A Facebookon kampányol Orbán Viktor
2010. február 1. 20:05, hétfő - Forrás: MTI
Több száz javaslat érkezett eddig a Facebook közösségi portálon Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédéhez. A Fidesz elnöke egy hétfői bejegyzésében azt írta, köszöni a hozzászólásokat, a komoly javaslatok beépítésén dolgozik.

Hirdetés

A Facebookon Orbán Viktor januárban indította el rajongói oldalát, amelyhez azóta több ezren csatlakoztak. A pártelnök múlt pénteken közölte, várja a javaslatokat szokásos évértékelő beszédéhez, amely most pénteken lesz. Azóta több százan jelezték ötleteiket, és a Fidesz elnöke további hozzászólásokra buzdít: "Még, még, még, ennyi nem elég!" - írja. A politikus a közösségi portálon beszámolt svájci útjáról is. "Visszatértem. Svájcból. Pénzügyi guruk kipipálva. Ők is szeretnék, ha a magyarokat a nemzetközi üzleti életben ismét komolyan lehetne venni. Velünk együtt ők is várják az újrakezdést. Reset Hungary!" - írta Orbán Viktor.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szombaton tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor nemzetközi befektetői vacsorán vesz részt, ahol magas rangú amerikai és európai gazdasági-politikai vezetőknek ad tájékoztatást Magyarország gazdasági helyzetéről és az ország előtt álló kihívásokról a svájci Klostersben.

Szijjártó Péter akkori közleménye szerint a Fidesz elnöke a nap folyamán megbeszélést folytatott John Lipskyvel, az IMF első vezérigazgató-helyettesével, Angel Gurriával, az OECD főtitkárával, Stanley Fischerrel, az izraeli nemzeti bank elnökével, Charles Dallarával, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet igazgatójával, Andrea Orcellel, a Bank of America Merrill Lynch befektetési igazgatójával, valamint Hans-Ulrich Doeriggel, a Credit Suisse elnökével.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 04. 07:56 | galéria | válasz | #10
A Jaffára gondolsz ?

98-02ig is szegfűben díszelgett az ország ?
Nem emlékszek elszámoltatásokra, az országot megnyomorító (cigánykérdés, mutyik, kézi-vezérelt (i)gazságszolgáltatás, ügynöklista) problémák radikális felszámolására.

Mostanában nagy a kuss az elszámoltatásokról orsóséknál. Persze hogyan is számoltathatnának el bárkit is, hisz ők is nyakig úsznak a szarban.
2010. feb. 03. 20:24 | válasz | #9
Szerintem te össze keverted a szekfűt a naranccsal.....GabiWong
2010. feb. 03. 20:22 | válasz | #8
2010. feb. 03. 08:07 | galéria | válasz | #7
A szavak és ígéretek helyett beszéljenek a tettek. Az elmúlt 20 év mindent elmond a parlamentet bitorló egy-pártról.
2010. feb. 02. 18:33 | válasz | #6
Ááá, nem hisznek már az emberek. Akik ott nyalják Viki bácsi lábát azok mind közel vannak a tűzhöz, azt várják hogy le essen nekik egy morzsa, egy falat kenyér. Aki még hisz ezeknek a mocskoknak, az menjen el a Maúnika show-ba, oda való értelmiségi szint alapján (itt a mocskok alatt nem a narancs vagy a piros oldalt értem, hanem az egész rohadék tolvaj bandát, akit tisztelt háznak neveznek).
2010. feb. 02. 17:26 | galéria | válasz | #5
Figyelembe kell venni, hogy egy MTI-s hír.
Fidesz, és főleg az MSZP megtanította a jónép egy jelentős részét... akaratuktól függetlenül is.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2010. feb. 02. 14:25 | válasz | #4
Ellenes én se, elvégre a tagok közt sok rendes ember van, csak a vezetés sajnos masszívan neokon...

Ha nem is "Kánaán", - van itt egy programelemzés...

Lyukas zsákba megy jelenleg, amiért megdolgozunk, ezen kell váloztatni.
hiftu  
2010. feb. 02. 13:14 | galéria | válasz | #3
Birom azt, hogy az okosok mindig beveszik az "És eljő majd a kánaán" szöveget választások elött. (És itt mindegy, hogy melyik pártról van szó.)

A cikk kihagyta az (X) jelzést a cikk végéről. Ugyanis elég lett volna a facebookos részt leírni, a politikai résznek (elvileg) semmi keresnivalója az SG-n. De hát a fizetett hirdetés, azt csak egybe kell leadni..
(Amúgy anti-politikai vagyok, nem fidesz ellenes.)
Narxis  
2010. feb. 02. 08:54 | válasz | #2
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2010. feb. 02. 07:11 | válasz | #1