Csalódást okozott Mel Gibson új akciófilmje
2010. január 31. 21:44, vasárnap
Visszafogottan kezdett az amerikai mozikban az Edge of Darkness, pedig Mel Gibson neve általában elég ahhoz, hogy moziba csábítsa a nézőket. A színészt főszerepben az első hétvégén utoljára 1995-ben látták ilyen kevesen mozikban - mégpedig a Rettenthetetlenben.

Hirdetés

A Warner Bros. semmit sem bízott véletlenre, ugyanis a Taken - Elrabolva premierje után szinte napra pontosan egy évvel később mutatta be Mel Gibson új filmjét, az Edge of Darkness-t (hazai premier március 25-én), azonban a siker ezúttal elmaradt. Míg Liam Neeson tavalyi filmje 24 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, addig a jóval nagyobb névnek számító Mel Gibson, az angol minisorozat, A sötétség peremén feldolgozásával mindössze 17,1 milliós kezdésre volt képes.(Mindez azért is sajnálatos, mert a színészt majd 8 éve láttuk utoljára nagyobb mozifilmben.) A teljesítmény a továbbra is az Avatar vezette toplista második helyére volt elegendő.


A harmadik helyen nyitott Kristen Bell és Josh Duhamel romantikázása, a When In Rome, mely kevesebb moziban, jóval kisebb nevekkel produkált 12 milliós kezdést és a Mel Gibson-filmtől alig eltérő mozinkénti átlagbevételt. Persze a nálunk kevésbé eladható színészek miatt nálunk a jó kezdés ellenére sem valószínű a mozis premier.


A viszonylag lassú, kétpremieres hét után péntektől ugyancsak két nagyobb film kerül Amerikában mozikba: Lasse Hallströmtől a Dear John és a Taken rendezőjének új akciómozija, a From Paris With Love John Travolta főszereplésével.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Chocho  
2010. feb. 03. 11:52 | válasz | #28
;)
winnie  
2010. feb. 02. 13:49 | válasz | #27
ó, perfekt idézet, gratula.
Chocho  
2010. feb. 02. 11:13 | válasz | #26
Az emberi kegyetlenségről szól, és arról, hogy egyesek a hatalomért bármeddig képesek elmenni.

A "filmfalásodra" meg hadd idézzek egy párbeszédet A hal neve Vanda című klasszikusból:

"-Egy ökör nem tanul filozófiát!
-Dehogynem Ottó, csak egy szót sem ért belőle."

;)

Tetsuoval egyetértek. Ennyi.
Tetsuo  
2010. feb. 02. 01:42 | válasz | #25
Biztos fura neked ezt hallani, de a Passiot nem Mel Gibson talalta ki.. ;)
Szakertok (pl bibliakutatok) hada dolgozott rajta, a leheto leghitelesebb Passio volt a cel, ami szerintem sikerult is.
Igen, igazad van, ez a tema eroszakos, ugy mint a Bibliaban. Ezidaig is tobben feldolgoztak Jezus eletenek ezt a reszet, de ok nem voltak ennyire hitelesek, hiszen nem mutattak be az igazi szenvedest.
Nekem is durva.. de Jezus eletenek vege errol szol. Ezen nem kell mit szepiteni, sot meg kell mutatni, hiszen (aki hisz benne, ugy gondolja) erted, ertem, minden emberert kegyetlenul szenvedett es annak ellenere nem volt benne gyulolet, sot..
Szvsz Mel Gibsonnak csak elege lett abbol, h meg nem tortent "realista" feldolgozas ebbol a temabol, s mivel O eros hivo, ez fontos volt neki.
A film celja, ugyanaz mint a konyve, dobbenetet okozni es szembesiteni az embert azzal, h Jezus tenyleg szenvedett, nem csak ugy poenbol mondjak a miseken..

A filmet egyszer lattam, de mely nyomot hagyot bennem es nem hiszem, h gyakran meg tudnam nezni.. viszont a Bibliat mar tobbszor is olvastam es ha a filmmel bajod van, (ebbol a szempontbol), akkor a Bibliaval is bajod kell legyen, hiszen autentikus alapja a filmnek ill, a Vatikan is elismerte, h mestermu a film.
A film mondanivaloja, a Biblia mondanivaloja..

Senki nem tart teged segghulyenek :), csupan fel vagy haborodva es eleged van az oncelu eroszakbol. Nekem is. De en ugy gondolom, h a tortenelmi v mitikus esemenyeket a legjobb, ha a legaprolekosabban, legrealisztikusabban valositjak meg (mar amennyire realisztikus (es emiatt neha naturalista) lehet ugye), hiszen a hagyomanyorzes, a tortenetmeselesnel fontos a hitelesseg.
Viszont a 800ezer tucatakciofilm meg agyatlan horror szarok helyett, inkabb nezek vmi felemelot, vmi muveszit, vmi vidamat..

A Biblia olyan - soxor kegyetlen - tortenetet mesel el, ami mellett nem lehet csak ugy elmenni meg ma sem, sok ember erkolcsi alapjakent szolgal, ha igaz volt, ha nem..
Bandew  
2010. feb. 01. 23:04 | válasz | #24
"Igen, ismerem, de ha nem ismerném is érteném, miről szól valójában."

Könyörgöm, mondd el! Miről? Vagy mondj akár egy jelenetet a filmből, ami értelmet ad az órákig tartó kínzásnak!
Meg milyen mondanivaló??? Erre most tényleg kíváncsi vagyok! Mi a "mondanivalója" a filmnek?

De tudod mit? Totál segghülye vagyok! Igaz, amióta az eszemet tudom, csak úgy falom a filmeket, mindenre nyitott vagyok, nem válogatok sem nemzetiség, sem stílus alapján. Érdekes, hogy eddig képes voltam felfogni a filmek epikus, dramatikus, lírikus, szatirikus, ironikus, szarkasztikus, metaforikus (had ne soroljam tovább) voltát. De lám jött Mel Gibson és feladta a leckét!
Elismerem, vesztettem! Add meg hát a kegyelemdöfést és kérlek mondd el, mi is a film mondanivalója!

(Félreértések elkerülése végett kérném, hogy a FILM alapján adj választ, ne külső hivatkozásokra alapozz!)
Chocho  
2010. feb. 01. 20:33 | válasz | #23
Igen, ismerem, de ha nem ismerném is érteném, miről szól valójában.

Az, hogy neked nem esik le a mondanivaló, nem jelenti azt, hogy nincs is. De végülis mindegy, higgy, amit akarsz...
Bandew  
2010. feb. 01. 20:06 | válasz | #22
Nem. De ismered a "film" háttértörténetét nem?
Chocho  
2010. feb. 01. 19:45 | válasz | #21
Hát nem tudom. Én nem vagyok egy mélyen hívő ember, mégis jó filmnek találtam a Passiót. Bennem van a hiba?
Bandew  
2010. feb. 01. 16:31 | válasz | #20
Igen, akik másra alapozzák a filmet (konkrétan a Bibliára).
Próbálj meg elvonatkoztatni a vallási tanoktól, vagy a Bibliától, máris nem fog szólni semmiről a "film".
Justil  
2010. feb. 01. 15:47 | válasz | #19
"A Passió egyáltalán nem működőképes FILM"

mondod te. mások mást mondanak...
Bandew  
2010. feb. 01. 15:19 | válasz | #18
Nagyon is jól bírom a naturalista ábrázolásmódot, nem figyeltél!
Bandew  
2010. feb. 01. 15:19 | válasz | #17
Ez egyébként hasonló állapot, mint azok az adaptációk, amik rosszul sikerültek, de a könyv hívei azzal védik a filmet, hogy "Mert nem olvastad a könyvet!".
Ez természetesen teljesen logikátlan, hisz a film az film, önmagában kell működőképesnek lennie.
A Passió egyáltalán nem működőképes FILM. Persze én mögé látom mindazt, amit a "hívők", hisz ismerem a Bibliát, de ez még nem fogja számomra megmenteni magát a filmet, hisz el tudok vonatkoztatni a könyvtől, és ami marad az nem más, mint ez:
The Passion in 5 seconds
Justil  
2010. feb. 01. 15:18 | válasz | #16
figy, ha nem bírod a realista ábrázolásmódot, minek nézed Gibson filmjeit? nézz mást, ennyi.
Bandew  
2010. feb. 01. 15:11 | válasz | #15
Persze, hogy nem!
De amiről te beszélsz (az a bizonyos "egyéb"), az a vallásból adódó plusz, amit az emberek maguktól odaképzelnek, a filmben ez meg sem jelenik.
winnie  
2010. feb. 01. 14:40 | válasz | #14
"A másik érvem, hogy mégis mi a fene értelme van 100% erőszakot nézni a moziban?"

elhiheted, hogy attól, hogy neked egy film csak az erőszakról szól, más még találhat benne egyebet. aki megnézi a filmet, nem azért nézi, mert 100% erőszak, ezt kár is feltételezned. de ha már valaki filmet készít a témáról, akkor azt javaslod, hogy legyen jóval rózsaszínebb? gondolom, nem.
Bandew  
2010. feb. 01. 14:35 | válasz | #13
Az elméleteddel csupán annyi baj van, hogy mind a mai napig jelen van ez a brutális erőszak. Ez nem ezen korok sajátosságai, akkor mégis miről beszélünk?
A másik érvem, hogy mégis mi a fene értelme van 100% erőszakot nézni a moziban?
Most nem a horrorfilmekről beszélek, vagy Tarantinoról, vagy bánom is én miről, mert azok legalább FILMBE szedik ezeket a dolgokat. De az, hogy egy palit órákon keresztül szadiznak, az nekem semmilyen kielégülést nem ad, inkább csak a homlokomra csapok ezen a primitívségen. Persze itt főleg a Passióról beszélek, az Apocalypto legalább körbebástyázta magát más rétegekkel is, ami miatt rá lehet húzni a film jelzőt is. Én el tudom viselni az erőszakos filmeket, de ha az erőszak mellett nem áll semmi, akkor az CSAK erőszak, innentől kezdve meg unalmas és bárgyú. Kb olyan, mintha órákon át azt nézném, hogy két ember csókolózik. Én elhiszem, hogy az a szeretet, de mégis mi a fenének nézem én ezt?
A Passió sikere az emberek vallásosságának és perverziójának tudható be, nem pedig a filmművészeti értékének. Jómagam sem vallásos nem vagyok, sem perverz, akkor mégis mit szeressek benne?
A film tanulságaival sem kell jönni, mert a tanulság nem a szadizmusban lelhető fel, az csak egy állapot, amiben megmérettetik a jellem (ugyebár Jézus jelleme). De Jézus jellemfejlődése nem a kínjaiból ered, az csupán élete szomorú és kegyetlen vége. Komolyan ennyire magával ragadó lenne az emberek számára ez a "történet"? Hát ez elég szomorú!
Persze én nem akarlak meggyőzni semmiről, ez csupán az én nézőpontom. Ha szereted a Passiót, akkor nézd meg minél többször, egy idő után úgyis meg fogod kérdezni magadtól: "Khm... Mivel is lettem több ettől a filmtől?"
Tetsuo  
2010. feb. 01. 13:02 | válasz | #12
Az egy dolog, h nem birtad megemeszteni (a szo szoros ertelmeben LOL), de a temavalasztas es a rendezes kivalo volt a Passioban es az Apocalyptoban is.
Igen, kegyetlen es eroszakos filmek, de vajon miert? Azert mert mind2 tortenet kegyetlen es eroszakos. A Bibliaban mikor Jezus meghal az emberi bunok bocsanataert, iszonyu sokat szenved, le van irva.. csak ezt eddig meg nem lattuk ilyen valosagosan abrazolva. De az a resz, a Passio, az emberi kegyetlensegrol is szol, amit Mel Gibson be akart mutatni, hogy tessek vazze, ez egy ilyen sztori es ezt vhogy mindig kifelejtettek az ujszovetseges filmekbol..

Az Apocalypto pedig egy bukott tarsadalom vegnapjait mutatja, amikor eszveszejto orultsegek tortennek alapban es attol varjak a csodat, a nep teljesen elvesztette az addigi ertekrendet az erkolcsot, stb..
Ez a mi tarsadalmunk analogiaja. A jelen tarsadalmunktol is hasonloan lehet undorodni, mint kb a majaketol.

Szerintem ezek a filmek profik es magasabb szinten vannak mint a kor elvarasai..
Justil  
2010. feb. 01. 11:48 | válasz | #11
hopsz, ez nem tudom miért ment válaszként. de amúgy ja, szerintem is a kamera mindkét oldalán jól teljesít, bár vannak rendezők és színészek is, akiket jobban szeretek, azért Mel Gibson mindig 1 kicsit garancia a minőségre.
Justil  
2010. feb. 01. 11:47 | válasz | #10
szerintem meg az apocalypto is egy remek film volt! :)
a passiót nem láttam...
pann  
2010. feb. 01. 11:14 | válasz | #9
Mel Gibson a kamera bármelyik oldalán kiválló.
kwzatz  
2010. feb. 01. 10:53 | válasz | #8
Ez a csalódást okozott cím annyira bugyuta... Miért, mert nem mentek el rá sokan? Nem pont lesz*rom, hogy mennyien néznek meg egy filmet? Az a lényeg, hogy milyen. Az imdb alapján pedig lehetne akár egy cikket írni "k*rvára nem okozott csalódást Mel Gibson új akciófilmje" címmel is.
Bandew  
2010. feb. 01. 00:28 | válasz | #7
Mármint rendezésére gondoltam, színészként jobb filmjei vannak, nomeg persze jóval több is. :)
Bandew  
2010. feb. 01. 00:27 | válasz | #6
Igen, nagy filmzabáló vagyok! :)
Carloska   1 db büntetőpont 
2010. feb. 01. 00:22 | válasz | #5
és a katonák voltunk ? :D:D
2010. feb. 01. 00:20 | válasz | #4
szó szoros értelmében nem voltak emészthetőek?? Megszoktad enni a filmeket vagy mi?

Bandew  
2010. feb. 01. 00:13 | válasz | #3
Rendezőként jobb, mint színészként? Érdekes összehasonlítás! :)
Főleg, hogy számomra a Rettenthetetlenen kívűl, nem voltak emészthető alkotásai, mégpedig a szó szoros értelmében.
2010. feb. 01. 00:11 | válasz | #2
sztem meg így is, úgy is jó :-)
Tetsuo  
2010. feb. 01. 00:07 | válasz | #1
Mel Gibson rendezokent sokkal jobb, es filmjei is tartalmasabbak, mint pl ez..