Kémek törhették fel a brit klímakutató központ szerverét
2010. február 1. 14:24, hétfő - Forrás: MTI
Kémek állhatnak a Kelet-Angliai Egyetem Klímakutató Központjából kilopott, a klímaváltozás eltúlzását sejtető elektronikus levelek közzététele mögött - állítja a brit kormány korábbi tudományos főtanácsadója.

Hirdetés

David King a The Independent brit lapnak adott hétfői interjújában elmondta, hogy a levelek közzétételének időzítése is arra utal, hogy egy rendkívül jól kidolgozott műveletről van szó, amelyet a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcshoz igazítva hajtottak végre. King szerint az elkövetők a novemberben kilopott levelek nyilvánosságra hozatalával próbálták aláásni a szén-dioxid-kibocsátás mérsékléséről folytatott tárgyalásokat.

Az egykori tudományos főtanácsadó elméletét a brit és amerikai hírszerző szolgálatokkal korábban folytatott munkájára alapozza. Szerinte az is elképzelhető, hogy egy amerikai lobbicsoport áll a klímakutató központ szerverének feltörése mögött. A kiszivárogtatott több mint ezer elektronikus levélből és a közel kétezer egyéb dokumentumból a klímaváltozást megkérdőjelezők és bloggerek azt a véleményt szűrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát. Álláspontjuk szerint a dokumentumok olyan bizonyítékokat tartalmaznak, amelyek alapján néhány kutató megpróbálta manipulálni az adatokat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 02. 16:01 | válasz | #2
elég sajnálatos, hogy a tudósok manipulálják a saját adataikat
2010. feb. 02. 07:38 | válasz | #1
Attól, hogy nincs globális felmelegedés, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy ezt tuszkolják belénk nap mint nap, nem jogosítja fel a nagyhatalmakat arra, hogy "mérsékeljék" a saját maguk által diktált szén-dioxid kibocsátásának csökkentését. De attól tartok, ez az egész elit annyira korrumpálódott, hogy ennek se így, se úgy nem lesz jó vége...