Mérsékelték Jammie Thomas-Rasset pénzbüntetését
2010. január 25. 14:08, hétfő
Egy szövetségi bíró megváltoztatta a négy gyermekét egyedül nevelő, 32 éves amerikai édesanya korábbi ítéletét.

Hirdetés

A szövetségi bíró úgy döntött, hogy a korábban Jammie Thomas-Rassetre az esküdtek által kiszabott 1,9 millió dolláros pénzbüntetést 54 000 dollárra mérsékli. Az első fokú ítélet alapján az édesanyának a 24 letöltött zeneszámért egyenként 80 000 dollárt kellett volna kifizetni, míg ez az összeg most "csak" dalonként 2250 dollár.

Mindenesetre a nő nem lélegezhet fel, mivel Michael Davis bíró csak részben adott neki és védőinek igazat a mostani eljárás során. A bíró ugyanis úgy vélte, hogy az nem lehet indok a különböző felvételek illegális letöltésére és terjesztésére, hogy az édesanya ingyen akart a zenékhez hozzájutni. Igaz, ugyanezt az érvet hozta fel a zeneiparral szemben is, mondván egy közel 2 millió dolláros pénzbüntetés kicsit sok 24 dalért. Jammie Thomas-Rasset és védői csak részben érték el a céljukat, hiszen a pénzbüntetés csökkentésén vagy eltörlésén kívül megkérdőjelezték a zeneipar bizonyítékait is és egy új eljárás lefolytatását kérték a másod fokú bíróságtól. Ez utóbbit Michael Davis megtagadta.


Jammie Thomas-Rasset

A per viszont folytatódhat, ha az új ítéletet vagy Thomas-Rasset vagy a zeneipar képviselői nem fogadják el és valamelyikük, vagy mindketten fellebbeznek. Joe Sibley, a nő ügyvédje elmondta: még nem döntötték el, hogy fellebbeznek-e. Az idő mindenesetre inkább a kiadókat sietteti, hiszen hét napon belül vagy el kell fogadniuk a határozatot vagy be kell nyújtaniuk a fellebbezésüket. Az ügy egyelőre az Amerikai Zeneipari Szövetséghez (RIAA) került. A szervezet nehéz helyzetben van, hiszen egyrészt ha elfogadják Davis ítéletét, akkor lemondanak a 1,846 millió dollárról, másrészt a RIAA már szívesen lekerülne a címlapokról és elfelejtené az egész ügyet. Az ok egyszerű: a szövetségnek a per eddig 222 000 dollárba került.

A döntést befolyásolja még egy tényező: maga Davis bíró is leszögezte a mostani határozat indoklásában, hogy még ezt az 54 000 dolláros bírságot is soknak tartja és csak az esküdtek korábbi ítélete miatt szabott ki ekkora büntetést. Az 54 000 dollár a törvényi minimumbüntetés háromszorosa. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy a RIAA a fellebbezése után még ettől az összegtől is elesik. Ráadásul egy másik fájlcserélő Joel Tenenbaum ügyében hasonló a helyzet. A védők ugyanis azt kérték Nancy Gertner bírónőtől, hogy vagy kezdeményezzen új eljárást vagy szabja ki a legkisebb pénzbírságot, ami dalonként 750 dollár.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 27. 16:45 | galéria | válasz | #20
Én az artisjusosoknak, ingyenes táborozási lehetőséget adnék egy újra megnyitott táborban, délnyugat magyarország egyik dombos vidékén.
2010. jan. 26. 16:36 | válasz | #19
Elolvasva az Artisjus honlapját, nagyon nemes a feladatuk, de valahogy menet közben szar kerül a palacsintába. Rendben van, hogy valakinek képviselni kell a szerzői jogokat, de meglehetősen elszemtelenedtek az úgynevezett jogvédők és aránytalan büntetéseket akarnak látni minden egyes kis piszlicsáré dolog után. Az igazi művészek szerintem nem ilyen szarrágóak, mint amilyen az Artisjus és társai. Elhangzott egy dal a szaladavatón vagy illegálisan letöltöttek egy CD-t. Ha az okozott kár (CD album ára) dupláját is vesszük büntetésnek, akkor se egy hatalmas összeg. Vagyis azért kapálóznak ekkora büntetések kiszabásáért, hogy egyáltalán legitimnek tűnjön a semmittevésük, élősködésük a valóban értéket előállító szerzőkön és az azt ésszerű áron fogyasztani akaró közönségen.
2010. jan. 26. 16:21 | válasz | #18
hát, ugye az élet minden területén működik ez az arány? (ezerszeres büntetés)

- ellopják a bicajom akkor jogosult vagyok 30-40 milla kártérítésre?
- románok beciánozzák a Tiszát akkor ugye kapjuk a millárd eurókat?
- ha az áram/víz/gáz szolgáltató elszámolja az összeget 1-2 ezresel, akkor milliókat kérhetünk vissza.

igaz?
2010. jan. 26. 12:54 | válasz | #17
Szánalmasak ezek a jogvédők hogy kaparnak. Mennének inkább igazi munkát végezni és nem élősködni. Az a legrosszabb az egészbe hogy a művészek akiket "védenek" egy forintot se látnak belőle.
2010. jan. 26. 11:04 | válasz | #16
Egyszerű: a szalagokat reggel, a szalagavató végén kell feltűzni. Ha ennyivel magyarázzák a jogot (félre) értelmező magukat "védő"-nek nevező jöttmentek, akkor csak tessék így csinálni...
2010. jan. 26. 11:02 | válasz | #15
"Artisjust kilőném a Holdra"

Hogyne, hogy majd jogdíjat kelljen fizetni, ha valaki felnézne rá...
2010. jan. 26. 10:35 | galéria | válasz | #14
Na, kb. ennyi esze van a riaa-nak:

"...másrészt a RIAA már szívesen lekerülne a címlapokról és elfelejtené az egész ügyet. Az ok egyszerű: a szövetségnek a per eddig 222 000 dollárba került."

Többe kerül a leves, mint a hús... az összes szerzői jogvédő ennyire idióta?
Mike  
2010. jan. 26. 09:53 | galéria | válasz | #13
mondjuk logikus
sőt ha népdalversenyt szervezel suliban, és a diákok énekelnek, akkor is kell - elvileg! - fizetni nekik sarcot

Artisjust kilőném a Holdra
Mike  
2010. jan. 26. 09:52 | galéria | válasz | #12
te csak vesd szemedet Putyinra
ziipp  
2010. jan. 25. 23:31 | válasz | #11
Hehe. Anno náluk megpróbálkozott rendező forma, hogy kéne valami jogdíjat fizetni, de elhajtottuk.

Másik: egyik ismerősömnél úgy oldották meg a tánc helyszínét, hogy kibéreltek egy torna termet egy másik suliban, ami kisebb volt, mint a saját iskolájukban lévő.

Vannak itt anomáliák rendesen. Én azt mondom, ideje vásárolni néhány vasvillát a Tescoban... ... ... :P
2010. jan. 25. 22:41 | válasz | #10
Na akkor erre varrjatok gombot:
Szalagavatók után követel jogdíjat az Artisjus
Nem hittem el amikor olvastam. Rögtön ki is szakadt belőlem egy vaskos ajókurvaanyjukat.
ftc85   "Rest in Peace ftc85" 
2010. jan. 25. 19:20 | válasz | #9
Üdvözlet a demokrácia őshazájából és a jogállamiság paradicsomából!
Amerika, a "fejlett Nyugat", a "követendő példa"!
A nő pedig örüljön, hogy ennyivel megússza, hiszen börtönbe is küldhetnék a gonosztevőt!
2010. jan. 25. 18:53 | válasz | #8
Ezt legalább valószinűleg ha nehezen is, de ki tudja fizetni a szerencsétlen. De remélem még ezt sem hagyja annyiban.
2010. jan. 25. 18:52 | válasz | #7
Talán az sem lenen elég. A cikkben szereplő eset csak példamutatás. Csak az a baj, hogy ez bárkin csattanhat. Kipécéznek valakit, szarrá perelik, miközben mással nem foglalkoznak.
gosub  
2010. jan. 25. 18:40 | válasz | #6
Akkor ha mindenkit megbüntetnének minden egyes illegálisan letöltött zeneszámért 2250 dollárra (Artisjust és társai hevesen bólogatnak) a világ összes pénze, ingó- ingatlana a világ termelése, magyarán az egész világ a RIAA-é és társaié lenne!
2010. jan. 25. 18:08 | válasz | #5
Jó lenne, ha mindenkit megbüntetnének ennyivel. Képzeljétek el. :) Mulatságos lenne.
gosub  
2010. jan. 25. 17:08 | válasz | #4
Végtelen igazság! Akik pénz és hatalom éhséggel, és evvel a jelszóval háborúznak, csinálnak káoszt nem lehet sok könyörület bennük. Még hogy elesnének 1,846 millió dollártól? Mikor fizetné ki ez a nő? Nálunk gyilkosságért 1,5 év felfüggesztett jár persze csak ha ilyen vagy:
2010. jan. 25. 16:26 | válasz | #3
mondhatnánk azt is hogy, bizonyitsák be hogy a terjesztett zenéket akihez a zenék eljutottak, fel is használta e( halgatta e tovább adta e? stb ). mert ha nem akkor csak felbujtással lehetne érvelni nem pedig terjesztéssel nem ?:D
2010. jan. 25. 16:12 | válasz | #2
54000 dolcsi 24 szám letöltéséért, az durván tíz millió Forint. 420 ezer forint per zeneszám.
Bár a másfél milla dollárhoz képest jelentősen kevesebb, így is rettenet durva.
Ha azt számolom, hogy egy CD-n van 10-12 szám jobb esetben, ez két lemezt jelent max, ami kb. 10 ropi Ha csak a tízszeresét venném büntiből, mert illegálisan feltöltött, akkor is csak százezer, és nem az ezerszerese.
A RIAA, és a kiadók húzzanak az anyjukba, és fulladjanak meg a saját levükben. Undorító görény banda.

2010. jan. 25. 16:01 | válasz | #1
Na végre visszanyalt a fagyi.