Nagyon kellenének az USA-nak az európai banki adatok
2010. február 9. 16:43, Kedd
Az USA kormánya mindent elkövet azért, hogy a SWIFT-egyezményt elutasító európai parlamenti képviselőket meggyőzze.
Hirdetés
Birgit Sippel, az európai szociáldemokraták frakciójának belpolitikai szóvivője egyaránt bírálta az Egyesült Államokat és az Európai Tanácsot (ET). Utóbbira különösen azért dühös, mert gyakorlatilag semmibe veszi az Európai Parlamentet. "A SWIFT a terrorizmus elleni harcnak nem az egyetlen eszköze. Amennyiben az EP nem fogadja el a megállapodást, akkor sem szakadna meg az EU és az USA együttműködése ezen a területen" - hangsúlyozta a politikus.
"Amikor a hivatalos tárgyalások megkezdődtek az ET és az USA között, egyfolytában arra törekedtünk, hogy ezeken mi, EP-képviselők is részt vehessünk és hogy komolyan vegyék a felvetéseinket. Ezt azonban az Európai Tanács nem tette meg. Sőt, a testület a mai napig fontos információkat eltitkolt az EP elől. Amennyiben az Európai Parlament mindezt elfogadja, akkor azt is eltűrnénk, hogy mindenre bólogató emberekként kezeljenek bennünket" - nyilatkozta Birgit Sippel.
A politikus ugyanakkor az Egyesült Államok magatartását nevetségesnek és együgyűnek nevezte. Az USA ugyanis kilátásba helyezte, hogy amennyiben az EU nem fogadja el az új SWIFT-egyezményt, akkor megszakítja a tárgyalásokat az európai szervekkel. A szóvivő egyúttal megerősítette azokat a korábbi híreket, hogy az Egyesült Államok lobbistái folyamatosan arra próbálják rávenni az európai parlamenti képviselőket, hogy változtassák meg az egyezményt elutasító álláspontjukat.
Az amerikai nyomásgyakorlásra egyébként jó példa, hogy James Jones, Barack Obama amerikai elnök biztonsági tanácsadója a Müncheni Biztonsági Konferencián azt mondta, hogy a SWIFT-dokumentum nem bukhat el, mivel biztonságot garantál és védi az emberek magánéletét. Ráadásul a korábbi változatok is megakadályozták számos terrortámadás bekövetkezését és ezáltal emberéleteket mentettek meg.
Adam Szubin, az amerikai pénzügyminisztériumhoz tartozó Terrorist Finance Tracking Program felelőse pedig arra hívta fel az európaiak figyelmét, hogy egy elutasító döntésnek komoly diplomáciai következményei lehetnek és egy ilyen határozat egyúttal biztonsági hiányosságokhoz is vezethet. Az egyezmény meghiúsulása "nagy, nagyon káros" lenne.
Szubin egyébként emlékeztetett rá, hogy Németországban az úgynevezett Sauerland-csoport felszámolása is 20 SWIFT-adatcsomag segítségével valósulhatott meg. A szakember szerint az USA csak Németországnak 2006 óta 100 ilyen adatcsomagot továbbított.
Az új egyezmény tervezetét a múlt hét végén szavazta le az Európai Parlament belügyi bizottság, a SWIFT szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy nem adják át az adataikat.
.....Á az egész azért van mert a fiuk a Pentagonban elfelejtették milyen számlaszámra küldték az elsikkasztott milliárdjaikat,pont bent égett a cetli mikor rápotyogott a repüllő,persze akkor jól jött de mosmá kéne a zsé......
Milyen jó is az USA politikusoknak. :) Szovjetunió után megtalálták az új ellenséget: terrorizmus. Otthon is lenne mit söpörni, talán ha a politikusaik nem a választási kampányukat szponzoráló cégek bérencei lennének, még joguk is lenne pofázni, hogy máshol szar a demokrácia helyzete.
Sajnos nincsen kommunizmus amivel régen riogatták a népet. Új ellenség kép kell, ez ma nem létező terrorizmus. Csak tippelek: szerintem többen haltak meg az elmúlt tíz évben USA-ba abba hogy elcsúsztak a fürdőszobában mint terrorizmus által. Sajnos eddig még egyetlen kőművest vagy burkolót sem vontak felelősségre.
"Words offer the means to meaning, and for those who will listen, the enunciation of truth. And the truth is, there is something terribly wrong with this country, isn't there?"
Amint megfelelő mennyiségű ember megfelelő pénzmennyiséget kap, meg fogják szavazni, vagy legalábbis részben tuti. Mert hát a terrorista magyarok nyilaitól ments meg uram minket... kellenek az adatok!
Terroristák itt, terroristák ott, ezek a majmok már nem is tudnak nélkülük létezni. Csak nehogy a terroristák kezére jusson amérika, mert akkor lehet végre nyugta lenne ennek a bolygónak. Amúgy meg privát vélemény: ezek ugatnak terrorizmusról? Hiroshima mi volt? Ja ott nem terrorizáltak le egy egész várost, csak hogy kipróbálhassák legújabb játékszerüket??? Pffff....