Annyi a Heroesnak?
2010. február 11. 23:21, csütörtök
Befejeződött az elmúlt évek legdivatosabb sorozatának aktuális szezonja, s sokak szerint ez a negyedik évad egyben a Heroes hattyúdalát is jelentette.

Hirdetés

Amerikában hétfőn ért véget a Heroes 4. szezonja, s a rajongók nagy örömére a készítők rácáfoltak azon híresztelésekre miszerint be akarják fejezni a sorozatot. Legalábbis erről tanúskodott a Heroes-évadzáróknál már megszokott bónusz utolsó jelenet, mely a következő fejezetet vezette fel. (A tervezett hatodik fejezet alcíme Brave New World lenne, s az események láncolatát Claire Bennett egy merész terve indítja be.)


A sorozat befejezéséről szóló pletykák már a 4. évad közben felröppentek, de ezekre az NBC csatorna egyáltalán nem reagált, inkább csak arra mutatott rá, hogy világszerte hihetetlen népszerűségnek örvendő szériáról van szó. Az írók pedig azzal jelezték, hogy bíznak sorozatukban (és a csatornában), hogy minden híresztelés ellenére sem zárták le az évadot, inkább cliffhangerrel fejezték be a finálét. Ők ezen eszközzel próbálják jelezni, hogy részükről megvan a hajlandóság egy esetleges 5. évad elkészítésére is. Egyébként a finálé után megkérdezett színészek is hasonlóképpen nyilatkoztak, szinte egytől-egyig derűlátóak voltak és úgy vélték, hogy most nem érhet véget a Heroes, muszáj 5. évadot készíteni.

A befejezést prognosztizáló pletykák természetesen a rettentően gyenge nézettségnek köszönhetően röppenthettek fel. A Heroes az első évadjában még pazar, 12-15 milliós nézettségi adatokat szállított hétről hétre, és valóban az NBC egyik koronagyémántja volt. Azonban a második, de még inkább a harmadik szezonban szinte pánikszerűen menekültek az egykori rajongók a sorozattól, egyre többen hagyták abba az átlagemberből lett szuperhősök kalandjainak nézését. Hogy ennek mi volt az oka, arról netes fórumtopikok és blogok ezreit írták tele, nem is tisztünk eldönteni, hogy valóban a Heroes minősége esett-e vissza, vagy más téren keresendőek a nézők csalódottságának okai. Az mindenesetre mindent elmond, hogy 4 év alatt negyedére esett vissza a nézettség, hiszen a finálét már csak alig 4,5 millióan követték Amerikában.


Természetesen, ha a Heroes nézettségének rohamos csökkenése szóba kerül, akkor letöltői oldalról mindig felcsendül az ellenérv, hogy egyes felmérések szerint a Heroes-nál letöltöttebb sorozat a világon nincs, illetve nem volt 2009-ben. Hogy ezen felmérések mennyire támaszthatóak alá tényekkel, s hogy mennyire alapulnak becsléseken, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy a netes közönség sokkal inkább hajlamosabb a popcorn kategóriába tartozó, kommersz sorozatok és filmek iránti rajongásra.

Itthon a sorozat az amerikaihoz hasonló utat futott be, csak sokkal gyorsabban. Annak idején a TV2 a Hősök esetében olyasmivel próbálkozott, mint még soha: a sorozatot vasárnap este mutatták be, a hét legnézettebb sávjában, amikor a csatornák általában csak filmeket adnak. A húzás eredményes volt, hiszen azóta sem néztek annyian sorozatot, mint akkor a Heroes-t, azonban a csütörtöki folytatás már csúfosan leszerepelt idehaza. Egyes vélemények szerint a Fábry-féle Showder ellen nem volt esélye még a Hősöknek sem, mások viszont abban látták a bukás okát, hogy itthon nincs kialakult szuperhősös képregényes kultúra, minek hatására a legtöbb superhero-film moziban is csak keveset jövedelmez. Persze némi idő elteltével itthon is magára talált a Hősök (immáron szerdai időpontban), nem egyszer az RTL Klubot is megszorongatta és megelőzte, azonban a TV2 a 2. évad leadását követően már jó ideje jegeli a sorozatot. Egyedül a Viasatos ismétlések jelentik a rajongóknak a reménysugarat, no meg az, hogy az Intercom DVD-n is kiadta a Hősök első és második szezonját.


Hazai fronton tehát mind a csatornák, mind a rajongók részéről egyelőre kivárás folyik, s ezúttal Amerikában is hasonló a helyzet. Mivel az NBC csatorna sem hozta meg végső döntését a sorozat jövőjével kapcsolatosan, így arra minden bizonnyal tavasz végéig, nyár elejéig várnunk kell, ugyanis ekkorra készülnek el az őszre számításba vett és berendelt pilotok. Pusztán a nézettség alapján az NBC valószínűleg elföldelné a Heroest, hiszen nem egy sorozata (Mercy, Chuck, Trauma, Law & Order, Law & Order: SVU és társai) nézettebb, azonban a 18-49-es korosztály fanatizmusa és a nemzetközi siker még mindig nem elhanyagolható tényező.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kkwx  
2010. máj. 12. 14:25 | válasz | #43
én egyet értek Tower Guard-al abban, hogy szinte minden krimiben ugyanaz a séma, de ez van, ez a krimi alapja, ami nem is gond, csak az idegesít, hogy míg mindenki bevédi a krimiket, hogy "hú és akkor mi van? ez a krimi", addig a House-t meg szidják sokan, ugyan ezzel az indokkal, ami azért nevetséges, mert igaz, hogy meg vannak benne a sémák amik a krimikben, és mint a korházsorozatokban, DE emellett hihetetlenül eredeti, és zseniális módon keverik ezt a két stílust, + a karakterek magánéleti dolgai, meg minden történés is nagyon a helyén van, emellett, mindig van néhány rész ami eléggé eltér a sémától, de a legzseniálisabb az egészben az a sok filozófiai meg pszichológiai dolog ami benne van, és sok más filmmel és sorozattal ellentétben, ez tényleg elgondolkoztat, emr a legtöbb film amiben van valami gondolat, a végére mindig ránk erőltetik a forgatókönyvírók a saját véleményüket, így amin elgondolkodtál közben kicsit, vagy utána szívesen gondolkodnál, végül mégse teszed, mert megmondták a frankót... ezekkel ellentétben a House-ban felvetnek témákat, amiket megvitatnak több szempontból is, de nem mondják a végén a képedbe, hogy mi az igazság, max sugalják, azt6 hogy ők mire gondolnak...
smaszi  
2010. feb. 18. 20:31 | válasz | #42
"Tipikus tucat krimisorozat. Van vagy 10 féle ilyen, persze minden rész ugyanarról szól, nyomozzuk ki, ki, hogy ölte meg az áldozatát 40 percben és kezdődik előről az egész a köv részben, csak más szituval"

Na igen, itt (ahogy winnie is közölte) magadnak mondasz ellent.
Veszem példának a Castle-t. Az is krimi (ami általában nem kedvencem), de mivel a karaktereket eltalálták, és számomra nem idegesítő egyikük jelenléte sem (ellenben NCIS főszereplő), így lehetnek akármennyire is sablonosak a nyomozások, akkor is valami megfog benne, ami a másikban nem.
Van akinek ez tetszik, és van akinek az (és van akinek mindkettő), s ez (ha elcsépelt, ha nem) tesz minden embert egyedivé, megkülönböztethetővé másoktól.
2010. feb. 17. 07:41 | válasz | #41
sok ember sok véleménnyel. pro és kontra. azonban nem értem mi a próbléma a hírózzal? a postolok felének olyan bajai vannak, hogy már nem ilyen meg nem olyan a sorozat mint régen. a postolok 100% sem olyan már mint régen. egyébként ha ennyire szőrszálhasogatóak vagytok akkor minden sorozatnak vannak jó és rossz részei. csak az egyik mellett kitartanak a nézők a másik mellett meg nem. a lostnak nagy előnye , hogy felnőtt sorozat, amit arra alapozok, hogy az idősebb korosztály is tud vele azonosulni, míg egy heroes-al ahol ennyire sok a fantazmagóra azzal nem. ez egyébként mindíg is így volt. azok az emberek akik meg kedvelik\rajonganak ezért azok nem túl popularisták, ahogy az meg is szokott jelenni a sorozatokban. effektíve miatuk pont meglehetne szűntetni a sorozatot, mert a két banda (készítők - nézők) pont leszarják egymást. viszont így nem is lesznek ilyen sorozatok mert a világ végéig bukásra vannak ítélve. max ilyen 5-6 részes minik.
KP27  
2010. feb. 16. 10:13 | válasz | #40
Szerintem ebből a sorozatból kifogyott már a szufla. Egyszerűen részek teltek el folyamatosan úgy, hogy bármennyit haladott volna előre a sztori. Szal ha nem lesz új évad, én nem fogok sírni utána. Persze ha lesz attól még megnézem, de már nem lesz a "legyen már kedd vazeg hogy tölthessem az új heroes részt" kategória. Az írók össze-vissza váltogatása keresztbetett ennek a sorozatnak.
winnie  
2010. feb. 16. 08:57 | válasz | #39
"Van vagy 10 féle ilyen, persze minden rész ugyanarról szól, nyomozzuk ki, ki, hogy ölte meg az áldozatát 40 percben és kezdődik előről az egész a köv részben, csak más szituval."

épp magadnak mondasz ellent. ugyanarról szól, de más szituval? épp ez a lényege? agatha christie meg az összes krimiíró és azzal lett híres, hogy minden könyve arról szólt, hogy nyomozzuk ki, hogy ki ölte meg az áldozatot. csak más szituval.

kell-e jobb egy krimisorozatnál, ami 40 percben elmond egy tlejes sztorit, majd rá egy hétre eljön egy másik sztorival. kellemes szórakozás, esetleg még gondolkodni, agyalni is lehet. ja, hogy az nem jó?:) inkább a heroes. dőljünk hátra, még gondolkodni sem kell és a történet nem egy epizód alatt ér véget, hanem 13 alatt. talán.
2010. feb. 15. 23:46 | galéria | válasz | #38
Ami a heroest illeti. A legjobb a 3. évad első 13 része volt számomra, asszem az volt a 3. kötet is. De ha folytatják még megnézem.
2010. feb. 15. 23:45 | galéria | válasz | #37
Nah én rohadtul rühellem ezeket a helyszínelős sorozatokat.
Tipikus tucat krimisorozat. Van vagy 10 féle ilyen, persze minden rész ugyanarról szól, nyomozzuk ki, ki, hogy ölte meg az áldozatát 40 percben és kezdődik előről az egész a köv részben, csak más szituval.
winnie  
2010. feb. 15. 16:39 | válasz | #36
amerikában is. itthon is top2. hatalmas előnnyel aláz. én csaj az első évadot láttam, akkor még tízben sem volt. lehet, hogy a hetedik évadra tényleg vezsett jó lett.
2010. feb. 15. 16:17 | válasz | #35
Amerikában az ncis a nyerő? Úristen... Hogy lehet ennyire alja az igényszint?
Mat666  
2010. feb. 15. 12:21 | válasz | #34
Hát én eddig néztem de ha lesz is kövi évad azt már nem fogom,ami az évad zárót illet megint elő adták a szokásos átverést az ember várta a nagy össze csapást de nem lett belőle semmi.
2010. feb. 15. 08:38 | válasz | #33
A forgatókönyvírók elmehetnének kapálni. Az egész sorozatot a második évad nyírta ki a két mexikói idiótával+plusz a sok elmebeteg logikátlansággal.
Sajnáltam, mert tetszett és ötletes volt az elején, de a végére már minden bokorban "hősök" termettek. Nem volt egy tervük a sorozatra, szerintem nem sejtették, hogy sikeres lesz, ezért teljes katyvasz lett az egész, amit a sok időben ugrálással (meg író cserével) még tetéztek is.
Ennyi elég volt belőle. Béke poraira.
winnie  
2010. feb. 14. 21:58 | válasz | #32
nekem ez a 4. az első évad, amit nézek, az előzőekből 1-2 rész elég volt:)
2010. feb. 14. 21:57 | válasz | #31
Two and Half Men... Az de jóó :):) Kedvenc... :D
dyra  
2010. feb. 14. 17:18 | válasz | #30
Én egyszerűen meguntam. Jó volt egy ideig, de mostanra már meguntam a sok rejtélyt ami benne van. Újabbakra már nem vagyok kíváncsi. Túl húzták. Unalmas lett.
winnie  
2010. feb. 13. 15:07 | válasz | #29
mindenben?:) 2 sorozatban és 3 filmben szerepelt az elmúlt 5 évben.
2010. feb. 13. 12:16 | válasz | #28
Mivel rajtam kívül még elég sokan így vannak vele, ezért valószínű a sorozattal (is) van baj.

A "kacaj" meg azt fejezte ki, hogy az a színész már lassan mindenben ott van. Ez nem baj, mert jól csinálja, csak kicsit furcsa volt első blikkre itt látni, bocsánat.
nlght   1 db büntetőpont 
2010. feb. 13. 04:48 | válasz | #27
Ezzel a sorozattal az volt a baj, hogy mindenki marvel-szerű, képregényes, szuperképességekkel harcoló "embereket" akart látni, akik magukra találnak és majd valami kialakul belőle. Mondjuk egy X-Men koppintás. Ehelyett jött egy szappanopera, amiben mindig húzzák-halasztják az egymással szembenálló felek harcát és amikor azt hiszed, hogy végre lesz vmi csihipuhi, akkor megint történik vmi csavar, amivel évad végéig húzzák a sztorit és évad végén csak azért van vmi action, hogy a következő szezont is megnézze a "user"...
Már az első szezon végén halott volt a dolog, mert impotens forgatókönyvírókat fogadtak fel, akik szappanoprát csináltak egy ígéretes akció-sorozatból...
Reg5  
2010. feb. 13. 01:00 | válasz | #26
3. évad mint csavaros? Az évad első fele egy ostoba szappanopera volt, 30 éves "fordulatokkal". Igaz heti bontásban néztem, de legalább tucatszor már-már erős agyi leépülésem volt nézése közben. A 4. évadot is el kéne kezdeni, de nagyon nincs hozzá kedvem :(
endrev  
2010. feb. 12. 23:17 | válasz | #25
Nagyon jó a 4. évad záró része. :D Végre pont kerül Sylar gondosan kidolgozott személyiségfejlődésére; megjárja a gödör alját, öt évig csücsül benne, és onnan már csak felfelé indulhat. Így végül... de nem spoilerezek... ;)
winnie  
2010. feb. 12. 21:29 | válasz | #24
ezt nevezik procedural-nak (kvázi krimi, hiszen amit írtál, az a krimisorozatokra is áll, csak ott gyanúsítottak a betegségek), és ez is a siker titka, hogy a néző tudja, mire számíthat, ez az a formula, amit megszerettek az első évadban. persze évadonként készül 2-3 nem tipikus rész is, de a minta állandó.
2010. feb. 12. 21:28 | válasz | #23
Nem értem, hogy ez neked miért gond? Pont attól lehet jó egy sorozat, hogy "sablonos". Persze a szó pozitív értelmében, azt kapom, amit már megszoktam. Legjobb példa a rém rendes család. Ott is előre tudom, hogy a köv. részben Al szidja a kövéreket, Peggy meg ül a tv előtt. Azt is le lehet bontani 4-5 kulcsszóra, hogy miről fog szólni, mégis jó nézni. Kár összehasonlítani a hősökkel, mert az sorozatok másik fajtája, ahol az összefüggő történetre építkeznek. Ehhez viszont gyenge lett már a heroes. A főgonosz karakter szar volt, tele a sorozat idióta, idegesítő karakterekkel (pl. Claire, Hiro), akiket már rég ki kellett volna írni valamilyen látványosabb haláljelenettel. Az első évadban volt remek történet, kibontakozó karakterek. Most meg egy harmatgyenge sztori értelmetlen mellékszálakkal. Valami jó forgatókönyvvel gatyába lehetne rázni a sorozatot, de így szerintem nem kár érte, ha elkaszálják.
DjDano  
2010. feb. 12. 18:40 | válasz | #22
A 6. évadban már én is nézem a House-t, mert kiváncsi voltam vajon miért van ekkora sikere... Jó pár rész után se látok egyebet mint egy végletekig sablonos sorozatot a Dr House-ban. Van egy beteg -> biztos ez a baja -> nem inkább más -> tévedtem -> negyedszerre csak eltalálom -> ááá megvan -> happy end. + ehhez jönnek a szereplők magánéleti baromságai és egymás szívatása
DeedY  
2010. feb. 12. 17:14 | galéria | válasz | #21
4.evad ilyen kutyasz*r szinten van velemenyem szerinte (lehet hogy gyenge kifejezest hasznaltam sorry)
winnie  
2010. feb. 12. 13:35 | válasz | #20
ja. a csi-t pedig szerintem felejtsd el, mint hivatkozási alapot, már lecsúszott. itt vannak jelenleg a legsikeresebb sorozatok amerikában - ezekre rá lehet húzni valami általánosítást? sehol egy csi, teljesen más a műfaj, stb.

össznézőszámban: 1. ncis 2. two and a half meg 3. big bang theory 4. ncis: los angeles 5. house 6. criminal minds 7. the mentalist

a fiatalok között (ez érdekli a tévét): 1. lost 2. big bang theory 3. two and a half men 4. house 5. grey's anatomy 6. family guy 7. the office 8. modern family
winnie  
2010. feb. 12. 13:34 | válasz | #19
"Hát az általános nézettségi mutatók és tendenciák jól illusztrálják az általános szellem színvonalt azzal, hogy mennyire vevők úgy általában a nézők az alkotói kreativitásra, a mélyenszántó üzenetekre, az új gondolatokra... :D"

ahogy gothmog is írja, teljesen félreértelmezed a dolgot. nem lehet általánosítani, mert akkor a lost sem lenne ekkora siker, a heroes sem lett volna. a dexter sem döntene nézettségi csúcsokat, mint ahogy a sopranos vagy a sons of anarchy sem.

csak közheéyes megállapítást lehet tenni: vannak olyan intelligens sorozatok, amelyek sikeresek és vannak olyanok, amelyek nem. mint ahogy vannak buta sorozatok, melyek sikeresek és vannak olyanok is, melyek buknak.
2010. feb. 12. 13:03 | válasz | #18
*vevők->nézők
2010. feb. 12. 13:02 | válasz | #17
Márpedig a vevők szeretik a csavaros történetet, meg a rejtvényeket, bármennyire is szeretnéd az átlagember iq-szintjét ostorozni. Mert akkor a Lost miért siker?
Egyrészt a történet tartsa be saját szabályait. Az úgy bukó, hogy az elején kitaláltunk egy alapszabályt, aztán ha amiatt nem tudunk mit kezdeni a sztorivonallal, akkor simán felrúgjuk. Utólag úgyis megmagyarázzuk valamivel a változást.
Másrészt, teljesen súlytalanná válik az egész, ha bármelyik esemény/haláleset/cselekedet semmissé tehető egy szimpla időutazással.
2010. feb. 12. 12:50 | galéria | válasz | #16
Valahogy nem tud már érdekelni a dolog. A 2. évad vége annyira nevetséges volt, hogy az már fájt. Utólag visszagondolva azt sem tudom, hogy az elsőben mi tetszett.
endrev  
2010. feb. 12. 11:41 | válasz | #15
Akik elakadtak a 2. évadnál, azoknak mondom hogy a 3. évadban áll össze a teljes kép.
endrev  
2010. feb. 12. 11:41 | válasz | #14
Hát az általános nézettségi mutatók és tendenciák jól illusztrálják az általános szellem színvonalt azzal, hogy mennyire vevők úgy általában a nézők az alkotói kreativitásra, a mélyenszántó üzenetekre, az új gondolatokra... :D

Inkább a CSI, gyilkolásszuk, másszunk be a golyó mögött a testbe, ez kell a plebsznek... :S

Egy időben én is tartottam tőle, hogy már nincs alkotói kreativitás a Heroes-ban, azt hittem hogy szappanoperásodik, de kiderült, hogy csak nem figyeltem eléggé oda, és végül pedig minden összeállt: bebizonyosodott, hogy az írók nagyon tudják a dolgokat, csak legfeljebb a mi felfogásunk nem elég fejlett, ellenben az egónkkal... :)
winnie  
2010. feb. 12. 11:29 | válasz | #13
"
Ebben is benne van már az a csávó, aki a T-Bag volt a PB-ben? LOL :D "

színész. jövőre megint más sorozatban lesz:)
Yutani  
2010. feb. 12. 11:08 | válasz | #12
Igen, valószínűleg a sorozattal van baj, mert téged nem tudott lekötni.

Másrészt fogalmam sincs, mi ez a kacaj azzal a színésszel kapcsolatban. Itt nagyon jó karaktert játszik, simán lehet utálni, és ez így jó.
2010. feb. 12. 11:03 | válasz | #11
Én még a második évad közepén abbahagytam, valahogy nem tudott lekötni...

Ebben is benne van már az a csávó, aki a T-Bag volt a PB-ben? LOL :D

2010. feb. 12. 10:05 | válasz | #10
Az elso evad meg jo volt, de a tobbit mintha egeszen mas csapat irta volna (lehet, hogy ez is a helyzet).

Mar fajdalmasan inkonzisztens es kapkod mindenfele iranyba. Gondolom a menekulo nezosereg miatt elkezdtek probalkozni sokmindennel, dupla vagy semmi alapon.
2010. feb. 12. 09:41 | válasz | #9
Az évad közepéig én is azt mondtam, hogy ha ilyen a színvonal, akkor inkább ne erőltessék, de a végére szerintem nagyon jó lett.
Nonix  
2010. feb. 12. 09:36 | válasz | #8
Letöltöttem egy részt és nézem, hogy T-bag visszatért, jót röhögtem :-)
Narxis  
2010. feb. 12. 08:11 | válasz | #7
Mék szerencse, hogy jöttél te és leírtad a véleményed, nehogy napi winnie hülyeség nélkül maradjunk.
winnie  
2010. feb. 12. 07:39 | válasz | #6
"Talán a témája kicsit erős az átlagnak nem mindenki van oda a Sci-Fi ért és ebben van minden, időútazó, halhatatlan, és még sok más irreális csoda, "

az "erős" téma ellenére hatalmas siker volt, úgyhogy ez a logika itt megbukik elvileg.
MsUser  
2010. feb. 12. 06:47 | válasz | #5
Ez egy elég jó sorozat és ahogy "Loverman" említette nem jó kihagyni episodokat mert kusza lesz, de ez legalább ösztönöz hogy nézd végig.
Talán a témája kicsit erős az átlagnak nem mindenki van oda a Sci-Fi ért és ebben van minden, időútazó, halhatatlan, és még sok más irreális csoda, ezt nehéz megemészteni a témában járatlan "edzetlen" nézőknek. De aki szereti a műfajt biztos nem hagyja ki!
2010. feb. 12. 02:30 | válasz | #4
mindenki magából indul ki igaz? ;) nem kell sokat gondolkodni a Heroes-hoz, a baj az vele hogy kihagysz 1 részt (például mert van életed), és rögtön semmit sem értesz, teljesen elmegy a kedved a nézésétől. Nem csoda hogy olyan sokan töltötték és töltik le.
Amúgy a másik indokot pedig sokszor sok helyen leírtam már: manapság annyira az első évaddal akarnak durvát mutatni a sorozatkészítők hogy a többire alig marad puskapor, nem tudnak egy rendes sztorit összerakni
Yutani  
2010. feb. 12. 00:56 | válasz | #3
Remélem, nem fogják abbahagyni!

Való igaz, a 3. évad elég csavaros lett, még egymás után nézve (2 nap alatt a 25 rész) is csak kapkodja az ember a fejét időnként, viszont ehhez képest a 4. évad viszonylag "sima" lett.

Én imádom, letöltve nagyon élvezetes újranézni az első évadtól kezdve!
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. feb. 11. 23:54 | galéria | válasz | #2
mi is mindig összeülünk hetente baráti körrel, és hosszas atomfizikai és matematikai egyenletekkel próbáljuk megfejteni, h klerber épp miért durca az apucira, de nem sikerül megfejteni. túl megerőltető az agyra ennyi gondolkodás:|
DjDano  
2010. feb. 11. 23:38 | válasz | #1
Amihez már egy kicsit gondolkodni is kell ott brutálisan csökken a nézettség... A Heroes esetében mindképpen ez a helyzet!