Nem várt sikerek, avagy hype nélkül is megy
2010. január 27. 18:45, szerda
Bizonyára mindenki ismeri a "derült égből villámcsapás" mondást, mely bizony a játékvilágban is megesett már nemegyszer. Ezúttal tíz olyan címet veszünk górcső alá, melyeknél elmaradt a felvezető hype, ám ennek ellenére igazi klasszikusokká és stílusteremtő alkotásokká váltak.

Commandos
1998-ban, a Pyro Studios-szal készített interjúk során sokan még fejcsóválva szemlélték a bemutatásra kihozott Commandos: Behind Enemy Lines első változatát és nem értették, mit lehet ebből kihozni. Az Eidos sem fűzött túl sok reményt a dologhoz és ez az akkoriban gyengének mondható marketingben meg is mutatkozott. Aztán robbant a bomba, a Commandos megjelenése után rögtön milliós rajongótábort szerzett meg magának. Az akkoriban még nem ennyire elcsépelt II. Világháborús színtér, a remek mesterséges intelligencia, a változatos játékmenet és a remek többjátékos mód mind-mind hozzájárult a világméretű sikerhez.



Ezzel a kiadó egy újabb jól csengő franchiset tudhatott a magáénak, amit nem is hagyott kiaknázatlanul. 1999-ben Beyond the Call of Duty címmel jelent meg a komoly kihívásokat tartogató kiegészítő, majd 2001-ben jött a második rész, 2003-ban pedig a harmadik. A 2006-os Commandos: Strike Force egy FPS-mellékág volt és nem is aratott túl nagy sikert. A pletykák szerint már készül a negyedik Commandos játék, melyet már bizonyára elég nagy felhajtás övez majd.

Tomb Raider
Talán meglepő, de tény: Lara Croft első részét nem övezte semmilyen komolyabb felhajtás. A Core Design mindennemű komolyabb reklámhadjárat nélkül dobta piacra a régésznő kalandját, mely azonban a hiroshimai atomrobbanás erejével söpört végig a játékpiacon. Pedig a kezdeti tervek szerint az egész játék másként festett volna. Azt bizonyára mindenki tudja, hogy eredetileg egy férfi főszereplőt akartak fő karakternek, ám Toby Gard végül átvitte a női szereplő tervét a kiadón és így teremtette meg Lara Croftot.



Ám még ennél is érdekesebb, hogy a Core Design eredetileg már 1988-ban(!) szerette volna kiadni a Tomb Raider címmel ellátott játékát (természetesen nem 3D-s megjelenítéssel, hanem sima oldalnézetes mászkálós játékként), ám végül a BC Racer, Chuck Rock és Heimdall trió kapott lehetőséget. Mindenesetre nyolc évvel később megteremtették a játéktörténelem legismertebb figuráját, aki mára azonban eléggé elkopott. A katasztrofális The Angel of Darkness után az Eidos fejlesztőt váltott és a Legend halvány reménysugarat hozott a Croft-rajongók életébe. Elméletileg javában készül a kilencedik játék, melyben teljes megújulást várhatunk a névtől és melyet már elég nagy lelkesedés vesz körül.

Operation Flashpoint
A Bohemia Interactive 1999-ben alakult meg Prágában, és első játékával rögtön nagy klasszikust teremtett. Az Operation Flashpoint: Cold War Crisis maga volt a kőkemény realizmus. Az akkoriban fellelhető FPS-ekben megszokott EÜ-pakkok itt eltűntek és akár egyetlen jól irányzott lövés is elég volt a halálunkhoz. A kiadó azonban épp ezek miatt nem fűzött túl nagy reményeket a játékhoz és minimális marketinggel körítve dobta piacra a programot.



Ennek ellenére a játék megtalálta közönségét és a milliós eladásoknak hála a nemrég megjelent második részt már jóval nagyobb érdeklődés és reklám övezte. A legújabb pletykák szerint pedig idén várható a harmadik rész is, melyet azonban már nem a csehek készítenek (a Dragon Rising sem az ő munkájuk volt már). Ők az ArmA sorozattal vannak elfoglalva.

Age of Empires
Az Ensemble Studios mára sajnos már megszűnt, ám az 1995-ben alapított stúdió mély nyomott hagyott maga mögött a játékvilágban. A fejlesztők megalakulásuk után rögtön elkezdtek dolgozni egy valós idejű stratégiai játékon, mely azonban eltért az akkoriban hódító WarCraft és Command & Conquer vonulattól. Az 1997-ben a Microsoft által szép csendben megjelentetett Age of Empires a történelmi ókor nagy kultúrái közti viszályokat vette alapul és ezzel szedett össze milliós rajongótábort.



A siker hatására természetesen beindult a gépezet és alig egy évvel később már jött is az első kiegészítő (Age of Empires: The Rise of Rome Expansion), majd kész sorozattá nőtte ki magát az RTS. Az Ensemble Studios ezután megszűnéséig (az utolsó Halo Warst leszámítva) csak és kizárólag eme franchisezal foglalkozott. Hivatalosan három részt és számtalan kiegészítőt ért meg a név, melyeket milliók vártak epekedve.

The Sims
Egy név, mely sikeresen adoptálta a nőket a játékok világába. A Maxis név már 2000-ben is jól csengett, hiszen a fejlesztők olyan, milliós eladásokat produkáló produktumokat dobtak a piacra, mint a Sim City, a SimAnt vagy a SimFarm. Ám Will Wright új ötlete már kicsit rizikósabb volt, hiszen ugyan ki akarná dögunalmas életét viszontlátni a monitorokon?! Mindenesetre a játékguru kitartó volt és 2000-ben, szinte semmilyen reklámmal nem támogatva jelent meg a The Sims. Hatása elképesztő volt, pár hónap alatt minden eladási rekordot megdöntött a játék.



A többi már történelem. Az EA rácsapott a témára, mint légy a ...sült húsra és a mai napig három részt és összesen tizenhat kiegészítőt jelentetett meg a franchise keretein belül. Az EA minden újabb rész vagy expanzió megjelenését komoly reklámhadjárattal vezeti be és várja a milliós rajongótábor pénzét. A The Sims igazi fogalommá vált a játékvilágban, pedig nem sokon múlt, hogy egyáltalán ne készüljön el.

Grand Theft Auto
A DMA Design 1987-ben alakult meg és eleinte Amigára készítettek egyszerű lövöldözős játékokat. Az igazi áttörést az 1991-es Lemmings jelentette, melyet a szebb létre szenderült Psygnosis égisze alatt jelentettek meg. A játék 20 millió példányban kelt el és hosszú ideig munkát adott a fejlesztőknek. Aztán pár tulajdonosváltásnak köszönhetően elérkeztünk 1997-be, amikor is megjelent az első felülnézetes Grand Theft Auto. A tény, hogy a játékban szinte csak törvénytelen dolgokat tehettünk megrémítette a DMA Design akkori kiadóját (a rövid életű BMG-ről van szó) és megpróbálta radar alatt tartani a játékot.



Ami majdnem sikerült is, hiszen a GTA első része - utódjaihoz képest - még nem robbantott igazán bankot. Ennek tudható be az is, hogy az első kiegészítők két évvel az eredeti megjelenése után jelentek meg, ám a fejlesztők nem adták fel és a GTA 2-vel már milliós eladásokat produkáltak. Utána jött a 3D-be áthozott GTA III és innentől megindult a valódi sikersztori. A sorozat jelenleg a negyedik részénél tart, mely játéktörténelmet írt eladásaival és melynek két kiegészítőjét minden idők legjobbjai között tartják számon. A pletykák szerint pedig idén bejelentik az ötödik részt is. Addig is akit érdekel, honnan indult az egész őrület, az a Rockstar Games hivatalos oldaláról ingyen töltheti le az első két GTA-részt.

Crimson Skies
A Crimson Skies egy arcade jellegű repülős játék, mely 2000-ben jelent meg a Microsoft jóvoltából. A fejlesztő Zipper Interactive eredetileg egy táblás játékot készített ezen a néven, majd több könyvet is kiadtak a franchise berkeiben. Ekkor még a FASA tulajdonában álltak, amit 1999-ben megvásárolt a Microsoft, aki rögtön rendelt egy repülős akciójátékot ezen a címen. A program a '30-as években játszódik és egy Nathan Zachary nevezetű légikalóz bőrébe/gépébe bújva oszthattuk az áldást ellenfeleinkre.



A Crimson Skies megjelenéséről első körben csak a FASA-érából megmaradt rajongók tudtak, ám a remek kritikák és a pozitív visszajelzések miatt végül szélesebb körben is elterjedt a program. A Microsoft ugyanis elég alacsony reklámköltségeket szavazott meg a játéknak, ám végül ez is elég volt neki. Érdekesség, hogy bár a Crimson Skies valódi siker lett, mindössze egyetlen "folytatást" kapott, az Xbox exkluzív High Road to Revenget és azóta semmi hír a franchise háza tájáról. A Zipper Interactive pedig jelenleg a PS3 exkluzív MAG-on dolgozik.

Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay
A filmes játékokkal kapcsolatos cikkben már megemlítettük, ám egyetlen komolyabb listáról sem lehet kihagyni a Starbreeze meglepetésprogramját. A Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay az éppen bukott második Riddick film után került bejelentésre és az első E3-as felbukkanása után alig-alig lehetett találni olyan beszámolót, ahol érdemben foglalkoztak volna a játékkal. Az újságírók ugyanis - megalapozott - előítélettel viseltettek az adaptációkkal és így eléggé háttérbe szorult a program.



Ráadásul a kiadó Vivendi sem fektetett elég energiát a reklámozásába, mindösszesen a játékhoz a hangját is adó Vin Diesel próbált beszélni minden sajtótájékoztatóján a termékről. Aztán végül megjelent a játék és mindenki elámult. A Chronicles of Riddick minden idők egyik legjobb adaptációja, mely remekül hozza a filmek hangulatát, ráadásul kivitelezésében is az akkori élmezőnyben volt. A harcrendszer pedig a mai napig etalon lehet az FPS-ek világában. Tavaly megjelent az alapjátékot is tartalmazó kiegészítő The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena címmel, de a további részek sorsa még ismeretlen.

Tetris
Meglepő, de a Tetrist sem övezte mindig akkora hype, mint amekkora napjainkban. Ma szinte minden platformon kapni legalább négyfajta Tetris-játékot, ám a kezdetekkor természetesen ez nem így volt. A történet még 1984-ben kezdődött, mikor is Alexey Pajitnov megalkotta minden idők legsikeresebb játékát, mely megjelenése után iszonyatosan népszerűvé vált Moszkvában. A siker hatására eljutott Budapestre is, ahol szinte minden platformra átportolták és innentől eléggé megcsavarodik a történet. Akit érdekel, az itt olvashatja el a nem mindennapi sztorit. Az eredeti, 1984-es Tetris pedig itt érhető el.



A Tetris játékok népszerűsége a mai napig kitart és egyszerűen képtelenség megszámolni, pontosan hány változat is kering a világban. Ráadásul az alapötlet rengeteg más játékra is jótékony hatással volt (például a Populous) és valószínű bármilyen új konzolt vagy más, kijelzővel rendelkező szórakoztatóipari terméket is találnak ki a jövőben, arra biztosan el fog készülni az oroszok csodafegyvere.

Baldur's Gate
Ma már ez kissé mulatságosan vagy talán hihetetlennek hangzik, de 1996-ban még a kutya nem hitte volna, hogy a BioWare képes lesz maradandót alkotni. Abban az évben jelent meg ugyanis első játékuk, az erősen közepes Shattered Steel, egy robotos akciójáték, mely nem aratott túl nagy sikert. Ám szerencsére a fejlesztők már második játékukkal robbantottak, de egyáltalán nem övezte felfokozott várakozás a Baldur's Gate megjelenését. Ám '98-ban szinte berobbant az RPG-k világába a játék a maga remek megoldásaival és a látványos Infinity motorral, mely azután számos más RPG alatt duruzsolt (Planescape Torment, Icewind Dale stb.).



A siker természetesen nem maradt el, ahogy a folytatás sem. A két évvel később bemutatott Baldur's Gate II: Shadows of Amn tovább tökéletesítette az elődben bevezetett megoldásokat és soka, szerint minden idők legjobb RPG-je lett. A BioWare pedig elérte, hogy játékaira milliók várnak és nevük garancia a minőségre és a sikerre.

Sins of a Solar Empire
Talán sokan nem is ismerik a Sins of a Solar Empire címet, pedig a 2008 februárjában megjelent RTS igazi sikerjátéknak számít. Pár hónap alatt félmillió kópia kelt el belőle, pedig a kiadó Stardock nem reklámozta agyon az Ironclad Games termékét, ráadásul 1 millió dollár alatt maradtak az előállítási költségei is. Ennek ellenére végül megtalálta a célközönségét, ráadásul a kritikusok is imádták (jelenleg 87,8%-os átlagon áll az értékelése). Tavaly februárban megjelent hozzá az első letölthető kiegészítő és a pletykák szerint már készül a folytatás is, természetesen már nagyobb felhajtással övezve.



Half-Life
A végére maradt egy igazi sikertörténet. A Valve 1996-ban alakult meg és első játékuknak rögtön egy 3D-s akciójátékot szerettek volna leprogramozni. A csapat el is kezdte a munkát, először megvették a Quake-motort, majd alaposan felturbózták azt. Ezután elkezdődött a kiadókeresés. Ma már talán meglepő, de akkoriban egyetlen kiadó sem foglalkozott komolyabban a Valve játékával. Legtöbbjük túl nagy falatnak gondolta a tervezetet, melyet egy kezdő csapat szerintük nem tud kivitelezni.



Ám a Sierra látott lehetőséget a Half-Lifeban és végül megvették a kiadás jogait - és ezzel fennállásuk legnagyobb sikerét könyvelhették el. Az eredeti tervek szerint az FPS a Quake II-vel egy időben jelent volna meg, ám a csapat elhalasztotta a premiert, hogy átdolgozza a programot. Ez végül jót tett a Half-Lifenak és 1998 novemberében berobbant a piacra a program. Hatása a mai napig kihat a játékvilágra, a Valve pedig még mindig ennek a sikeréből él. Mára azonban kisebb szitokszó lett a Half-Life név, ami a második rész utáni kiegészítőknek köszönhető. A kiadó úgy tervezte, hogy évente adnak ki egy-egy expanziót, ám a harmadik résszel már éveket csúszik a Valve és esély sincs az idei megjelenésre sem.

Mindenesetre az látszik, hogy egy jó játék szinte minden esetben megtalálja az utat a közönséghez és nem kell milliós marketinghadjárattal elhitetni a játékossal, hogy az ő programjuk a legjobb, mert akkor nagy lehet az elvárás, és ebből lehet nagyot bukni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 08. 05:27 | galéria | válasz | #115
a simset dehogynem reklamoztak, meg emlkeszem is a reklamokra...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. feb. 04. 17:38 | galéria | válasz | #114
"Jo, 2-3 kulonbozo egyseg vegyitesevel lehet azert rusholni, de nem olyan szinten mint C&C-ben, ahol 20-30 tank mindent vitt :)"

cnc generals zh-ban is kell vegyíteni :DDDDDD 30 emperor tankot 3 féle extrával :)
propaganda toweresek szépen széthealelik egymást, revealelnek minden stealth egységet, gattlingosok leszedik a repülőket és a gyalogságot, az alap dupla ágyú meg minden épületet és járművet két lövéssel elintéz... imádnivaló.
2010. feb. 02. 18:05 | galéria | válasz | #113
Az RTS-ről azért szoktam le, mert a repszimre sem maradt már annyi idő, mint régen. Ahogy írtam valóban vannak olyan RTS-ek, ahol be lehet lassítani. Csak multin melyik ellenfél fogja tűrni ezt? :)

A SC demókájal játszott, egész kellemes volt.
2010. feb. 02. 16:22 | válasz | #112
Igazad van, hogy nagy vonalakban minden RTS ugyanarra a semara epul, de azert vannak kulonbsegek. Ha egyebkent szereted a mufajt, de zavar hogy a gep (nyilvan) gyorsabban "klikkel", akkor tenyleg probald ki a Supreme Commandert. Pont az az egyik jo dolog benne, hogy barmikor meg lehet allitani a jatekot, es ezalatt barmilyen parancsot kiadhatsz, raadasul ezek egesz lancolatat. Igy elore megtervezheted, hogy az egyes egysegek mikor mit hajtsanak vegre. Ja es itt nincs rush, nincs "ultimate" egyseg, ami minden ellen jo... Jo, 2-3 kulonbozo egyseg vegyitesevel lehet azert rusholni, de nem olyan szinten mint C&C-ben, ahol 20-30 tank mindent vitt :)
A repuloszimulatorokat meg nem erdemes mas mufajokkal osszehasonlitani, ez kb olyan szintu vita, mint hogy a narancs vagy az alma a finomabb...
En is repszimeztem regen FS2004-gyel, meg a Malev Virtual Airlinest is megjartam, de aztan idohiany miatt abbahagytam...
2010. feb. 02. 14:55 | válasz | #111
2. "pontra. Igen, van. Nehéz a felfogásod?..." ez a mondatod rosszulesett Viszont egy szoval sem írtam hogy nem fogtam fol de azt sem montam hogy ez benne is van valameyik játékban hanem: "Mondjuk egy arcade stílusú repulos JÁTÉK TECCENE ahol télleg nem sík a terep és télleg..."
"Nem is tudom, hogy minek válaszolok, mintha a falnak beszélnék. " esem arrol árulkodik hogy tisztelnéd a másikat vagy akár a véleményét.
"No offense, de fingod nincs arról, hogy mit vakerálsz." ezt a mondatot is meglehetett volna fogalmazni ugy hogy ne lenézo vagy sérto legyen.

Jagged Alliance 1-2 és az Unfinished Business számomra ez hiányzik a listábol
2010. feb. 02. 09:16 | válasz | #110
Fiuk, a POSTAL 1-2 kimaradt a felsorolásból, Quake, Duke Nukem, Doom, Carmageddont is érdemes lett volna említeni.

Puszika
Justil  
2010. feb. 01. 23:52 | válasz | #109
2010. feb. 01. 22:29 | válasz | #108
Hello.
Kattintsatok már rá.
Kösszi.
KATT
2010. feb. 01. 22:25 | válasz | #107
Azért én még betettem volna a Warcraft-ot, Starcraft-ot, és a Diablo-t is.
Azoknak sem adtak nagyon nagy feneket a híreknek, de a Blizzard mindháromból világ sikert csinált.

Jó persze a WOW kivétel, mert az agyon reklámozzák, és az nagyon idegesít. XD
2010. jan. 31. 19:30 | galéria | válasz | #106
Csak a harctéren taktikai szintű és nem stratégiai szintű döntések születnek.
Ry0K3N  
2010. jan. 31. 19:11 | válasz | #105
a harctérieket márhogyapicsába ne, a harcteret meg kötelező átlátni, aki nem tudja hol az ellen az csak egy élő hulla
2010. jan. 31. 16:23 | galéria | válasz | #104
Rohadék? Elmagyaráztam mégeszer azt még részletesebben, amit először. Ez lenne a rohadékság?

Hol akarok neked rosszat? Felsoroltam, hogy mivel tehetd meg azt, amire vágysz és lehetséges korlátait is, hogy miért nem fog működni.

Hol és mit fikáztam? Tényeket írtam le.
2010. jan. 31. 15:23 | válasz | #103
Te most direkt vagy ilyen rohadék vagy így szulettél? Nem akartam semmi rosszat de semmi sértot nem mondtam nem fikáztam de most már legszivesebben azt kívánnám hogy dogoljon meg az ilyen aki csak a másiknak akar rosszat! Mert ahogy elnézem nem tudsz simplán beszélgetni csak kioktatni meg fikázni meg ocsárolni amásikat hát koszonom nagyon kedvesek egyesek. Nem lehet nyugodtan beszélgetni a másikkal mert mindjárt megolné a másikat csak mert nem azt csinálja és nem azt szereti amit o akar...
2010. jan. 31. 13:37 | galéria | válasz | #102
Csak a valódi startégiai döntéseket nem 0.8 másodpercenként kell meghozni és nem az győz, aki a térképet 0.8 helyett 0.4 másodpercentkét pozícionálja....
Ry0K3N  
2010. jan. 31. 11:40 | válasz | #101
Háborúban sem az győz aki passzív és nem reagál elég gyorsan az ellenfél csapattelepítéseire.
2010. jan. 30. 23:13 | galéria | válasz | #100
Na, jó sok gépelési hiba van benne...
2010. jan. 30. 23:11 | galéria | válasz | #99
Először talán írj úgy, hogy ne azt kelljen kihámoznom, hogy mit idézel és mit írsz. Feltaláték az idézőjelet, használhatsz >...< jelet és maktór is...

1. pontra a válasz. A valóságban persze, de ha ezt a játékok motorja nem tudja modellezni, akkor mit csináljuk vele? Nem priortiás, vannak sokkal fontosabb dolgok. Maga az ütközés ereje is elég puszító lenne sok esetben.

2. pontra. Igen, van. Nehéz a felfogásod? Azt is leírtam, hogy ez elméleti lehetőség, mert egyszerűen kivitelezhetetlen. Nem a motor a gátja, hanem az, hogy csalás nélkül nem tudod megcsinálni. Ezt is nehéz felfogni? Menk alacsonyra hagyd, hogy indítsanak rá és próbálj úgy manőverezni, hogy az épületet tarfálj el. Nem fog sikerülni. Ott keződik, hogy a módszer hatástalan, ha az indító gép magasabban van, geometriailag egyszerűen szinte lehetetlen összehozni. Ha nem hollywoodi ZSkat film lebegne a szemed előtt vagy csak számolgatnál középiskolás geometriával, akkor erre rájönnél.

3. pontra. Repülj észjaka és alacsonyan. Üldözvel leszel. Az ellenség viszont bolond lesz lemenni talajszintre, ha radar lát földháttérben. Multiban, ha az hülye ellenfeled meg azt csinál ammit akar...

5. pontra: Vadászrepülőgépet te láttál már Red Bull Air Race-en? Én nem. A vadászgépek azért repülnek műrepülő demókat, mert mással nem tudnak demonstrációt tartani. Esetleg bombázzanak heccből civileket vagy lődözznek le gépeket?

6. pontra. Még a válaszokat sem tudtad értelmezni. A lehetőség adott több repszimben is amit akarsz, de azért nem fog megtörténni, mert a valóságban sem történne meg ilyen estet.

Nem is tudom, hogy minek válaszolok, mintha a falnak beszélnék.
2010. jan. 30. 21:51 | válasz | #98
Kérlek olvasd el figyelmesen amit írtam és ahogy írtam. de jo akkro vitatkozzunk

1.Azt viszont erősen kétlem, hogy a gépekről lerobbanó darabok valós 3D-s objektumok és neki mehetnél... errol annyit hogy felszállásnál ha valamit beszippant a repulogép hajtomuve a valoságban sulyos gondokat okozhat nem?

2.A Lock On-ban finoman szólva nem csak sík terep van... van lehetoség olyanra hogy 2 vadászgép kergeti egymást kilonek rám egy rakétát egyre kozeleb jon de mielobb beérne én veszek egy balkanyart a sarkon és a rakéta nem engem talál el hanem a tereptárgyat?

3.Tessék halli imádom nagyon teccett de éjjel iylen alacsonyan és még egy ellenséges gép is uldozne na azt nagyon tudnám élvezni

4.h.a.w.x, az igazi árkád szar. ebben egyetértek egy darabig el tudtam vele bohóckodni de nem az amit vártam

5. A vadászepülőgépek nem szlalombajnokságot játszanak... repulogépbemutatokon akkro miért csinálják? mer jól néz ki

6.No offense, de fingod nincs arról, hogy mit vakerálsz. eloszoris azt írod no offense aztán meg sértegetsz hogy nem tudom mirol vakerolok ez nagyon idegesíto hogy nem is ismersz és már sértegetsz mint valami 10 éves akinek lemondtam a kedvenc játékát pedig nem ezt tettem ,csak leírtam neked amit én el tudnák képzelni és hogy igazán élvezném és nagyon elszorakoznák vele. és igen tiszta Hollywood de még elmondom tobbszor is ami nekem teccene és nem nem fikáztam a játékodat csak feltunt hogy te minden áron meg akarod gyozni a másikat hogy a te játékod az isten meg nemtudom mire gondoltál (leeht nem igaz de most idegeségemben írok mert folidegesítettél hogy nem ismersz de ítélkezel) és régen jáccottam repszimmel az is egy WH-s votl de ott teccett a dogfight de legtobbszor Bombázokkal repultem néha orákat toltottem cska azzal hogy felmenyne a maximális magasságra csak azért hogy utánna megnézzem milyen sebeséggel lehet zuhanni és akkor már elkezdett rázkódni a gép vagy leszakadt a szárnya a bombázónakde akármennyire is hulyeség nekem teccett legjobban teccenek az oylan dolgok amik a túlélésre mennek szoval minnél tovább bírod a megtehelést és amugy meg Megalomániás vagyok szoval ha tehetném a kocsimba a nitro mellé tennék még SPM fokozatot is. Várom a válaszod
2010. jan. 30. 17:43 | galéria | válasz | #97
Repszim ha a célkovetos rakéta nem talája el az ellenfelet elsore mit csinálsz? (beméred ujra és kilosz rá mégegyet legalábbis nekem ezt vettem észre a modern repulogépszimulátorokban) és igen a hozzászolásaidban mindenki látja hogy repszimmegszállott vagy.

Hát akkor nagyon rossz megfigyelő vagy, vegy egyikkel sem játszottál soha, ahol komoly hadjárat van és nem 3 gép repked és lent van 1 db légvédelmi egység...


Mondjuk egy arcade stílusú repulos játék teccene ahol télleg nem sík a terep télleg cska hajszálon muljon hogy a szétlott ellenfél darabjai nem találnak el.

h.a.w.x, az igazi árkád szar. Azt viszont erősen kétlem, hogy a gépekről lerobbanó darabok valós 3D-s objektumok és neki mehetnél...

A Lock On-ban finoman szólva nem csak sík terep van...


[Vagy hogy télleg az ugyessségeden múljon az hogy milyen gyorsan kerulod ki az akadájt.

(Akadály.)

A vadászepülőgépek nem szlalombajnokságot játszanak...

vagy éjjeli misszió ami télleg sotét és nem ugy mint legtobb játékban hogy cak szurkuletnek lácik

Ez részben az LCS monitor hibája, mert háttérvilágítás mindig kell, nem tudsz teljesen fekete színt csinálni. A Falconban több olyan skyfix is van, ahol tényleg teljes sötétség van.

Viszont a valóságban tiszta időben a holdfény úgy megvilágítja a tájat, hogy kilométerekre ellátni.


végig például ha a radart kikerulva megtévesztven olyan kozel tudnál menni az ellenfélhez hogy lássad a pilótát.

Ezt meg tudod tenni minden komoly repszimben.

Van levegoben tankolás?

F4AF és OF4.7-ben tökéletesen működő boom-os légitankolás van. Az Lonciban is működik és számtalan régi játékban.

egy városi pálya huh imádnám ha az épuleetk kozott kellene dogfigtot folytani az ellenfélle vaaa amikor eg yhíd alatt repulnénk átt de jonne valam nagy teherszállítto é sén már nem férnék átt alatta huzzd feeeeeel húzzzd és ez tmint érezheto sebességgel a tereptárgyak miatt és nem csak a sebességmérén látnád hogy most hu de gyorsan repulok.

Ez nem repszim, ez Hollywood és Zs kategória. Lonciban repkedszetsz városban és híd alatt is, ha ehhez van kedved.

Tessék.


idojárási viszonyok durva lenne egy igazi szélviharban repulni fel leszálni anyahajóra amikor már foygóban van az uzemanyag vagy amikor téged kerget egy player lehetne tereptárgyakat fedezéknek használni kilott rád egy rakétát kovet és egyre kozelebb van mitcsinálsz (flare de nicn stobb) manoverezel netán utánégetot is használsz vagy kozel mész a foldhoz amennyire csak tudsz és megprobálod a tárgyakat kihasználni egy gyors kerulo domb bummm rakéta telibe a dombot lokéshullám rázkódik a gép fenébe megsérult az irányíttás és cska méterekre vayg a foldtol...

Ez szintél félig Hollywood, a reálisan nézett része szinten megtehetó Lonciban. Van hordozós leszállás, a tereptárgyak használhatóak fedezéknek, a rakéta nem megy át a terepn. Ha tudsz úgy menőverezni, hogy a rakéta és közted épület legyen, akkor nem megy át rajta. Más kérdés, hogy a világon nincs olyan pilóta aki ezt megbízhatóan elő tudná adni és a vadászgépek jellemzően nem repkednek alacsonyan olyan terület felett, ahol minden sarkon MANPAD leshet rá és nem is látják.

No offense, de fingod nincs arról, hogy mit vakerálsz.
2010. jan. 30. 17:28 | galéria | válasz | #96
Egyetlen RTS-sel voltam hajlandó játszani az elmúlt 5 évben, az Empire Earth-tel, mert 1/20-ára lehetett lassítani a játékot. A csatát valóban és irányítottam és nem a bua AI... Ez a kill / loss arányon meg is látszott.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 30. 15:33 | galéria | válasz | #95
Sajnos a legtöbb rts-ben bejön a rush, mert van olyan wtfpwnzor egység amiből bizonyos szám fölötti csapatot nem lehet kiirtani.

"Repszim ha a célkovetos rakéta nem talája el az ellenfelet elsore mit csinálsz? (beméred ujra és kilosz rá mégegyet legalábbis nekem ezt vettem észre a modern repulogépszimulátorokban)"

Egyrészt nem 1 féle bemérési mód van, nem 1 féle rakéta, másrészt nem mindegy honnan lősz rá, és mikor. Ugyanis ha ügyes vagy azt is el lehet érni hogy nemhogy a gépedet ne lássa az ellen(lehet bújkálni a radar elől), de még azt se tudja hogy egy rakéta megy felé. És ugye nem 1 ellen és te vagy az égen, az se mindegy hogy hogy szeded le őket, pl nem mindegy hogy egy 15 gépes raj közé berontasz, vagy megpróbálod szétválasztani őket kisebb csapatokra.
Na és ott vannak a 2. vh-s szimek. Ismerni kell az ellen gépét, és a sajátod hogy mit tud. ellenféltől és az ő poziciójától függően kell manőverezni, ha nem jól választasz elbuktad. Az sem mindegy honnan esel be egy légiharcba (magassági fölény, nap iránya, stb).

Repszimmegszállott vagyok? hmm hát hetente átlagban úgy 2 órát repkedek fsx-ben vagy il2-ben..,
2010. jan. 30. 15:15 | válasz | #94
Néha fellapozom a régi újságokat mert mindig elfelejtem, hogy 1997-1998 környékén az új programok akciósan kerültek 10.000 Ft-ba ...

Bár a Novotrade játékoknál szerintem semmi sem volt drágább a kilencvenes évek elején (nyolcvanas évek végén).
2010. jan. 30. 15:09 | válasz | #93
Már a Spektrum Világ vagy a Commodore Világ is sokszor hónapokig csepegtette az infókat, és például a Pokol angyala c64-re sokszor kapott fél- vagy egészoldalas hirdetéseket.

Egyébként minek hirdettek volna, hiszen boldog-boldogtalan éjjel-nappal másolt, a CoV közepén szereplő Games Center többoldalas hirdetéseiről nem is beszélve :)
Justil  
2010. jan. 30. 15:06 | válasz | #92
hát öö...így ez azért 1 picit sarkítás. a valóságban is számít a gyorsaság, lehetsz remek stratéga, de ha az ellenfeled hamarabb hajtja végre az ő nyerő stratégiáját, akkor bizony buktad.

persze a rush ettől még gáz marad..
Justil  
2010. jan. 30. 15:04 | válasz | #91
nekem csak az volt a parám a sok cd-vel, hogy el fog használódni, aztán akkoriban még drága volt egy cd író is :) de azóta csináltam iso-t belőlük, és nem az eredeti lemezekkel játszom...de még most is jók amúgy, pedig nem egyszer voltak az odd-ben!
2010. jan. 30. 14:58 | válasz | #90
Sanyix RTS lássuk csak ott van a rush mivan ha nem jon be akkro mit csinálsz? (szarban vagy mert elég sok eroforrásba kerult és mivel o kivédte elonyben van mert biztos van maradt neki mivel védekeznie)Repszim ha a célkovetos rakéta nem talája el az ellenfelet elsore mit csinálsz? (beméred ujra és kilosz rá mégegyet legalábbis nekem ezt vettem észre a modern repulogépszimulátorokban) és igen a hozzászolásaidban mindenki látja hogy repszimmegszállott vagy.
Mondjuk egy arcade stílusú repulos játék teccene ahol télleg nem sík a terep télleg cska hajszálon muljon hogy a szétlott ellenfél darabjai nem találnak el. Vagy hogy télleg az ugyessségeden múljon az hogy milyen gyorsan kerulod ki az akadájt. vagy éjjeli misszió ami télleg sotét és nem ugy mint legtobb játékban hogy cak szurkuletnek lácik végig például ha a radart kikerulva megtévesztven olyan kozel tudnál menni az ellenfélhez hogy lássad a pilótát. Van levegoben tankolás?egy városi pálya huh imádnám ha az épuleetk kozott kellene dogfigtot folytani az ellenfélle vaaa amikor eg yhíd alatt repulnénk átt de jonne valam nagy teherszállítto é sén már nem férnék átt alatta huzzd feeeeeel húzzzd és ez tmint érezheto sebességgel a tereptárgyak miatt és nem csak a sebességmérén látnád hogy most hu de gyorsan repulok. idojárási viszonyok durva lenne egy igazi szélviharban repulni fel leszálni anyahajóra amikor már foygóban van az uzemanyag vagy amikor téged kerget egy player lehetne tereptárgyakat fedezéknek használni kilott rád egy rakétát kovet és egyre kozelebb van mitcsinálsz (flare de nicn stobb) manoverezel netán utánégetot is használsz vagy kozel mész a foldhoz amennyire csak tudsz és megprobálod a tárgyakat kihasználni egy gyors kerulo domb bummm rakéta telibe a dombot lokéshullám rázkódik a gép fenébe megsérult az irányíttás és cska méterekre vayg a foldtol...
2010. jan. 30. 14:47 | válasz | #89
Ettől mindenki letette a haját 1998 tavaszán.

El sem tudtuk képzelni, hogy mi vár ránk.

Engem a sok cd elrémített, ezért csak a Tales of the Sword Coasttal együtt vettem meg egy évvel később: egy dvd + egy cd.
2010. jan. 30. 14:41 | galéria | válasz | #88
Nem leszólom, de az RTS elnevezés pontatlan. Mert az nem strstégia, hogy az győz, aki gyorsabbak klikkelget...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 30. 14:26 | galéria | válasz | #87
én mondtam a rush-t, de azért, mert a srác nagyon el van szállva hogy az rts-ek bizony milyen bonyolult és változatos játékok... hát annyira nem (mondom ezt, hogy naponta tolok egy kis generals zh-t meg stronghold crusaderst, meg aoe2nék is ha a "mindennel kompatibilis" win7-nél nem döntené romba a gui-t...). És még emelett autószimet, repülőszimet, fps-t, stb.
Justil  
2010. jan. 30. 12:28 | válasz | #86
hehe, naja. így igaz. megnézném pl mit kezdenél vaddisznó starcraftban a koreai bajnokságon :)
Justil  
2010. jan. 30. 12:26 | válasz | #85
én nem vitatom, hogy a repszimek a legbonyolultabb játékok közé tartoznak. nekem elég is volt a flight simulator egyik részével pár óra, rájöttem h nem nekem való, de nem is ez a lényeg, hanem h tényleg összetett. meg gondolom van hozzá spéci joyod is, mert billentyűzettel cinkes lenne.

de ettől még kár leszólni az rts-eket. az 1 dolog, hogy a legtöbbjében működik a szókold rush stratégia, de nem muszáj élni vele. jó, mondjuk, ki vagyok én, hogy dumáljak, én nem szoktam a neten játszani, warcraft 3-mat is az epic storyért vittem végig, a bnetre pontosan azért nem mentem, mert tudom hogy ott csak a rush meg a noobozás megy (pedig megvolt eredetiben, tehát nyomulhattam volna). ha meg baráti társaságban lanparty van, ott meg lehet állapodni abban, hogy no rush, azt kész.

bizonyára az rts-ek nem képviselnek akkora komplexitást, mint egy repszim, de ettől még nem szar maga a stílus (nem mindig az egyszerűbb a rosszabb, persze összehasonlítani meg értelmetlen a kettőt).

Gothic 3-ról azért írtam, hogy bughalmaz, mert ezt olvastam, próbálni nem próbáltam, de majd lehet teszek vele 1 próbát.

Fallout 3-mat érdemes kipróbálni? :) RPG maradt vagy átment olyan RPG-nek nevezett shooterbe, mint a Mass Effect?
neoG  
2010. jan. 30. 12:20 | válasz | #84
Ebből csak az látszik, hogy nem ismersz:)
Nem akartam itt korán ellőni a poént, de szoktam komolyan repszimezni régebben.
Mostanra már csak az autószimek maradtak (nem NFS:) inkább R-Farctor és társai)
Illetve most kaptam kölcsön egy R/C távirányt, úgyhogy ezzel is tolom: RealFlightG4
Én nem kételkedek abban, hogy MOST lenyomnál Falconban.Ugyanúgy lenyomnál,ahogy én Téged GTR2-be, vagy egy pro játékos counterbe,vagy valami "vaddisznó" StarCraft-ban.
Na...de egy szónak is száz a vége.Mondandómnak nem az a lényege, hogy leszóljam a szimulátorosokat, hanem észre kéne venned, ha valamit magas szinten akarsz űzni, az bizony melós.Legyen szó szimről,FPS-ről,RTS-ről.
2010. jan. 30. 11:31 | galéria | válasz | #83
Látogasd meg a Falcon 4.0 genertions topikot és töltsd le a majdnem kész kézikönyvet. Aztál várlak egy multira és megnézem, hogy mikorra sikerül lenyomnod engem úgy, hogy te jobb géppel repülhetsz.
2010. jan. 30. 11:25 | galéria | válasz | #82
Ja, és ha repszim buzi lennék, akkor mással nem játszanék. Ehhez képest volt egy kb. 2 éves időszak, ami alatt egy percet sem repültem.

Azért érdekes, hogy nem RTS vackokhoz írnak több száz oldalas kézikönyveke. A két játék bonyolultsága és összetettsége között csak ekkora difi van. RTS klikkelőbajnokságra egy 12 éves kocka is képes. Repszimmel tisztességesen játszani egészen más. Eleve ott kezdődik, hogy minimális szinten talán ismerni kell azt, hogy mit is szimulál a játék...
2010. jan. 30. 11:22 | galéria | válasz | #81
A Gothic 3 alapból sem volt bughalmaz, legalábbis én kiadása után 1 hónappal toltam végig. 2 komoly hiba volt benne, dea játék attól simán játszható volt. A legutolsó CP használatával - de már korábbival is - egy nagyon jó kis RPG, ha már játszottál az előző részeivel.
2010. jan. 30. 11:19 | galéria | válasz | #80
Ebből csak az látszik, hogy soha életedben nem repültél komolyabban egyetlen repszimet sem. Ennyi erővel az összes FPS ugyanaz. Ez AoE I és Supreme Commander között annyi a difi, hogy más grafikájú egységek vannak. Játékmenetben semmi. Tökéletsen ugyanazt kell csinálni mindig az összes RTS-ben...
Gery13  
2010. jan. 30. 09:55 | válasz | #79
ha tertis, akkr MARIO. ezt übereljétek b+
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 30. 01:23 | galéria | válasz | #78
nincs miről meggyőzni, ezek tények. Csak egy idióta nem fogadja ezt el, hiszen megtörtént eseteken alapul mind :)
2010. jan. 30. 00:53 | galéria | válasz | #77
Jó a Dargon Age, olyan mint 1 offline WoW! :D
MPZS  
2010. jan. 30. 00:38 | válasz | #76
énis teljesen egyetértek ezzel amit írtál
neoG  
2010. jan. 29. 23:32 | válasz | #75
Nem keserítettél el haver, hiszen nem tudtál meggyőzni, miért is igényelne a repszim olyan nagy taktikázást.Még a harci repszimet sem látom át, miért is kéne sakkozói magasságokba emelnem a logikámat, hogy kipurcanthassam a gaz ellent.
Dobjál egy laza 5ezer szavas fogalmazást, akkor majd talán elkeseredek (persze, ha igazad lesz).
Na...viszont most megyek aludni, mert egy piszok hozzú IG2-n vagyok túl, és még nincs vége (valahogy az a rush taktika nem jött be...ehhh...biztos öregszem
)
Hegi90  
2010. jan. 29. 23:12 | galéria | válasz | #74
Nekem is kb 1 hétig szoktak fentlenni az újabb játékok. Ritka az amelyik nem.
Zocsi  
2010. jan. 29. 22:20 | válasz | #73
Szerintem régen, 15-20 évve ezelőtt nem nagyon volt hype-ja semminek. Jó voltak a nagy fejlesztőcégek (pl. Atari) és ők nyomatták a reklámokat - nyugaton. Itthon max volt 576Kbyte, meg kb. 30-40 oldalas PC Guru meg szombat délelőttönként PC ABC a tévében, ahol volt egy kb. 5 perces etap az épp áktüel legjobb játékról. Azóta van hype, amióta ez is nagyipar lett.
De az aranykor sokkal élvezetesebb volt szerintem! Mikor 10 emberre jutott egy gép és felváltva mortaloztunk a szülinapi buliba, vagy egész délután és este csak klikkeltük a tankokat az ellen bázisára Dune II-vel játszva. Lehetne hozni még példának pl a transport tycoon sorozatot Pl. TTD, vagy settlers, vagy sim city első és második részeit. Volt itt régen rengeteg jó darab, csak a folytatást baszták el az olcsójános producerek és fejlesztők.

2010. jan. 29. 22:17 | galéria | válasz | #72
5 CD a BG1. Meg +1 a TotSC.
2010. jan. 29. 22:14 | galéria | válasz | #71
egyáltalán nem övezte felfokozott várakozás a Baldur's Gate megjelenését

Nem a faszt nem. Anno a PC Guruban megjelent képek annyira király gfx-nek számítottak, hogy sokáig el se hittük hogy ilyen meg fog egyáltalán jelenni. Túl szép hogy igaz legyen. Aztán igaz lett.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 29. 20:16 | galéria | válasz | #70
Na meg civil repszimben is, az időjárás fix, nem változik a szél magasságtól is függően, nincs köd, nincs csapadék, nincsenek random meghibásodások, a világ sík, nincs domborzat sem, minden repülés ugyanolyan :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 29. 20:12 | galéria | válasz | #69
igen, és a harcban 2 fix pontból támadnak egymásra az ellenfelek, azonos gépekkel, nem számít a magasság az irány a helyszín, a gépek különbségei, se a pilóták tudása, stb :D
Nincsenek olyanok sem hogy légiharc taktikák :D

El kell keserítselek haver, egy komoly harcirepszimben többet kell taktikázni, mint egy rts-ben, és még a reflexek is számítanak. Nagyobb agymunka egy repszimmel multiban egymás ellen harcolni, mint bármelyik rts-nél, mert olyan sok változó van. Főleg hogy a legtöbb rts-nél van egy nagyon bevált, nem túl sok észt követelő taktika: rush.
neoG  
2010. jan. 29. 19:33 | válasz | #68
Azért végtelen élettartamú egy repszim, mert repszim buzi vagy...
Egy repszimnek aztán nincs előre megírt forgatókönyve.Áááá...
Felszállás: 5 kapcsoló be,két kar előre,3 hátra.Előtte persze a toronynak brékózni...
Ja, van más fajta repülő is, ott csak 3 kapcsolót kell benyomni.De az RTS-ekben is több faj szerepel.Néha egész eltérő taktikát követelve...
Justil  
2010. jan. 29. 18:37 | válasz | #67
még a Fallout 3-mon gondolkodtam, mert a 2-t nagyon szerettem anno. Mondjuk az elsővel meg nem játszottam, lehet kéne :)
Csak a harmadikról is olvastam jót is, rosszat is, vegyesen...szóval nemtom.
Justil  
2010. jan. 29. 18:11 | válasz | #66
igen, erre gondoltam már én is, hogy talán túl magasra teszem a lécet, node...nehogymár egy 10 éves játéknál ne lehessen jobbat csinálni...mert bizony lehetne...

NWN1-et próbáltam, azt még inkább a klasszikusan jó kategóriába sorolnám, tetszett is. A második részével volt 1 kis gondom, elsőre valahogy nem jött be, de meggyőztek, hogy próbáljak nekiülni még1x, úgyhogy az lesz. Gothic 3 úgy tudom egy bughalmaz, viszont a Dragon Age-t, Witchert és a Risen-t ki fogom próbálni, azt hiszem, ha már így ajánlod.

Repszimek biztos jók, de nem az én világom, úgyhogy azzal nem is próbálkoznék inkább :)
2010. jan. 29. 18:10 | galéria | válasz | #65
Az IG1-gyel is az volt a baj, hogy előre leredezett volt. Ha nem tudtad, hogy mire számíts, akkor elbuktál vagy csak hosszú szenvedés volt az egész.

Első szenvedés után újrakezdtem. Mivel tudtam, hogy mi vár rám, másodjára lendületből ledaráltam az ellent.
2010. jan. 29. 18:08 | galéria | válasz | #64
A jó repszimek élettartama szite végtelen. Én már 8 éve nyűzöm a Falcon 4.0 különböző verzióit és még mindig jó velül játszani. Repszimnél mondjuk a "játszani" egy egészen fura kifejezés, mert elég komoly játékok.

Az újabb RPG-ek nem próbáltad? NWN1-2 és kiegje? A Dragon Age sokak szerint jó lett és a Witcher is. Egyikkel sem játszottam még. Vagy ott a Gothic 3 és a Risen is. Nem olyan rosszak bár, ha te a BG1-2-höz mérsz mindent, akkor lehet, hogy örökké csak csalódni fogsz.

Nekem meg tényleg végig kellene már tolni a BG1-2őt, csak az első rész nincs meg...
2010. jan. 29. 18:05 | galéria | válasz | #63
Utlóag visszatekintve elég szar. Az összes RTS játék azért ócska az én szemeben, mert elő van készítve egy játékosnak. Lényegében előre megírt forgatókönyve van.
akyyy  
2010. jan. 29. 17:58 | galéria | válasz | #62
ezt a szár cikket, hol marad az imperium galactica??????????
Justil  
2010. jan. 29. 17:41 | válasz | #61
amúgy kajak számomra kicsit kétségbe ejtő a helyzet, ami ma a játékpiacon zajlik, és ennek - részemről legalábbis - semmi köze a pc vs. konzol témához (havernak van x360-ja, és ott detto ugyanezt tapasztalom).

egész egyszerűen az a bajom, hogy nem tud semelyik modern játék lekötni úgy, mint anno a bg, warcraft, diablo 2, stb. voltak jó kis shooterek is, mint pl a nolf, max payne, vagy a half life, esetleg a quake-k. aztán pl mai napig nagy kedvencem a populous 3. része, vagy a starcraft, hogy a warcraft 3-mat már ne is említsem. zseniális játékok voltak ezek...

nekem pár hónappal ezelőttig egy elavult régi vasam volt, így az utóbbi 4-5 évnyi játéktörténelemből kimaradtam, de egyre inkább az az érzésem, hogy nem hagytam ki sokmindent. pl a minap raktam fel a Far Cry 2-t, többen ajánlották. tényleg gyönyörű a grafikája meg az audiovizuális élmény remek atmoszférát varázsol a játéknak, de könyörgöm, hova lett a tartalom? és ezt nem csak a FC2 esetében éreztem így...
régebben is voltak béna gammák, de azért jó eséllyel ha feltettem egy játékot, az lekötött napokra, vagy akár hetekre-hónapokra. most meg...egymás után próbálom ki az agyonhájpoltabbnál agyonhájpoltabb címeket (na itt a híres try-before-buy szlogen rohadtul érvényesül ám), és tényleg szépek, meg kidolgozottak - grafikailag. de jó, ha egy vagy két napot kibírok velük, aztán sivárrá, unalmassá válnak, és azon kapom magam, hogy vagy a régieket rakom vissza, vagy pedig ilyen pici, párszáz megás cuccokkal játszok, mert azokban legalább olykor némi ötletességet vélek felfedezni.

nemtom, hogy velem van a baj, és sorra kifogtam az újkoriak közül a béna játékokat, vagy tényleg ez a tendencia, hogy mindent a szemnek, és semmit az agynak? :(

ha valaki esetleg hasonló cipőben járna, mint én, ajánlhatna pár címet, ami kilóg a fenti sorból, azaz szép is, meg jó is...persze tudom ez szubjektiv, de mégis...
2010. jan. 29. 16:48 | válasz | #60
Hol a bánatban hagyták a C&C sorozatot?!
Justil  
2010. jan. 29. 13:07 | válasz | #59
5 cd-s a BG1, plusz a 6. cd a BG1 kieg. A SoA egyrészt azért négy lemez csak, mert jobb tömörítést alkalmaztak, másrészt mert ténylegesen a SoA-ban bejárható terület kisebb, mint az első részben, viszont itt sokkal több minden történik egy-egy pályán. Vagyis az első részben elég sok azért az üresjárat, ahol lehet menni felfedezni de igazából max random csaták vannak, vagy még az sem. Ettől függetlenül egyébként nagyon hangulatos az első rész is, de tényleg sok az érdektelen terület benne.
Egyébként meg a 2. rész is ugye 5 CD a kieggel együtt.

Persze az egész tárigény abból ered, hogy egy Diablo-val vagy mondjuk egy NWN-el szemben a BG játékok térképei nem tile alapúak, bár nyilván itt is próbáltak újrahasznosítani sokmindent, így sokszor találkozhatunk - főleg belső terek esetében - újra előforduló területekkel, vagy esetleg 1 kicsit átrajzolva...de alapvetően a térképek nagy része egyedi, így nem csoda, ha sok helyet foglal. Aztán persze lehet vitatkozni, hogy ez jó, vagy sem, hiszen így nincs meg az a random hatás, mint a Diablóban, illetve pályaszerkesztőt sem mellékeltek a játékhoz, de a "gyári" területek és a story együtt azt hiszem kárpótol érte.

Az meg megint más kérdés, hogy 4-5 cd igazából lófüle, csak akkoriban még nem volt divat a dvd, hiszen amúgy az egész egy darab egyrétegű dvd-n elférne...
2010. jan. 29. 12:04 | galéria | válasz | #58
Fogalmazhatnuk, hogy generációs ugrást jelentett az akkor elterjed belső nézetes "csapatos" RPG-kel szemben? Az 1998-as MM VI összevetve egy Baldur's Gattel tényleg eléggé elavult képet mutat.
2010. jan. 29. 11:54 | galéria | válasz | #57
Én 3 db CD lemezre emlékszem. 5 lemez a kiegekkel nem? A BG II is "csak" 4 CD-s.
Justil  
2010. jan. 29. 10:41 | válasz | #56
hehe. most jutott eszembe, hogy anno mekkora dolog volt már, ogy a BG első része 5 cd-n terpeszkedett :) mindenki el volt ájulva, hogy ugyan mi a rák foglalhat 5 cd lemezt, mikor akkoriban a játékok jellemzően egy, de max 2 cd-n jöttek ki...
beh boldog is voltam, mikor a cdgalaxistól megjött a bg dobozom, de azt mondjuk nem gondoltam volna akkor, hogy ez lesz az a játék amit még több, mint 10 év múlva is vissza fogok sírni :)
2010. jan. 29. 10:19 | válasz | #55
Ez nekem is így rémlik. A BG egyáltalán nem volt ismeretlen a megjelenése előtt. Jó olyan típusú hype nem volt mint mondjuk a DAO-nál most, de olyan akkoriban semmi másnál sem volt, már csak azért sem mert nem voltak meg azok az eszközök, mint manapság.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 29. 08:31 | galéria | válasz | #54
NÁLAD A PONT!

Soha nem felejtem el, hogy anno a Guru hasábjain már 1 évvel korábban több oldalas cikk ment róla.
És igen, akkoriban egy kicsit az RPG műfaj haláláról beszéltek szakmai berkekben, de a BG nagyon ígéretesnek tűnt és így is lett! Tulajdonképpen a BG-el véget ért egy korszak és elkezdődött egy jobb
.
2010. jan. 28. 22:51 | válasz | #53
A DOOM is kimaradt, pedig epikus...mielőtt széttépnétek a Wolfenstein egy techdemo volt...
2010. jan. 28. 20:16 | galéria | válasz | #52
Tetris? Nane. Ezzel az erővel Mario, Pacman, Bomberman, Aknakereső pffff
Ry0K3N  
2010. jan. 28. 18:58 | válasz | #51
Folyamat újrarespawsnoló mobcsoportok? má hogy ne lettek volna
Ry0K3N  
2010. jan. 28. 18:57 | válasz | #50
te magad mondtad hogy az :D
2010. jan. 28. 18:10 | galéria | válasz | #49
Mi abban a fikázás, hogy leírom, hogy mi a játék? Egyesek nagyon a szívükre vesznek mindent.

Az első pályák még tényleg jók voltak, mert vért izzadva meg lehetett csinálni, hogy azért nem mindenkit nyírtál ki. Később erre esélyed sem volt. Ezért ment is el tőle a kedvem. Az első 3-4 pálya nekem is maradandó emlék.
2010. jan. 28. 17:53 | válasz | #48
Jó öreg Half-Life. Amikor először láttam a játék bevezetőjét az akkor csócskategóriának számító Riva TNT videó kártyán...
Az akkori játékok minőség ott volt, hogy alapból rendernek látszott, csak akkor koppant az állam, amikor az egeret megragadva lehetett forgolódni.

Merces  
2010. jan. 28. 16:59 | válasz | #47
........hát nemtom nekem félkész termék , talán egy órát sem játszottam vele.Amugy a Homeworld meg a Nexus is messze kenterbe veri de nyilván,más az izlésünk,ami azt illeti kövezzetek meg de az Imperium Galacticát se nagyon szerettem.
2010. jan. 28. 16:52 | válasz | #46
Molnibalage: legyszives ne eroltesd, egyontetuen nem ertunk veled egyet. A Commandos ugy volt jo ahogy, mi anno egy gepen 5 en jatszottunk, 1 kezelte az egeret es a billentyuket, 4-en meg egymast tuluvoltve mondtuk mit csinaljon. Eroskodhetsz, hogy jobbat lehetett volna kihozni belole avagy sem, megis orok emlekek maradnak azok az idok. Ergo a Commandos nem a te jatekod, kar fikazni, keress kedvedre valot.
Indigo  
2010. jan. 28. 16:23 | galéria | válasz | #45
Persze, hogy részben logikai játék, de nem csak az, és ne egyszerűsítsük már le a tetrisz szintjére.
2010. jan. 28. 16:10 | válasz | #44
könyörgöm...
2010. jan. 28. 15:39 | galéria | válasz | #43
Most akkor logikai játék vagy sem? Ha logikai, akkor valóban felesleges, de más nem tekinti annak.

A fal kitekintést is meg lehetett volna oldani, ha akarják nagyon egyszerűen. Minden épületnél, ahol van sarok egy pontra kattinva elérhető lehett volna, hogy rákkatintasz,akkor kinézel. Ennyi.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 28. 13:32 | galéria | válasz | #42
én meg 3x végig a simát. Nem volt :)
Ry0K3N  
2010. jan. 28. 12:54 | válasz | #41
volt az simában is :) clear skyal nem játszottam
Ry0K3N  
2010. jan. 28. 12:53 | válasz | #40
Minek egy logikai játékba fog of war?
Indigo  
2010. jan. 28. 12:52 | galéria | válasz | #39
Ebben a játékban nem jutottál kifejezetten előnyhöz a FOW híján... Meg hogy kivitelezted volna ezt egy izometrikus játékban, ahol pl nincs sarok mögül kikémlelés meg ilyenek. Meg amúgy is, hova nehezítetted volna még? :)
2010. jan. 28. 12:52 | válasz | #38
Nagyon rákaptak az emberek erre a "hype"-ra, nem tudom mi a francért nem lehet magyar szavakat használni.

Egyébként a Sins of Solar szerintem is jó kis játék, csak pár dolgon kéne finomítani és tökéletes lenne. :)
2010. jan. 28. 12:34 | galéria | válasz | #37
Az 1995-ös Warcraft II-ben már ment a fog of war. A Commandosban ez olyan nehéz feladat lett volna?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 28. 12:33 | galéria | válasz | #36
Az is csak a clear sky-ban volt így, és csak ott. De ott is úgy hogy el kellett távolodni onnan, csak akkor spawnolt.