Bukott a Taken készítőjének új filmje
2010. február 6. 19:15, szombat
Nem tudta megismételni az Elrabolva (Taken) hatalmas sikerét Pierre Morel rendező, akinek új akciófilmje nagyon beragadt a rajtnál, s talán összesen sem fog annyi bevételt elérni, mint előző filmje három nap alatt.

Hollywood, illetve az amerikai mozizók újabb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy nagyon ritkán jelent valamit is egy film rendezőjének neve a bevétel szempontjából. Pierre Morel harmadik filmje, a From Paris With Love ugyanis nagyon gyenge nyitónapot produkált, mindössze 2,8 millió dollár körül teljesített pénteken, ami nagyjából 7-7,5 milliós hétvégét sejtethet. Ez pedig összehasonlítva a rendező előző filmjével, az Elrabolva című Liam Neeson-akcióval, bizony blama, hiszen az első napján hozott 9,5 millió dollárt, ami egy majdnem 25 milliós hétvégéhez vezetett.


Hiába tehát a Taken 25 milliójához képest majdnem megtriplázott költségvetés, hiába John Travolta, hiába ugyanaz a premier dátuma, Morel neve nem jelentett nézővonzó tényezőt, de az eddig kritikák alapján a film sem sikeredett túl jóra. (Ezt majd meglátjuk.) Persze Morelnek nincs miért szomorkodnia, hiszen a B-13 - A bűnös negyed, az Elrabolva és mostani filmje után nem kisebb produkció rendezője lehet, mint az új Dűne-filmé.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Justil  
2010. feb. 07. 07:04 | válasz | #4
pedig milyen jól áll neki ez a nullséró...
winnie  
2010. feb. 06. 19:51 | válasz | #3
hogyhogy mióta számít? 1997 és 2007 között volt egy 100 millió bevétel fölötti filmje. 2007 óta meg három. mióta számít? 5 filmjéből 3 siker lett. bár a lejtmenet látszik: 168M, 118M, 114M, 65M, 48M.
2010. feb. 06. 19:35 | válasz | #2
hát sztem is elég rég csinált valami sikeres filmet, talán a fateros motoros volt, de sztem az se az ő érdeme.
Zombee  
2010. feb. 06. 19:26 | válasz | #1
Travolta mióta számít igazán nézőcsalogatónak? Neki megint leáldozott.