Nyílt forráskódú lett a Symbian operációs rendszer
2010. február 8. 14:25, hétfő
A Symbian Alapítvány hivatalosan is bejelentette, hogy az Eclipse Public License (EPL) alatt szabadon hozzáférhetővé teszi a mobil operációs rendszer 3-as verziójának forráskódját.

Hirdetés

A szoftver forráskód-csomagjai letölthetők bárki számára és ezzel a bejelentéssel megnyílt az út a független fejlesztők előtt. A szervezet adatai szerint jelenleg világszerte összesen 330 millió mobiltelefonon fut a Symbian 3, a Symbian S60 vagy a Symbian S40 operációs rendszer. A Nokia 2008 júniusában jelentette be, hogy a Symbian nyílt forráskódú lesz, majd a finn vállalat 264 millió euróért megvásárolta a Symbian cég 52 százalékos tulajdonrészét és létrehozta a Symbian Alapítványt.

A forráskód eddig csak a szervezet tagjai (Nokia, AT&T, Motorola, NTT DoCoMo, Sony Ericsson, Samsung, Vodafone, Qualcomm, Texas Instruments, Fujitsu, ST Microelectronics) számára volt elérhető. Az Eclipse Public License-nek köszönhetően viszont ez hamarosan megváltozhat. A megoldás egyetlen hátránya, hogy az EPL-t a Free Software Foundation ugyan elismerte, de szabadalmi jogi okokból nem kompatibilis a GPL-lel. Az eredeti tervek szerint a bejelentés 4 hónap múlva, 2010 közepén lett volna az aktuális, de az alapítványnak sikerült az EPL-folyamatot a vártnál hamarabb lezárnia.


Maga a Symbian platform több mint tíz éves és a kezdetei a Psion brit cég Epic operációs rendszereire vezethetők vissza. A Psion 1998-ban a fejlesztői részlegét egy külön cégbe szervezte ki, ez lett a Symbian, amelyben később tulajdonrészt szerzett a Nokia, a Motorola és az Ericsson is. A távlati célok között szerepel, hogy a Symbian 3-at független fejlesztők bevonásával továbbfejlesszék. Az operációs rendszer forráskódja összesen 108 szoftvercsomagból és több millió sornyi kódból áll, emellett elérhetőek a komplett fejlesztői modulok is. Utóbbiak már kompatibilisek a Symbian^3-mal, ami a platform következő kiadása.

"A fejlesztői közösségnek most lehetősége nyílik arra, hogy befolyásolja és formálja a mobil ipar jövőjét. Mindez egy gyorsabb globális innovációhoz vezet majd" - jelentette ki Lee Williams, a Symbian Alapítvány ügyvezető igazgatója. A szervezet a közeljövőben nyilvánosságra hozza a 2011-ig szóló fejlesztési ütemtervét, amelyeket bárki kiegészíthet vagy módosíthat a javaslataival.

John Delaney, az IDC elemzője úgy vélte, hogy a Symbian nyílt forráskódúvá minősítése fontos lépés az okostelefonok piacán a részesedésekért folytatott harcban. A Symbiannak az elmúlt években komoly konkurensévé vált az iPhone és az Android, így a szervezet tagjainak muszáj volt valamivel előrukkolniuk. "Egyre fontosabb lesz, hogy az okostelefonok fejlesztői valami különlegességet nyújtsanak. A nyílt forráskód egy ilyen különlegesség lehet. Érdekes lesz látni, hogy hova vezet mindez" - szögezte le Delaney.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Wuhy  
2010. márc. 30. 00:44 | válasz | #12
fasza!
2010. feb. 10. 18:14 | válasz | #11
Ettől függetlenül jobb most az android :P
(Én symbianos vagyok :P)
DjDano  
2010. feb. 10. 15:53 | válasz | #10
Android még nem kevés hiányossággal, gyermekbetegséggel küzd! Symbian sokkal kiforrottabb!
2010. feb. 10. 09:55 | válasz | #9
"már két nyílt forráskódú OS is beszáll a ringbe"

Az a kettő 3, ott van még a Nokia Maemo Linuxa is ;-) Sőt, még több is lehet, nemtom a palmOS meg a bada milyen

Inquisitor:

A Maemo az elég kevés fajta telóra alkalmas, a közép és felső-közép kategóriában meghagyják a symbiant

Beers:

Egyelőre sokkal nagyobb a symbian elterjedtsége, ha sikerül valami érdemi fejlődést végrehajtani rajta még könnyedén visszaszerezheti a népszerűségét. A jelenlegi telókban ha jól tudom a symbian^1 platform van, de már rég kész a symbian^2, szerintem már a ^3 is kábé és fejlesztik a ^4-et. Szóval ebből lehet még valami :)
Ráadásul sokan a márkanevet nézik a telefonon, nem az OS-t, és ezek komoly része nokiát vesz, amin meg soha nem lesz se android, se windows
Beers   2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 02. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. feb. 09. 10:27 | galéria | válasz | #7
Androin ledarálja!
Elkéstek vele!
pixx  
2010. feb. 09. 07:03 | válasz | #6
Szerintem meg elkéstek vele, megvárták, míg tucatnyi telefon os elárasztotta a piacot, egy-két éve megmenthette volna a Symbiant, de így csak késleltetik az elmúlást.
2010. feb. 09. 00:11 | válasz | #5
Szerintem pont így akarják tovább vinni avagy fejleszteni. Nyílt forráskódra mindig mindenki ráugrik és szóbeszéd tárgyává teszik majd.. ami jó reklám. Bár ez így önmagában is az szóval okosan csinálták :) Aztán vagy lesz belőle valami vagy eltűnik a süllyesztőben.
2010. feb. 09. 00:03 | válasz | #4
Nem Epic, hanem EPOC és nagyon jó kis rendszer volt, atomstabil és nagyon gyors, érintőképernyős stb. Azóta csak rontottak rajta.
2010. feb. 08. 18:22 | válasz | #3
Mekkora jelentősége van a dolognak, tekintve, hogy a Nokia, a Samsung, az LG saját tervezésű linux alapú rendszereket fejleszt és használ, míg a szövetség több tagja is Androidos/Windowsos telefonokat gyárt?
2010. feb. 08. 17:14 | válasz | #2
Ez egy okos lépés volt, úgy gondolom. Bár az emberek többsége úgyis az alkalmazáshoz választ készüléket/os-t nem pedig fordítva.
2010. feb. 08. 15:25 | válasz | #1
330 millió telefonon? Nem semmi, windowsból nem fogyott annyi (legálisan).