Dúl a harc a Terminátor-jogok megszerzéséért
2010. február 5. 16:25, péntek
Újabb stúdió szállt be a licitálási versenybe, a Lionsgate után a Sony is megtette ajánlatát a Terminátor-jogokra, melyek lehetőséget nyújtanának új filmek és sorozat elkészítésére.

A Sony csatlakozott a Lionsgate stúdióhoz a Terminátor-jogokért szóló licitálásban, adta hírül a Variety. Bár a stúdió mindezt nem erősítette meg, de megbízható források szerint a Sony csütörtökön, éppen a licit zárónapján végül megtette ajánlatát. A Lionsgate még januárban jelentkezett be a népszerű franchise jogaiért, s ajánlott 15 millió dollárt, valamint 5%-os részesedést a jövőbeni bevételekből. Döntés hétfőn várható. (Ha nem a Lionsgate nyerné a licitet, akkor 750 ezer dollárt kaphat a győztes licitálótól fájdalomdíjként.)

Mint az köztudott, a csődbe ment Halcyon Group szeptemberben kínálta fel eladásra a Terminátor-csomagot, mely tartalmazza a jövőben elkészítendő mozifilmek, tévésorozatok, DVD-k és egyéb kapcsolódó merchandising termékek gyártásának és értékesítésének jogait. A jogok eladására azután került sor, hogy a 200 millió dollárból gyártott Terminátor: Megváltás mindössze 371 millió dollár bevételt hozott mozis vetítései során. (A Halcyon egyébként 2007-ben 30 millió dollárt fizetett Mario Kassarnak a franchise jogaiért.)
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 07. 14:48 | válasz | #5
A gyártási költséget mondjuk 50%-kal meghaladó bevétel már sikernek szokott számítani. Ebben az árban a reklámköltség gondolom nincs benne, de kétlem, hogy az veszélyeztette volna a produkciós cég sikerét. Újonnan létrejött produkciós cég által komoly franchise-t vásárolni, majd a bemutató után csődöt jelenteni különben sem bevett szokás. Ez az üzleti modell kis hazánkban mindennapos, pl. az építőipari cégek esetében, akik a beszállítót sem fizetik ki, mondván, csődöt jelentettünk, majd (hasra csapás szerűen) a néhai Mekk Elek 2009 Kft helyett új céget alakítanak Mekk Elek 2010 Kft néven, a régi tagok teljes létszámát megtartva. Szerintem itt is valami ilyesmi játszódott le, hiszen azért nem mondhatjuk, hogy nem voltak meg a biztos anyagi alapjai az új Terminátor-film elkészítésének. Mondjuk lett amilyen lett, na és? Szóval hangsúlyozom: a T-filmek jogi háttere mindig is problémás volt, kezdve az első rész szerzői jogi pereinél, majd a 2. rész erős produceri jelenlétével és a 3. rész független film-mivoltával folytatva... De ez: ez csalás/sikkasztás/hűtlen kezelés, hupákolás, gazemberség, ami kell.
2010. feb. 05. 18:55 | válasz | #4
Szerintem felakarják az hírekkel srófolni szimplán az árat.
winnie  
2010. feb. 05. 17:47 | válasz | #3
ja. a budapesti westend mozi is minden nap küldte a borítékot az amerikai stúdiónak, amiben a napi bevétel volt. a veszteség-nyereség nem egyszerű összeadás-kivonás műveletekkel határozható meg, főleg nem 1-2 számból. de mondjuk ez mindegy, hiszen halcyon a jogokkal rendelkezett, a pénzt meg a gyártó stúdió kapta.
2010. feb. 05. 17:40 | válasz | #2
Én inkább ezt a címet adtam volna: "Dúl a harc a Terminátor megszégyenítéséért"

2010. feb. 05. 17:39 | galéria | válasz | #1
Vagyis 171 millió tiszta haszon, akinek ez nem elég....