|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Lost - beírja magát a tévétörténelembe az utolsó évad?
2010. március 4. 02:31, csütörtök
A Lost ismét csak az egyik legnézettebb sorozat, miközben mindenki találgatja, mi lehet a titok, amivel a nézőket a képernyők elé szegezi. De vajon mi lesz az utód?
Nem sok sorozat dicsekedhet azzal, hogy írói úgy dolgozhatnak, hogy pontosan ismerik hátralévő évadok és epizódok számát - a Lost ilyen. Pár éve, a harmadik évad vége körül, az amerikai ABC csatorna az írókkal egyeztetve bejelentette, hogy a hatodik szezonban vetnek véget az igencsak népszerű, már első évadja után kultikusnak tartott szériának.
Mindez azt jelenti, hogy az Amerikában jelenleg is sugárzott Lost (nálunk tavasszal hozza el az Eltűnteket az AXN) készítői pontosan megtervezhették, hogy milyen irányba viszik tovább az utolsó évadot, s kapkodniuk sem kellett, hogy ezen terveket kivitelezhessék. A záró szezonra szóló ötletet azonban meglehetősen sokáig titokban tartották, amit segített az is, hogy az ABC nem adott olyan Lost-reklámokat, melyekben 6. évados képsorok láthatóak, mindössze már régebben leforgatott anyagokat vágtak össze promó gyanánt. A stratégia remekül bevált, hiszen a hatodik évad premierje remeknek számító 12,5 milliós nézettséggel tért vissza, s a 18-49 évesek nézettségi toplistáján egy időre még a fiatalok jelenlegi kedvenc sorozatát, az Agymenőket (The Big Bang Theory) is megelőzte. Persze, ahogyan arra sámítani lehetett, a visszatérés után csökkent a sorozat nézettsége, de nagyon úgy tűnik, hogy a 10 milliós számok, hacsak nem történik valami kellemetlenség, állandósulni fognak.
Miután a Lost az 5. évad jó részében az időutazással játszadozott, annyit talán el lehet árulni az ominózus hatodik évadról, hogy rengeteg régi ismerős, ismert arc vissza fog térni az új epizódokban, holt és élő egyáltalán. Nem egy színész már le is forgatta jeleneteit, van, akivel még most is tárgyalnak a visszatérésről, annyi azonban biztos, hogy az írók jelenleg írják a záróepizódot (ezt Carlton Cuse írta meg Twitterére), tehát, aki eddig kimaradt, az valószínűleg le is maradt a sorozatról. Aki bújja az internetet, az persze már értesülhetett arról, hogy mi is pontosan a 6. évad barbatrükkje, de ennek kitárgyalása helyett inkább az foglalkoztat minket, hogy ha eltűnik a Lost, akkor lesz-e utódsorozat. Idén az ABC két nagyobb szabású, kevésbé epizodikus sorozatot is megpróbált sikerre vinni, azonban a Flash Forward - A jövő emlékei a jó kezdés után folyamatosan vesztette el nézőit. Így az ABC-újoncok becsületét a V-nek kell megmentenie, s talán ez sikerült is volna a népszerű, 80-as évekbeli sorozat feldolgozásának, azonban ősszel a produkciót hetekre leállították, írók távoztak a projekttől, így novemberben mindössze 4 epizód kerülhetett adásba. (A V nézettsége ugyan nem ér fel a Lostéval, de sokkal biztatóbbnak tűnik, mint a Flash Forwardé.)
Az utódot tehát lehet, hogy csak jövőre találja meg az ABC (vagy az amerikai tévés ipar), de addig is előttünk (legalábbis a rajongók előtt) még egy teljes hatodik szezon vár, aminek nézése közben lehet azért imádkozni, hogy az ember elkerülje a neten található irdatlan mennyiségű Lost-spoilert. Kapcsolódó cikkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|