 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Elfelejted, hogy igazából még mindig nem tudják, az okát az esőnek, illetve max pár jegyét tudják felismerni, illetve még a villámra sincsen frankó magyarázat, és a többi jelenség sincsen feltárva a gyökeréig, de még csak az sem, hogy mi az a mágneses mező.
|
Off
Én mondtam. Magyarországon már nagy vonalakban a hatvanas évek végére ismert lett az összes szénhidrogén-lelőhely. Nagyon jó szakemberek voltak régebben, nem véletlenül dolgoztak külföldön is. Az egyik nagybátyám Egyiptomban is fúrt olajkutakat.
|
Amikor a hálózati feszültséget szabványosították, sok mindent figyelembe vettek. Többek között azt is, hogy a vezetékeknek, és a kapcsolóknak is van ellenállása. Az a feszültségesés, ami ezeken van, veszteséget okoz. Számolhatod akárhogy, attól az ott van. A magyar szabvány ezért ad meg kötelező vezeték-keresztmetszetet az átvinni kívánt áram nagysága után. Ugyanis minél vékonyabb egy vezeték, annál nagyobb a rajta eső feszültség aránya. És annál nagyobb az a teljesítmény, amit annak a drótnak ki kell sugároznia. Mert ettől a drót melegedni fog. Ha valami miatt ez a veszteség túl nagy, akkor a drót akár el is éghet.
Minél kisebb feszültséggel dolgozunk, annál komolyabban oda kell figyelni a hálózat egyes elemeinek a belső ellenállására. Az a korrózió, ami a 240 kapcsoló érintkezőinek vezetőképességét kis mértékben rontja, egy 24 voltos hálózatnál már arányában komoly feszültségesést okoz. Azaz sokkal nagyobb lesz az elvesző teljesítmény. Ettől hamarabb megy tönkre a kapcsoló, stb.
A másik, hogy a 24 voltos hálózatnál ugyanakkora teljesítmény átviteléhez tízszer akkora áramerősség kell. Ez azt jelenti, hogy az egyes elemeket tízszer nagyobb átfolyó áramerősségre kell méretezni, ami nagyon megdrágítja őket.
Plusz még jön egy-két járulékos probléma.
Egy kapcsolónál a nagyobb áramerősség, nagyobb ívhúzást jelent a kapcsoláskor. Ez vagy gyorsabb elhasználódást von maga után, vagy drágább és több anyagot.
A fali vezeték ármérőjének megvastagítása egy rész a vezeték árának növekedését hozza magával, más rész a vastagabb vezeték magasabb szerelési költségeket is jelent. 
|
Off
Úgy tűnik, még 10% bányajáradékkal sem éri meg nekik... Pedig már azt hittem, lassan kirabolják az orszgot! 
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
Ja, értem. Vesszőhibát vétettél csak.
Egy 230V-os 60W-os izzó ~0,26A-t fogyaszt, ugyanez a teljesítmény 24V-on 2,5A.
A teljesítmény itt a 2,5 [A].
Egy 230V-os 60W-os izzó ~0,26A-t fogyaszt, ugyanez a teljesítmény, 24V-on 2,5A [az áram].
Itt a teljesítmény a 60 [W].
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
"Egy 230V-os 60W-os izzó ~0,26A-t fogyaszt, ugyanez a teljesítmény 24V-on 2,5A."
A teljesítmények általam ismert mértékegysége a [W], [VA] és [var]. Az Amper az áramerősség mértékegysége. Nagyon csúnya dolgot írtál fel és ez piszkálja a csőröm. A fogyasztó (izzó) hatásos teljesítménye a 60 [W]. A feszültség esik, az áram folyik.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
Mégis arra gondoltam, hogy a teljesítmény képlete P=U×I. Ha a kifejtett energiát nézzük - és végsősoron ezen van a lényeg, mert ez termeli a hőt - akkor: E = U×I×t.
Mégis, erre gondoltam.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"De egyiknek sem volt [A] dimenziója." Ezt meg hol olvastad?
|
Ennyire egyszerű lenne? Mégis mire gondoltál?
|
Sokféle teljesítményről hallottam már: hatásos, meddő, komplex, látszólagos tejesítmény. Volt sok ("hasonló") mértékegységük: [W], [VA], [var]. De egyiknek sem volt [A] dimenziója. Talán a leginkább használható képlet a P = 1/2·Re{U·I*}.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
Önmagában nem az amper a lényeg, hanem az U×I.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Az áram átalakíthatósága fontos szempont, továbbá a váltóáramú egyfázisú motorok nagy részét szénkefe nélkül lehet táplálni. Ez gazdaságosabb működést és karbantartást jelent. Egy 230V-os 60W-os izzó ~0,26A-t fogyaszt, ugyanez a teljesítmény 24V-on 2,5A. Közel tízszerese, és akkor még a nagy fogyasztókról a 2 kW-os bojler, mosógép fűtőbetéteiről, a porszívó motorjáról nem is beszéltünk ami ~83A áramfelvételt produkálna. Közelítőleg gépkocsi generátorkábel kellene mindenütt ami ceruzavastagságú, de lehet aranyból is csinálni a vezetéket, akkor kicsit vékonyabb elegendő. . A kábelkötések és a további átalakítás veszteségeiről nem is beszéltünk. Minden háznál kellene lenni egy leválasztó transzformátornak.
|
(egyesek szerint igen nagy) :-) Olyan szépen fogalmaztad, hogy eszembe sem jutott 'belekötni'.
|
elvileg az USA űrfegyverkezésének/fejlesztésének egy (egyesek szerint igen nagy) része kamu volt, hogy versenybe, - ezzel pénzköltésre - kényszerítsék az oroszokat. elképzelhető, hogy az parajelenségek kutatásával is hasonló volt a helyzet, főleg úgy, hogy az USA fémilliót, a SU ellenben 20 milliót költött erre egy évben.
Occam bácsinak meg nem volt félnivalója, ugyanis saját borotváját (höhö) arra használta ebben az esetben, hogy Isten létét bizonyítsa. (a kor tudományos szintjén a kreátor léte tűnt ésszerűbbnek, ezáltal egyszerűbbnek a szemében)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
ezt magam is tudom bizonyitani. pont az a lenyeg, hogy hinni kell a dologban. hozzateszem, hogy tobb ember egyutt sokkal tobbre kepes. aki nem hiszi, ne higyje, bar attol meg mukodik. ez van.
|
Én erre a pszi-kutató sztorira még el tudok képzelni olyan lehetőséget is, hogy az oroszok egyszerűen dezinformálták az amikat (vagy fordítva), mondván Hitlerék is belebuktak, hogy a zsidó tudomány (radar) helyett az okkultizmust preferálták, meg frigyládát kerestek.
"a keresztény világkép bizony, idővel kivágta önmaga alatt a fát." -Épp minap (tegnap) gondolkodtam rajta, hogy Occam mennyire bátor ember lehetett. Én iszonatosan féltem volna egy lincseléstől a helyében az után, amit kimondott.
|
Van egy egyszerű válasz, csak nem fog tetszeni.
Hazudott. Régóta, és notóriusan hazudik.
Pénze meg a "bemutatókból", meg azoktól van, akiket be tud csapni.
Einstein elmélete meg nem hibás. Többszörösen bebizonyították. Csak vannak olyan folyamatok, amiket más módon jobban meg lehet magyarázni.
|
Azért, mert túl vastagoknak kéne lenni a drótoknak.
Egy száz wattos és 240 voltos izzólámpa átenged magán ~0,42 ampert.
Egy száz wattos és 24 voltos izzólámpa viszont már 4,2 ampert enged át.
A 240 voltos hálózat a lakásban kb. 1 mm-es keresztmetszetű drótokból kijön, a 24 voltoshoz sokkal vastagabb kell. Ez sokkal drágább lenne.
Másrészt. A váltóáram valamivel kevésbé veszélyes, és könnyebb le, vagy feltranszformálni más feszültségre.
|
Azt én még mindig nem értem, hogy OK, hogy Tesla váltóráama nagy távolságokon gazdaságosabban szállítható, de a lakásajtón belül miért nem 12 vagy 24 voltos áramot használunk?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Edison és Tesla, egyenáram kontra váltóáram harca pontosan mutatja azt, hogy miként működik a világ. Nem feltétlenül fogadja el a világ az újat jobbat, mert a régihez anyagi érdekeltsége fűződik valakinek vagy valakiknek! Mai napig beszélünk Einstein relativitás elméletéről amit most is tanítanak az iskolában, de van egy kis bibi vele! Vannak más elméletek is amit matematikai úton bizonyítottak, ám ezt valamiért nem fogadtuk el, nem tanítjuk az iskolában. Vajon miért? Einstein relativitás elméletét is sántítva alkalmazzuk, és teljes egészében nem is tudtuk igazolni, de ezt vesszük alapul. Nem furcsa ez ez egy kicsit? Ha kijelentjük azt, hogy a parafenomén emberek csalók, akkor csalóknak kiálltjuk ki az indigó gyermekeket is? Azért mert a többi ember ezt nem tudja felfogni, nem tudja mérlegen lemérni, mert nekik nincs ilyen képességük? Na neee..!
|
Rendben. Akkor Uri Geller a földől kereste és ásta elő az aranyat még az aranyláz idején és ebből gazdagodott meg? Vagy az UFO amivel találkozott az hozta neki? Sokan sok félét mondanak! Az ember valóban jobb színben szeretné feltüntetni magát, ez alap! Persze mindig mindenkinek van egy irigye is, aki leszólja. Ez is alap. Akkor most hol is lehet az igazság?
|
"az "ezoterikától" meg agyf*szt kapok"
Én is...
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
"15 évig foglalkoztam vallástörténelemmel és teológiáva" Ezt valahogy éreztem (, mármint nem pont 15évet :) ) "és mielőtt valakitől jönne az űberérv, ami mindent üt: nem hiszek semmilyen istenben, nem követek egy vallást sem, az "ezoterikától" meg agyf*szt kapok." (Mondjuk ez sem érv.) Ennek megvan a megfelelője a másik oldalon is. Többször találkoztam már ilyen vitákban a te korábbi állításoddal a keresztény kultúrkör védelmében, de ott sem tűntek érvnek, pláne nem voltak alátámasztva.
"olyan szinten szedte ízekre a bibliai történéseke" Ez érthető, ha azt érzik a feladatuknak, hogy megpróbálják beleszuszakolni a tanokat a modern világba.
|
"a new age és a kereszténység aztán nagyon kedveli egymást." Tudom, hogy nem kedvelik egymást. Amit mindkettő a saját terepének tart, ott csak egymás rovására tudnak területet szerezni. Én a mentalitásbeli hasonlóság alapján alapján veszem egy kalap alá őket. "believers"
|
nem, csak számodra tűnik úgy. :))
ha meg úgy lenne, még érdekesebb lenne a dolog, hisz a new age és a kereszténység aztán nagyon kedveli egymást...
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
kiemeltem a két lényegi pontot, ennyi. (#91) az a lényege annak, amiért írtam a mosolygok mondatot.
odaírtam, hogy mik szólnak erről. nem azért, mert meggyőzésnek szántam. ötlet az értelmesen hozzáállóknak, hogy közhelyek ismételgetése helyett szélesítsék kicsit a látókörüket.
az, hogy hiszel-e nekem abban, amit leírtam, nekem nem fontos. vallásszabadság van, mindenki azt hisz, amit akar. ;) amit ajánlottam könyvet, jó szívvel ajánlom még mindig. hidd el, érdemes elolvasni.
15 évig foglalkoztam vallástörténelemmel és teológiával, de nem fogok vitatkozni és ideírni a kályhától, hogy miért ez az álláspontom. meg aztán majd úgyis jön egy asztalos, aki megmondja, hogy nem úgy van (nem rád értem). :))
és mielőtt valakitől jönne az űberérv, ami mindent üt: nem hiszek semmilyen istenben, nem követek egy vallást sem, az "ezoterikától" meg agyf*szt kapok.
azt meg csak úgy mellékesen hozzáteszem, hogy a modern teológia nem feltétlen próbálja védeni a vallási tanokat. egyrészt már jóideje nem csak vallásos emberek játszótere a teológia, másrészt annak a "köcsög katolikus egyháznak" pár teológusa olyan szinten szedte ízekre a bibliai történéseket tudományos szempontból, ahogy azt a fórumokon előforduló, legvéresebb szájú vallásfikázók a legmerészebb álmaikban sem tudják elképzelni. :)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

|
"... nem is valláshoz közel álló emberek írták a hivatkozási alapot" Átböngészve Tarnas műveit, azért úgy tűnik számomra, hogy van egy kis "new age"-es "stih"-je a fickónak. Vagy ezek csak számomra egykutya?
"de mindegy, mit is számít az egy fórumon, nemdebár." végülis...
|
amiről beszélgettünk, nem volt köze a dogmákhoz, még csak nem is valláshoz közel álló emberek írták a hivatkozási alapot.
de mindegy, mit is számít az egy fórumon, nemdebár. ;)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
Tetszett a hsz-ed! bár nem nekem szólt.
"Akár le ís írhattad volna, hogy szerinted miért a vallásos világképből következik önmaga kétségbevonhatóságának/korlátainak a beismerése."
Nem követtem annyira figyelemmel a vitátok, de azért a vallásokban épp ez a lényeg, hogy dogmákat, megkérdőjelezhetetlen, örökérvényű igazságokat fektetnek le. Kiragadnak egy történelmi kort, és azt kitüntetettként kezelik.
Például, a kereszténység esetében az i.sz. 30-33 közötti röpke 3 év, amikor Jézus tanított, háttérbe szorítja az azt megelőző kb. 5000 évet, és az azt követő kb. 2000 évet.
Nincs ez másként a többi nagy vallás esetében sem. Pedig, ha a világról hiteles tanításra vágyunk, azt általában - persze nem mindig - a legfrissebb könyvekben van benne. Tudományügyileg.
Ami az üdvözülést illeti, nos ... Ehhez annyira nem értek. :-)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"(a könyv ismerete nélkül légyszives egyelőre ne vond kétségbe, amit mondok)" Én nem vontam kétségbe azt az állításod, hogy ez alapján a könyv alapján alkottad a véleményed. :) Egyszerűen nem értek egyet azzal, amit korábban írtál.
Sajnos körbebarikádoztad a véleményedet többszáz oldalas könyvekkel ezzel lehetetlenné téve a rá való reflektálás lehetőségét. Kb. egyenlő esélyűnek érzem, hogy: - vagy alátámasztják az álláspontod, - vagy nem, - vagy nem, is szólnak róla.
De könyörgöm, a fickó filozófus (is), az meg azért nem űrhajó-hajtómű mérnök precizitású szakma. Vagy úgy van, amit mond vagy nem. Emiatt akár akrobatikus talajgyakorlatot is előírhattál volna, egyet nem érteni akkor is lehetne a véleményeddel.
Mindegy, mire elolvasom, már rég belepte a por a hozzászólásod. Akár le ís írhattad volna, hogy szerinted miért a vallásos világképből következik önmaga kétségbevonhatóságának/korlátainak a beismerése. Miért nem inkább e világkép korlátoltsága -ellenére- sikerült meglépni az attól való megszabadulást? (Az idézett állítás nem erről szól, nem is érv. Azzal én is egyetértek, hogy a gondolkodásra hatással tud lenni bármilyen világkép.) 
|
Erről nekem az jutott eszembe, hogy a füvesek mennyivel olcsóbban kijönnének úgy, ha ezt kioperálnák belőlük. Vagy csak letilthatóvá tennék.
|
""Ha ez egy létező dolog lenne, akkor a természettudomány elismerné"
mert nem feltétlen áltudományos valami csak azért, mert a mainstream nem fogadja el x évtizedig."
Itt korántsem pár évtizedről van szó. Azért, mert most parapszichológia a neve, ugyanaz a képzelgés, ami miatt boszorkányokat égettek, és amiért esőtáncokat jártak. Aztán rájöttek, hogy az eső milyen meterológiai események következtében jön létre, ezért azt találták ki, hogy az agy mozgat tárgyakat. Száz év múlva, mikor az általános iskolában agyat fognak tanítani, és számítógépesen modellezhető lesz, akkor pedig egy új dolgot kreálnak a természetfeletti-hívők.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
ok és okozat. a keresztény világkép bizony, idővel kivágta önmaga alatt a fát.
"Annak ellenére, hogy a következő évszázadokat Európa csendes kultúrális elszigeteltsége jellemzi [...] a germán népek nyughatatlan vállalkozó szelleme a Római Katolikus egyház civilizáló befolyásával kombinálódva olyan kultúrát kovácsol egybe, amely újabb ezer év leforgása alatt megteremti a modern nyugatot. [...] z egyház az az intézmény, amely a nyugatot egybefogja és egyúttal a folyamatosságot a klasszikus civilizációval fenntartja." (R. Tarnas; A kereszténység megjelenése in. A nyugati gondolat stációi)
aztán bővebben kifejt pár dolgot a későbbi fejezetekben. (a könyv ismerete nélkül légyszives egyelőre ne vond kétségbe, amit mondok)
Az Eliade könyvekben meg arról olvashatsz, hogy azzal, hogy a zsidó/keresztény világkép más vallásokkal szemben valóságnak fogta föl a történelmi időt, hogy vezetett a modern nyugati gondolkodáshoz.
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

|
Ehhez neki is lenne néhány gondolata
COMMODORE BASIC V3.5 60671 BYTES FREE
3-PLUS-1 ON KEY F1
READY.
|
én meg csak arra próbáltam reflektálni, hogy a gondolkodás szabadsága pont vallások érdekeivel ellentés az iránya. (Tehát a hatását nem zártam ki, de szerintem nem vallási tézisekből következhett a felvilágosult gondolkozás, hanem annak visszaszorításával tudott teret nyerni.) Egyelőre az előzetesét elolvastam Tarnas könyvének (az még idő mire be is szerzem esetleg), de arra a következtetésre utalást nem találtam benne, amit te a korábbi hozzászólásodban leírtál: A vallás tette volna lehetőve, hogy a vallás teret veszítsen?!)
|
"A gáz ott kezdődik, ha keveri a mentalizmust, és a valós képességeket...ahogy valóban Geller is tette a műsorban, ezzel 1et értek." Te hogyan különbözteted meg a "valós" képességeket az ügyes trükköktől? (Az is meglepő, hogy Uri neve felmerült, mint bizonyíték. Számtalanszor leplezték már le.)
|
de mivel nem vagyok túl nagy paraszt, csak egy kicsit, elmondom, hogy arra gondolok (egyszerűsítve), hogy a nyugati gondolkodásnak adott egy lehetséges irányt, ami miatt eljutott az ilyen jellegű tudományos gondolkodáshoz (ellentétben a kelettel).
Richard Tarnas; A nyugati gondolat stációi meg Mircea Eliade; Vallási hiedelmek és eszmék története
hogy az olvasmányosabbakat említsem.
ha ezek mérete elriasztana, akkor szintén Eliade; Az örök visszatérés mítosza.
ezekben meg van említve az ok-okozat.
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
nem. :)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
" én meg elmosolygok magamban azokon az egyházfikázókon, akik úgy osztják az észt, hogy fingjuk sincs arról, hogy annak, hogy így gondolkodhatnak valamiről, erősen szerepe van a zsidó/keresztény világképnek..." Hmm, én úgy látom, hogy sokkal inkább annak a szerepe, hogy kiszorultak a vallások a hatalomból, emiatt nem igazán számottevő már egy ideje a véleményük. Amíg betüremkedtek bármilyen hatalmi szervezetbe, addig nagyon nem volt bocsánatos bűn az egyházzal ellentétes véleményt alkotni. Pont jól szemlélteti ezt az újkori európa vs. az iszlám államok.
|
*sóhajt* :)
CCCP vs USA. tök lényegtelen, h Hitler még előbb volt.
és akkor a "korántsem az érdek nélküli igazságkeresés" javítva korántsem CSAK az érdek nélküli igazságkeresés-re.
újra leírom azt a mondatot, amire reagáltam eredetileg: "Ha ez egy létező dolog lenne, akkor a természettudomány elismerné"
mert nem feltétlen áltudományos valami csak azért, mert a mainstream nem fogadja el x évtizedig.
és Kuhnt ne kerüljük már meg sokadszorra is, ha az Edison vs. Tesla meccset ki is szedjük a dologból. :)
"Kuhn hatása rendkívüli volt: megtermékenyítőleg hatott a szemantikára és a realizmus körüli vitákra, hozzájárult az empirista tudományfelfogás finomításához; a hagyomány, tekintély, minta szerepének megvilágítása a tudományos racionalitás és a tudásszociológia fogalmának újragondolását eredményezte."
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
"elvileg az oroszok voltak előbb. :)"
A németek. Hitler és társai komolyan hittek pár elmebeteg ötletben ezen a téren is. (Belső Föld elmélet, meg a többi) Jópár fejes tartott szeánszokat, meg minden egyebet.
|
"(a csak példa szemlélteti, hogy a természettudomány korántsem az érdek nélküli igazságkeresés és elismerés világa.)"
Az Edison kontra Tesla ellenérdek ide nem jó példa. Tesla energetikai rendszere jobb volt, és ennek fizikai oka van. A témához meg semmi köze az egésznek.
Viszont iskolapéldája a szabad versenyes kapitalizmus üzlettörténelmének.
"amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy az x azért csinálja, mert y is, az nem magyarázza meg, hogy miért kutatnak valamit, ha nincs semmi eredménye. ;)"
Politikusok adták rá a pénzt, azaz balekok. Mindkét oldalt bepalizták. Eredmény? Rájöttek, hogy pár kábítószernek érdekes mellékhatásai vannak. Meg arra, hogy humbug az egész.
|
lemaradt: de értem, hogy a magyarázatot az öncélúságban látod. mondjuk nem ez lett volna az első eset, hogy az USA papíron kutat valamit, hogy irdatlan pénzek értelmetlen elköltésére vegye rá a szovjetúniót...
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
elvileg az oroszok voltak előbb. :)
és igen, Edison oka (többek között) ez volt, de nem is erre volt kiélezve a mondandóm, hanem arra, hogy a tudomány feltétlenül elfogadja-e, ami igaz. (a csak példa szemlélteti, hogy a természettudomány korántsem az érdek nélküli igazságkeresés és elismerés világa.)
ezért hoztam fel a káoszelméletet, ami csak a nyolcvanas évek közepén nyerte el a méltó helyét a tudományos életben, pedig évtizedekkel előtte foglalkoztak vele nem éppen komolytalan tudósok. (és Kuhn tanulmányát, ami elég egyértelműen arról szók, hogy a tudomány nem éppen úgy működik, mint ami a reakciómat kiváltó hozzászólásban írva volt.)
és mint mondottam, szkeptikus vagyok, tehát nem fogok vitatkozni. :))
amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy az x azért csinálja, mert y is, az nem magyarázza meg, hogy miért kutatnak valamit, ha nincs semmi eredménye. ;)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...
|
Az oroszok azért finanszíroztak ilyen kutatásokat, mert az amik is csinálták. És egy versengés hamar öncélúvá válik.
"csak, hogy egy abszurd példát említsek: ha Edisonon múlik, nincs ma váltóáram, mert önérdekből fúrta Tesla-t."
Ez így igaz, de oka volt rá. Anyagi oka, és nem is kevés.
Edison akkor már rendelkezett egy egyenáramú áramszolgáltató rendszerrel, amit már több helyen kiépítettek. Erre jött egy másik ember, aki kitalál egy jobb rendszert, ráadásul olyat, amihez nem lehet felhasználni csak a drótokat és az izzólámpákat Edison rendszeréből. Ha áttérnek az új rendszerre, akkor Edison kidobott egy nagy vagyont az ablakon. Természetesen harcolt, ameddig tudott. A pénz nagy úr!
Viszont arról szó sincs, hogy a parapszichológia jobb lenne bármiben, mint a ma elfogadott módszerek.
|
A földműves is lehet hülye a szakmához, de az ilyen előbb-utóbb éhen döglik. Arról nem is szólva, hogy amint kárt okoz tanulóideje alatt, az apja azonnal nyakon vágja.
A bölcsész meg hát ha hülyeséget mond, akkor legfeljebb a kollégái veszekedését provokálja.
|
Ez a cikk amit belinkeltél semmilyen műszaki adatot nem tartalmaz. A magleb meg nem áramtermelő szerkezet, hanem áramból egyenes irányú mozgást csinál, és közben felemeli a kocsiszerkezetet a pályától már centire. Egészen más dolog.
Amit viszont nem lehet megkerülni az az, hogy minden változó mágneses tér örvényáramot kelt, és ez fékezi az őt létrehozó mozgást. Ezt csak csökkenteni lehet, teljesen megszüntetni nem. Szóval valami mindenképp akadályozni fogja a forgást. Ebben az esetben kiküszöbölik a mechanikai súrlódást, de belép egy másik akadályozó dolog.
Nagyobb méreteknél már nem lehet ilyen célra állandó mágneseket alkalmazni, mert nem elég nagy teljesítményűek. Elektromágnesek kellenek, azok működtetéséhez viszont áram kell, ami rontja a hatásfokot. Mert azt az áramot valahonnan venni kell.
Hatásfok. A hagyományos generátorok elég jó hatásfokkal rendelkeznek, amennyiben egy bizonyos méretet meghaladnak. Egy bicikli-dinamó mondjuk úgy 60-80% körüli hatásfokkal rendelkezik, de egy erőművi (akár szélerőműbe épített) generátor mindenképp 90% fölöttit produkál. A 80%-kal jobb hatásfok ezért nem értelmezhető.
Szélkerék hatásfoka. Elsősorban az aerodinamikai kialakítása az, ami meghatározza a szélkerék hatásfokát. Ezt szélcsatornában lehet ellenőrizni, szokták is. Fogalmam sincs, hogy ez a szélkerék hogy néz ki, a hatásfokát meg pláne nem tudom így behatárolni. És azt sem tudom, hogy mihez hasonlítják, mihez képest 80% a javulás. Így erről nem tudok mit mondani.
Ami pedig a kínaiakat illeti. A szerkezet működése igaz, az az lehet ilyen csapágyazással készíteni forgó mozgást végző gépet. De nem tudom, hogyan viselkedne például ez a csapágyazás például erős viharban? Mennyi idő után verné darabokra a a csapágyház a tengelyt? Mert a mágneses csapágyazásnál mindenképp van egy légrés, ami szabad mozgást biztosít a tengelynek. Ez a rákfenéje az egésznek, ha valami nem üzemszerű probléma támad. Például egy széllökés éri a szerkezetet. 
|
Nem! Az őrülté sérült és nem a bölcsészé (már ha éppen nem őrült)... Ha hallucinál valaki az eltávolodik a valóságtól... De, hát nem akarok személyeskedni...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
ami nem lágyul hőre, nehéz mágnesezni, több tonna kell a deformálásához
öröm téged olvasni, de tényleg
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
Konfúciusz
|
lapátolja
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
Konfúciusz
|
Tehát a földműveseké ép, a bölcsészeké meg totál gally.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"A sérült agy eltávolodik az anyagi világtól" A gyengébbek kedvéért, ez azt jelenti, hogy a sérült agy eltávolodik a valóságtól. Aki a valóságtól nagyon eltávolodik, felteheti magának a kérdést: Vajon sérült az agyam?
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
" Ha ez egy létező dolog lenne, akkor a természettudomány elismerné" mint pl a káoszelméletet? az is jó gyorsan ment... :)))
és: "Új tudomány egy zsákutcába jutott korábbi tudományból keletkezik. A forradalom nemegyszer interdiszciplináris jellegű: központi felfedezései sokszor a szakmájuk határain túllépő kutatóktól származnak. Az ezeket az elméleti szakembereket foglalkozató problémák nem vágnak egybe a kutatás elfogadott vonalával. Disszertációs téziseiket elvetik a bírálók, cikkeik közreadását is elutasítják." (James Gleick írja Thomas S. Kuhn tanulmánya nyomán)
csak, hogy egy abszurd példát említsek: ha Edisonon múlik, nincs ma váltóáram, mert önérdekből fúrta Tesla-t.
tudomány, mi? ;))
a másik dolog pedig: "A hidegháború éveiben a paranormális képességek a szovjet vezetés különös figyelmét élvezték. Az SZKP KB utasítására Novoszibirszkben létrehoztak egy kutatóintézetet, amely a „gondolatok telepatikus továbbításának” lehetőségeit tanulmányozta távoli kiküldetésben levő tengeralattjárókra. [...] Az öngerjesztő folyamat beindult: a hírek hallatán az amerikaiak is hasonló kutatásokba kezdtek. 1984 novemberében a New Scientist magazin arról számolt be, hogy az Egyesült Államok ilyen célokra évente félmillió dollárt költ, míg független amerikai szakértők a hasonló szovjet kiadásokat húsz-ötven millió amerikai dollárra becsülték."
még szkeptikusan is elgondolkozik az ember, hogy államilag tényleg finanszírozták volna-e az egészet, ha 0 esélye volt mondjuk 10 év elteltével, hogy legyen bármilyen eredmény.
csak úgy mondom. én szkeptikus vagyok, de ahogy mellette (parapszichológia) megkérdőjelezhető a kritika nélküli kiállás, úgy az ellene való is... :)
>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

|
Akkor a kínaiak tévedtek?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Bírom a szkeptikus hozzászólókat akik simán kijelentik valamiről, hogy lehetetlen, pusztán azért, mert ők nem tudják megcsinálni!"
Bírom a fantáziáló hozzászólókat, akik simán kijelentenek valamit, hogy lehetséges, holott egyetlen tapasztalat sem áll mellette.
Nem gondolod, hogyha meg lehetne csinálni, akkor nem fórumokon menne a vita, és nem áltudományos könyvekkel butítanák az embereket, hanem szemináriumokat tartanának, sőt, belefonnák az iskolai képzésekbe? Ha ez egy létező dolog lenne, akkor a természettudomány elismerné, kikutatná tapasztalatok és kísérletek ezrei igazolnák. A skepticizmus nem azt jelenti, hogy mindent elvetek, ami nem tűnik tudomáynosnak, hanem azt jelenti, hogy ami nem létezik a világon, az nem is létezhet a természettudományokban.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
"Pedig ha sikerült volna, már a médiumok uralnák ezt a piacot. Mégis a geológusok és geofizikusok keresik az ásványokat." Uri meg megmaradt a TV-showknál. Ez mutatja hogy pénzéhes csaló. Ha nem az lenne akkor vagy visszavonultan tanítaná tanítványait. Vagy végigjárná az egyetemeket és bemutatná a sok luzernek mit tud. Ne tanuljanak hülyeségeket.
Valaki írta hogy vannak felvételek... Videofelvételt bárki tud csinálni fehér köppenyes alakokkal. Még szakértőt is lehet venni. Occsón.
Ez szerintem nem csak Geller bácsira igaz, simán lehet általánosítani a többi parafenoménre is. Persze lehet összeesküvés-elméleteket gyártani ami mindent megmagyaráz. De az összeesküvés-elméletek már csak ilyenek, mindent megmagyaráznak.
Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t
(Az ember) "Tudásra törpe és vakságra nagy."
"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Használj TE is szinkrotronsugárzást!
|
Mukodj!
Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!
|
Ezt én is akartam mondani. Egy szavát sem hiszem Úri Gellérnek.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
OFF Egyébként az eset a Maros megyei Kerelőszentpálon (Sânpaul) történt, és a tanárnő ellen eljárás indult úgy a rendőrségen, mint a tanügynél. Jó, mi?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"A nagytőkések azért fizették, hogy valamit megkeressen nekik. Ebből gazdagodott meg. Ha csak véletlenszerűen mutatott volna rá helyekre, akkor nem fizettek volna neki ezért. Egy geológus is az átlag felett hozta volna az eredményeket, nekik mégis Geller kellett! Miért is?"
Ezt Uri Geller mondta. De én nem tudok olyan cégről, amelynek a főnöke kijelentette, ennyi, meg ennyit fizettek neki, hogy találjon kőolajat, aranyat, gyémántot, vagy akármit. Pedig ha sikerült volna, már a médiumok uralnák ezt a piacot. Mégis a geológusok és geofizikusok keresik az ásványokat.
Szóval csak óvatosan! Hazudni bármit lehet, megcsinálni annál kevesebbet!
|
Érdekes volt látni miként kanyarodtok el a szcientológia és Uri Geller felé az agykutatás cikktől. A mi tudományunk jelenleg nagyon keveset tud a gondolkodásról, a megérzésről, az intuícióról. Fegyvergyártás helyett inkább ezzel kellene foglalkozni. Szerintem sokkal több lehetőség van az emberi agyban, mint azt hisszük. Én azért nem merném ilyen simán kijelenteni Uri Gellerről, hogy csaló. A nagytőkések azért fizették, hogy valamit megkeressen nekik. Ebből gazdagodott meg. Ha csak véletlenszerűen mutatott volna rá helyekre, akkor nem fizettek volna neki ezért. Egy geológus is az átlag felett hozta volna az eredményeket, nekik mégis Geller kellett! Miért is? Rajta kívül is vannak mások is akik tudják a kanálhajlítást, de nem lettek híresek mert egyszerű hétköznapi emberek. Bírom a szkeptikus hozzászólókat akik simán kijelentik valamiről, hogy lehetetlen, pusztán azért, mert ők nem tudják megcsinálni! Ébresztő!
|
Nana! Azért ne keverjük a szezont a fazonnal! A karácsony a katolikus (és minden más keresztény egyháznál is) vallásban nem a szeretet ünnepe hanem jézus születésének ünnepe. Pont a nem vallásos emberek találták ki, hogy a karácsony legyen a szeretet ünnepe. Talán pont azért, hogy ők is megünnepelhessék és kapjanak ajándékot :)
Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!
|
Érdekes a cikk ! Geller képességeiben régebben hittem, de az itt vetített showműsora óta egy világ omlott össze bennem, mert rájöttem hogy ez is csak hókuszpókusz.
Ami a kanálhajlítást illeti (amikor a tv tetejéről leesik), ha annak az esélyét nézzük hogy pl 5000 tv-re rakott kanálból mennyi fog leesni (mert pl bénán rakták rá),annak a valószínűsége is sok. Tehát a trükk, az maga a statisztika lehet, a valószínűségszámításra alapozva. És akkor betelefonálnak. Ha nem ? Akkor a show rendezői elintézik hogy legyen telefonhívás, hogy LEESETT A KANÁL.
Azóta én nem hiszek ilyenkben !Ebben a formában nem ! A youtube-os nő. Miért nem hallunk róla ? Miért nem ismerünk ilyen embereket ? Annak a valószínűsége hogy egy ember ismerősének az ismerőse....legalább egy ilyet látott volna... de nem ,senki. Ti ?Vagy ismerősötök ? Ennyi.
|
"És hát érhető, hogy a válaszomra már nem volt túl lelkes, gondoljunk csak bele...ha mindenkiben ott van ez a képesség..képesség arzenál, akkor bizony elég hamar az óriási parafenomének süllyesztőbe kerülhetnek, és bizonyos vallások is az alapjaitól kérdőjeleződnek meg."
Mindig van összeesküvés-elmélet. Talán van összefüggés a természetfeletti érzelmi hatása és az összeesküvések érzelmi hatása között.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
Elég sok szutykot összeírtál, indokolt némi pontosítás.
"Ezek a képességek minden emberben ott vannak, csak fejleszteni kell őket."
Nekem is mutattak, pl. mikor az aranyláncodat a kezedben fogod, és a tudatoddal be tudod ingáztatni. Tudod, szkeptikus vagyok, és kipróbáltam, és nemcsak arannyal, de acéllal és cérnával is működik. Ezen a nyomon elindultam, vajon elég-e csak az, hogy a kezedben fogod, de a kezed támasza stabil? Nem, és kiderült, hogy azzal, hogy arra gondolsz, hogy előrelököd, de valójában nem lököd, mégis mozog a kezed, holott azt hiszed, hogy nem, mert a tárgyra kocentrálsz, ezért magadat csapod be vele. Azt hiszed, hog nem mozgatod a nagy koncentrálásban, mert nem is veszed észre, és a koncentrációd eltereli a figyelmedet a kezed apróbb mozgásáról, ami ellentétes az akaratoddal. Megvannak a kis csalások bennük.
"Apróbb tárgyak mozgatása (pusztán akarattal) pár hét gyakorlással elsajátítható...és még csak drága tanfolyam sem kell...és nincs ebben semmi természetfeletti, mint a kvantummechanikában is ismert, a tudat hat az anyagra."
Itt kezdett a mondanivalód érdekessé válni, mert tudtommal a kvantummechanika semmi ilyesmit nem ismer. A fizika maga nem foglalkozik a se tudattal, se az aggyal.
"a tudat részben tudja befolyásolni a téridőt, ezáltal képes mozgást létrehozni, vagy létrehozni anyagszerkezeti átalakulást."
Idő nem létezik, ez egy konvenció csupán, és arra szolgál, hogy az eseményeket kategorizálni tudjuk. A többi része teljesen megalapozatlan, sőt, ha egy kicsit leásol sejtszintig, rájössz, hogy a tudat nem más, mint neuronok bonyolult, folyamatosan alakuló kapcsolata. Fizikailag, biológiailag modellezhető. Semmi természetfölötti nincs ebben.
"Teccik tudni, 1960 körül, mikor még seholsem tartott a kvantumfizika, kvantumfizikai effektusokról is szó esik a könyvben, és olyan szemszögből, hogy ez pontosan miként hat az életünkre, és magyarázatot próbál adni a lélek a szellem, a képességek..és egyéb kérdésekre."
1965-ben Feynman már Nobel-díjat kapott húsz évvel ezelőtti munkásságáért, és nemcsak a kvatumfizika tetejét kapirgálta, hanem keményen a kvantumelektrodinamikában alkotott.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t

|
A mágneses csapágyazást már gyerekkoromban is régi trükként emlegették. Viszont generátorban nem igazán használható, mert abban eleve nagy energiájú mágneses tér van. Zavarják egymást.
Ez az egyik probléma.
A másik, hogy mivel egy normális generátor mostanában eleve 90% fölötti hatásfokú, a megadott javulás nem sok. Ha igaz.
|
Ez ezért van, mert ez a vallás mindenkihez próbál szólni, tehát nem válogat különböző neveltetésű, vagy személyiségjeű emberek között. Az új tagok gyermekkorukban lesznek a vallás részeseivé, és ez független attól, hogy a szülő odafigyelésre, vagy brutalitásra neveli a gyereket. Tehát politikus is lehet vallásos, és utci vandál is, de lehet szerető nagymama is. A széles társadalmi rétegnek köszönhetően érthető az is, ha a Biblia egzakt sorai közötti áthallásokban máskép vélekednek az emberek, és szektásonak, vagy csak logikailag ellentétes dogokat hoznak ki.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
|
Miért nem ilyenekkel foglalkoztok, a hülyeség helyett? Ha egy csöpp eszetek lenne... Ezért tartunk itt, ahol.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Jön, hogy a falba verjem a fejem, roliika. A pszis forgót az elektrosztatikus töltés mozgatja.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A katolikus vallás nagyon sokmindent hirdet. Annyira sok mindent hogy sokszor még az ellenkezőjét is. Az ószövetség vs újszövetség sok ellentétet tartalmaz. Annyira sokat hogy a teológiának bőven akadt/akad feladata megmagyarázni ezeket.
Sok olyan dolgot tanít viszont amit a mai ember is megszívlelhetne. (Ezek közül én a mértéktartást emelném ki. Sok környezeti és egészségügyi problémától mentene meg minket.) Ezzel szemben a valóságban mindig teljesen mást csináltak. De ugye egy dolog a vallás és más dolog az hogy mit csinálnak a nevében az emberek.
A katolikus vallás elég fura, olyan dolgokat tanít amiket ha betartasz akkor a jelenlegi világképünk szerint jó embernek számítasz. De nem csak jónak hanem vesztesnek is. És ezt nem is tagadja. Ha valaki a földön nyomorog akkor az örökéletben majd jólesz neki. Hú de jó: "örök élet boldogság" >> "emberöltőnyi kín". De ha nincs örökélet akkor ugye már változik a leányzó fekvése.
Nem árt emlékezni hogy a katolikus vallás hol gyökerezik. Jézusig és az apostolokig gondolom megvan. Aztán jött egy kis tengődés, és a római birodalom egyik, egyébbként élete végéig pogány császára, elterjesztette a világban. Hogy miért, az jó kérdés. Szerintem egyszerűen rájött hogy tökéletes államvallás. Egy társadalomban ugye nem lehet mindenki egyenlő és jómódú. A katolikus vallással a tömeg nagy része megbarátkozott a szegénységgel, sőt sokan még boldogok is voltak, mert így biztosítva érezték az örök boldogságot. Enélkül a feudalizmus nem működött volna.
A katolikus vallásban az egyszerű embert, szinte pofátlanul, de nagyon találóan, birkának tartják. És ez teljesen igaz is.
Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t
(Az ember) "Tudásra törpe és vakságra nagy."
"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Használj TE is szinkrotronsugárzást!

|
Holnap nézd meg a fókuszt. Lesz benne egy csávó, aki gyógyít...pesti gyerek, itt van, kézzelfogható, és működik amit csinál, legyen az bármi.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
Egyébként igen! De ez baromi nehéz dolog, nem annyi, mint megtanulni biciklizni.
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
|
"Teccik tudni, 1960 körül, mikor még seholsem tartott a kvantumfizika" 1960-ban már a kvantummechanika és kvantumelektrodinamika kidolgozott és használt elmélet volt. A kvantumszíndinamika pedig kidolgozás alatt volt.
A többihez csak annyit hogy próbáltam már mozgatni dolgokat kizálólag akarattal de semmi. Lehet hogy nincs lelkem vagy valami más a baj? Meg ugye ott az örök válasz: Nem hittem benne igazán. Biztosan ez volt a baj.
Ĥ|Ψ>≈iħ∂|Ψ>/∂t
(Az ember) "Tudásra törpe és vakságra nagy."
"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Használj TE is szinkrotronsugárzást!
|
http://objektivszcn.blog.hu/
A bloggazda maga is tag volt náluk, most nem kívánatos személy. Jópár bejegyzés van az oldalán, érdemes elolvasni az elsőket is.
|
teddybear, te hol hallottál ilyen dolgokat (#11) a szcientológusokról? érdekelne...
A cikkel kapcsolatban csak annyi hozzászólásom lenne, hogy akár milyen szép is a dolog, ha az a bizonyos agy nem egészséges az nem vezet semmire.
|
Csak nagyon ritkán. Sokkal gyakrabban fiatal korban az emberbe nevelt viselkedési forma. Hiszen a vallásos ember ugyanarra a gondolkozási sémára próbálja betanítani az utódját, ami már nála bevált.
|
|