A TV2 visszahozza a Doktor House-t
2010. február 13. 23:59, szombat
Végre folytatódik a TV2-n a Doktor House, ráadásul a csatorna ismét borítja a szokásjogot és nem vár őszig az aktuális évad epizódjaival, hanem már tavasszal elkezdi a hatodik szezont.

Március első szerdáján ismét új epizódokkal jelentkezik a Doktor House, mely decemberben, az 5. évad legvégén vonult egy kis téli pihenőre. A TV2 a szokásos időpontban, az ismétléses időszakot követően az 5. évad 24. epizódjával tér vissza, hogy aztán megállás nélkül a hatodik évadba is belekezdjen.


A Doktor House Amerikában jelenleg is a hatodik évad közepén jár, hétfőn annak 13. része rész került adásba, s a tervek szerint a TV2 május végéig nagyjából ugyaneddig a részig juthat el, ami azt jelenti, hogy alig 3 hónappal marad csak el a hazai sugárzás az amerikaitól. (A sorozat készítői egyébként jelenleg arra várnak, hogy a Fox csatorna megrendeli-e a hetedik szezont, de mindez csupán formalitás, hiszen a Doktor House még mindig az egyik legnézettebb sorozat az óceánon túl.)
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 15. 20:51 | válasz | #19
House az jóóó.... már sztem az is nagy szó, hogy a szex és trancsír kihansúlyozása nélkül is képes volt talponmaradni :)

Amúgy meg, amióta nézem, a dokihoz mindig úgy megyek hogy "doktor úr, rosszul érzem magam, a wegnert meg a lupuszt már kizártam, esetleg autoimmun lehet" :)

2010. feb. 15. 14:41 | válasz | #18
"ha neked van egy barátod, akkor meddig húzod vele a kapcsolatot?"

itt kérem boszorkányság esete forog fenn, szó szerint ezt akartam írni

winnie  
2010. feb. 15. 13:14 | válasz | #17
"Szerintem, ha nem tetszik valakinek, nyugodtan nézze a barátokköztet, abba aztán van dráma, ármány, fondorlat, "

jaja. vagy nézze a dextert vagy a the shieldet vagy a sírhant műveket. azokban is van.
Shan  
2010. feb. 15. 07:59 | válasz | #16
Szerintem, ha nem tetszik valakinek, nyugodtan nézze a barátokköztet, abba aztán van dráma, ármány, fondorlat, szerelem, és mindemellett tele van poénnal és belevaló hozzáértő filmszínészekkel...és persze nem húzzák a szálakat. eza legjobb benne. És megkapod arcodba nyóctó'.
winnie  
2010. feb. 15. 07:05 | válasz | #15
természetesen nézem. miért ne nézném? korrekt sorozat. melyik válaszom nem arra utalt?
pixx  
2010. feb. 14. 23:32 | válasz | #14
A 6. évad nyitó volt a legjobb, amit a sorozattól láttam, ám sajnos kezd már kifulladni. Én tegnap néztem meg a 10 részt, voltak benne nagyon jó poénok, de attól 4-5 poéntól eltekintve nem adott semmi extrát. Remélem ennél már csak jobb lesz, bár még így is az egyik legjobb sorozat.
Reg5  
2010. feb. 14. 22:45 | válasz | #13
Te nézed a sorozatot? A válaszaid alapján nem úgy tűnik.
winnie  
2010. feb. 14. 21:49 | válasz | #12
"A House-Wilson, House-Cuddy szálat már 4-5 éve húzzák, bár főleg utóbbi kezd egyre unalmasabbá válni. "

oké, téged a szappanos szálak érdekelnek, de hogy érted ezt? ezek személyes kapcsolatok. hogy lehet azt húzni? ha neked van egy barátod, akkor meddig húzod vele a kapcsolatot?
2010. feb. 14. 20:39 | válasz | #11
Endrevnek egy kis spojler:
A lóherét változik meg:)
AZTA  
2010. feb. 14. 20:02 | válasz | #10
de az is érdekes hogy mindig csak ő tudja meggyógyítani ezeket a betegeket, egy sima kórházba meghalna mind :D
endrev  
2010. feb. 14. 18:12 | válasz | #9
Lehet hogy senki nem vette észre, de House állapota egyre romlik, és ez változásért, megújulásért kiált. Ez az 5. évad végén, 6. évad elején végén meg is történik, bár a végkifejletet nem ismerem, csak azt, hogy House az elmegyógyintézetben kissé megtörik, talán meg is változik valamennyire, miután kitisztul a szervezete.

Szóval VAN globális tendencia a sorozatban, nem csak "egy rész - egy beteg". Na persze aki, csak az utóbbit akarja benne látni, az persze hogy nem veszi észre az előbbit. :)

Én várom a 6. évadot.
Reg5  
2010. feb. 14. 15:27 | válasz | #7
House modora és 13-as sztem bőven elég indok miért is nézem/nézzük :) A drámát valóban nem itt kell keresni, bár az évadzárók egész durvák szoktak lenni.
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. feb. 14. 15:07 | galéria | válasz | #6
szerintem az első évad második része óta érezhető, hogy nyúzzák. és szeretem azokat a sorozatot, ahol igényesen nyúznak, és house-ék szerencsére ide tartoznak, ezért nézem.

ha valamilyen nagy, meghatározó drámai szálat keresel benne, nagyon nem érted a sorozatot:\
Reg5  
2010. feb. 14. 14:32 | válasz | #5
A House-Wilson, House-Cuddy szálat már 4-5 éve húzzák, bár főleg utóbbi kezd egyre unalmasabbá válni.
winnie  
2010. feb. 14. 14:07 | válasz | #4
mit lehet ezen húzni? minden részben új beteg, új betegség, új diagnózis, nyomozás. egy rész - egy történet. 40 perc az egész. ez nem olyan sorozat, ami sokepizódos sztorikkal operál.
Reg5  
2010. feb. 14. 13:37 | válasz | #3
Sajnos tényleg az. 1-1,5 évada már észrevehető, hogy csak húzzák nyúzzák az egészet.
2010. feb. 14. 13:30 | válasz | #2
Ugyan már dehogy! Végre folytatódik már vártam. Ez az egyetlen sorozat amit tévében nézek magyarul és nem letöltve angolul.
AZTA  
2010. feb. 14. 12:17 | válasz | #1
elég erőltetett már