Prison Break: The Conspiracy - kipróbálva
2010. február 24. 16:05, szerda
Amióta bejelentették, hogy a hazánkban nagy sikerrel futott A szökés című sorozatból is játék készül, sokak fejében az épp akkoriban komoly csalódásokat okozó Lost-Via Domus sejlett fel.

Hirdetés

Aztán kiderült, hogy a fejlesztést a Ubisoftnál azért jóval kisebb tapasztalattal bíró Deep Silver végzi és ráadásul az első képek is nagyon baljós képet festettek a programról. Ám a napokban befutott egy igen látványos és hangulatos trailer, mely reményeket ébreszthetett a rajongókban. Ma pedig az egyik német magazin munkatársa lehetőséget kapott a Prison Break: The Conspiracy tesztelésére és véleménye alapján a játék nagyon jó lett.



Kezdjük az elején. A The Conspiracy története az első évadot öleli fel. Ez az az időszak, mikor is Michael Scofield magára tetováltatja a hírhedt térképet, majd lecsukatja magát a híres Fox River börtönbe, ahol testvére is raboskodik. A játékos egy Tom Paxton nevezetű ügynököt alakít, akit A Cég azért küld, hogy kiderítse Michael valódi szándékait.

A történet előrehaladtával Paxton minden fontosabb történésnél jelen lesz majd és így egy másik perspektívából is látjuk a már ismert jeleneteket. Ráadásul most az is kiderül, hogy hogyan jutott Scofield a létfontosságú gyógyszerekhez - természetesen a mi segítségünkkel. A sorozatból ismert összes szereplővel kapcsolatba kerülünk, a pszichopata Zsebessel már az első percben. A kritikus szerint a történet (melyet a szériából 81 részt is jegyző Paul Scheuring készített) még a legmegszállottabb rajongóknak is tartogat újdonságokat.

A Prison Break: The Conspiracy teljesen lineáris játékmenettel bír, ám azért bizonyos szabadságot kapunk, de aki GTA-szerű mászkálásra számított a börtönben az nagyot fog csalódni. Bizonyos szabadidős tevékenységeket űzhetünk (lemehetünk edzeni a terembe, pénzért verekedhetünk vagy kisebb mellékküldetéseket is elvállalhatunk), ám ezek nem befolyásolják a közel 8 órás fő történeti szálat.



Egy börtönben játszódó játék nem létezhet verekedés nélkül, melyet teljesen leegyszerűsítettek az alkotók. Van egy gomb a kis és egy nagy ütésnek, egy az ellentámadásnak, egy a kitérésnek és végül egy a rúgásnak. Ezek közül mindet tudjuk majd használni már a kezdetekkor - mondjuk egy képzett ügynöktől ez az alap, ami elvárható. Verekedni viszonylag sűrűn kell, főleg a börtönlázadásos küldetésnél, ahol minden 10 méternél nekünk ugrik egy másik rab.

A harc élvezetes, ám egy idő után - ami olyan fél óra lehet - már elég unalmas. Minden ellenfélnél ugyanazt a kombinációt alkalmazva győztünk, ráadásul egy-két jobb ütés után felbukkan egy QTE, mikor is a megfelelő gombokat lenyomva nagyobbat tudunk sebezni. Ennél élvezetesebb a lopakodás, mikor is faltól falig, ajtótól ajtóig osonunk az őrök és a lámpák között. Sajnos az MI nem áll a helyzet magaslatán, így nagyon könnyen át lehet verni.



Összességében a külföldi kolléga nagyon meg volt elégedve a játékkal, ám utolsó mondatai azért erős gyanakvásra adnak okot. Azt találta ugyanis leírni, hogy a Prison Break: The Conspiracy szinte teljesen ugyanazt az élményt nyújtja, mint a Lost-Via Domus. Mindkettő a sorozatból ismerős elemekre és karakterekre épít és mindkettő felületes játékmenettel bír, ám ez nem frusztrálhat senkit.

Sajnos azonban szerény véleményünk szerint a Lost játék még a rajongóknak is csalódást okozott és ha valóban ugyanazt nyújtja csak, akkor egy újabb bukással számolhatunk a Prison Break: The Conspiracy megjelenésekor.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 19. 20:21 | válasz | #7
hátttttt.....10 percet azért kibírt a vinyón :)
2010. márc. 18. 12:57 | válasz | #6
ezen elég sokat kell agyalni játék közben? nem sokat kel gondolkodni merre menyjük ilyesmi nem?
2010. márc. 18. 02:00 | válasz | #5
köpedék lett az egész
nemtom minek kellett
akyyy  
2010. feb. 25. 15:25 | galéria | válasz | #4
A kicsit finomítok a cikken, kicserélem a neveket, akkor megkapom ennek a játéknak a cikkjét:
Robert Ludlum's The Bourne Conspiracy (Xbox 360)
Képek és még a VIDEÓ alapján is teljesen ugyanaz a játék lesz, csupán kicserélik a textúrákat és átírják a neveket:D jah meg a hangokat.
winnie  
2010. feb. 25. 13:08 | válasz | #3
"A kritikus szerint a történet (melyet a szériából 81 részt is jegyző Paul Scheuring készített) még a legmegszállottabb rajongóknak is tartogat újdonságokat."

scheuring jó, ha a tizedét írta ennek a 81-nek:)

de ez részlet kérdés, a játéknak a polcon a helye.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. feb. 25. 10:08 | válasz | #2
De, én kifejezetten rosszra számítok, nem csak simán semmire. A csak semmilyen lesz, akkor már pozitívan fogok csalódni... :D
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 
2010. feb. 24. 18:12 | galéria | válasz | #1
Jó lesz ez.. pont azt fogja nyújtani amit várunk tőle. Semmit.