Előkészületben az Amerikai pite 4
2010. február 18. 23:46, csütörtök
Újságírói információk szerint megvannak az új Amerikai pite-film forgatókönyvének az írói. A folytatást afféle rebootként is lehet kezelni, s a tervek szerint az eredeti filmes pár karaktere is visszatérne.

Hirdetés

A Los Angeles Times információi szerint a Kalandférgek (Harold and Kumar Go to White Castle) forgatókönyvírói, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg készítheti el az Amerikai pite 4 szkriptjét. (A film egyelőre munkacímen fut, így meglehet, hogy végül nem AP4-ként kerül mozikba.) A tervek szerint a film a 2003-as Amerikai pite 3 - Az esküvő közvetlen folytatása lenne. Egyelőre még egy színész sem szerződött le a projekthez, de a régi szereplők közül páran jelezték érdeklődésüket.

Az Amerikai pite-sorozat azon kevés filmes sorozatsikerek közé tartozik, melyet a csúcson hagytak abba, hiszen a 11 millióból készül első rész világszerte 235 millió dollárt hozott, a 30 milliós folytatás 287 milliót, míg az 55 milliós harmadik rész sem vallott szégyent a maga 231 milliójával. A franchise nevét egyébként egy egyből DVD-re készült American Pie Presents (Az Amerikai pite bemutatja) sorozattal tartottak a köztudatban, amelyből négy rész jelent meg.)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
boond  
2011. júl. 01. 00:11 | válasz | #18
Hát nagyon nem. Az első 3 az igazi
A többi sajnos meg sem közelíti... (Már csak a story, és az eredeti szereplők hiánya miatt sem)

A "7." rész meg kifejezetten gáz lett már.

Én várom az igazi 4. részt :D
2010. márc. 06. 16:49 | válasz | #17
a Beta House (azok kedvéért akik kiakadnának ha azt írom hogy a 6.) és a Book of Love szerintem nagyon állat volt bárki bármit mond de a Naked mile se volt rossz, a Band Camp... hát azt hadjuk
2010. márc. 03. 22:05 | válasz | #16
Nem értesz hozzá? Nincs "mind a 7 rész". 3 rész van, most készül a negyedik és vannak egyéb filmek, amikkel megpróbálták beetetni a lúzer rajongókat, de szerencsére olyan bénák, hogy csak a hülye nézte meg őket.
2010. márc. 03. 17:54 | válasz | #15
Szerintem kurvára nem sok embert érdekel a present szócskád Úgyis mind a 7 rész egy szálon alakul
BAk3R  
2010. feb. 20. 11:01 | válasz | #14
Azoknak, akik el vannak tájolva. Ez a 3 pite rész volt eddig:

American Pie (1999)
American Pie 2 (2001)
American Wedding (2003)

Ami ezen kívül van az nem eredeti pite film, ezek pedig az American Pie Presents néven futnak, csupán marketingfogás az egész, hogy a gagyi vígjátékokat el tudják adni. A "presents" szócskát meg szeretik minél kisebb mérettel a borítóra írni nehogy bezavarjon. Az sem véletlen, hogy ezekben egy a 3 pite filmben szereplő színészt sem látsz. Eugene Levy meg ne tévesszen meg senkit, biztos pénzre volt szüksége. Szóval a többi kamu pite rész:

American Pie Presents Band Camp (2005)
American Pie Presents The Naked Mile (2006)
American Pie Presents Beta House (2007)
American Pie Presents: The Book of Love (2009)

Ezek futnak úgy, mint American Pie 4-5-6-7.
2010. feb. 20. 10:23 | válasz | #13
Hol láttál te negyedik részt?
2010. feb. 20. 09:14 | válasz | #12
ez mi a fene már? már rég tulvannak a 4ik részen
2010. feb. 19. 15:20 | válasz | #11
Szerintem is felesleges ezzel az "észosztás" dumával visszavágni. Egy "Tényleg, igazad van!" is megtette volna... Főleg ha már az amúgy jól leírt cikkben találtál hibát.
winnie  
2010. feb. 19. 14:48 | válasz | #10
ne sérülj be attól, hogy kijavítottalak (főleg ne azután, hogy a kettes kommentben észt osztottál) és én is azt írtam, hogy van világok harca 2 meg armageddon 2.
jahola  
2010. feb. 19. 14:37 | válasz | #9
Igaz, mert American Pie's present-ként van feltüntetve a többi részek.
Mellesleg winnie, látom észosztásból ismételten jelesre sikerült vizsgáznod.
Mellesleg Világok Harca 2 van:D
2010. feb. 19. 13:15 | válasz | #8
Na végre!
Erre van szüksége a filmiparnak.
De tényleg! Mióta mennek ezek a "szexisen vicces" filmek, többet térdel az asszony, mint korábban.

Milyen szomorú, hogy a tinédzserekbe is ezt a magatartást verik bele, mert ez a menő, anyuci meg apuci pedig otthon nem szakít időt rájuk, és a 20%-uk máris ingyen dolgozó kurvaként indul.
2010. feb. 19. 12:27 | válasz | #7
Ez a cikk picit pontatlan mer már a hetedik is megvan de ha az eredeti sorozatot akarják folytatni akk ok
2010. feb. 19. 12:13 | válasz | #6
:D :D Na ja...

jahola! Nézd meg a filmet megint, és nézd meg oda van-e írva az elejére, hogy pite 4 :):)
Reg5  
2010. feb. 19. 11:44 | válasz | #5
Gyűrűk ura 4?Bár ha tippelnem kéne akkor Asylum produkció...
winnie  
2010. feb. 19. 10:49 | válasz | #4
ja. meg volt tegnap az rtl-en az armageddon 2. múlt héten meg a gyűrűk ura 4 és a világok harca 2. nehogy már magyar címekkel hagyd magad megtéveszteni:) ld. még a padlógáz című film előtt készült padlógáz 2-t.
jahola  
2010. feb. 19. 09:31 | válasz | #2
Rossz a cikk címe. A negyedik rész a Zenetábor volt.
2010. feb. 19. 08:08 | válasz | #1
Nagyon jo!
Remelem sok regi szereplo visszater, es tudjak tartani a szinvonalat.
Ezek a gyenge probalkozasok remelem nem huzzak le "frencsajzt"
jah es gondolom Jim apja alap, hogy visszater.