Igyon sört, ha erős csontokat szeretne
2010. február 10. 18:18, szerda
A sör igen gazdag szilíciumban, ami jót tesz a csontoknak, tehát a sör fogyasztása jót tesz a csontoknak. Persze nem mindegy, milyet iszunk.

Hirdetés

Számos tanulmány kimutatta már a szilícium jótékony hatását a csontnövekedésre, és az sem hat teljesen újszerűen, hogy a mértékletes sörfogyasztás növeli a csontsűrűséget. A sörben ugyanis jelentős mennyiségű szilícium található az ortokovasav oldható formájában. Charles Bamforth, az élelmiszertudományok professzora és Troy Casey, a davisi Kalifornia Egyetem végzős hallgatója megelégelte a bor szívre gyakorolt jótékony hatásának ajnározását, és a sör pozitív hatásait kezdték kutatni, utánajárva, hogy a különböző sörfajták mennyi szilíciumot tartalmaznak.

Száz, a világ különböző tájairól származó sört vizsgáltak meg. Elemzéseik igen nagy szórást mutattak, literenként 6,4-től egészen 56 milligrammig terjedt a szilícium tartalom, az átlag a literenkénti 29 milligramm volt. Ami az összetevőket illeti, a kutatók megállapították, hogy a szilícium az árpamaláta héjából eredeztethető. Azt is sikerült kimutatni, hogy a világos árpamalátából és komlóból készülő klasszikus világos sörök a leggazdagabbak szilíciumban, míg a legkisebb mennyiséget az alacsony alkoholtartalmú sörök tartalmazzák az erős barna, vagy inkább fekete stout és porter sörökkel, valamint a búzasörökkel karöltve.

Jonathan Powell, a brit Gyógyászati Kutató Bizottság Emberi Élelmezéskutató Csoportjának tagja szerint az eredmények megerősítik munkatársaival folytatott korábbi kutatását, ami azt bizonyította, hogy a sör remek forrása a biológiailag hozzáférhető szilíciumnak, úgy fokozva a csont ásványi sűrűségét, ahogy arra a borok és egyéb szeszes italok nem képesek. A sör egyébként hatékony a vese- és epekövek kialakulásának megakadályozásában is.

A brit csoport 2004-es beszámolója szerint a mértéktartó sörfogyasztók jobb csontsűrűséggel büszkélkedhetnek, mint azok, akik nem fogyasztják az italt, ugyanakkor a túlzásba esőknél mérték a legalacsonyabb csont ásványi sűrűséget az összes vizsgált alany közül. Nem mindenki favorizálja a sört, Catherine Collins, a londoni St. George Nemzeti Egészségügyi Szolgálat dietetikusa szerint bár a sörben lévő szilícium hasznos a csontsűrűségre nézve, a tejtermékek kalciuma sokkal hatásosabb a csontritkulás megelőzésében.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 08. 23:27 | galéria | válasz | #60
Menj, igyál meg egy sört. Jobban jársz.
2010. márc. 08. 21:57 | válasz | #59
de jó hogy valakik mindenhez értenek! csak kár hogy ezáltal semmihez... hülyék okoskodnak ugye ... ;)
2010. feb. 17. 21:58 | válasz | #58
Ha belegondolsz, nem maga a verselés elnevezése számít, hanem a kifejezőeszköz, maga a vers többlete, hívhatják úgy, hogy ütemhangsúlyos, időmétékes, vagy x, vagy manó verselésnek. Azért nevezik el, hogy meg lehessen példákon mutatni és meg lehessen tanítani olyanoknak, akik újak a témában. Végsősorn, ami a fontos viszont, az a művészi többlet, amit a forma is okoz a default mondanivalón kívül.
2010. feb. 17. 09:59 | galéria | válasz | #57
Ez a Petőfi vers hangsúlyos magyar verselés, ha jól tévedek.
2010. feb. 17. 00:47 | válasz | #56
Igen, de a piás hanulat miatt szándékosan tördelt a forma. Ilyen rövid gondolatai vannak és rövid mondatai egy félrészegnek. Plussz a szóhasználat, sörivva, azon nyomba', szemem homály (nem szemem homályos), nem vonszolom a testem, hanem sörivva zúgom vonszos testem... Ezért ilyen szakaszosa versforma is, ez is kifejezi a hangulatot. Ha vesszőt raknék a sorvégekre, akkor sokkal könnyedebb, lágyabb lenne, az pedig ütné a feelinget. :)
2010. feb. 16. 18:42 | galéria | válasz | #55
Egyébként Petőfi egyik híres verse is vegyes:

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
- - .. - .. - .. - .
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
--..-..-..-
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
2010. feb. 16. 18:33 | galéria | válasz | #54
OFF
Hűha!
Ezt nem ismertem, bár bevallom én is írtam már ilyent.
"4) Rímes-időmértékes verselés
- Más néven nyugat-európai verselésfajta
- A vers mindig az uralkodó verslábról kapja a nevét
- Az uralkodó versláb mindig a verssor utolsó verslába
- Mindig azonos verslábakra végződik, a sorok rímelhetnek egymással"
2010. feb. 16. 18:29 | galéria | válasz | #53
Bocs, nem epigrammát akartam írni, hanem időmértékes verselést, de nem jutott eszembe. Itt elmagyarázzák.
2010. feb. 16. 18:25 | galéria | válasz | #52
Na, látod ez már egész jó, bár lehetne még csiszolgatni rajta.

Nem muszáj minden sor végére pontot tenni. Túl kopogós lesz.

Inkább:

Sörivva zúgok csönd-magányba,
Fejem kattog, rekedtesen,
Szemem homály, fátyol, köd takar,
Nyílnak a bajok, kellemesen.

És vagy rímelünk, vagy epigrammát írunk, esetleg a kettő harmonikus kombinációja (keveseknek sikerül!), de a kettő nem szabad, hogy kioltsa, megtörje egymást.
2010. feb. 15. 22:07 | válasz | #51
A hallgató fura zaj pedig a fülzúgás, amit tökélees csöndben bármilyen piás ember hallhat. Kihangsúlyozza a tökéletes csöndet.
2010. feb. 15. 22:06 | válasz | #50
Ha más sörök és versek. A forma (szaggatott és vissza-vissza térő kifejezések, szóismétlések) szándékosan tükrözi az ittas ember gondolati zaklatottságát. Mindenki tett olyan dolgokat, amit megbánt másnap - így nem kell ragozni a tiszta kényszert sem. A nyomor egy összetettebb dolog, minden ember által létrehozott "rossz dolog" szimbóluma. Ennek részét képezi a megbánt esemény is.

Éjfél múlt

Sörivva zúgok csönd-magányba.
Fejem kattog, rekedtesen.
Szemem homály, fátyol, köd takar.
Nyílnak a bajok, kellemesen.

Nyissatok utat a nyomornak!
Sörivva zúgom vonszos testem.
Lidérc fák vígan rémisztgetnek
A lassú, koszos, néma esten.

Puhán halok csönd-magányomba.
Egy sárga csóva rózsát karcol.
Nyissatok utat azon nyomba’,
A nyomor önmagáért harcol.

Sörivva zúgok, rekedtesen.
Hallható végre a fura zaj.
Komor nyomor zúg velem utcán,
Mögöttem settenkedik a baj:

A kéjbe nyúló tiszta kényszer.
2010. feb. 14. 22:59 | válasz | #49
Egyébként ebben a megkívánási dologban én is hiszek. Pl csoki, van hogy hetekig nem eszek, aztán egyszer lekattan, akkor benyomok egy fél táblával és kész. DE ez ezer más kajáról elmondható, van hogy azt érzem, most ezt kell ennem vagy azt. Gyanítom ennek közele lehet, hogy a test jelez, valamiből hiányt észlel és tudja, azt miből szokta megkapni.
Olyan ez, mint az orvoslás. A legtöbb gyógyszerről azt mondják az nem gyógyít, csak szól a testnek, hogy mit kéne csinálnia. Ha a test jól működik, ezt tudja magától. Persze manapság hogy mi működik jól bennünk, az jó kérdés.
2010. feb. 14. 16:20 | galéria | válasz | #48
Bocs, ezt elrontottam :-)
"hogy ippeg mire van szüksége a szervezetnek..."
2010. feb. 14. 16:18 | galéria | válasz | #47
Nos, hogy Ariadné fonalát el ne veszítsük, ebben az okoskodásban, a sör is adott embernek, adott korban, állapotban, hangulatban lehet kiváló ital, máskor meg nem biztos, hogy ajánlott, bár az tény, hogy kevés rizikóval jár, gyakorlatilag naponta megihatsz egy kis üveggel, kutyabajod sem lesz tőle. Olyan, mint a kenyér, a risz, vagy a burgonya. Naponta fogasztható, bár biztos meg lehet unni, ezért váltogatni kell sima vízzel, ásványvízzel, néha egy pohár fröccsel, gyümölcslével, sőt, - horribile dictu! - néha még egy kóla vagy Pepsi is becsúszhat.
Egyébként, ugyanazok a létfontosságú cuccok több ételben és italban is benne vannak, és ippeg ez a dolog szépsége, hogy más ízben, csomagolásban, kiszerelésben viszed be ugyanazt.

Ha az embernek mindneféle műkajával és szintetikummal nem rontották még el a megkívánási érzékét (amely egyfajta 7. érzék!), az nagyon jól tudja jelezni, hogy épp mire van szüksége a szervezetnek. Persze, az ember hajlamos mindig többet enni a kelleténél, hogy raktározzon ínséges időkre, ezért van szükség a tudatosságra is, amely féken tudja tartani a torkos ösztönöket.
2010. feb. 14. 16:11 | galéria | válasz | #46
A táplálkozás egy kutya dolog, ugyanis ott egyszerre lehet igazad is, meg nem is.
Mert nem mindegy, hogy valaki ippeg milyen állapotban, életkorban van, kórelőzményekkel rendelkezik stb.
Ugyanis, egy gyengén táplált embernek a sok tojás áldás, egy kiegyensúlyozottan, sokat evőnek meg nyilván vissza kell fognia magát.
A napi fél-egy liter bor jó lehet egy kiváló májjal, gyors anyagcserével rendelkező fiatal embernek, de átok lehet egy májgyenge, öreg embernek.
Ha valaki sokat mozog, annak másként, más mennyiségben kell táplálkoznia, mint annak, aki keveset.
A tej egy kiváló fehérje és kálciumforrás, de tejcukorérzékeny embernek nem ajánlott.

Én egyébként ezt a dolgot, mármint az egyéni jellemzőktől függést leírtam a Lenkei multivitaminjaival foglalkozó indexes topikban is, amíg ki nem zártak onnan a "toleráns" álliberális, manipulatív moderátorok. Utána lehet nézni. Dióhéjban, nincs jó multivitaminkészítmény, mert egy standard receptúra szerint készülnek ezek, holott minden egyes embert egyénileg meg kellene vizsgálni, laborvizsgálatokat is kellene végezni, és teljesen személyre szabottan kellene kidolgozni a neki megfelelő multivitamint. Lehet, hogy egyes embereknek nem is kellene semmennyit fogyasztani ezekből.

Amire én gondolok - és biztos vagyok, hogy a liberál-szocionista tolvajrablók már erre az ötletemre is elcsapnak, de sajnos a technikával még nem állunk ott, hogy olcsón meg lehessen csinálni - az gyakorlatilag egy olyan automata, mint a színkeverő. Ma bemész egy festékboltba, megadod a színkódot, és a gép kikeveri neked ippeg azt a színt. Utána palackozza, és viheted haza boldogan.

Gyakorlatileg ezt lehetne megcsinálni úgy, hogy beülsz egy testszkennerbe, amely felméri az állapotod, esetleg vért, vizeletet és székletet is vesznek tőled valahogy, megméri a súlyod, vérnyomásod, pulzusod, ereid állapotát, testzsírarányt stb. stb. utána kezedbe nyom egy doboz multivitamint, és jól seggberúg, mehetsz hazafelé.

Tetsuo  
2010. feb. 14. 13:01 | válasz | #45
Igy van, de ha kicsit is utanaolvasol, nem tudnak atbszni ilyenekkel..
Fontos, h az ember tisztaban legyen a taplalkozas alapelveivel es legyen alapveto anyagcsereismerete, ne nezzen hulyen, ha pl. P-vitamint emlitik, stb.
Ezt altalanosban kene tanitani, de nem veletlenul nem tanitjak..
Ovatosan kell kezelni es szurni az infokat. Szendi paleolit taplalkozasat sem kell elhinni kapasbol, fell kell ismerni azt, h pl. Lenkei is reklamoz a konyveben..
2010. feb. 13. 17:58 | galéria | válasz | #44
A sajtóban időnként felröppenek ilyen cikkek, attól függően, hogy melyik nagyvállalatnak van pénze reklámra.
Egyszer a vörösbort dícsérik, most ippeg a sört, a kávét ma épp letolták, de holnap zsebbe nyúlnak a kávégyárak, és lesz pozitív cikk. Utána jön a tojásháború, a vaj-margarin csata...

Tavasszal aztán, a turistaidény előtt a görögök, az egyiptomiak vagy a törökök ippeg fel fognak fedezni valami régi romokat, csontokat múmiákat, vagy ippeg eldugott festményeket.

Vágod, ugye?
2010. feb. 13. 16:32 | válasz | #43
TB támogatás?
alcotb  
2010. feb. 13. 14:30 | válasz | #42
lool...aztán majd mindeggyik így fog kinézni:

énis iszom de rendesen...inkább minthogy napi 2l kóla...oszttársaim minden nap isszák a szar kólát...felének ki vannak rodhadva a fogai...inkább megiszok minden nap 0.5l sört...mellesleg nekem jobblesz a rfeakcióidőm tőle és tanuláshoz is nagyon jól tud jönni 1(!) üveg sör.
duke  
2010. feb. 13. 12:23 | válasz | #41
"Igyon sört, ha erős csontokat szeretne"

Folleg meg a fejlodesben levo gyerekeknek volna nagy szukseguk sz eros csontokra.
Szornyu ha belegondolok,hogy manapsag a gyerekek,csak 10-12 eves korukban kezdnek aktivan alkoholizalni.SOKKAL korabban kene,mar az ovodaban kotelezove tennem a sorozest.A teljesen ertelmetlen haszontalan es unalmas delutani piheno helyett bevezetnem a delutani sorozest.Amig meg nem issza az eletkoranak megfelelo mennyisegu sort(3 eves 3 uveg ,5 eves 5 uveg) addig nem jatszhat.
2010. feb. 12. 23:11 | válasz | #40
Égetett cukor nem hízlal? Amúgy a sörhas az micsoda? Valameyik biológus csak tud rá válaszolni, engem érdekel.
2010. feb. 12. 12:19 | válasz | #39
Lol Itt UK-ban mindenki sörözik de rendesen. A csajok nagyrésze is. A kutatás tárgya kicsit vicces elnézve hogy buliznak:d Végülis erős lessz a csontozat:D
2010. feb. 12. 08:28 | válasz | #38
azért jó lett volna látni az eredményeket is, h melyik sör a legjobb ebből a szempontból:)
Narxis  
2010. feb. 12. 08:20 | válasz | #37
Nem.
2010. feb. 11. 21:20 | galéria | válasz | #36
Én szoktam Schloßgoldot inni. Akkor most erősek a csontjaim?
Hegi90  
2010. feb. 11. 20:41 | galéria | válasz | #35
gratulálok
2010. feb. 11. 20:05 | galéria | válasz | #34
Jóeez.
Heti 3szor leguritok alkalmanként 8-12 üveg sört, vagy 3-4 liter bort, aztán jó az élet (főleg ha pálinka is szorul közé pár felessel legalább)
Hegi90  
2010. feb. 11. 19:51 | galéria | válasz | #33
kár hogy a sör nem hízlal és koleszterinből is az egészségeset tartalmazza

de azért okoskodj tovább, engem szórakoztatsz
2010. feb. 11. 18:52 | válasz | #32
Megette a fene azt a társadalmat amely csak (részeg) hülyékből tud fennállni, akkor annak a társadalomnak kell egy "generál" reset.
2010. feb. 11. 16:32 | válasz | #31
szocializálódás szempontjából ez pozitív
norbre  
2010. feb. 11. 14:09 | galéria | válasz | #30
ehet ihat bármit az ember ha nincs meg a megfelelő vérkeringés ami segít beépíteni a cuccot a szervezetbe, ahhoz meg mozgás kell
2010. feb. 11. 12:54 | válasz | #29
Ó apám, hogy írhatsz ilyet a jó kis sörről. Ember az ilyen?
2010. feb. 11. 12:50 | válasz | #28
homok/üveg nem jó, a szervezet nem tudja hasznosítani, csak a szerves vegyületekben lévő szilíciumot, sör esetében az ortokovasavból...
2010. feb. 11. 10:46 | válasz | #27
Az alaplap is jó. Tartalmaz egyébb "hasznos" nyomelemeket, mint arzén, aluminum, bór, gálium, magnézium, réz, vas, szelén, tellúr, arany, ezüst és ezek mellett fluor is akad a teflon burkolatokban.
2010. feb. 11. 10:42 | válasz | #26
Elég legyen annyí, hogy utahatásként egyre hülyébb leszel tölle.
brueni  
2010. feb. 11. 09:41 | válasz | #25
azért felsorolhatnál párat abból a rengeteg káros mellékhatásból.
de amértéktelen fogyasztás miattiakat hagyd ki az objektivitás miatt.
egy jó bor (olyan ami szőlőt is látott) pl. tele van vitaminnal és antioxidánssal.
brueni  
2010. feb. 11. 09:37 | válasz | #24
rágcsáld, én inkább sörözök :-)
MaT  
2010. feb. 11. 08:28 | válasz | #23
:D :D :D :D

Aztan nehogy az legyen, hogy par nap mulva az SG tagjai talalkozzanak egy fustos kis helyen csonterosites gyanant!
n0k0m  
2010. feb. 11. 08:12 | válasz | #22
Raadasul ha rekeszben veszed, akkor fejleszti az izmokat is.
2010. feb. 11. 05:29 | válasz | #21
sör commands all!
2010. feb. 11. 04:28 | válasz | #20
Hihetetlen, hogy most az egyszer egyetértek veled :) Lehet azért, mert sör hatása alatt vagyok :)
Tetsuo  
2010. feb. 11. 01:14 | válasz | #19
Na jol kezded.. fluortabletta.. :S
Az ok, h rengeteg a fizetett tanulmany szeles-e vilagban, mivelhogy kapitalizmus.. de a sor joval egeszsegesebb, mint barmely Coca cola termek, az tuti.
Ha nem viszed tulzasba, semmi bajod nem lesz tole..
2010. feb. 10. 23:57 | galéria | válasz | #18
2010. feb. 10. 22:57 | galéria | válasz | #17
Ez így nem teljesen igaz. Minimális mennyiségben a kézremegést szüntenti meg. Hogy ez mitől van, azt nem tudom.
2010. feb. 10. 22:41 | válasz | #16
tesztelni is lehet, meg kell inni pár korsóval, majd nekirohanni a falnak. ha nem törjük az arcunk szilánkosra, akkor igazolva van.
2010. feb. 10. 22:40 | válasz | #15
A célzóképességet javítja az alkohol, ez köztudott. Nem véletlenül volt engedélyezett a különböző sportlövészeti számokban régebben az ún. célzóvíz. Ma már viszont az alkohol is doppingszernek számít.
2010. feb. 10. 21:40 | galéria | válasz | #14
jó tudni hogy hétvégente a csontjaimat is erősítem :D
Basic  
2010. feb. 10. 21:38 | galéria | válasz | #13
Akkor először ki kell inni a korsót, majd megenni :) Ez a legjobb út az erős csontok felé :P
2010. feb. 10. 21:37 | válasz | #12
Egyél alaplapot!
2010. feb. 10. 21:36 | válasz | #11
Biliárd koordinációmat rontja a 2 üveg sör.

Nem, félreértetek. "Igyon sört, ha erős csontokat szeretne" hibás hozzáállás! Ha erős csontokat szeretne, rengeteg olcsóbb és hatásosabb, kevesebb mellékhatással járó módszer van. Ahogy a vesehomok ellen a sör is jó, a víz is, meg a tea. Mert nem a sörtől lesz erősebb a csont, hanem a szilíciumtól. Akkor minek vennéd meg gyógyszernek mellé a sört, vagyis a kátrányt, szénhidrátot, meg a koleszterint, az elhízást és magas vérnyomást, amire majd a bort kell innod, hogy egészséges legyél.

Naná én is szeretem mindkettőt, de nem gyógyszernek iszom őket. A cikket elolvava még erre gondol szegény ártatlan fórumozó.
2010. feb. 10. 21:16 | válasz | #10
Egyen sok üveget mert rendkívűl magas a szilícium tartalma és az jó a csontoknak.
2010. feb. 10. 20:52 | válasz | #9
ellazít, aminek hála nem stresszeled túl a fontos pillanatot ;)
T0nk  
2010. feb. 10. 20:49 | válasz | #8
És ha homokot rágcsálunk az is jót tesz a csontoknak? Abban is sok a szilícium...
2010. feb. 10. 20:41 | válasz | #7
Én ugyan ezt vettem észre mikor bowlingozok. Érdekes!
2010. feb. 10. 19:46 | válasz | #6
Nekem meg, bár az ellenkezőjét várná az ember, 2 sör javítja a célzóképességemet és a reakcióidőmet CoD4-ben :)))
2010. feb. 10. 19:30 | válasz | #5
lol, a vörösbor nagyonis egészséges, perszehogy nem vedelni kell, és nem a tablettás bor a jó, mint ahogy az előttem szóló írja, vigyázni kell, nagyon nehéz megkülönböztetni a nem tablettás bort a sok bornak hazudott olcsóbb-drágább löttyöktől..
2010. feb. 10. 19:24 | válasz | #4
a sör emellett jó a vesére is.. a doki nekem is felírta míg a kórházban voltam.. meg kellett innom 3 üveggel az esti film alatt.. csak a fájdalomcsillapítóm és a görcsoldóm nem kaptam meg az estére és kész..

a vörösbor meg a vérnek jó.. ha tudod hol a határ akkor egészséges, ha nem akkor régen rossz.. (persze a borból sem a tablettás a jó)

Ha meg azt hiszed hogy csak a kis vitaminjaiddal egészséges maradsz akkor ne szedj mást csak a vitaminokat és a egy két kanál zsírt energia gyanánt.. egészen életed végéig tartani tudod majd a kúrát ;) csak nem lesz olyan hosszú az életed mint szeretnéd :)
BaLeeX  
2010. feb. 10. 18:48 | válasz | #3
Hát én hetente 1-2x kúrálgatom magam 1-1 sörrel...
Hegi90  
2010. feb. 10. 18:45 | galéria | válasz | #2
nekem az orvosom ajánlotta a napi egy korsó sört... Nincs azzal semmi baj, ha tényleg tudjuk a mértéket. A vörösbort meg nőknek szokták ajánlani a havibajukra :)
2010. feb. 10. 18:35 | válasz | #1
Nehogy bárki azt higyje ez után a cikk után, hogy a sör vagy a bor egészséges, ez csak figyelemfelkeltő cikk. Rágjon fluortablettát, igyon tejet, egyen multvitamint! Ez csak sörreklám. A pálinka is fertőtleníti a sebet, bizonyos kábítószeeket pedig rövid távon fel lehet használni tanulásra. De a mérleg másik serpenyőjében ott van a számtalan káros mellékhatás, amit persze a cikk nem említ meg. Lehet mérlegelni...