Itt a Kabinláz 2 előzetese
2010. február 13. 22:53, szombat
Napokon belül megjelenik DVD-n a Kabinláz folytatása, mely 3 évvel a forgatás után kerül végre a nézők elé. Ezúttal Eli Roth helyett Ti West ült a rendezői székben.

Hirdetés

Gonosz kis horrorkomédia volt a 2003-as Kabinláz (Cabin Fever), melyet 1,5 millió dollárból készített a Motel rendezője, Eli Roth, s Amerikában ezért cserébe 21 milliót fizettek a nézők. A kultsiker sajnos odáig nem terjedt el, hogy mozis folytatás készüljön a filmhez, de 7 évvel az első rész után megérkezett a folytatás.


A Cabin Fever 2: Spring Fever címre hallgató második rész február 16-án jelenik meg DVD Amerikában, s a rendező ezúttal Ti West volt, aki a 2007-es forgatás után követelte, hogy vegyék le nevét a filmről, s helyettesítsék azt az ilyenkor elfogadott Alan Smitheevel, mivel a végeredmény a producerek ízlését tükrözi. Mivel azonban West nem tagja a rendezők szakszervezetének, így a kérését elutasították. Egyébként a történet, melyet az első résszel Paul (Rider Strong) kapcsol össze, egy középiskolai szalagavatón játszódik, ahol is egy húsevő baktérium kezd el terjedni a résztvevők között pár palackozott víz segítségével.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pixx  
2010. feb. 14. 23:27 | válasz | #3
Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel...
2010. feb. 14. 17:40 | válasz | #2
"melynek főszereplője ismét Paul (Rider Strong) lesz, "

Szó nincs ilyenről, de mindegy...
2010. feb. 14. 15:54 | galéria | válasz | #1
2 napja néztem meg a filmet.Rettentő szar volt az 1-et meg se közelíti.