Becsődölt a Sellaband
2010. február 25. 01:55, csütörtök
Hivatalosan is fizetésképtelenné vált a holland online zenei platform. A szervezet közlése szerint az amszterdami bíróság elfogadta a portált működtető, 2006-ban alapított cég csődbeadványát.

Hirdetés

A Sellaband vezetői erről már értesítették a Holland Csődnyilvántartás képviselőit. A Sellaband honlapja előbb "karbantartási munkák miatt" elérhetetlen volt, majd a feliratot felváltotta Johan Vosmeijernek, a cég vezérigazgatójának néhány mondatos üzenete, amelyben tájékoztatta a felhasználókat és a regisztrált zenekarokat arról, hogy a Sellaband fizetésképtelenné vált.

A hír azonnal nagy érdeklődést és kisebb vitát váltott ki. A honlap fórumában a felhasználók csak találgatják az okokat és a szomorúságukat fejezték ki a Sellaband csődje miatt. A legtöbben azt a kérdést tették fel, hogy vajon mi lesz azokkal a rajongók által felajánlott összegekkel, amelyeket a zenekaroknak még nem utaltak át. Azt sem lehet tudni, hogy mi lesz a platform nagy-britanniai, németországi és egyesült államokbeli részlegeinek sorsa.

A zenei portálon több mint 3 ezer együttes és előadó regisztrálta magát abban a reményben, hogy ismertté és sikeressé válhatnak a rajongók segítségével. Az oldal tavaly októberben megváltoztatta az üzleti modelljét azért, hogy még rugalmasabbá tegye a felhasználók számára a kedvenc zenészeik támogatását. A változás elsősorban a Public Enemy nevű amerikai hiphop formációnak hozta meg a sikert, igaz a tervezett 250 000 dolláros adományhatárt nem sikerült elérni. A Sellaband segítségével eddig 25 zenekar és előadó készíthet el a saját CD-jét és további 20 együttesnek gyűlt össze az ehhez szükséges összeg.

A platformon regisztrált zenekarok közül elsőként a brit Second Person nevű csapat kapott lemezszerződést. A Sellaband 2008-ban versenyt hirdetett, amelynek keretében tíz, szerződéssel még nem rendelkező rockbanda lehetőséget kapott arra, hogy az Egyesült Államokban turnéra induljon.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás