Növekszik az illegális letöltés aránya Svédországban
2010. február 22. 13:07, hétfő
Egy friss tanulmány szerint a szigorú szerzői jogi jogszabályok tavaly tavasszal történő bevezetését követő drámai forgalomcsökkenés átmenetinek bizonyult Svédországban. Az év utolsó negyedévében mért illegális letöltések aránya már nem csak eléri, hanem kissé meg is haladja az év eleji arányszámokat.

Hirdetés

Az illegális letöltők azonosítását és felelősségre vonását jelentősen megkönnyítő svéd jogszabály (IPRED) tavaly április 1-jén történő hatályba lépését követően az országban mért internetforgalom azonnal és drámai mértékben, mintegy 30 százalékkal esett vissza. Egy, a TorrentFreak portál által ismertetett friss kutatás szerint azonban úgy tűnik, a svéd internetezők az év végére visszataláltak korábbi szokásaikhoz, és a szabályozás bevezetését megelőző arányokhoz hasonló mértékű adatforgalmat bonyolítanak. A Mediavison digitális médiahasználattal foglalkozó tanácsadó cég friss, 2009 utolsó negyedévét vizsgáló kutatása szerint az illegális letöltési mutatók az év végére nem csak visszatértek a szabályozás előtti szintre, hanem kissé meg is haladják azt.

Megállapításaik szerint a vizsgált időszakban 1,4 millió, 15 és 74 év közötti internetező töltött le illegálisan tévéműsorokat az internetről. A 15 és 24 év közöttiek körében a felmérés körülbelül félmillióra teszi azok számát, akik engedély nélkül üzemelő streaming oldalakon keresztül néztek filmeket, illetve tévéprodukciókat. Ezzel a metódussal a korcsoport 20 százaléka, míg a különböző típusú illegális médiafogyasztási lehetőségekkel a 15-24 év közöttiek összesen 60, a 15-74 évesek 40 százaléka élt rendszeresen. A Mediavision kutatói szerint ezek az arányok megegyeznek az IPRED bevezetése előtti mutatókkal.

A szakértők szerint a mért adatok azt mutatják, hogy a helyi kalózok kezdeti félelmei elmúltak, és sokan megtalálták a módját annak, hogy jogszabályokat megkerülve elrejtsék identitásukat az interneten, és így kibújjanak a felelősségre vonás terhe alól.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
morden  
2010. feb. 23. 09:18 | válasz | #1
Börtönbe az egész fiatal generációval, aki pedig nem tölt le az mehet börtönt építeni vagy őrizni a fél millió gengszert háborús bűnöst!! :P