King Arthur
2010. február 20. 10:37, szombat - Forrás: SG.hu
A játék azonban több apró, bosszantó hibával is rendelkezik. A különböző elemek nagyon jól működnek külön-külön, sőt, még együtt is, a rendszer azonban egy tapasztalatlan játékos számára teljesen átláthatatlan. Pont, ami az erénye a King Arthurnak, az a hátránya is, a komplexitása ugyanis könnyedén kedvét szegheti az embernek. Sokszor olyan küldetések is megnyílnak előttünk, amiket választva, ha nem vagyunk elég figyelmesek, könnyedén elveszíthetjük sokáig babusgatott csapatainkat.

Hirdetés

Éppen ezért a kezdeti időkben, amíg nem erősödnek meg kellően csapataink, célszerű kisebb seregeket leigázni, hiszen XP gyűjtögetésével tudunk fejlődni, azonban ez rengeteg idő. A játék ráadásul hihetetlenül nehéz, még normál fokozaton is, ami szintén egy olyan ok lehet, ami miatt sokan hamar leteszik a Neocore alkotását. A teszt során még nem létezett megfelelő sebtapasz egy másik bosszantó hibára, a játék rendszeres kifagyására. Ez nagyobb csaták, vagy egy több órányi játék után igen csak bosszantó tud lenni, főleg, ha a játékba belemerülve megfeledkezünk a mentésről.

A King Arthur: The Role-Playing Wargame egy vérbeli stratégia, ami hihetetlenül időigényes, de minden tekintetben zseniális, és hibái ellenére élvezhető játék. A NeoCore Games jelenleg hazánk legjobb és legütőképesebb stratégiájával rendelkezik, ami ízléses körítésével is könnyedén belopta magát a szívünkbe. A csapat elsőre kicsit túl sokat akart markolni, így nem sikerült minden téren megfelelő egyensúlyt belőni, a nehézséget hihetetlenül nem találták el, de ettől függetlenül a Neocore bizonyította, hogy egy kis kelet-európai csapat is képes igényes, precíz, eladható terméket készíteni.

Grafika: A King Arthur eseményei a világtérképen zajlanak, ami nagyon igényes megvalósítást kapott. A harcok grafikai kivitelezése a Total War szintjét simán megüti, amiért hatalmas gratuláció jár a Neocore embereinek.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A játék elején megkapott oktatómód mindent alaposan a szánkba rág, ennek ellenére amikor a King Arthur elengedi a kezünket, bőven érhet még meglepetés minket. Rengeteg odafigyelés és gyakorlás, valamint több órányi játék szükséges, hogy megszokjuk a kezelőfelületet.

Játszhatóság: A játék kifejezetten addiktív, pedig nehézsége sokszor okozott kellemetlen perceket, az ember mégse szívesen teszi le, és észrevétlenül tud le többórás meneteket. A hangulat, a csaták, birodalmunk ügyeinek intézése, mind-mind élvezetes elemei a King Arthurnak.

Intelligencia, nehézség: Hihetetlenül nehézre lőtték be a nehézséget, ami megkeseríti a kezdő játékosok életét.

Hangok, zene: A játék abszolút minőségit alkot ezen a téren is, a csatákban van igazi jelentősége ennek az elemnek, ott viszont abszolút helytáll.

Összegzés: A King Arthur egy hihetetlenül nehéz, időigényes, de nagyon addiktív, gyönyörű játék, amire ha a játék kezdetén rákap az ember, akkor nincs az az RTS-fanatikus vagy történelemrajongó, aki le tudná tenni. Ráadásul tegnap jelentettek be hozzá két kiegészítőt, amelyek márciusban és áprilisban lesznek elérhetők, szóval biztosan hosszú távra szórakozást nyújt.

A játék demójának letöltése


<< Előző oldal  1 2 [3] 
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 22. 14:16 | galéria | válasz | #17
Az csak ugyanaz, mint az RTW tömör vagy laza alakzata. Én arra értem, hogy az RTW alatt pozíció kijelölésekor egér jobb gomb lenyomva tart és ugyanaz az egység, ami volt X sorban Y sorhosszall, abból lehet Z sort csinálni W hosszal. Itt nem megy, vagy csak én vagyok béne és nem jövök rá, hogy hogyan lehet ezt.

Az íjászok meg kicsit űbertápak. (Bár van opció, hogy lehet gyengíteni őket.)
2010. feb. 22. 11:32 | galéria | válasz | #16
Itt is megteheted ezt. Lehet tömör oszlopokban, vagy "hordában" az egység (meg van egy harmadik is, ami most nem jut eszembe). Sőt, még azt is megmondja a játék, hogy pl. tömött oszlopokban az első sorok védelmi bónuszt kapnak, ezért ez lovasroham ellen jó, stb...
2010. feb. 21. 18:47 | galéria | válasz | #15
Az is elég érdekes, hogy a kb. 6 éves RWT-ben lehetett állítani a sormélységet az egységeknek. Én itt nem találom ezt a lehetőséget. Széthúzhattad az egséget szélesre, vagy lehetett oszlop jellege is.

Továbbra sem értem, hogy ennyi év után miért nem lehet magadni azt a lehetőséget egy ilyen RTS csatában, hogy az egyes egységek hogyan alakítsák a saját formációt. Anno az RTW-ben is jöhejes volt, hogy két ha kis seregek voltak, akkor többfele osztottam embereimet, hogy több felől támadjak. Hiába volt a gép számszerűleg túlerőbe, a morál kőként zuhant emiatt...
Chocho  
2010. feb. 21. 18:42 | válasz | #14
Igen, az Arthur nagyon nehéz játék, ezt nekem is időbe telt, mire megszoktam. Mindazonáltal élvezetes tud lenni a győzelem.
2010. feb. 21. 13:49 | galéria | válasz | #13
Kipróbáltam a demo-t. A zene és grafika félelmetesen jó. A zenén szó szerint eldobom hajam.

Nagyok kiterjed és érdekes szabályrendszere van. Igazi gyöngyszemnek tűnik a játék, de azért elsőre összefutottam egy gikszerrel.

A hadseregem morálja érdekes módon elfogyott mikor már éppen az ellenfél utolsó egységeit vertem szét és neki gyak. 3%-a volt meg a seregének, nekem meg kb. 65% a kezdetinek. Erre kiíra, hogy vesztettem és eltűnt az egész sereg hősöstül.

Na azért ez meredek...
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. feb. 21. 11:53 | galéria | válasz | #12
A Fekete lovag mindig győz!
Chocho  
2010. feb. 21. 09:45 | válasz | #11
Semmi közük hozzá.
JeD  
2010. feb. 21. 09:34 | válasz | #10
Angliában mindenki bal kezes? :)
Crane  
2010. feb. 20. 23:22 | válasz | #9
Total War-hoz mennyire van köze a fejlesztő csapatnak? Mert igen erős a hasonlóság. :) Nem lesz egy Mátyás király - Fekete sereg kiegészítő vagy mod? :D
2010. feb. 20. 22:35 | galéria | válasz | #8
Hihetetlenül nehézre lőtték be a nehézséget, ami megkeseríti a kezdő játékosok életét.

Azért van easy szint ott legalább ember veszteség nélkül nyerni lehet a csatákat :D
Chocho  
2010. feb. 20. 17:53 | válasz | #7
Nem tudom, milyen géped van, de nekem egy HD3870-essel semmi baja nem volt.
szurka  
2010. feb. 20. 13:54 | válasz | #6
a konfigom simán üti az ajánlott gépigényt, szinte minden új játékot max grafon tolok, de ez valamiért akad elég rendesen, bárhogy állítgatom, bár még csak a demót próbáltam. A teljes játék alá is erőmű kell?
PAtr0n  
2010. feb. 20. 12:27 | galéria | válasz | #5
A nehézség számomra nem jelent rossz pontot. Imádom amivel szenvedni kell.
2010. feb. 20. 12:10 | galéria | válasz | #4
És van demó! Ma ez már szinte csodaszámba megy...
2010. feb. 20. 11:22 | válasz | #3
Gyönyörűek ezek a képek. Lehet én is meglesem. Hajrá Arsenal! :D
Chocho  
2010. feb. 20. 11:17 | válasz | #2
Én is csak gratulálni tudok nekik, nagyszerű játékot tettek le az asztalra. Ezt hívják tehetségnek.
szily3  
2010. feb. 20. 10:59 | válasz | #1
Ideje volt a tesztnek.
Minden elismerésem a Neocore-é!