Vin Diesel aláírt a Riddick 3-hoz
2010. február 12. 13:54, péntek
Vin Diesel benne lesz a Universal Pictures Riddick című filmjében, mely a Pitch Black - 22 évente sötétség című David Twohy-film harmadik része lesz. A hírek szerint a film inkább az első epizódhoz fog hasonlítani.

Hirdetés

Vin Diesel rábólintott arra, hogy harmadjára is Riddick bőrébe bújjon, adta hírül a Variety. Így a színész a balul elsült maszek filmpróbálkozások és a sikeres családi filmes jelenések után ismét sorozatokban fog szerepelni, hiszen a Riddick 3. része mellett a Halálos iramban 5. részében is szerepelni fog.

A Riddick címre hallgató harmadik részt ismét csak az első két film készítője, David Twohy fogja írni és rendezni, de egyelőre a történetről csak annyit tudni, hogy inkább fog Riddick karakterére koncentrálni, mintsem az univerzumban, amiben él. Twohy elmondása szerint éppen ezért a film hangulata is inkább az első részére fog hasonlítani. A döntés valahol érthető, hiszen a Pitch Black kvázi független filmként ért el 39 millió dollár bevételt Amerikában, míg az ötször annyiba kerülő, nagyszabású folytatás a maga 57 milliós bevételével csúnyán leszerepelt. (Ennek ellenére mégsem tekinthető bukásnak a Riddick - A sötétség krónikája, hiszen sikeres videójáték-sorozat lett belőle.)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
winnie  
2010. feb. 15. 12:23 | válasz | #4
ha lesz is wheelman film, akkor 1-2 év múlva. ha lesz.
Nazir  
2010. feb. 15. 12:06 | válasz | #3
Sztem is korva jó volt mind 2 Riddick film annak ellenére h sok köze nem volt egymáshoz a 2 résznek, max annyi h ugyanaz a főszereplője. És hol a ferde faxban van már a Wheelman?
Yany  
2010. feb. 15. 01:56 | válasz | #2
Bezony, a játék brutálisan jól sikerült. Sok "tapasztaltabb" stúdiónak fityiszt mutatott az 5leteivel.
2010. feb. 13. 14:12 | galéria | válasz | #1
Várható volt - és a filmet (újabb játékot) is nagy szeretettel várjuk!