Csalódást okozott az LTE
2010. január 26. 16:25, kedd
A Long Term Evolution (LTE) technológiával kapcsolatos első éles tesztek közel sem igazolták a várakozásokat.

Hirdetés

A világ első LTE hálózatát üzemeltető Teliasonera munkatársai korábban 35 MBit/s-os átlagos letöltési sebességet ígértek a stockholmiaknak, de volt olyan hely, ahol ez az érték alig érte el a 12 MBit/s-ot. A Northstream IT-tanácsadó cég munkatársai a vállalat blogjában számoltak be keserű tapasztalataikról. A Northstream egyike a hálózat tesztelőinek.

A hardverek és a szoftverek feltelepítése zökkenőmentesen zajlott le, de a rendszer használatához előbb frissíteni kellett, majd újra kellett indítani a cég notebookját. A gondok azonban ezután kezdődtek. Az iroda egyik részében egyáltalán nem volt jel, az ablak mellett viszont gond nélkül létrejött a kapcsolat, de az ígértnél jóval alacsonyabb volt a maximálisan elérhető letöltési sebesség. A tesztelők a szabadban csak alig több, mint 12 MBit/s-os letöltési és 5 MBit/s-os feltöltési sebességet értek el, holott az előzetes teszteredmények alapján 35 MBit/s-os letöltési értékekre számítottak. Ráadásul a helyzetet nehezítette, hogy a kapcsolat sem volt stabil és gyakran teljesen vagy részben leállt.

Ennek ellenére a Northstream dolgozói nem keseregtek. Mint írták: "Az első LTE-tapasztalataink nagyon pozitívak. Működik és ez becsülendő." A Nokia Siemens Network tájékoztatása szerint, mivel a Northstream egyike az első előfizetőknek, így a mért eredmények nem igazán tekinthetők mérvadónak. Mint ismeretes, a Teliasonera skandináv mobilszolgáltató nemrég jelentette be, hogy az idén a huszonöt legnagyobb svéd, valamint a négy legnagyobb norvég városban üzemeli be az első LTE-hálózatokat. A programban az Ericsson és a Nokia Siemens Network mellett a Huawei vesz részt.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dchard  
2010. jan. 27. 22:37 | válasz | #11
A kép valós, de a tartalom még mindig nem. Az LTE valóban 150/50-et tud (ez az elméleti maximális bruttó kapacitása a rádiós interfész fizikai rétegének), de ez nagyon messze van még a 4G-s követelmények gigabites sebességétől.

Semmi köze ennek az n-es wifihez:

Az LTE nem draft: végleges speckó, le van zárva, pont. Annyit tud, amennyit.
Az n-es wifi is tud 300mgeabitet, csak te azt nem fogod tudni kimérni, ugyanis az a 300megabit mindkét oldalon 3x3 MIMO-val a fizikai rétegen jön ki. Megnyugtatlak amúgy: láttam már 270-280Mbit/s-os bitsebességgel üzemelő n-es WIFI-t. Persze ezt a teljesítményt ne a 10ezer forintos TP-Link routerektől várjátok...

Ami - ahogy mondtad - még draft (szvsz még itt sem tart), az az LTE Advanced fantázianevű fejlesztés, amivel sem ez a modem, sem a Teliás hálózat nem lesz kompatibilis. Ha majd elkészül, és ratifikálják, akkor az LTE Advanced LEHET majd a 4G-s technológia.

Nem szeretem magamat ismételni: egyelőre nincs olyan, hogy 4G, akárhányan is verik erre a nyálukat.

Dchard
shaark  
2010. jan. 27. 15:07 | válasz | #10
A kép valós (itt van egy rövid hír a modemről: http://www.electronista.com/articles/09/10/23/samsung.shows.first.lte.4g.usb.modem/ ). És úgy néz ki jelen helyzetben, hogy a TeliaSonera nem tudja szolgáltatni az ITU által elvárt teljesítményt, hogy a hálozatot 4G-nek lehessen nevezni. Szerintem kb most ugyan az a helyzet ezzel a hálozattal, mint anno a 802.11n-es szabvánnyal, tehát egy draft technológiáról beszélhetünk még csak, ami a későbbiekben meg tud felelni minden követelménynek.
2010. jan. 27. 10:06 | galéria | válasz | #9
na így már világos
dchard  
2010. jan. 27. 09:45 | válasz | #8
Renátó:

Nem, még mindig nem érted. Az LTE nem neggyedik generációs technológia, és nem is válik azzá, akár egy szolgáltató, vagy buta újságíró kikiáltja annak, akár nem.

Ahhoz, hogy egy technológia megkaphassa a 4G jelzést, teljesítenie kell nagyon komoly elvárásokat, amiket vele szemben a szakma támaszt. Ez álló helyzetben 1gigabit/s, 140km/h sebességnél pedig legalább 100megabit/s, és körülbelül ezek fele ha a feltöltési irányt nézzük. Jelenleg ilyen rádiós technológia nem létezik.

Tehát ez nem úgy megy, hogy valaki a hasáraüt és kijelenti, hogy ez 4G, hanem először is kell egy technológia, ami képes a fent leírt brutális rádiós sávszélesség biztosítására, utána azt az ITU és az ETSI (aminek a legtöbb nagy gyártó tagja) letesztelik, és ha mindenki elfogadta és megfelel az összes támasztott kívánalomnak, utána lesz belőle 4G.

Jelenleg az LTE Advanced az, amitől a nagy áttörést várják. A név megtévesztő, ugyanis az LTE Advanced szinte semmilyen szempontból nem hasonlít az LTE rendszerekre, főleg ami a rádiós interfészt jelenti. És még ezis erősen fejlesztési stádiumban van, nincs jelenleg működő ilyen hálózat a világon. És még egyáltalán nem biztos, hogy az LTE Advanced lesz a tényleges 4G technológia, egyelőre csupán versenyben van a címért.

A jelenlegi cikkekben szereplő LTE hálózatok (skandinávia), még a HSPA családhoz tartoznak (3G), míg az LTE advanced (ha elfogadják) lehet majd valamikor a jövőben a 4G.

Cat:

Nem csodálkoznék, ha a szolgáltató kérésére nyomták volna rá a modemre a "4G" logót, mint egyfajta marketing eszközt arra, hogy megmutassák: ez már jobb, gyorsabb stb. mint a jelenlegi mobilszélessáv. Ami igaz is, de ennek technológiához semmi köze nincsen, és pláne nem lesz belőle ténylegesen 4G.

Dchard
2010. jan. 27. 09:14 | galéria | válasz | #7
Az LTE lesz az első 4G hálózat. Miért ne lehetne igazi a kép?
Olvastad a cikket akkor láthattad, hogy tesztelik. Miért ne mehetne 4G hálózaton a teszt?
Cat  
2010. jan. 27. 08:26 | galéria | válasz | #6
"Ha az a modem ott aképen valódi, akkor vagy a szolgáltató vagy a gyártó vagy mindkettő hazudik"

Ahogy nézem, ez a kép szerepel a cég blogjában, amiben beszámolnak az eredményekről. Persze attól még lehet, hogy a Northstream is hazudik, de ha ilyen hazudós cég lenne biztos nem szerepelne a Telia tesztprogramjában a kiválasztott kevesek között.
2010. jan. 26. 22:10 | válasz | #5
Így van. Van Vodás és T-s mobilnetem is, és lefelé max 2 megabitet felfelé jó ha 400 kilóbitet tudnak..250 az átlag...HSDPA hálón..ez a mért maximális sebesség.
dchard  
2010. jan. 26. 20:54 | válasz | #4
Ha az a modem ott aképen valódi, akkor vagy a szolgáltató vagy a gyártó vagy mindkettő hazudik, mert jelenleg nem létezik 4G hálózat és momentán nem is úgy áll, hogy a 4g-ben lefektetett alapkövetelményeket belátható időn belül teljesíteni tudná egyetlen technológia is.

Kedves cikkíró: attól, hogy összegugliztál, vagy photoshop-oltál egy ilyen képet, a cikk valóságtartalma nem fog nőni, mivel a Telia hálózata nem 4G hálózat, a modem ami a képen van nem 4G modem, mert sem ilyen eszköz sem ilyen hálózat jelen pillanatban NEM létezik. És ha még 5 ilyen képet raksz be, akkor sem fog létezni.

Az LTE-től pedig nagyon szép teljesítmény, hogy egy olyan irodában, amelynek az egyik részén a cikk szerint annyira nem volt térerő, hogy egyáltalán fel lehessen építeni a kapcsolatot, mégis sikerült a hazai átlagos VEZETÉKES internetelérések sebességénél jóval gyorsabb kapcsolatot létrehozniuk. Főleg uplink irányban.

Hasonló rádiós körülmények között egy sima Rel7-es HSPA rendszer (Magyarországon ma itt tartunk) valószínűleg nem érte volna el a 2-3megát lefelé és a 3-400kbit/s-ot felfelé.

Dchard
Scroll  
2010. jan. 26. 18:47 | válasz | #3
Képzelem milyen "nagyon pozitív" tapasztalatuk lehet egy folyton megszakadó és még lassú technológiával... Erősen PR szöveg.
2010. jan. 26. 17:09 | válasz | #2
Azért csodálkoztam, mert nemrég jelenetették be, hogy HS(D/U)PA rendszerek szoftver frissítéssel bírhatják a 48Mbit/s sebességet is ...
2010. jan. 26. 16:36 | válasz | #1
"A világ első 4G-s hálózatát üzemeltető Teliasonera munkatársai korábban " <- Nem 4G !!!!!

Az LTE NEM 4G specifikált technológia!