Internetes adófizetés Sepsiszentgyörgyön
2010. február 2. 18:13, kedd - Forrás: MTI
Sepsiszentgyörgyön mostantól a helyi önkormányzat és az OTP Bank Románia közös fejlesztése révén a helyi adókat interneten keresztül is fizethetik a lakosok.

Hirdetés

Romániában ez az első működő internetes önkormányzati adóbefizetés, hívta fel a figyelmet Diósi László, az OTP Bank Romania vezérigazgatója. Az MTI kérdésére elmondta: a háromszéki város önkormányzata és a bank számos területen együttműködik, ezen belül is közös terveket dolgoztak ki az európai uniós pályázatok terén, több sikeres pályázatot adtak már be együtt. Ennek az együttműködésnek a gyümölcseként hajtottak végre olyan fejlesztést is, amely lehetővé teszi a sepsiszentgyörgyieknek az elektronikus úton való adóbefizetést, mégpedig az OTP Direkt szolgáltatáson keresztül.

Magyarországon már elterjedt az elektronikus számla, amelyet Romániában a szolgáltatók csak az elmúlt egy év során kezdtek használni. Bár törvény írja elő, hogy a helyi önkormányzatoknak át kell térniük az i-közigazgatásra, ekkora lépésre még egyik helyhatóság sem szánta el magát. Az online adófizetési rendszer kiépítésének nehézsége abból adódik, hogy az önkormányzatok nem egyforma számítógépes programmal dolgoznak, így az adatbázis átvétele nehézkes. Ezt a problémát most először Sepsiszentgyörgyön oldották meg.

Az önkormányzat elektronikus formában mutatja be az ügyfélnek az adóként befizetendő összeget, amelyet az illető - miután megnézte és egyetértett vele - közvetlenül a világhálón keresztül, az OTP internetes rendszerét felhasználva utalhat át. Az önkormányzatnak is fel kellett készülnie az elektronikus ügyfélszolgálatra, internetes banki felületét is fel kellett készítenie erre, mondta az MTI-nek Diósi. Jelezte: a bank a következőkben Székelyudvarhelyen készül hasonló közös fejlesztésre az ottani önkormányzattal.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Higany  
2010. feb. 02. 22:45 | galéria | válasz | #1
Drága szülővárosom! Hajrá Nekik! Örülök mindennek ami az ottani fejlesztésről szól. Egyszer majd lehet visszatérek....