Tízmilliárd eurós piac az otthoni készülékek összekötése
2010. február 24. 05:20, szerda
68 ország 4157 kiállítója vesz részt az idei CeBIT-en, amelynek fő témája a különböző technológiák és eszközök összekötése lesz.

Hirdetés

"A vezető téma nem véletlenül lett a Connected Worlds, hiszen a kiállítás a jövőbeli életről és munkavégzésről szól" - jelentette ki prof. dr. August-Wilhelm Scheer, a BITKOM szakmai szervezet elnöke. A hannoveri rendezvény kiemelt témái között szerepel a mobil internet, a kiemelkedően nagy sávszélességű megoldások, a Cloud Computing, a Web 2.0 és a kiberbiztonság. Szintén fontos témák jelentenek majd a környezetvédelem, a zöld IT, az intelligens energiaellátó rendszerek, az e-kormányzati szektor és az egészségügyi hálózatok.

"Az idei CeBIT-en láthatóvá válik, hogy miként változtatják meg a korszerű technológiák az életünket. A CeBIT a kulcs a nagy társadalmi kihívásokhoz, az adatvédelemtől a környezetvédelemig" - tette hozzá Scheer. A BITKOM nem véletlenül említette kiemelt témaként a Connected Worlds rendezvénysorozatot, mivel a szervezet becslései alapján 2015-ben az otthoni készülékek összekötése éves szinten tízmilliárd eurós piacot jelenthet. Néhány hónapon belül világszerte elterjedhetnek azok a berendezések, amelyek képesek lesznek vezérelni a háztartásokban található házimozi- és energiaellátó rendszereket, illetve felügyelni a lakók egészségügyi állapotát.


A kenyérpirító távirányítóval vezérelhető lesz, a mobiltelefonon pedig bármikor megtekinthetővé válik, hogy mennyi vizet használt el a kávéfőző. Mindez ma már technikailag lehetséges, csupán a megfelelő keretrendszerek kifejlesztésére van szükség. A felhasználók a fotelben ülve dönthetik el, hogy milyen forrásból (asztali DVD-lejátszó, PC stb.) tekintenek meg egy videót és azt mely készülékeken, illetve hány kijelzőn szeretnék megtekinteni. Minden egyes lakó megkaphatja továbbá - mondjuk a várható időjárásról szóló értesítések mellett - az egyes eszközök fogyasztásáról szóló SMS-eket és e-maileket, így valós időben ellenőrizhető a ház energiafogyasztása.

A jelenleg kapható intelligens házvezérlő megoldások egyetlen hátránya a magas ár. Egy ilyen rendszer akár 1500 euróba is kerülhet. A problémára a megoldást a modulárisan bővíthető rendszerek jelenthetik majd, amelyek jóval olcsóbban beszerezhetők lesznek és amelyeket aszerint bővíthetnek a lakók, hogy mennyi pénzük van vagy hogy mely funkciót tartják fontosnak.

Az idei CeBIT-en a meghívott előadók között megtalálhatók az Adobe, az Amazon, a Google, az IBM, a Microsoft, az SAP, a Skype és a Sony Ericsson alapítói, illetve vezetői. Scheer nem véletlenül nevezte a hannoveri kiállítást az IT-világ davosi csúcstalálkozójának. A rendezvényről nem hiányozhatnak majd a 3D-s sztereó technológia és a 3D-s mozi, valamint a legújabb notebookok, netbookok és tábla-PC-k sem. Az egyik csarnokban lesz nemzetközi zenei fesztivál és számítógépes játék világbajnokság, IT-állásbörze, valamint kereskedői és befektetői fórum is. A CeBIT green IT standnál láthatók lesznek az Alcatel-Lucent, az AMD, az EnBW, a Fujitsu, az Intel, a Siemens és a TÜV Rheinland legújabb energiatakarékos termékei, elképzelései és szolgáltatásai.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 25. 16:44 | válasz | #8
Izé, elnézést hogy már a harmadik hsz....

Az asztali DVD - PC dolgot hülyeségnek tartom.

ÉN pl. eleve nem nézek tévét, úgyhogy egyszerűen veszek egy buci nagy LCD monitort,
és szépen a PC-mről fogok rajta filmeket nézni,
nulla plusz költséggel HD-t ( na jó, egy normális proci nincs ingyen, stb.. , de nem is csak filmnézésre használom :P),
meg olyan formátumú videókat, amiket akarok,
mert szépen leszedem hozzá a megfeleleő kodeket,
vagy a már azt tartalmazó lejátszót,
és hawaii,
nem kell hozzá ój lejátszót vennem.

Olcsó, kényelmes, környezetkímélő ( mert nem hajítok ki egy csomó műanyagot, mikor elterjed egy újabb video container....).
2010. feb. 25. 16:40 | válasz | #7
És egyetértek ezekkel a megjegyzésekkel.
2010. feb. 25. 16:38 | válasz | #6
Én inkább paranoiás vagyok és hallani sem akarok róla, hogy valaha ilyen házban éljek....

2010. feb. 25. 13:54 | válasz | #5
Minden kávéfőző annyi vizet használ el, mint a beletöltött víz mennyisége.

Kivéve azt, amelyikkel kávét is lehet főzni, nem csak valami arra távolról emlékeztető löttyöt :) De amúgy igazad van.

Nem értem, miért akarnám azt én a mobilomon megnézni. Legyen egy kis LCD kijelző a kávéfőzőn, ami kiírja hogy mennyi víz van benne, és így közvetlenül a kávéfőzés előtt ellenőrizhetem. A nappaliban ülve rohadtul nem érdekel hogy van-e a kávéfőzőben víz.

A felhasználók a fotelben ülve dönthetik el, hogy milyen forrásból (asztali DVD-lejátszó, PC stb.) tekintenek meg egy videót és azt mely készülékeken, illetve hány kijelzőn szeretnék megtekinteni

A forrást még értem, mostanában én is többször nézek PC-ről (HD) filmet, mint DVD-ről. Ezt a sima távirányító is tudja, kiválasztom a TV inputjának a HDMI bemenetet és kész, onnantól monitorként viselkedik mert egy HDMI kábellel fixen össze vannak kötve, és azt játszok le rajta a PC-n amit akarok. Ja, persze a PC-n is választhatok hogy a monitoron nézem, vagy egy kattintással átküldöm az ablakot a TV-re... Mi ebben a nagy cucc?

Ez az egész egy hatalmas baromság, mesterségesen próbálnak igényt gerjeszteni, hogy eladjanak valamit aminek kifejlesztésére kurvasok pénzt elköltöttek, de közben meg valós igénye senkinek nincs rá. Ezeket a hangzatosnak tűnő kenyérpirítós bullshit mondatokat hallottuk már évekkel ezelőtt, de aki elgondolkodott egy kicsit az már akkor is azt mondta hogy "és ez mire jó?"
Crane  
2010. feb. 24. 12:02 | válasz | #4
Persze hogy van értelmes alkalmazása a technológiának. Ez nem vitatom. De a cikkben rengeteg marhaságot összehordanak.
2010. feb. 24. 11:49 | válasz | #3
spec készülékek nem fogyasztanak sokat.

Ez kb olyan mint hogy sokan flash-t lassúnak mondják, stb. Közben egy kis telefon elfuttatja ami nem sokat fogyaszt, és valsz el is tudna ilyesmiket futtatni.

http://www.youtube.com/watch?v=XEgBV2QB4Q0&feature=fvw

Pl egy ilyen készülék már szerintem sokmindent elvezérelne, és fogyasztása tuti nincs 700W. Mivel ezek már szinte UMPC-nek számítanak így megfelelő procival mint ahogy a flash videóknál is csinálták símán át lehetne ilyesmire alakítani.
Gascan  
2010. feb. 24. 10:38 | válasz | #2
szerintem nem, mert beállitod, hogy ha nem tartózkodol egy bizonyos helységben akkor oltsa le a villanyt és igy máris megspórol neked a rendszer ilyen telefonszámlákat, hogy "kicsim, má megint égve hagytad a villanyt" :D :D :D
Crane  
2010. feb. 24. 08:44 | válasz | #1
"elterjedhetnek azok a berendezések, amelyek képesek lesznek vezérelni a háztartásokban található házimozi- és energiaellátó rendszereket,"

Ilyen nálunk van már. Úgy hívják távirányító.

"illetve felügyelni a lakók egészségügyi állapotát."

Ez meg a szomszéd nyugdíjas néni.

"A kenyérpirító távirányítóval vezérelhető lesz,"

Remek! A kenyeret meg ki fogja beletenni és kivenni? :D

"mobiltelefonon pedig bármikor megtekinthetővé válik, hogy mennyi vizet használt el a kávéfőző"

Kávéfőzők törvénye: Minden kávéfőző annyi vizet használ el, mint a beletöltött víz mennyisége.

"így valós időben ellenőrizhető a ház energiafogyasztása."

Zsír! Majd az asszony hazaszól telefonon, hogy "már megint felkapcsolva hagytad a villanyt a kamrában!"
Ja. Az más kérdés, hogy ehhez kell az intelligens házrendszer, ami nyilván fogyaszt, illetve fel kell tölteni a mobilt, hogy folyton be kapcsolva legyen. Szumma: Többet fogyaszt a lakás, mintha lesz*rnánk, hogy a 10W-os energiatakarékos izzó mondjuk 1-2 órával tovább világít. Míg az erre szánt figyelő rendszer gyenge becslés szerint is 500-700W-ot fogyaszthat. Ez valóban rettentően zöld lesz!