Távol-keleti gyárakat ellenőriz az Apple
2010. február 26. 15:21, péntek
Az Apple immár negyedik alkalommal készítette el a partnercégeinél uralkodó körülményeket bemutató összefoglaló anyagát.

Hirdetés

Az amerikai cég azért kénytelen kiemelten foglalkozni ezzel a kérdéssel, mivel tavaly a Wintek nevű tajvani kijelzőgyártó cég miatt a lapok címoldalára került. Tajvani polgárjogi aktivisták ugyanis azzal vádolták a Winteket és ezáltal közvetve az Apple-t, hogy kizsákmányolja a helyi és a kínai alkalmazottait. A dokumentum készítői az Apple kínai, tajvani, malajziai és thaiföldi beszállítóinak üzemeiben tapasztalható viszonyokat igyekeznek bemutatni. Az Apple vezetői tavaly 102 üzemben összesen 133 000 alkalmazottat ellenőriztek. Ez mindenképpen komoly előrelépés a 2008-ban ellenőrzött 83 gyárhoz és 27 000 dolgozóhoz képest.

A jelentésből szerint az Apple ellenőrei összesen 17 esetben - ami a vizsgált ügyek 2 százalékának felel meg - találtak munkahelyi szabálysértéseket. Mind a 17 esetben az adott beszállító megsértette az Apple foglalkoztatási előírásait. Nyolc üzemben a munkáltatók túlzottan magas díjat számítottak fel a hozzájuk kiközvetített munkavállalók után, két gyárban 16 évesnél fiatalabb személyeket foglalkoztattak, míg három partner a szükséges minősítéssel nem rendelkező cégeket bízott meg a veszélyes hulladékok elszállításával. Végül további három vállalatot azért marasztaltak el, mert hamis adatokat adott meg.

Több partnercég is megsértette az Apple beszállítókra vonatkozó szabálycsomagját. Ez ugyanis kimondja, hogy a heti munkaidő nem lehet több 60 óránál és minden munkavállalót megillet a legalább heti egy szabadnap. Nos, ezzel szemben kiderült, hogy 60 vállalatnál a heti munkaidőt több mint 50 százalékkal túllépték. 65 üzemben pedig az alkalmazottak hat napnál többet dolgoztak. Voltak más szabálytalanságok is. 48 beszállítónál nem fizették ki a túlóradíjakat. 24 gyárban pedig az ott dolgozók az Apple által meghatározott minimálbérnél kevesebbet kaptak. 45 cég fegyelmezési okokból gyakran élt a fizetésmegvonás vagy -csökkentés eszközével.

A vállalat hangsúlyozta, hogy lehet, hogy ezek az intézkedések a helyi viszonyok szerint nem számítanak törvénytelenségeknek, de ez a gyakorlat semmiképpen sem elfogadható. Az Apple az első munkahelyi körülményeket taglaló jelentését 2007 februárjában hozta nyilvánosságra. A vállalat azért kényszerült erre, mert akkoriban számos tudósítás jelent meg arról, hogy az iPodokat készítő munkások embertelen körülmények között dolgoznak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pixx  
2010. márc. 01. 17:38 | válasz | #12
30 éve még török vendégmunkás volt, ma német állampolgárok :)
Ma a gyártósor mellett leginkább lengyelek, szlovákok, magyarok rohadnak. Nem éhbérért, mert, de valóban kevesebbért, mint az átlag német.
Ez minden országban így van. Ami viszont a válság alatt elkezdődött az nyugat-európai országokban, az az, hogy szar munkát is csak akkor kapsz, ha a bőröd színe fehér.
Mivel az elmúlt 5-10 évben elárasztotta a nyugatot a sok kínai, nigériai és indai.
Az Apple már akkor is Kínában gyártott, mikor Dell, és HP még Írországban. Amúgy a Dell már Lengyelországban gyártat...
Hogy az Apple sikeres ezt kétségbe vonnám, inkább benne van a köztudatban, de még nagyon messze van a HP-től és a Dell-től, sőt mostanra nagyon feljött az Asus is.
A Kínai állam fizet neked, ha kivándorolsz az országból és aláírsz egy papírt, hogy nem térsz vissza. Mit gondolsz miből van pénzük éttermet, meg "ruházati" üzletet nyitni?
Tetsuo  
2010. feb. 28. 13:31 | válasz | #11
Azt azert gondolom eszrevetted, hogy ez atom kizsakmanyolas.
A vilag "jobb" felen (USA, Anglia, stb) a tobbseg szolgaltat, irodaban "dolgozik", mig itt hasznaljak azokat a targyakat amit a vilag "rosszabbik" es nagyobbik felen gyartanak rabszolgasorban. Igen, rabszolgasorban. Mert az emlitett gyerekeknek 0% eselyuk van kikerulni abbol a korbol, abbol a nyomorbol, ahova a vilag "jobbik" felenek fogyasztasa taszitotta oket.

Nezd meg az alabb linkelt videot..
acdc  
2010. feb. 28. 00:50 | válasz | #10
Bocsi kvp 8.- ra ment.
acdc  
2010. feb. 28. 00:49 | válasz | #9
Akkor ne vegyel magyar arut sem,mert 1.5-2 szer annyit kell melozni es a fizetes 4x5x6 kevesebb mint a nyugati orszagokban,de nemet autot se,mert torok vendegmunkasok rakjak ossze ottani viszonylatban keves berert es olcson veszik a beszalitoktol pl magyaroktol,kinaiaktol,olaszoktol az alkatreszeket es indokolatalul draga sot semmit ne vegyel, sony tv is made in hungary panasonic slovak,sot hondat se mert sok mar kinaban keszul a korulmenyek detto,es mind draga,mitshubisi torok.Szinten alulfizetettek es sokat dolgoznak.Az apple egy a sok kozul aki kinaban gyartat fel lehetne sorolni az osszes markat es szinte mindenhol ilyen korulmenyek vannak .Csak az applet mivel sikeres eloszeretettel veszik elo.Ha egy hollywoodi sztar bu@i vagy drogos jobban felfujjak mint kiss pistat.
Nagyon nehez ott munkat talalni,mert rengetegen vannak,es egy kinai gyerek osszeteszi a kezet labat ha dolgozhat( nem raknak pisztolyt a fejehez) legalabb mire felno meglesz a vizumra valo vagy a szulei nem halnak ehen.

kvp  
2010. feb. 27. 11:44 | válasz | #8
A gond inkabb az, hogy a cegek tobb mint felenel kevesebb mint 1 nap volt a szabadnapok szama, tobb mint 50%-al tobb 60 oranal a munkaido es van ahol meg mindig gyerekmunkasok vannak a gyartosoron. Ez kb. annyit jelent, hogy heti 7 nap munka, tobb mint 14 orat dolgoznak es mindezt gyerekek, akiktol elveszik a megkeresett penzuket ha nem dolgoznak eleg jol. Es ezek utan az apple nem szerzodest bont vagy kivonul kinabol (a google mindkettot megtette), hanem csak ir egy jelentest es minden marad ahogy volt. Ezek utan nem tudom hol tartjak az igazsagerzetuket az apple-os vezetok es vasarlok, de a penztarcajukba semmi nem jutott belole az biztos.

ps: Varom az apple-t vedo hozzaszolasokat...
Macc  
2010. feb. 27. 11:36 | válasz | #7
Mindenki alszent! Azert gyartat mindenki Kinaban, meg a szomszedos helyekem mert nagyon olcso. Es miert nagyon olcso, mert az ottani gyartulajdonosok rabszolgakat tartanak. Ennyi. Es mindenki aki orul annak, hogy egy adott termek nem 2x annyiba kerul, az mind tamogatja ez megha csak hallgatolagosan is...
2010. feb. 27. 08:14 | válasz | #6
persze az így sem jó,gondolok itt egy ipod 70.000ft.-tól indul,az előálítási költsége meg nem éri el az 5.000-et anyaggal összerakással együtt!
2010. feb. 27. 08:12 | válasz | #5
HETI 130DOLLÁR ,AZ ITTHON MAJDNEM AZ ÁTLAGFIZU,CSAK ÚGY MONDOM,GONDOLOM AZ OTT KINN(TÁVOLKELETEN 2X ANNYIT ÉR MINT NÁLUNK)
pixx  
2010. feb. 26. 23:28 | válasz | #4
Na most hol van valami Apple-t védő arc, heti 60 óra, meg heti egy szabad nap.
Rabszolga munka ismérvei.
Azért az Apple is korrekt az ügyek 2%-át vizsgálták ki...
Gondolom Steve Jobs ott is osztogat pólókat, mint annak idején, "én már 70 órája nem aludtam", aki látta a filmet tudja miről beszélek.
Ezek után azt nem értem, ha rabszolga munkában készülnek az Apple termékei, miért olyan drágák? Biztos az amerikába hajóztatásuk nagy költség...
Tetsuo  
2010. feb. 26. 22:48 | válasz | #3
A kapitalizmus szabad piacgazdasaga teremti ezeket a moral nelkuli profitorientalt termeszetes szemelyeket, vagyis a cegeket.
Mindegyik multinacionalis vallalat igy mukodik, hiaba barmi mellebeszeles.
A demokracia es a kapitalizmus nem fer ossze..
google video a cegekrol, vasarlasrol, mai "fejlett" piacgazdasag mukodeserol kb 20perc erdemes megnezni..
2010. feb. 26. 21:39 | válasz | #2
Kicsit álszentnek érzem az Apple-t, de bármely egyéb cég is ugyanilyen. Gyanítom ha bármely európai vagy amerikai gyártóüzemben támasztana ilyen feltételeket (heti max 60 óra munkaidő és egy nap szabadnap minimum, stb) akkor a szakszervezetek hangosan tiltakoznának a kizsákmányolás ellen. Szóval inkább az adott ország átlagánál egy fokkal kedvezőbb szabálycsomagot alkottak a munkavállalóra nézve, hogy mégse lehessen a rabszolgatartás szót alkalmazni rájuk, de nem estek túlzásba. De lehet tévedek.
2010. feb. 26. 17:52 | válasz | #1
Durva hogy milyen enyhén szabályoz az apple, de még azt sem tartják be, 60óra munkaidő, 130dolláros bérért...