Vin Diesel is benne lesz a Halálos iramban 5-ben
2010. február 4. 13:24, csütörtök
A Halálos iram nagy bravúrt hajtott végre, hiszen nem túl gyakori, hogy egy harmadik része után halottnak nyilvánított sorozatnak a negyedik része legyen a legsikeresebb. Nem is meglepő, hogy érkezik az ötödik rész.

Hirdetés

A tavalyi év legnagyobb meglepetése a Halálos iram, a Halálos iramban-sorozat negyedik részének népszerűsége volt, hiszen az első rész 144 milliós amerikai bevétele után a harmadik epizód már csak 62 millió dollárt termelt, így a széria halódni látszott. Azonban Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster visszahozása a negyedik része ismét nagy sikert eredményezett, ami 155 milliós amerikai bevételben jelentkezett. Ráadásul a siker ezúttal nemzetközi volt, hiszen Amerikán kívül az emberek 187 millió dollárt fizettek, hogy láthassák a filmet, ami simán előzte meg a nemzetközi téren 109 milliós bevételeivel eddig legjobb második részt.


Ilyen adatok mellett nem csoda, hogy a Universal Pictures egy-két rész erejéig továbbra is lát fantáziát a Fast and The Furious-sorozatban - meg is adták a zöld utat az 5. résznek. A jelenleg Fast Five munkacímre hallgató folytatásban Vin Diesel és Paul Walker is szerepelni fog, sőt, az előző két epizódot készítő Justin Lin is visszatér a rendezői székbe. Ismét Chris Morgan írja a történetet, mely szerint Dom és Brian szökevényekként menekülnek a törvény kíméletlen őrei elől.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 05. 13:07 | válasz | #10
Kíváncsi vagyok miről fog szólni a film. Az tény hogy Vén Diesel csajozós szövegét, amit elnyomott az utolsó részben tanítani kéne minden iskolában, mert az valami kegyetlen volt
winnie  
2010. feb. 04. 23:36 | válasz | #9
ha nem teszik meg, akkor meg lelövik, hogy csak 5 perce lesz:)
zOMG  
2010. feb. 04. 23:23 | válasz | #8
Tyrese-t bele!
xido  
2010. feb. 04. 20:06 | válasz | #7
Igen..kicsit genyaságnak tartottam vele is reklámozni és plakátolni a 4.részt,aztán volt benne 5 perce..:)
winnie  
2010. feb. 04. 17:35 | válasz | #6
ez igaz, csakhogy a nézőnek előbb látnia kell a filmet, hogy tudja, hogy jó-e. te is hozzájárultál a 2-3. rész nézőszámához, pedig nem voltak jók. szóval, ha nem láttad volna a 2-3-at, akkor állna meg a helyét a gondolatmenet:)
Stonee  
2010. feb. 04. 17:29 | válasz | #5
jah de nézzük meg a színvonalat is.. az első meg ez a 4. jó film, látszik a népszerűségen is. a 2. és 3. jóvabb lájtosabb, vagyis gagyi lett. (látványosnak mondjuk látványosak azok is.)
neoG  
2010. feb. 04. 17:14 | válasz | #4
Áhá!Így végiggondolva tényleg
2010. feb. 04. 16:08 | válasz | #3
Michelle Rodriguez - szerencsére ö már nem lesz benne
NSC  
2010. feb. 04. 15:55 | válasz | #2
Nem hibás a cím.Mivel a film címe halálos iramban ezért jól írta.Ha halálos iram lenne a film címe akkor lenne rossz.Bár kétségtelen hogy h***én hangzik így.
neoG  
2010. feb. 04. 15:34 | válasz | #1
A cím kicsit hibás.