Jöhet az egységes, EU-szintű szerzői jogi rendszer
2010. január 26. 20:24, kedd
A MIDEM 2010 nemzetközi zenei konferencia első napján a GEMA és a Német Zenei Kiadók Szövetsége bejelentette. hogy új európai kezdeményezést indítanak el.

Hirdetés

Dr. Harald Heker, a GEMA vezetője elmondta, hogy az akcióhoz eddig összesen nyolc európai szerzői jogi társaság csatlakozott. A legfontosabb céljuk egy egységes európai szerzői jogi rendszer kidolgozása és az elképzeléseiket már át is adták a brüsszeli döntéshozóknak. "Az egyes szerzői jogi társaságok nem akarnak szétszóródni az európai információs és zenei piacon. Éppen ezért tartjuk rendkívül fontosnak és sürgető feladatnak a kollektív jogi rendszer kereteinek kidolgozását. A GEMA - tudatosan - kisebb szervezeteket is bevont a kezdeményezésbe, mivel szánunkra fontos a kontinens kulturális sokszínűsége" - jelentette ki Dr. Harald Heker.

A szándéknyilatkozatot a szakember mellett aláírta dr. Gernot Graninger, az AKM Österreich vezérigazgatója; dr. Szinger András, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatója; Ursula Sedlazcek, az AUME Österreich vezérigazgatója; Martin Gormsen, a KODA dán szervezet ügyvezető igazgató-helyettese; Eirikur Tomasson, a STEF Island ügyvezető igazgatója; Kenth Muldin, a STIM svéd társaság vezérigazgatója és Cato Strom, a TONO norvég csoport ügyvezető igazgatója.

"A jelenlegi európai versenyjog alkalmazása nem igazán számol a szellemi tulajdon különlegességeivel. Éppen ezért nagyon örülünk, hogy mi, a magyar Artisjus is ehhez a kezdeményezéshez tartozunk, amelynek célja a kreatív tartalmakra vonatkozó egységes feltételek megteremtése" - nyilatkozta dr. Szinger András. "A STIM is szeretné aktívan támogatni ezt a folyamatot és éppen ezért a partnereinkkel együtt arra bátorítjuk az Európai Bizottságot, hogy karolja fel és támogassa ezt a programot" - tette hozzá Kenth Muldin.

A résztvevők szerint a szerzői jogi társaságokra gazdasági, kulturális és szociális okokból is szükség van. Abban a kérdésben mind a jogalkotók, mind pedig a felhasználók egyetértenek, hogy egy egységes szerzői jogi rendszer mindkét fél érdeke. Az eddigi EU-irányelvek azonban nem szabályozták ezt a kérdést, így továbbra is hiányzik az egységes jogi háttér. Amennyiben ez megteremtődne, úgy a jogharmonizációval az online gazdaság fejlődését is segítene lehetne.

Szabályozásra vár az is, hogy egy előadó a külföldön megjelenő dalai után is megkapja a szerzői jogdíját, de az sem szabad, hogy olyan abszurd helyzetek fordulhassanak elő, mint legutóbb Spanyolországban: néhány online zeneboltban vásároló felhasználó ugyanis később igen csak meglepődött, mikor meghallotta, hogy az adott cég más EU-tagállamokban be van tiltva vagy be lett perelve.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
emp  
2010. jan. 29. 10:59 | válasz | #25
Mint alkotó zenész és zenés klub tulajdonos is mondom, hogy az Artisjus az egyik legpofátlanabb, legmocskosabb pénzbehajtó szervezet ma Magyarországon. Talán csak a rendörség előzi meg őket, meg az állambácsi (sokak szerint a kettő egy és ugyanaz). Mikor felhívtam az Artisjózsiékat, hogy a beleegyezésünk nélkül az egyik kiadványunkat külföldőn pénzért árulja egy cég, akkor vállat rántottak és közölték, hogy nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. Persze a rendezvénytermünkben (ahol nagyrészt underground, hivatalos kiadvány nélküli csapatok mutatkozhatnak be) beállít a területi meghízott, feltesz pár kérdést, majd kiszámlázza a 120.000 forintos számlát... Mi ez már???
2010. jan. 27. 18:22 | válasz | #24
Azért indult gyűlöletkampány a Jobbik ellen, mert rálépnének jó néhány szűk érdekcsoport tyúkszemére, más kérdés, ők hogyan járnának el, mindenesetre a netkommandó nem fogja hagyni, hogy holmi kis pártocska rájuk taposson az "olcsóbb cdk dvdk" stb akaratával, ha majd egyszer tényleg megvalósítanák.
A kiadó- és "jogvédő" társaságok ennél sokkal jobban vannak megszerve nemzetközileg, sajnos egy országban hiába tennének is rendet, ez ellen nemzetközi összefogás kell.
2010. jan. 27. 17:17 | válasz | #23
egy szebb világban már meglincselték volna az artisjust...
2010. jan. 27. 15:59 | válasz | #22
Ma hallottam a rádióban, hogy ha szallagavatón szól a háttérben a Metallica, akkor azért nem kell perkálni, de ha szallag kitűzése után elkezdenek rá csápolni, akkor már igen.
Ez komoly, artisjusos néni mondta.
Piel  
2010. jan. 27. 12:31 | válasz | #21
Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület egy vicc. Összeszedik a jogdíjat ahonnan csak lehet és a velük szerződött előadóknak fizetnek belőle. És a többivel vajon mi lesz? Elmegy működési költségre? Az egész egy nagy átverés!
hdo  
2010. jan. 27. 10:58 | válasz | #20
Már nagyon várom az egységes rendszert ... remélem minden szellemi/kreatív tartalomra érvényes lesz majd, nem csak zenére.
2010. jan. 27. 10:30 | válasz | #19
Amennyire én tudom felvethet a nép népszavazás útján törvénymódosítási, vagy törvényhozási javaslatot az Országgyűlés felé, akik majd megszavazzák, vagy elvetik, esetleg szavazásra bocsáltják amikor is a nép dönti el mi legyen.
Ha akarod utána nézhetek pontosabban is.
ilmi6  
2010. jan. 27. 10:11 | válasz | #18
@ magister:
Törvényhozói és végrehajtói hatalom is a népé, vagy csak a döntési hatalom?
2010. jan. 27. 10:06 | válasz | #17
Ez meg a másik. Adót csak állam és állami szervezet szedhet, magán szervezet, alapítvány kaphat állami támogatást az adókból befolyó pénzből. Fenttarthatja magát adományokból, kereskedelemből, vagy szolgáltatásból befolyó jövedelemből, de adót semmi képpen sem szedhet. A Kormánynak pedig kötelessége védeni az Alkotmányos/Személyiségi/Polgári jogokat, amit ugye nem tesz, mivel hagyja/nem érdekli hogy folyamatosan megszegjék. Ezzel pedig lehetne bíróságra menni simán, de amit max elérsz vele hogy visszakapod CD-DVD-HDD-Pendrive-Mem.Kártya árából az ArtisJust részt (kitörölheted vele). Bíróságra járkálni meg párezer forintért senki nem fog inkább hagyják hogy folyamatosan megsértésk az Alkotmányos Jogait.
Az ArtisJust meg "sokszor keveset lop, hisz az nem feltünő" alapon milliós bevételre tesz szert, a tényleges Zenészek/előadók meg éhen halnak.
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2010. jan. 27. 09:54 | válasz | #16
Nem lenne joga egy judeaiak által alapított civil szervezetnek adót szedni, azt tetszőlegesen elkölteni, nomeg újabban törvényeket hozni...

Bródy meg szégyellje magát, Presserrel együtt, hogy ebben résztvesz. Utólag nullázzák le sajátmagukat ezzel.
2010. jan. 27. 08:49 | válasz | #15
Alkotmány 2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.


Ma nagyon jogász hangulatban vagyok
2010. jan. 27. 08:38 | válasz | #14
Egy egyszerű ember sz*rt se tehet, de sok-sok egyszerű ember már tehet valamit. Pl. Kivizsgálást kérni, hogy az ArtistJust működése ne ütközzön az alkotmányos/személyiségi/polgári jogokkal. Például szavazást indítani 20.000 szavazati szám fölött már Köteles foglalkozni a kérdéssel az Országgyűlés is. Az egy dolog hogy tojnak rá, de egy ilyen már bizonnyal bekerülne a médiába is, akkor meg akár a bíróságra is lehet vinni a dolgot (csoportos feljelentés/per adathordozó vásárlása után.)

Szóval lehetne tenni ellene, ha megmozdulna a tömeg. De a tömeg az csak lehajtott fejjel kullog abba az irányba amit mutatnak neki.
2010. jan. 27. 08:14 | válasz | #13
És mit kellene tenni egy egyszerű embernek? Kormányváltás? Az négyévente van, addig meg lehúznak. Aztán lehúz a következő kormányciklus. A jogvédőket meg még külföldön is védik.
2010. jan. 27. 08:11 | válasz | #12
Tévedtem, mert az Alkotmányos Jogokat sérti az adathordozókra kiadott szerzői jogi hülyeség. Hiszen abból indul ki hogy te illegális tevékenyégre fogod használni (bűnöző vagy):

"Alkotmány 57. § (2): A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."
2010. jan. 27. 07:50 | válasz | #11
Komolyan elmegyek az ArtistJust-nak dolgozni. A villamoson, buszon, metrón rengeteg jogsértő rohangál akik úgy hallgatják a zenét hogy 2 méterre tőle még a háttérénekes orrvakarását is kihallani. Ez pedig nyílvános előadásnak minősül, így lehúzható súlyos pénzekkel. A BKV Zrt. is, mivel a járművei uralkodó körülmények miatt alkalmas a nyílvános előadás lebonyolítására. És akkor még nem vettük elő azt a kérdést hogy XY honnan szerezte a zenét.

Az ArtistJust, az mellékes hogy tevékenységük egy hányada sérti a személyiségi jogokat (tojuk rá hisz egy Mo.), de még nyíltan is teszi ezt. A sok birka (90%-a a lakosságnak, mindenki maga dönti el ő hova tartozik.) meg nem tesz ellene semmit. Pedig csak nagy tömegben lehetne elérni hatást.
2010. jan. 26. 23:51 | válasz | #10
Sajnos kicsi a magyar piac. Ez elsősorban könyvekre igaz. 10 millió embernek könyvet írni, fordítani, kiadni nem oly gazdaságos mint egy 50-500 milliós piacra, túl sok a járulékos költség.
Olyan meg hogy játékfejlesztőeszköz nem nagyon van, a játékot sok ember hosszú munkaórákon át fejleszti, ezt kell megfizetni, meg persze az elvárt hasznot.
A szellemi tulajdonnal tényleg kezdeni kellene valami, borzasztó negatívan láttatják (saját érdekeik fényében) a kiadók a "kalózokat" világszerte, és persze a kormányok (francia, brit) ugranak is a fájlcserélőkre.
Én az előfizetéses rendszerben hiszek (play now plus - t-mobile), illetve hinnék...
2010. jan. 26. 23:07 | válasz | #9
Elég lenne csak az olcsóbb DVD-k, CD-k. De terjesszük is ki a játékokra, könyvekre. Bár egy játék elkészítése sokat drágult a mai viszonylatban, viszont az árak nem változtak (sőt, néhol egy picit eljjebb is ment). Ezt nagyon szeretik hangsúlyozni játékújságok is. Részben igaz, viszont azért ma már olyan fejlesztőeszközök vannak, amikkel könnyebb dolgozni. Vagy nem? No mindegy, ha maradnak is a játékérak, a magyar max féláron vásárol, 3-4 hónap.

No de a könyvek. Mi a faszomért ilyen drágák? Tudom nincs kereslet. De ennyire? Ma már nincs könyv 2000 alatt vagy ha igen, akkor az olían, mint amit a múltkor láttam a Tescoban: 6 lap, képekkel és negyed annyi szöveggel, mint amennyit ez a HSZ tartalmaz. Ja és 1000 ft volt leárazva. Romantikus könyv 200 oldal=2500ft, 300+ oldal, akkor már 3000+ ft. Fantasy detto. Egy jó dolgo van, hogy ma már igényesebb borítókat gyártanak. Pl Dragonlance könyvek. Hihetetlen, milyen szépek.

No mindegy.
2010. jan. 26. 22:59 | válasz | #8
Evven viszont egyetértek. Ha még lenne jó ötletük máshoz, egész jó kis párt lenne. Csak sajnos elnézik, hogy a táboruk egy része gyűlölködjön. Muszáj, mivel kis párt és kellenek a szavazók. Csak én nagyon nehezen viselem az embergyűlöletet.

De ezt már más is megírta itt az egyik fórum topicjában (Magyar mentalitás).
2010. jan. 26. 22:51 | válasz | #7
Olcsóbb cd-k dvd-k! és olyan fizetés ami lehetővé teszi ezek megvásárlását. Akkor talán majd javul a helyzet, gyakorlatilag magától. Mert a jogtiszta kultúra ma sajnos luxus.
2010. jan. 26. 22:44 | válasz | #5
Nem hiszem, hogy megvalósítható (most még), de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ma Magyarországon egy párt beemelte ezt a programjába. Ez mindenképpen előrelépés, mert ezzel egy magasabb szintre került ez a kérdés.
2010. jan. 26. 22:15 | válasz | #4
A terv nagyon szép (bár a jobbikot leszarom). De megvalósítható? Ebbe azért lesznek beleszólások. Illetve lennének, mivel még fikció.
2010. jan. 26. 22:06 | galéria | válasz | #3

Szerintem ezzel mindent elmondtam
2010. jan. 26. 21:22 | válasz | #2
Haha Artisjus még a többi jogvédőhöz mérten is szánalmas.

Szinte minden hétre jut egy hír róluk, amin csak röhögni lehet.
http://itcafe.hu/hir/artisjus_szalagavato.html
http://itcafe.hu/hir/artisjus_szalagavato_helyreigazitas.html

Kíváncsi lennék, hogy mi az Artisjus véleménye arról, amit a Jobbik írt a 2010-es programjába.

"Szerzői jog (V.2.3)
A Jobbik számára mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a szerzői jogokról szóló törvényt módosítani kell, hiszen a szerzők, előadók és a felhasználók érdekeit, illetve védelmét nem biztosítja kellő mértékben.
A közös jogkezelők és jogvédő szervezetek jelenleg a felhasználók és a szerverüzemeltetők kriminalizálásában látják a megoldást az internetes letöltések terén, nem pedig a kialakult piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásban (drága szoftverek, zenei cd-k stb.). Egy szűk érdekcsoport tartja kezében ezen szervezeteket, melyek átláthatatlan módon fizetik ki a befolyt jogdíjakat.
A Jobbik ezért a megoldást a következőkben látja:
Az internetes fájlcserélő rendszerek szerzői jogokat nem sértő szabadságának teljes körű támogatása, ezzel együtt
az anyagi haszonszerzést szolgáló letöltések további tiltása mellett a saját felhasználásra szolgáló letöltés dekriminalizálása.
A szerzői jogdíjak jelenlegi rendszerének átalakítása a jobb átláthatóság és a jogdíjak érdekmentes kifizetésének
érdekében.
A szerzői joggal foglalkozó szervezetek havonta esedékes, részletes, nyilvános kimutatásokkal igazolják a valódi
lejátszási listákat, és ezek alapján kifizetett jogdíjakat.
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf "


Egy szerencséjük van, hogy a következő ciklusban nem a Jobbik fog kormányt alakítani.
2010. jan. 26. 21:03 | válasz | #1
ezek hülyék nicns szüksége az elöadoknak sem olyan élösködökre akik az ö nevükben szednek be iszonyat pénzeket és abbol semmit nem lát az akiböl élösködnek gratulálok europa mégtöbb zsido törvényt...