorna. De még így is uralkodnak.
chagny  
2010. márc. 01. 08:34 | válasz | #39
A két csatorna nézettsége nem az Internet miatt csökken, hanem a sok gagyi műsor miatt, valamint azért, mert olyan elviselhetetlen módon szabdalják szét és fejezik be a filmeket.
2010. márc. 01. 07:00 | válasz | #38
te winnie! adjál már magadnak vagy két warnt, mert ennyi baromságot amit itt írogatsz, csak a cikkeidben lehet olvasni!
2010. feb. 28. 20:38 | válasz | #37
Hű, a zárójeles mondatodat el kellett olvasnom párszor, mert nem jött át elsőre :D Amúgy igen, és a "tíccsúúk be" valóban nem épp a legépítőbb jellegű hozzászólás a témához... na de nem is ez a célja :):)
2010. feb. 28. 20:35 | válasz | #36
2010. feb. 28. 18:30 | válasz | #35
Nem olvastam el a cikket, most kivételesen a cím is teljesen elég volt számomra. Amíg a két csatorna vasárnap főműsoridőben Én, a kémet meg Beépített szépséget ad, addig nincs min csodálkozni... szerintem ennyi.
winnie  
2010. feb. 28. 18:01 | válasz | #34
igen, az utolsó mondat. ég és föld a különbség a kettő között, mennyivel értelmesebb és gyűlöletmentesebb megfogalmazás:) (de, ha már gyűlölet és szavazás, akkor azt sem szabad feledni, hogy "ezek az emberek" szavaznak ugyan, de "ezek az emberek" szavaznak rengetegen arra, akire ő is, függetlenül attól, hogy melyik oldal az:)
2010. feb. 28. 17:57 | válasz | #33
Hogy lenne már egyre többa paraszt, mikor egyre inkább padlón van a magyar mezőgazdaság, tehát egyre kevesebb a paraszt, de ez szerintem nem feltétlenül jó dolog.

(nyugi tudom hogy értetted, csak nem szeretem a kifejezést)
2010. feb. 28. 17:19 | válasz | #32
Kicsit általánosítottam, amit nem szabadna, de talán lehet látni a mondandóm lényegét így is.
2010. feb. 28. 17:18 | válasz | #31
Az, hogy magas fokon hülyítik a népet, és abból nekem lesz károm (mert az, hogy egyre több lesz tőlük a műveletlen paraszt, azt szinte le se tagadhatnák -> nem is tagadják, erre van igény) ... na szóval megértem ha valaki igen, gyűlölettel tekint erre a két csatornára, mikor a média ezen szegmense butít. És ezek az emberek mennek el szavazni :)

Nem kell ezeket betiltani, egyszerűen kreatívabb, igényesebb műsorok kellenének.
winnie  
2010. feb. 28. 16:09 | válasz | #30
"ezeknek a csatornáknak már rég meg kellett volna szűnniük "

nem kell nézni, máris stresszmenetsebb az életed. sosem értettem, hogy hogy lehet valakiban annyi gyűlölet, hogy cégeken éli ki azt. meg embertársain. meg híres embereken, stb. ez döbbenet valahol:)

"De hogy eltűntetni? Abból is mekkora botrány volt, hogy két szennyrádió helyét átvette ... másik két majdnem annyira szennyrádió."

remek példa. ezért se értettem a "tíccsuk be" zombikat. jönne akkor másik két csatorna, ami dettó azt adná, amire kíváéncsiak a nézők és nem egészestés festményelemzéseket meg vers mindenkinek-et.
2010. feb. 28. 15:26 | válasz | #29
At retekklub/tv2 azért sikeres, mert itt az emberek jó része sajnos tényleg ezen a szinten áll. Ez persze nem jó dolog, ezen változtatni kéne, pl most egy jó dolog lesz, hogy jön a digitális átállás, és nem csak ez a 3 adó, hanem egyből 7 lesz ingyenesen nézhető, de az igénytelen műsorokat tényleg el kéne tüntetni.

De hogy eltűntetni? Abból is mekkora botrány volt, hogy két szennyrádió helyét átvette ... másik két majdnem annyira szennyrádió.
2010. feb. 28. 14:30 | galéria | válasz | #28
ezeknek a csatornáknak már rég meg kellett volna szűnniük
2010. feb. 28. 14:02 | válasz | #27
Hogyne lenne jobb? :) Amúgy Eurosport 2, és valami jó műsor legyen az akármelyik csatornán engem jól szórakoztat :) De tényleg irritáló ez T/1 a cikkben.
2010. feb. 28. 13:26 | válasz | #26
Hú de aggódunk ezekért a tvcsatornákért,mi lesz a celebjeinkel meg szegény győzikével -.-
2010. feb. 28. 11:19 | válasz | #25
Mert helyette az internetet bújod meg fórumozol. Jobb.
Gascan  
2010. feb. 28. 10:38 | válasz | #24
én kb. 5 éve nem nézek tévét - na jó, havi 15 percet ha belszámljuk, hogy ha másnak be van kapcsolva akkor rálesek.... mégse maradok le semmiről
tgunda  
2010. feb. 28. 10:20 | válasz | #23
Egyértelműen a feliratozás mellett vagyok. Sőt, az olyan 990 Ft-os dvd-t, amiről lespórolják az eredeti, angol vagy német feliratot, visszateszem a polcra.
2010. feb. 28. 03:03 | galéria | válasz | #22
Szerintem legyen mindkettő:Jelenleg a txt-en vagy a műholdas rendszeren elérhetővé tették a feliratozást siketek és nagyothallók számára(remélem nem sértettem meg vele senkit).A szinkron meg azoknak a nézők számára jó akik látás károsult,de akár a vakok is hallgatnak tv-t.
bippo  
2010. feb. 28. 00:02 | válasz | #21
Mindenki mást szeret, azt viszont el kell fogadni, hogy a magyar átlag/többség a szinkront preferálja.
2010. feb. 27. 22:17 | válasz | #20
Én meg lusta vagyok, magyar szinkronnal a legkényelmesebb.

Angol felirattal? Én meg amerika/nyugatellenes vagyok.
pixx  
2010. feb. 27. 22:16 | válasz | #19
Van egy lengyel kollégám, aki épp arról panaszkodott minap, hogy náluk Lengyelországban van egy férfi, és egy nő, aki adja a hangját a filmekre. Hangalámondásos filmet csinálnak, pedig 3.5-szer többen laknak ott, és picit a gazdaság is jobb.
Ferrer  
2010. feb. 27. 21:58 | válasz | #18
Nekem az összes animeimádó ismerősöm csak angol felirattal szereti nézni az animéket, de van, amelyik azóta már japánul is megtanult...
Ferrer  
2010. feb. 27. 21:55 | válasz | #17
Azért tényleg elég durva, hogy itthon mindent feliratoznak, addig a Szerbiában piacvezető köztévén semmi külföldi nincs szinkronizálva. Aztán mennek a félrefordítások :) Ez tök jó azoknak, akik tudnak angolul, és szeretnek eredeti nyelven nézni olyan sorozatokat, mint az NCIS, de nekem biztos nem tetszene, ha félálomban, amikor esetleg bekapcsolom a tévét lefekvés előtt, bogarásszam a betűket messziről!
2010. feb. 27. 20:13 | válasz | #16
Ja, még az itt kiírt szavazás alapján is a legtöbb ember szinkronnal szeret nézni mindent (én is), pedig az ember azt gondolja, hogy a csoport akinek az oldal szól az eredeti nyelvet + feliratot szereti, de nagyon nem.

Mindenhol "mindent" szinkronizálnak.
winnie  
2010. feb. 27. 17:44 | válasz | #15
"szinte csak nálunk mánia hogy mindent szinkronizálnak."

ez egyrészt nem igaz. másrészt te sem gondolod komolyan, hogy a nézők olvasni akarnak - még moziban, ahol választhatnak is, szinkronra mennek. (tipikus kérdés a jegypénztárnál: "melyik film megy magyarul?" így választ valaki néznivalót.)

a feliratozás öngyilkosság lenne. akadtak feliratos próbálkozások, a tv6 és a sorozat+, sőt, talán a viasat 3 is ad, vagy adott így sorozatot. az axn egyes programjai is felirattal mennek. menekülnek a nézők az adatok alapján. (miért, de tényleg, miért hiszi valaki azt, hogy ha ő a feliratokat szereti, akkor a többség is? nézz meg egy torrentoldalt, hogy hányan töltenek le egy dvdripet angolul (magyar felirattal) és hányan x hónappal később szinkronnal. pedig a netezők sokkal fogékonyabbak az idegen nyelvekre. de még ők is egyértelmű preferenciákkal bírnak a filmek nyelvét illetően.)

"a a retekklub meg a tv2 megpróbálna normális, nézhető filmeket meg sorozatokat adni, "

ezzel nincs gond. minden nézhető film a tv2-n és az rtl-en köt ki - a legjobbakat nem happolja el előlük senki, legyen szó közönségsikerről vagy kritikairól. mint ahogy a legjobb sorozatok jó része is náluk köt ki. az elmúlt 5 év 2-300 sorozatából tán, ha 2-3 nagy hiányzó van. de azok is csak azért, mert nem lenne sok esélyük itthon, ld. boston legal.
2010. feb. 27. 17:37 | válasz | #14
többszörösére növelhetné a színvonalat, ha a retekklub meg a tv2 megpróbálna normális, nézhető filmeket meg sorozatokat adni, feliratozva. a nézettség először biztos visszaesne, de ha kitartanának mellette, hosszú távon rászoknának az emberek. szinte csak nálunk mánia hogy mindent szinkronizálnak.
Chocho  
2010. feb. 27. 16:21 | válasz | #13
Azért vicces, hogy más híreknél folyton megy a sírás, hogy "diktatúra", meg "szólásszabadság". Ha azonban valami nem tetszik, máris "szabályozzuk"... Ugyan. Nem kell nézni, van millió más, ha pl. ismeretterjesztő műsort akarsz, kapcsold be az NGC-t (ahol meg csak ez a három fogható, ott az m1, az tele kulturális adással).
uniu  
2010. feb. 27. 15:21 | válasz | #12
nem kell betiltani csak szabályozni a felelősségüket. pl mennyi műsoridőben mennyi ismeretterjesztő, kulturális és hasonló műsort adjanak le. A sótlan show-ak meg adják este 10 után.
2010. feb. 27. 14:58 | válasz | #11
Ne tiltják be, be legalább nem lesznek / nem csak ők lesznek ingyenesen földi sugárzásúak.
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. feb. 27. 14:54 | válasz | #10
felőlem akár fel is fordulhat a két TV csatorna... én évek óta csak 1 műsort nézek az RTL-en (régebben m1-en) az pedig a forma1 ^^ Többi pedig... vagy a csatorna műsora...NC vagy vmi sorozat Amerikából... kb 1-2 év késéssel Lál ×Đ so inkább maradok a letöltöm eredeti nyelven és megnézem verziónál... köszipuszi.
winnie  
2010. feb. 27. 14:40 | válasz | #9
beszünteti? tíccsák be? persze, irány a sötét középkor, vissza a diktatúrába, éljen a cenzúra?

persze kinek mi az igénye. ha te azt akarod, hogy politikusok döntsék el helyetted, hogy mit nézz, akkor ne csodálkozz, ha úgy érzed, hogy az agyadat a sűrű mélybe húzzák.
2010. feb. 27. 14:34 | válasz | #8
Remélem, hogy mindkét szennycsatornát beszünteti az új kormány, és jönnek inkább a helyükre olyanok, amelyek nem húzzák le az emberek agyát a sűrű mélybe!
2010. feb. 27. 13:48 | galéria | válasz | #7
idézőjelből 2 van:)
2010. feb. 27. 13:29 | válasz | #6
es ha ez a 2 csatorna megszunne akkor milyen veszely lenne? pestis jarvany? kolera? netalan kerge macska es kutya influenza ?
neoG  
2010. feb. 27. 12:02 | válasz | #5
Jaaaaaaj...megint elfogult vagy, és túlértékeled
2010. feb. 27. 11:37 | galéria | válasz | #4
1 csillag, mert megérdemled!
2010. feb. 27. 10:43 | válasz | #3
Na pont ez a 2 csatorna amit nem sirat meg egy normális ember sem, csak az IQ gyengék (sajnos többségben vagyunk).
2010. feb. 27. 09:03 | válasz | #2
Na én például biztos nem féltem a nézettségüket. De tényleg, milyen hülye mondat már ez. Ezen nem inkább magának a TV2-nek és RTL Klub-nak kéne aggódnia?

JAAAAA, tudom már! Biztos attól tartanak a nézők, hogy még a végén lekerül a műsorról a kedvenc Mónika sójuk, Josi baráttal és a többivel együtt, mert csökkentek a csatornák nézettségei. Muhahahahaha.....

2010. feb. 27. 00:37 | válasz | #1
Lefogadom, hogy ez is szekeres viktor cikk. Már az első mondatból megmondom. Mi az, hogy sok néző félti az rtl és tv2 nézettségét az internettől? Mi ez a
baromság? Meg a sok idézőjelezgetés. Irdatlan idegesítő, h nem tudod magad normálisan kifejezni és idézőjelbe teszed a necces részeket. Viktor kérlek foglalkozzál valami mással, de ne cikkírással.