Nemsokára a 20 legsikeresebb film közé kerül az Avatar
2010. január 27. 16:39, szerda
Az Avatar által kiváltott hisztéria és rajongás alig csökken, James Cameron filmje nemsokára olyan nagyágyúkat előzhet meg, mint a Jurassic Park vagy 101 kiskutya.

Az Avatarral kapcsolatban pontos adatokat most nem is citálnánk elő, hiszen a film által termelt bevétel percről percre nő, s ahogy decemberi hírünkben megpendítettük azt, a Titanic teljesítményéhez hasonló, szinte minimális csökkenéseket produkálva rekord közelébe ér a film. A 20 Century Fox filmstúdió adatai szerint a csúcsdöntés január 25-én, hétfőn következett be. Cameron 3D-s produkciója saját, 1997-ben bemutatott romantikus katasztrófafilmjét gyűrte le a mozipénztáraknál, így mindkét rekord a rendező nevéhez fűződik. Hétfőn estére az Avatar világszerte mért összbevétele elérte a 1,859 milliárd dollárt (mintegy 360 milliárd forintot), míg a Titanic korábbi rekordja 1,843 milliárd dollár (356 milliárd forint) volt.


A visszafogott kezdést követően tehát igazi Avatar-hisztéria, semmihez sem fogható rajongás alakult ki, James Cameron pedig elégedetten dőlhetett hátra, hogy megérdemelten szüretelje le munkájának gyümölcsét. Ez utóbbiról szólva legyen elég annyi, hogy nemzetközi összevetésben már a múlté a Titanic 1,843 milliárd dolláros bevételi rekordja, itthon sem hozott még film többet, mint 1 milliárd forint, és február elejére az amerikai 600 millió dolláros csúcs is a múlté lesz.

A sok rekord megdöntése és a toplisták unalmassá válása után természetesen érdemes összevetni az Avatar teljesítményét a régi klasszikus és nagyon sikeres filmekével is. Erre azért lehet szükség, mert hiába lesz a világ, Amerika és Magyarország legtöbb bevételt hozó filmje az Avatar, nem feltétlenül jelenti azt is, hogy a legnézettebb, hogy a legnagyobb mértékű moziba zarándoklást váltotta volna ki. Egy nézettségi lista persze érdekes és hasznos lehetne, azonban Amerikában visszamenőleg nyilvánosan csak bevételi összevetés létezik, a nézőszámot az átlagos jegyárak alapján lehet becsülni. Az adatok alapján az összbevétel 70 százalékát a film 3D-s vetítései hozták. Nálunk ellenben az Avatar már 750 ezer nézőn is túl van, tehát már a Titanic 1,2 millió nézője is veszélyben érezheti magát. (A régi magyar klasszikusok egyelőre még nyugodtak a panteonban, akárcsak a 2 millió nézővel bíró Csillagok háborúja.)


Viszont aki konyít valamennyire a közgazdaságtanhoz, az nem lepődik meg azon, hogy a jelenlegi Avatar-bevétel nagyjából ugyanannyi, mint 1978-ban a Pomádé, vagy 1994-ben az Oroszlánkirály teljesítménye, hiszen az efféle összevetésekben az inflációt, mint faktort is figyelembe kell venni, ráadásul a 3D mozik helyára jóval magasabb az átlagnál. Éppen ezért, miután az abszolút bevételt vizsgáló listákat az Avatar már kivégezte, vethetünk egy pillantást a többi összesítésre is, a film előtt álló újabb kihívásokra.

Jelenleg az Avatar Amerikában 560 millió dollár körüli kasszát tudhat magáénak, ami az infláció hatásaival, a pénzromlással bővített listán már a 26. helyet jelenti James Cameronnak. A nemsokára elérendő 600 millió dollár után olyan filmek kerülnek az Avatar mögé, mint a Pomádé (565 millió dollár), az Oroszánkirály (567 millió dollár), a Mary Poppins (574 millió dollár), a Forrest Gump (577 millió dollár) és a Keresztapa (580 millió dollár). Ezen filmeket megelőzve az Avatar a 21. helyre fog lépni - és célkeresztbe kerülhetnek a 600 és 700 milliós bevételt produkáló alkotások, mint a Fantázia (610 millió dollár), a Baljós árnyak (623 millió dollár), a Diploma előtt (628 millió dollár), a Jurassic Park (633 millió dollár), az Elveszett frigyláda fosztogatói (647 millió dollár), a Nagy balhé (655 millió dollár) és A jedi visszatér (691 millió dollár).


Aki pedig igazán hozzáértő, megsaccolhatja, hogy az Avatarnak nevezett nehéz kő meddig repül és hol áll meg: első pillantásra, hacsak a közönség lelkesedése nem marad a jelenlegi szinten a legsikeresebb 10 film helyezése már nem lesz veszélyben. Ettől függetlenül érdemes egy lista formájában megemlékezni azon alkotásokról, melyek Hollywood történetében eddig reál értékben a legtöbb pénzt termelték Amerikában. Persze ezzel párhuzamosan elgondolkodhatunk azon, hogy mekkora klasszikusok közé érhet el az Avatar. Mégiscsak lenne összefüggés a mennyiség és a minőség között?

1. Elfújta a szél (1939) - 1 485 028 000 dollár
2. Csillagok háborúja (1977) - 1 309 179 000 dollár
3. A muzsika hangja (1965) - 1 046 753 000 dollár
4. E.T. - A földönkívüli (1982) - 1 042 629 400 dollár
5. A tízparancsolat (1956) - 962 850 000 dollár
6. Titanic (1997) - 943 342 300 dollár
7. Cápa (1975) - 941 379 300 dollár
8. Doktor Zsivágó (1965) - 912 395 600 dollár
9. Az ördögűző (1973) - 812 679 700 dollár
10. Hófehérke és a hét törpe (1937) - 801 150 000 dollár
11. 101 kiskutya (1961) - 734 391 800 dollár
12. A Birodalom visszavág (1980) - 721 627 700 dollár
13. Ben-Hur (1959) - 720 300 000 dollár
14. A jedi visszatér (1983) - 691 336 700 dollár
15. Nagy balhé (1973) - 665 200 000 dollár
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 10. 17:24 | válasz | #67
a 20 legsikeresebb filmet mondják a címben, a végén mégis csak a 15-ös lista van :P
2010. feb. 01. 08:10 | válasz | #66
Akkor én viszont alulművetl vagyok szerinted. Ugyanis rengeteg mély értelmű filmet láttam, rengeteg könyvet olvastam (filmrajongásból, könyrajongásból és koromból is adódóan) és mégis sok mondanivalója volt számomra is az Avatarnak.
Az, hogy legtöbb elemét már máshol olvastam, láttam semmit sem von le értékéből és az összahtás által adott moziélményből. Nincs olyan film, melynek az alapsztorija és legtöbb eleme ne fordult volna már meg valahol.
Most néztem meg 3x és koncentrálva a szövegekre, az apró nem nyilvánvaló dolgokra azt kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik. Majdnem minden mondat összefügg az egésszel és jelentősége van, hiába egy lesarkított, archetípusos hőseposz.
2010. jan. 30. 18:36 | válasz | #65
Az az érdekes, hogy a filmhez kapcsolható bevételeknél eddig csak a jegyeladásokat néztük. De nem csak Cameron fog meggazdagodni ebből:
http://lmlm.blog.hu/2010/01/26/kinaban_beindult_az_avatar_turizmus
Justil  
2010. jan. 30. 18:26 | válasz | #64
én sem, sőt megyek majd, megnézem imax-ben mert csak real3D-ben láttam eddig.
Ironka  
2010. jan. 30. 17:42 | válasz | #63
A GWTW bevételét a hozzászólók eléggé kritizálják, a számtalan újravetítés az évek során és a pontatlan számadatok miatt lehet jóval kevesebb az összege.

"Gone with the Wind’s box office is a fraud. It did not make anywhere near what people are claiming. Note that the popular media sources complicit in the hoax, such as Box Office Mojo, do not come close to fully documenting Gone with the Wind’s many re-releases. You have to go back to old newspaper articles and books to find out the truth, like people are doing here:
http://boxofficemojo.com/forums/viewtopic.htm?t=82668&sid=146a1165816f8db8866df42e6e7461a9

Avatar will finish #1 all-time worldwide even after adjusting for inflation.
"
Ironka  
2010. jan. 30. 17:28 | válasz | #62
Itt van egy inflációval korrigált worldwide lista egy hivatásos box-office szakértőtől, ami nagyjából megegyezik a másikkal, amit belinkeltem.

All-time worldwide grosses adjusted for real inflation:

1. $3,429,000,000 Gone With the Wind
2. $2,476,600,000 Titanic
3. $2,108,000,000 Star Wars
4. $1,953,400,000 The Sound of Music (** no re-releases info)
5. $1,924,419,460 Avatar
6. $1,880,700,000 Jaws (** no re-releases info)
7. $1,683,000,000 E.T. The Extra-Terrestrial
8. $1,669,000,000 The Exorcist
9. $1,430,000,000 Snow White and the Seven Dwarfs (* incl. foreign estimate)
10. $1,368,400,000 Jurassic Park

Nagyon durván van esély rá, hogy feljön másodiknak. Akkor majd sírhatnak a fikázók. :)
2010. jan. 30. 16:24 | válasz | #61
Nyilván nem úgy ül be az ember egy ilyen filmre mint mondjuk egy Hullámtörésre, nem is várható el egy ilyen filmtől a mélyfilozófiai mondanivaló - a célközönséget is nézni kell; de ettől függetlenül jól szórakoztam, nem bántam meg a mozijegyet :-)
Justil  
2010. jan. 30. 12:29 | válasz | #60
nem, legfeljebb nem láttál még eléggé "mély" filmeket ahhoz, hogy megértsd, hogy az avatar mondanivalója felszínes.

egyébként nekem is tetszett...
2010. jan. 30. 05:24 | válasz | #59
Nekem tetszett az Avatar és úgy gondolom mondanivalója is volt - tehát akkor alulművelt vagyok...? :-D
2010. jan. 29. 23:20 | válasz | #58
Nekem az a bajom az összes számítással, hogy pl. a Star Wars-t nem csak '77-ben játszották a mozik, hanem a '90-es években is, a felturbózott változatot, és akkor is nagyon sokat hozott. Viszont az egész bevételt úgy számolja mindenki, mintha '77-es árfolyamon folyt volna be. Az Elfújta a szél és más filmek esetében is szerepet játszik ez. Én pl. gyerekkoromban, a '80-as években láttam moziban az Oz, a nagy varázslót, pedig az vagy 50 évvel korábban készült.
2010. jan. 29. 21:56 | válasz | #57
"Viszont az általad linkelt lista szerint az Avatar már minden idők második legtöbbet hozó filmje, reálértéken számolva!"

Elírtam, természetesen harmadik.
2010. jan. 29. 21:48 | válasz | #56
Érdekes lista. Az én meg fogtam a boxoffice adjusted listáját és foreigneket is felszoroztam a domesticre számolt inflációval. Így meg ez jött ki:

Közben reálértéken számolva az E.T. is leelőzve, ezzel már 4. az Avatar

Elfújta a szél - 2994 millió dollár
Titanic - 2893 millió dollár
Star Wars - 2200 millió dollár
Avatar - 1900,514 millió dollár
E.T. - 1900,004 millió

A star wars mindkét listában nagyon hasonló összegre jött ki, viszont a titanicnál nagy a differencia. Viszont az általad linkelt lista szerint az Avatar már minden idők második legtöbbet hozó filmje, reálértéken számolva!
2010. jan. 29. 19:51 | válasz | #55
Jajj és a LOTRO. Kihagytam az istent :)
2010. jan. 29. 19:50 | válasz | #54
Á, nem értetted a poént.

Amúgy Avatarban engem sok minden más is megfogott. Látvány volt az utolsó köztük :p Ízlések és pofonok. MOZIÉLMÉNY volt. Több évtizede nem volt részem ilyenben. (Na jó Mátrix még említhető.)
Ironka  
2010. jan. 29. 19:18 | válasz | #53
"Azt se felejtsük el, hogy pl. az első Star Wars idejében közel sem volt ennyi mozi a világon, mint ma."
Tévedés. Amerikában a Star Wars idejében 20 000 körüli volt a moziszám, most mennyibe is nyitott az Avatár? 3500-ban. "Enyhe" különbség.


E szerint az inflációs kalkulátor szerint így néz ki a 70 utáni lista (előtte nem volt pontos nemzetközi mérés):

AVATAR, and cash revalued for inflation, Titanic first ... but yet a little while!
Grossing film revalued for inflation USA
this ranking compiled by BoxOfficeBenful consider the films released after 1970 - after which you can go back to the international data as well as to domestic U.S. editions of the various - the first digit is the World collection recalculated according to the inflation (http : / / www.bls.gov / data / inflation_calculator.htm) to follow the real data:

$2,480,000,000 Titanic $1,842,900,000
$2,197,000,000 Star Wars $775,400,000
$1,892,000,000 Jaws $470,700,000
$1,878,000,000 AVATAR $1,878,000,000
$1,743,000,000 The Exorcist $441,100,000
$1,706,000,000 E.T.: The Extra-Terrestrial $792,900,000
$1,369,000,000 Jurassic Park $914,700,000
$1,320,000,000 The Lord of the Rings: The Return of the King $1,119,100,000
$1,309,000,000 Grease $394,600,000
$1,268,000,000 The Godfather $245,100,000
$1,254,000,000 The Empire Strikes Back $538,400,000
$1,200,000,000 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace $924,300,000
$1,185,000,000 Harry Potter and the Sorcerer's Stone $974,700,000
$1,144,000,000 The Lion King $783,800,000
$1,140,000,000 Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest $1,066,200,000
$1,127,000,000 Independence Day $817,400,000
$1,113,000,000 The Lord of the Rings: The Two Towers $925,300,000
$1,084,000,000 Close Encounters of the Third Kind $303,800,000
$1,070,000,000 The Dark Knight $1,001,900,000
$1,063,000,000 The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring $870,800,000
$1,056,000,000 Harry Potter and the Chamber of Secrets $878,600,000

http://boxofficebenful.blogspot.com/


És itt mindjárt meglehet az abszolút elsőség is.
2010. jan. 29. 18:56 | válasz | #52
Ácsi! Azért a Titanic esetében úgy érzem a látvány mellett színészi teljesítmény is volt! Ott a filmet egy kerek egésznek éreztem ami bár pici hosszú volt de semmi nem maradt ki belőle. Az Avatarra kapcsolatba viszont a látványon kívül nem tudok más megemlíteni ami megfogott volna.. Színészi játék nem igen volt (még talán Sigourney Weaver játéka és karaktere volt egyedül elfogadható és színes valamennyire). Persze ez ugye mint tudjuk nem feltétlen a színészek hibája..
Munkas  
2010. jan. 29. 16:04 | válasz | #51
Nem egyszerű ez a sorba rakás. Teljesen mások a kondíciók (a birodalom visszavágot meg a jedit én is megnéztem kb. háromszor moziban, az avatart csak egyszer, ill. utána azért letöltöttem és átfutottam azokat a részeket ahol, úgy éreztem kimaradt valami).
Az átlagos infláció beszámítása meg szerintem torzít. 50 év alatt nagyot fejlődött a világ, és az inflációt elsősorban nem a mozijegyek meg napi élethez kapcsolódó dolgok hozták össze, hanem hogy megjelentek olyan területek, ahol csillagászati árai vannak az eszközöknek, szolgáltatásoknak; és ezek adják az átlagos infláció nagyobbik részét, nem a mozilátogatók vásárlói kosarának drágulása.
2010. jan. 29. 15:54 | válasz | #50
Dehogynem, a Titanicot :)
2010. jan. 29. 15:54 | válasz | #49
Melyiknek nem az?
2010. jan. 29. 15:11 | válasz | #48
Marha nagy mondanivalója van a filmnek... De végülis van persze... De a fő mondanivalója, hogy emberek ez az új technika, akkor most lehet jönni, venni, vinni! 3D nélkül kizárt dolog, hogy valaha is újranézném. Ez a film nekem kicist olyan volt mint a Crysis.. Olyan techdemo szagú.. Nem hinném, hogy a listán bármelyik filmet ütné, ha a látványon kívül több szempontot is figyelembe veszünk.
Justil  
2010. jan. 29. 14:52 | válasz | #47
van mondanivalója, csak éppen elcsépelt, közhelyes.
Arcor  
2010. jan. 29. 13:17 | galéria | válasz | #46
Neked is érdekes lehet a lelkivilágod ha neked nem mondanivalós :p
Tetsuo  
2010. jan. 29. 13:00 | válasz | #45
A "Jokai Amerikabant" sokan komolyabb filmnek tartjak, mint az Avatart, pl en is.
Nem ertem miert fikazod. Az Avatar ennyi idosen mar a loteri kutyat sem fogja erdekelni, az Elfujta a szelt meg ma is veszik..
Muveszfilmeket keresel a legsikeresebbek kozott?! :O LOL Hat nem tudod hogy all about the cash, hype and Jew businness?
2010. jan. 29. 12:21 | válasz | #44
"Korunk ismét válsággal küzd, a mozik pedig - a '30-as vagy a '70-es évekhez képest kongnak az ürességtől. A filmes szaklapok 10 éve a film, mint médium haláláról papolnak. Tombol a digitális kultúra, bárki filmezhet potom pénzből, holott a kép, mint olyan erősen inflálódott. Az internet vizuális kavalkádjában ember legyen a talpán, aki megtalálja az értéket. Ahogy az is, aki a fájlmegosztó rendszerek poszt-hippi korában fel tudja mérni akármilyen szellemi tartalom népszerűségét és anyagi értékét. Az Avatar ebben az érában tudott győzedelmeskedni, igaz, ehhez kellett a sosem látott térbeli hatás. Hollywood kapva kap az alkalmon, 2 éven belül megduplázhatjuk az '50-es évek 3D filmtermését, de addigra már a tévéinken is elérhető lesz az élmény, és a verseny kezdődik előlről. Holografikus film, színes, szagos, szexuálisan közvetlenül stimuláló filmek (akár), ki tudja, mi lesz itt?!"

Nagyon szép gondolatok, minden elismerés érte de ne haragudj, én nem értek egyet pár pontjával.
Lehet, hogy úgy tűnik a mostani mozik kongnak az ürességtől de ez valószínűleg azért van, mert sokkal több mozi van, sokkal több teremmel, sokkal több vetítési időponttal.Tehát az ember választhat hogy mikor ül be egy filmre és melyik moziba. Sokkal jobban eloszlik a moziba járók tömege mint mondjuk 30-as 70-es években. (Persze ez magánvélemény). Ezen kívül tényleg sok helyről hallani, hogy a mozi haldoklik. Nemrég megjelent egy cikk egy bevételi listáról pont ezen az oldalon:
http://www.sg.hu/cikkek/72123/az_avatar_magyarorszagon_atlepte_az_1_milliard_forintot
Elég feltűnő, hogy az első három film nem idősebb 2 évnél.Pedig a letöltések korában vagyunk. Mégis képes egy film 1 milliárd fölé kerekedni Magyarországon.
(Persze most sok mindenkinek az infláció jut eszébe, de nem hiszem hogy az eladott jegyek darabszáma kevés lenne.)A töltögetések száma nem hiszem hogy, nagyban visszafogja egy film bevételét. Persze biztos közre játszik, de emlékezzünk vissza, hogy múlt évben az X-Men film felkerülése netre sem akadályozta meg abban, hogy szép kis summát termeljen... Lényeg a lényegben, nem vagyok kifejezetten oda az Avatar miatt, de egyáltalán nem rossz film, sőt! Lehet, hogy egy nagyon kicsit sántít a sztorija,de ettől függetlenül korszakújító a látványvilága. A kérdés már csak az hogy vajon ezt fogom/fogjuk mondani ha otthon a TV előtt nézem/nézzük meg, ahol már a látvány biztos nem fog úgy elvakítani mint moziban....
Justil  
2010. jan. 29. 10:44 | válasz | #43
"nem igazán láttam mondanivalósabb"

hát barátom, te nem sok jó filmet láthattál mostanság akkor, ha neked az avatar mondanivalós :)
2010. jan. 29. 10:15 | válasz | #42
Azért azt az egyszerűség kedvéért leírhattad volna, hogy ez a mozizás már a 2. körben volt, 20 évvel az eredeti film bemutatása után. :) A Star Warst először 1979-ben mutatták be Magyarországon, akkor meg biztosan nem került 200 Ft-ba egy jegy. 1997-ben jött be a felújított változat.

Egy kis filmtörténet, jelezvén, mennyire jó fokmérő ez a fajta lista, hány körülmény játszik szerepet, ami egy alkotás sikerét predesztinálja:

Elfújta a szél (1939): '30-as évek vége, a hollywoodi stúdiórendszer megerősödése, a klasszikus Hollywood legszebb napjai. A nagy világválságot leküzdötték. Filléres jegyárak, erős gazdaság, a hangosfilm technikai és filmnyelvi megerősödése (amihez azért kellett a válság, és a csökkenő mozizási kedv).

A tízparancsolat (1956): Az USA merőben megváltozott. A városszerkezetek átalakultak. A belvárosok lassan elnéptelenednek, ahogy a középosztálybeli fehérek lassan kivándorolnak a gazdag kertvárosokba. A faji és társadalmi különbségek földrajzi elszigetelődést is eredményeznek, kialakulnak a gettók, míg Hollywood aranykorának patinás filmszínházai lassan csődbe mennek. A televízió a filmiparban soha nem látott válságot eredményez, az új médium nézők millióit happolja el a filmek elől, a külvárosokba migrált gazdagabb rétegek nem mennek be a városba filmet nézni, a mozi a szegényebbek médiuma lesz. Új marketingstratégiák alakulnak ki: újra megerősödnek a B-filmek, új műfajok, mint a hidegháborús paranoiára reflektáló sci-fi, kerülnek előtérbe. A médium új hordozó közeget talál: megjelennek az autósmozik, elterjed a szélesvászon és a színes film, valamint -Avatárra rágyógyultak, figyelem!- a 3D. 1953-ban több, mint 60(!!!) 3D-s vetítésű filmet mutattak be. Megjelenik a "szagos mozi" (nem vicc, illatok is voltak film közben), az illúzió kizsákmányolása végtelen kreativitással folyik, holott tartalmilag sematikusabbak a filmek, mint valaha. A Tízparancsolat vagy a Ben Hur bibliai témája miatt tudott csupán aratni, a mozikat az európai újhullámok uralják ezekben az évtizedekben, Hollywood másodhegedűs. Gondoljatok bele, mintha ma a kis művészmozik előtt kígyóznának tömött sorok, holott a multiplexek konganak az ürességtől... Akkoriban ez volt, az európai filmek tartalmilag és filmnyelvileg is izgalmasabbak voltak, mint Hollywood megfáradt, sematikus alkotásai.

Hollywood csak a '60-as évek végén volt képes felnőni az újhullámok modern vívmányaihoz. A stúdiók közben lassan tönkrementek, a függetlenek megerősödtek és társadalmilag sokkal érzékenyebb, a megváltozott igényekhez igazodó filmeket kezdtek készíteni. Kevesebben tudják, de 1969-től a '70-es évek közepéig egy elég komoly gazdasági válság söpört végig az országon, ami egy sosem látott olajválságba torkollt. Ez jelentette többek közt a Muscle Car kultusz végét is. Mint a '30-as években, a szellemi fejlődés részint ezúttal is egy válságnak tudható be. Míg az Ördögűző (1973) modern szellemiségben fogant, addig az első újkori blockbuster, a Cápa (1975) már az új-hollywoodi szellemiségtől korunk amerikai filmjéig ívelő vonalat festi fel. A B-műfajokat és az európai progresszív vonulatot is magába foglaló műfaji filmes fordulatot. A film újra szórakoztatni akar és látványorientálttá válik, de mellőzve a klasszikus Hollywoodot jellemző, megfáradt tartalmi és technikai sémákat. Ezt az állapotot a Star Wars, majd az E.T. csupán megszilárdítani tudta, az amerikai hegemónia azóta is töretlen.

Korunk ismét válsággal küzd, a mozik pedig - a '30-as vagy a '70-es évekhez képest kongnak az ürességtől. A filmes szaklapok 10 éve a film, mint médium haláláról papolnak. Tombol a digitális kultúra, bárki filmezhet potom pénzből, holott a kép, mint olyan erősen inflálódott. Az internet vizuális kavalkádjában ember legyen a talpán, aki megtalálja az értéket. Ahogy az is, aki a fájlmegosztó rendszerek poszt-hippi korában fel tudja mérni akármilyen szellemi tartalom népszerűségét és anyagi értékét. Az Avatar ebben az érában tudott győzedelmeskedni, igaz, ehhez kellett a sosem látott térbeli hatás. Hollywood kapva kap az alkalmon, 2 éven belül megduplázhatjuk az '50-es évek 3D filmtermését, de addigra már a tévéinken is elérhető lesz az élmény, és a verseny kezdődik előlről. Holografikus film, színes, szagos, szexuálisan közvetlenül stimuláló filmek (akár), ki tudja, mi lesz itt?!
arty  
2010. jan. 29. 09:56 | galéria | válasz | #41
nagyobb kép, nagyobb hangerő = "jobb"

(pláne egy laikusnak)
2010. jan. 29. 09:35 | válasz | #40
Csak egy apró megjegyzés, NEM az Avatar védelmében, a cikk végén feltett költői kérdésre reagálva: az Elfújta a szél, noha messze a legnagyobb klasszikus, csöppet sem szofisztikált történelmi aspektusai miatt tűnik ki. Egyszerű "nemzet születése" történet, erőteljes szerelmi szállal támogatva. Afféle Jókai Amerikában. Lássuk, miből élünk még: az E.T. rendkívül bájos, de sosem tartottam semmire, az egész koncepció gyenge lábakon áll, nem beszélve arról, hogy nem magvasabb, mint az Avatar. A Star Warst illetően, remélem, még a legelvakultabb rajongók is egyetértenek velem, hogy valódi értékét rettentő nehéz felbecsülni. Túl régen volt, egy egész "kulturális spirálgalaxist" hozott létre a semmiből, ezen nőttem fel, de valszeg egyszerű mese csupán, ami jókor volt jó időben, bizonyos tálalásbeli pluszt és kiváló hangulatot felmutatva. Disney? No comment. A Tízparancsolat köztudottan a világ egyik legrosszabb, legsekélyesebb filmje. Egyetlenegy progresszív, művészi értéket képviselő filmet látok a listában, ez az Ördögűző. A többi tipikus blockbuster, nem kell tehát fikázni az Avatárt, jó eséllyel fog bekerülni ezek közé, és nem is lóg majd ki semmiben.
2010. jan. 29. 02:50 | válasz | #39
Ezt komolyan mondod? Szerinted ez reklám? Valamelyik haverod számot cserélt, ne legyél már ennyire paranoiás...
2010. jan. 28. 19:06 | válasz | #38
Félreérted, akkor 'csak' 200 millió dollár volt (az USA-ban), ami ma ér 1,5 milliárdot.
2010. jan. 28. 18:13 | válasz | #37
1939-ben 1,5 milliárd dollár bevétel az az ért nem piskóta. Mennyi lehet az most?
2010. jan. 28. 17:47 | galéria | válasz | #36
Nem is gondoltam volna, hogy Elfújta a szél... áll a legelső helyen.
Őszintén megmondva, december végén láttam a filmet, HD-ben!!!!, azon kívül rengeteg 2009-es akciófilmet. Én utálom a romantikus drámákat, mégis, az a film valahogy más volt... Sztem ha ma készítették volna, lehet, hogy más milyen lenne... Még a lány is tetszett benne, kár, hogy már csak a múlté...
2010. jan. 28. 15:42 | galéria | válasz | #35
SZÁNALMAS!!!

Most kaptam egy sms-t a +36208032983-as hívószámról.
Az üzenet tartalma:
Az AVATART-t nézd meg 3D-ben.
Szenzációs, fantasztikus, káprázatos, egyszóval kurva jó!!

Nem tudom ki ez és nem tudom, hogy honnan veszi a bátorságot ehhez a hangvételhez. Száradjon ki mindkét szemem ha megnézem ezek után!
Arcor  
2010. jan. 28. 14:38 | galéria | válasz | #34
Nekem annyira bejött, hogy megnéztem simán, 3D-ben és IMAX-ben is, kétségkívül az imax a best :)
2010. jan. 28. 14:33 | válasz | #33
Whitby AMC 24, Ontario, Canada.
$14.50 for 3D (adult)

Austria:

IMAX 3D: €11.50 -> $16.30
3D: €10 -> $14.20
Normal: €7 -> $9.90

Regular ticket (Average)-13$
Regular ticket (Blockbuster)-15$

Germany, Berlin will cost you

IMAX 3D - 14€ -> 20$
regular3D - 11.50€ -> 16.50$
2D - - 9,50€ -> 13.50$

Beijing

$11.8 for 2D
$17.6 for 3D
$20 for IMAX
We have 50% discount for 2d/3d before 12:00 am and after 10:00 pm
and 50% discount for Students/the elder, the discount of IMAX will be around 20% I think.
We also have a discount day: Tuesday.
_________________

10$ Fri-Sat
9.75 Su-Thur
8.75 Matinee

No more student ticket prices on weekends

3D is 13.75

Adults - £7.00
Kids - £5.00
3D Adults - £8.50
3D kids - £6.50

For my local in Switzerland (but only for a short while)

Normal admission will set you back $15.50

and 3D goes up to $19.40
2010. jan. 28. 14:27 | válasz | #32
I have 4 theaters around me and the prices are as follows:

Silver City regulart: 10.95
Silver City 3D: 13.00

Odeon regular: 10.00
Odeon 3D: 12.50

Capitol 6 regular: 9.50
Capitol 6 3D: 12.50



Watching Avatar in Denmark (last I checked) will cost you:

2D: 17$ or so.
3D at 4pm: 22-24$.
3D at 8pm: 23-26$.

Now in USD:

Adult: $11.55
Student/Concession: $9.38
Child/Senior: $7.58
Family: $30.31

3D Experience: +$2.17
3D glasses: +$0.72

After 6pm everyday 9.50$

3 Dollar surcharge for 3D
New Orleans, LA

Regular--10.00
Kids--5.00
Matinee--7.50

3D--12.50
IMAX 3D--14.50

USA - TX, Dallas

Regular
$9.50 + $2 3D

USA
California
Foothill Ranch - 10.50 (14 for 3D)
Rancho Santa Margarita - 9.50 (no 3D)

Cinemark Tinseltown USA

Adult Evening $8.25
Adult Fri/Sat after 6pm (*Price also applies to Special Advance Showings) $9.00
Child (1-11) /Senior (62+) $6.00
Adult Matinee before 6pm $6.25
Early Bird 1st Matinee Showtime (7 days a week). Note: Check below for multiple listings of a movie (i.e. DLP, Digital, Regular, 3D, etc.) to find first showtime. $5.50 Seniors Day – All Day Monday – any movie, any showtime $5.50
XD Adult - $11.00
XD Child/Senior - $8.50
XD REAL D 3D Adult - $13.00
XD REAL D 3D Child/Senior - $10.00
Military (Active Duty with valid ID) $6.25
3D Attraction - Normal Ticket Price Plus Premium $3.00

Country: Canada
Province: B.C.
City: Victoria


Caprice regular: 6.00 (tuesdays 4.75 no 3D capability here)

New Jersey - AMC Hamilton

Normal adult ticket: 10.50
Child: 7.50
Senior: 9.50
3D: 13.50
IMAX 3d: 15.00

Famous Players here in Manitoba are $9.99 regular ($8.99 senior/child) or $12.99 for 3D.


Real IMAX: $16.50
Adult: $13.50 (+ $3 for 3D)
Child/Senior: $9.50 (+ $3 for 3D)
Large Popcorn: $6.75
Large Drink: $6.75
Nachos: $7.95
Water: $4.95
Chocolate/Candy: $4.95 per pack

IMAX Adult – 3-D Hollywood $15.00
* IMAX Child – 3-D Hollywood $12.50
* IMAX Senior – 3-D Hollywood $13.75


3D Attraction - Normal Ticket Price Plus Premium $3.00




FefeeX  
2010. jan. 28. 13:24 | válasz | #31
Menj el az IMAXbe meg a RealD-be. Nem a barátnőm a mérce, egyszerűen eddig akivel voltam eddig mind azt mondta, hogy összehasonlíthatatlanul jobb az IMAXbe, de ebből is látszik, hogy te pl csak a levegőbe nyomod a rizsát, és nem voltál rajtuk...
Tetsuo  
2010. jan. 28. 12:58 | válasz | #30
Igaz, regebben filmmuveszetnek hivtak, ma filmgyartasnak..
Tetsuo  
2010. jan. 28. 12:56 | válasz | #29
Szerintem most kivetelesen igaza van. Nezz utana, es ne a baratnod legyen a merce, aki a HD-t sem ismeri fel..
Tetsuo  
2010. jan. 28. 12:53 | válasz | #28
Ja, meg nincs beleszamolva az, h pl vilaghaboruk alatt kevesebben mentek moziba, regebben nem eltek annyian mint most es a moziba jaro emberek igenyesebbek voltak, mint manapsag. ;)
FefeeX  
2010. jan. 28. 12:23 | válasz | #27
koma, nálad valami nincs rendben hogy ilyen baromságokat osztasz...
Láttad te IMAX-ban meg normál 3Dben? Csak mert amit írsz aszerint
1. valószínű nem láttad
2. szemtengely-ferdülésed van és rohadtul mindegy milyen 3Dre mész, ugyanazt az elmosott képet látod...

Érdekesmód még barátnőm, aki a HD és a normál kép közt nem vesz észre különösebb különbséget, is azt mondta westend3d után imaxben, hogy ez azért húúúúúúú... xD

Hajrá winnie, megint egyedül vagy a világ ellen az elvont baromságaiddal... És igen, mindenki vehet jegyet akár az utolsó pillanatban is az IMAXbe, de ha vidékről jössz fel, és mégse sikerül, winnie-t üsd, mert ő beszél ekkora baromságokat...
2010. jan. 28. 11:20 | válasz | #26
Hát én láttam mindkettőben, és simán jobb volt imaxban nézni.
Jobb, mint a sima 3d-s mozi, megéri.
2010. jan. 28. 10:39 | galéria | válasz | #25
Nna mi van, véget ért az a korszak ahol a filmnek mondanivalója is akad, így most jön a nyálcsorgatás a látványelemekre? Jahh, kérem, hogy ez megy már évek óta és tisztelet a kivételnek, de ami nagyot is mond, nem csak nagyot mutat, az ma nyerő. Beléptünk a látványvilág egy új fokába. Eddig is sok újat mutatott a PC-vel felturbózott film, de most itt a 3D! Add el a házat és nézz mindent ami 3D!
Lada  
2010. jan. 28. 09:28 | válasz | #24
Azt se felejtsük el, hogy pl. az első Star Wars idejében közel sem volt ennyi mozi a világon, mint ma. Sőt, nem délelőtt 10-től kezdték nyomni futószalagon este 10-ig a filmeket. Szóval az sem sokat jelent, hogy akkoriban többször nézték az emberek. Ma bemegy valaki egy plázába, azt csókolom.
winnie  
2010. jan. 28. 09:05 | válasz | #23
"Aztán, hogy ennyire hypolják az IMAX-ot, megszeretném néni ott is. Sajna nem jött még össze. A 3D-t kihagynám. Fáraszt. "

az imax-ben is 3d a film. (megjegyzem nem imax kamerákkal forgatták, "csak" fel van nagy vászonra konvertálve, vagyis nem kapsz sok pluszt az imax-szel a 3d-hez képest.)
Berber  
2010. jan. 28. 07:49 | válasz | #22
NEM "ezért megéri megnézni moziban IMAX teremben." hanem egyszerűen nem tudsz másként olyan minőségben hozzáférni. Itt egál a dolog a '30-'40-es évekkel. Amúgy én letöltöttem, és akkor döntöttem úgy hogy, n+1 év után elmegyek a moziba 2D. Aztán, hogy ennyire hypolják az IMAX-ot, megszeretném néni ott is. Sajna nem jött még össze. A 3D-t kihagynám. Fáraszt.
2010. jan. 28. 07:00 | válasz | #20
Ja emlékszem anno a birodalmat meg a jedit többször is megnéztük haverokkal moziban, de a mozijegy kicsit olcsóbb volt. 150-200Ft ha jól emlékszem. A mai jegyárak ennek a tízszerese, pedig nem is vagyok öreg...
Hát így ne csodálkozzon senki, ha inkább letöltik a filmeket, minthogy moziba menjenek. Az avatárnak megvan az az előnye, hogy otthon nem tudja visszaadni a 3D-s élményt, ezért megéri megnézni moziban IMAX teremben.
fu89  
2010. jan. 27. 23:37 | válasz | #19
Teljesen igazad van. Fater mesélte, hogy anno, mikor a Star Warst nyomatták, többször visszamentek a moziba, mert nem volt más lehetőség látni a filmet. Ma meg jó esetben egyszer elmész a moziba, majd megveszed DVDn ha tetszik. Vagy letöltöd. Mondjuk nekem tetszett az Avatar és IMAXbe is megnézem, termelem a dodókat.
winnie  
2010. jan. 27. 23:08 | válasz | #18
"
Avatar: 120 millió jegy, jegyár 7.46 + 2,5 a 3d miatt = 1195 milliót kellene hozni"

ez hogy jön ki? amerikában egy premierfilmet 10-13 dollárért nézel meg, az imax nagy film 15 körül van.

(az átlagjegyárat, ha az akar lenni, el kell felejteni, mert egy film a bevételének 2-7%-át szerzi csak utánjátszásban, diszkont jegyárak mellett, nem lehet ezzel számolni.)
2010. jan. 27. 22:44 | válasz | #17
Titanic: 600 millió, jegyár felkerekítve 5 (4.59) = 120 millió jegy

Avatar: 120 millió jegy, jegyár 7.46 + 2,5 a 3d miatt = 1195 milliót kellene hoznia

(és a + 2,5-el még alá is becsültem szerintem)
2010. jan. 27. 21:30 | válasz | #16
Mondjuk ez igaz, bár erős sarkítás. A lényeget leszűrve akkor megállapíthatom, hogy bevétel alapjául szolgáló listákat elemezgetni semmiképpen sem jó megoldás.
Sőt, még az eladott jegyszám alapján készült lista sem lenne jó az előzőben említett okok miatt.
2010. jan. 27. 21:21 | válasz | #15
Francba, javíthatok megint. Az előbbi listát még a 2009-es inflációval számoltam, szóval akkor itt az aktuális:

Elfújta a szél - 2994 millió dollár
Titanic - 2893 millió dollár
Star Wars - 2200 millió dollár
E.T. - 1900 millió
Avatar - 1862 millió dollár
2010. jan. 27. 21:10 | válasz | #14
upsz, az E.T. kimaradt a maga 1900 millió dollárjával. De maximum 2 nap és úgy is az Avatar mögött lesz.
2010. jan. 27. 20:58 | válasz | #13
Ez a lista már csak azért sem állja meg a helyét, mert amíg pl az Elfújta a szélnek kb fele volt hazai (amerikai) bevétel, addig az Avatarnak maximum huszoniksz százalékát fogja csak kitenni a "domestic income". Ez a lista pedig csak az amerikai bevételeket veszi figyelembe. Ha egy végletekig leegyszerűsített módszerrel a külföldi bevételeket is az amerikai (jegy)infláció mértékével kompenzáljuk, akkor az Avatar már most 4. az örökranglistán és minimum a 3. hely borítékolható.

Elfújta a szél - 2921 millió dollár
Titanic - 2829 millió dollár
Star Wars - 2151 millió dollár
Avatar - 1862 millió dollár
2010. jan. 27. 20:44 | válasz | #12
Nem fogod ezt mondani, ha jön egy hiperinfláció és minden film hirtelen 3-4, vagy 30-40 milliárdot fog hozni Amerikában. Akkor áldanád, hogy létezik reálérték.
2010. jan. 27. 19:29 | válasz | #11
Az inflációs lista szerintem is botorság. Annyi miden változik a pénz reálértékén kívül (társadalom, szokások, reálbér, jegyár, szórakozási lehetőségek, otthoni technológia strb.), hogy a normál lista inkább vehető figyelembe egy film sikerének "méréséhez" saját korszakában (talán 10-15 év).
Ennek szemléltetéséhez gondolkodjatok el, mi lett volna ha az Elfújta a szél vagy a Star Wars mellett vetítették volna ezt a filmet (vagy bármely másikat másik korszakból)? Akkor is úgy alakultak volna az említett filmek nézettségi számai?
Az inflációs lista elemzése egy paradoxon arra nézve, hogy minden idők legsikeresebbje vagy legrosszabbja...
2010. jan. 27. 19:19 | válasz | #10
" A 40-es évek mozizása például Amerikában gyakorlatilag végig arról szólt, hogy az "Elfújta a Szél"-t nyomatták orrvérzésig, mert hát nem is nagyon volt más, meg nem is lehetett máshol megnézni."

"Csak "olyan filmek voltak mint mondjuk a Máltai sólyom, a Casablanca....:)
2010. jan. 27. 18:46 | galéria | válasz | #9
szembe állítható ezzel az, hogy akkoriban pár forint volt egy mozijegy ára, most kb. 100x annyi.
Berber  
2010. jan. 27. 18:19 | válasz | #8
Még egyet nem értek. Miért kell az Avatarról bebizonyítani, hogy nem jó film, bármi áron? Mi ez a törekvés? Minek? Összevetve a napjainkban kiadott filmek nagy többségével, nem igazán láttam mondanivalósabb, dögösebb, szórakoztatóbbat, mondjuk a Wall-e, vagy a Mama mia óta. (nem röhög)Annyira egy kaptafára gyárt Hollywood, hogy ma már külön gyüjtöm a kuriózum Francia, Magyar, sőt Orosz filmeket! Egy Sherlokot már ki se írok DVD-re mert csupán 1x használatos. És bocsássatok meg, de a Districht9 sem jött be, a Pocahontasról nem is beszélve. Ha belegondolok a Szél az egyik kedvencem, de azis "csak" egy love story. Hogy ez az Avatar is az? Fenét. Jobban hajaz a Wall-e-re mint másra.
winnie  
2010. jan. 27. 17:51 | válasz | #7
"De szerintem az igazság a kettő között lehet, az infláció beleszámolása legalább annyit zavar a dolgon a régi filmek bevezetésével, mint amennyit pontosít."

ha a nézőszámot veszed figyelembe, akkor nem hiszem, hogy a kettő között van, hiszen most mondjuk 16-18 dolláros kiemelt jegyár mellett hoz az Avatar eddig 600 milliót, akkor meg 1-2 dolláros ár mellett hozott a Szél 198 milliót. harmadnnyit tizedannyiért. nem hiszem, hogy a régi filmek nézőszámaival a maiak felvehetnék a versenyt, mert most rengeteg mozit helyettesítő termék van, akkor meg valóban nem sok volt. plusz egyéb tevékenységet sem nagyon lehetett űzni, ha szórakozásra vágyott az ember. sportolhatott meg szocializálódhatott:)
2010. jan. 27. 17:50 | válasz | #6
Hmmm. Általános iskola negyedik osztályába jártam, amikor lehetett venni 28 forintért 30(!) előadásos mozibérletet. Igaz az akkori mozik itthon nagyon fapadosak voltak még.
Cat  
2010. jan. 27. 17:47 | galéria | válasz | #5
"Nekem van egy olyan érzésem, hogy félszáz évvel ezelőtt még nem lehetett néhány kiló kenyér áráért beülni egy moziba, vagyis éppen drágább lehetett, arányaiban."

Egy IMAX jegyből jópár kiló kenyér kijönne ma is.
Ruley  
2010. jan. 27. 17:38 | válasz | #4
Úgy hogy hatalmas klasszikusok.
Ruley  
2010. jan. 27. 17:36 | válasz | #3
A legértékesebb tényleg egy pontos nézőszám lenne, mert így most van egy listánk ami szerint az Avatar az első, és van egy ami szerint huszonegyedik.

De szerintem az igazság a kettő között lehet, az infláció beleszámolása legalább annyit zavar a dolgon a régi filmek bevezetésével, mint amennyit pontosít.

Először is, ahogy Berber mondta, ezeket nagyon sokáig adták moziban, egész más volt a nézői kultúra. A 40-es évek mozizása például Amerikában gyakorlatilag végig arról szólt, hogy az "Elfújta a Szél"-t nyomatták orrvérzésig, mert hát nem is nagyon volt más, meg nem is lehetett máshol megnézni.

Arról nem is beszélve, hogy talán tényleg nőtt a mozijegyek ára, de nem tudjuk hogy az inflációval milyen arányban. Nekem van egy olyan érzésem, hogy félszáz évvel ezelőtt még nem lehetett néhány kiló kenyér áráért beülni egy moziba, vagyis éppen drágább lehetett, arányaiban.

2010. jan. 27. 17:34 | válasz | #2
"Az Avatar által kiváltott hisztéria és rajongás alig csökken, James Cameron filmje nemsokára olyan nagyágyúkat előzhet meg, mint a Jurassic Park vagy 101 kiskutya. "
101 kiskutya, Mary Poppins pl. hogy fér bele ebbe a listába? :F
Berber  
2010. jan. 27. 17:05 | válasz | #1
Nagyon szépek ezek a listák! Komoly, nagy filmek. Kiváncsi lennék azért 2 dologra. Ha például figyelembe tudnánk venni annak a tényét hogy a fenti filmek sokáig kizárólag moziban voltak nézhetőek, majd később is csupán VHS-en. Valószínűleg annó az a réteg is elment moziba aki most hazaviszi inkább DVD-n. Szép ez az összehasonlítás és igaz is, de ennek az éremnek több oldala van mint bevétel, és infláció hányad. Hiányzik a társadalmi környezet összevethetősége.
Ha valaik ennek a mércéjét ki tudná számolni, na arra lennék én kiváncsi!