Ősszel jön a Fallout: New Vegas
2010. február 5. 14:16, péntek
Korábban már terjedelmesebb formában foglalkoztunk a sikeresen újjáélesztett Fallout sorozat frissen bejelentett tagjával, ma éjjel pedig megérkezett hozzá az első trailer is.

Hirdetés

A New Vegas címet kapott játékról eddig hivatalosan nem sok információ látott napvilágot, de szerencsére ez az este folyamán megváltozott. A Bethesda ugyanis bejelentette, hogy a Fallout: New Vegas bizony gőzerővel készül és 2010 őszén már meg is jelenik. És mindezt megkoronázták a játék első, hivatalos előzetesével.


A fejlesztést az évek óta az Alpha Protocolon dolgozó Obsidian végzi, akik nevéhez szerencsére olyan akció-RPG-k fűződnek, mint a Star Wars: Knights of the Old Republic II The Sith Lords vagy a Neverwinter Nights 2 és kiegészítői. A fejlesztők azt ígérik, hogy az új rész minden olyan elemet tartalmaz majd (humor, akció és poszt-apokaliptikus világ), melyek az előző részeket kultikus alkotássokká tették.

A trailer alapján a hangulattal nem lesz majd baj és szerencsére nem is kell sokat várnunk a megjelenésre. A Bethesda további információkat ígér még ebben a hónapban.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 11. 14:45 | válasz | #1
hm...

Fallout.hu