A Google fellép kínai másolatával szemben
2010. február 9. 14:29, kedd - Forrás: MTI
A Google jogi lépéseket fontolgat a Goojje kínai webes kereső és közösségi portál ellen, mert az oldal emblémáját a Google és Baidu jól ismert logóiból ollózták össze.

Hirdetés

A honlap - amely magát a "Google kínai nővérének" tartja - januárban látott napvilágot, miután az amerikai keresőmotor bejelentette, hogy fontolgatja kivonulását Kínából. Kínai médiabeszámolók szerint a Google védjegysértéssel vádolja a www.goojje.com alkotóit, és levélben már kérte a félrevezető logó eltávolítását. A Goojje-t állítólag egy kantoni egyetemista vezette 20 fős csoport hozta létre, és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Google pártját fogva közölte: örülne, ha az amerikai vállalat a maradás mellett döntene.

Az azonban továbbra is rejtély, hogy mi állhatott a Google január 12-i bejelentése mögött, amely szerint keresőjében nem hajlandó tovább cenzúrázni a tartalmakat, mert rendszerét kínai területről kiinduló, azonosítatlan hackertámadások érték. Elemzők szerint a Mountain View-i székhelyű vállalat már rég megbánta a világ legnagyobb piacának elhagyásával való fenyegetőzését, ám a meggondolatlanul kiadott közleménynek nagyobb volt a visszhangja, mint gondolták.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás