Kínaiak a Google távozási szándékáról
2010. január 16. 03:04, szombat - Forrás: MTI
Virágot vittek néhányan az amerikai kereső- és tartalomszolgáltató óriás pekingi központja előtt álló nagy Google installációhoz, mintegy szomorúságuk és búcsújuk kifejezéseként.

Hirdetés

A kínaiak egy része sajnálja a gyorsan szárnyra kelt hírt, miszerint a Kínában 2006 óta jelen lévő népszerű vállalkozás távozását fontolgatja. Egy érintett fiatalok körében végzett alkalmi közvélemény-kutatás szerint egyrészt együtt érző véleményeket lehet hallani, másrészt egyikük sem látja esélyét annak, hogy az internetkorlátozás területén a közeljövőben átütő változás állhatna be. Egy huszonéves Csao családnevű fiatalember ugyanakkor értetlenségét fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a Google miért éppen most - a hekkertámadások nyomán - elégelte meg, hogy szűrnie kell keresőjének tartalmát. A médiában dolgozó fiatalember véleménye szerint a belföldi keresőket, tartalomszolgáltatókat, fórumokat is ellenőrzik, a blogokat figyelik. Ahogyan ő fogalmazott, "a kormány megkötései nem a Google ellen irányulnak". Szerinte a keresőóriás nem fog távozni Kínából, a fenyegetés, csak egy taktikai húzás.


Egy másik megkérdezett lány, aki tolmácsként dolgozik, úgy gondolja: túl azon, hogy szerinte a Google-nak nem jó, ha ott hagyja a kínai piacot, idővel lazulni fog az internetkontroll. Elmondta, ő sem örül annak, hogy például a YouTube-ot és Facebookot is letiltották, de "egyszerűen nincs mit tenni". A kormány más szempontok szerint működik, és "valószínűleg úgy gondolják, hogy a belső biztonság szempontjából a korlátokra szükség van". Egy Cseng nevű fiatal nő úgy vélte, a többség számára nem világos, hogy mi történt és meggyőződése, hogy a kínaiak és a piac "öngyógyító képessége" van annyira erős, hogy megoldja a helyzetet. Ami az internet szabadságát illeti, szerinte ma már mindenről lehet olvasni a világhálón. "Lehet, hogy a kormány számra vannak tabu témák, de nekünk nincsenek" - mondta mosolyogva.

A kínai fórumok, blogok ezrével foglalkoznak a témával. Van olyan vélekedés, miszerint a kínai kormány nem kell, hogy engedményt adjon a Google-nak. De ez az elenyésző kisebbség. A netezők túlnyomó részt érzelemdús bejegyzésekben adnak hangot sajnálkozásuknak; van olyan, aki reménytelennek látja a helyzetet. "Don't leave!", ne menj el, ne hagyj el minket - írják, kérik többen. Van, aki egyenesen azt írja, nem tud létezni a Google szolgáltatásai nélkül. Mások bátornak, kínai szóhasználattal "férfiasan bátornak" nevezik a Google-t.

A kínai sajtóban ugyancsak vitatéma a Google eddigi és jövőben lépése. Lü Pen-fu (Lü Benfu), a kínai tudományos akadémia internet-fejlesztési kutató központjának igazgatója szerint a jelenlegi kötélhúzásnak nem lesz győztese. "A Google távozása pofon lenne a kormány részére, amely amúgy is hosszú ideje a Nyugat támadásainak kereszttüzében áll emberjogi kérdések miatt. A Google meg elveszít egy kiváló lehetőséget arra, hogy megkapaszkodjon a nagy tartalékokkal rendelkező kínai internetpiacon" - véli Lü, utalva arra, hogy Kínában van a világon a legtöbb - a szaktárca becslése szerint 360 millió - internetező.


Egy másik szakértő úgy véli, hogy a Google-t nem vágja majd a földhöz a kínai piac esetleges elvesztése. Cao Csün-po (Cao Junbo) a sanghaji iResearch elemzője szerint a cég 2,1 milliárd jüanos kínai bevétele elenyésző az összbevételéhez képest. Az iResearch adatai szerint az internetes keresők kínai piacán 33,2 százalékos a Google részesedése, míg vezető Baidué 63,1 százalék.

A Google.cn már szerdán hozzáférhetővé tett korábban blokkolt információkat is, és állítólag a két legkeresettebb kifejezés ezen a napon a "Tienanmen" és a "Google elhagyja Kínát" volt. A Google.cn keresőjében ugyancsak nagy számban jelentek meg találatok korábban szűrt témakörökre. Egyelőre nem tudni, hogy a kínai kormány provokációjával is felérő fordulatnak mi lesz - ha lesz - következménye. Mindenesetre a kínai külügyi szóvivő magabiztosságot sugárzott. "Kína szívesen veszi külföldi internetes vállalatok üzleti tevékenységét a területén, ha azok a fennálló törvényekkel összhangban működnek" - mondta Csiang Jü (Jiang Yu) a Google távozásával kapcsolatos kérdésre válaszolva szokásos tájékoztatóján. Hozzátette, hogy az ország megpróbált kedvező körülményeket teremteni az internet számára. Egyúttal hangsúlyozta: "a kínai törvények tiltják a kiberbűnözést, így a hackertámadásokat is".

A Hszinhua hírügynökség tudósításában ismerteti a Google nyilatkozatát, amely szerint mérlegelik azt a lehetőséget, hogy megszüntetik a Google.cn kereső szolgáltatást. "Büszkék vagyunk a Kínában elért eredményeinkre, jelenleg átgondoljuk döntésünket és bízunk a megoldásban" - idéz a Hszinhua a Google hozzájuk eljuttatott rövid közleményéből, és ismerteti az iResearch Consulting Group felmérését, miszerint a kínai internetes keresők piaca 2009-ben elérte a 7 milliárd jüant, ami megközelítően 1 milliárd dollár. Ebből a harmadik negyedévben a Google részesedése 32,8 százalék volt, míg 63,8 százalékot a hazai Baidu fed le. A Google bejelentése nyomán a Baidu.com részvényei 13,7 százalékkal 439,48 dollárra emelkedtek az amerikai piacon, míg a Google részvényei 1,1 százalékos csökkenés mellett 585,98 dolláros szinten álltak meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 18. 18:06 | galéria | válasz | #24
Egy próbát megérne... amúgy mi köze ehhez mo-nak?
Merces  
2010. jan. 18. 15:36 | válasz | #23
Sanyix te szétlőhetsz bármit legföljebb az fog megváltozni hogy MO helyén egy szép nagy lyuk lesz.Meg mi az hogy nem vezet senki ? Ne legyé má naiv nem áll jól a jelhez.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 18. 14:40 | galéria | válasz | #22
hol írtam párizst? Amiket felsoroltam a jelenlegi világrendszer, és gazdasági rendszer központjai. Ezek azok a bizonyos tartóoszlopok amit elég kilőni ahhoz hogy az egész épület összedőljön.
Hogyhogy ki vezetné? Miért kell vezetni? Ha valaki vezet az már gáz, mert úgyis elszáll az agya. Az emberek rájöhetnének mi a szar, és azt újra nem játsszák meg. Akiknek nincs közük a politikához, és a gazdasághoz, az járulékos veszteség (new york-ban meg washingtonban kevés ilyen lenne), vagy te hogy válogatnád ki?
2010. jan. 18. 09:37 | válasz | #21
elnezest de van 1 kerdesem: es ki vezetne a bolgod jovo fele az uj tarsadalmat? te? vagy valaki mas? es ha az mas neked nem tetszik akkor nuki-t annak is? es mi van a londonban, parizsban, stb. elo emberekkel akinek semmi kozuk a politikahoz. vagy netan ez olyan "collective punishments"?
2010. jan. 18. 06:47 | válasz | #20
"gyanakkor értetlenségét fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a Google miért éppen most - a hekkertámadások nyomán - elégelte meg"
Hát ez kb olyan szitu, mint amikor elmegy vki albérletbe, a házinéni közli, hogy nincs állattartás, nyóckor villanyoltás, számolni fogja a vizet meg a gázt, és a hűtőben csak egy sarkot kapsz. Nagynehezen beleegyezel, mert azért télleg nem kér sokat, de amikor rájössz, hogy távollétedben bemegy a lakrészedbe, zabálja a kajádat, és a te cuccaidat használja, asszem kivág a biztosíték.
Megértem a google-t. Hagyja is ott azt a genya országot. Az értelmesebb kínai úgyis megtalálja a módját, hogy cenzúrázatlan netet használjon, ha meg nem, akkor jöhet egy második tiennanmen...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 17. 23:09 | galéria | válasz | #19
Leülhetsz egyes! Szerinted mexikóból azért menekülnek el, mert ott kurvára elnyomják őket? (tudod egyáltalán hol van mexikó?) pénzért mennek át, mert a másik oldalon többet kaphatnak, hiszen a pénzügyi rendszer gazdaországa kapja a legtöbbet ;)

Egyébként lehet megfordul a dolog ha a tenoristaüldözős dolog durvábbá válik. Bár az ott élőknek úgy kimosták az agyát hogy úgyis elhiszik, hogy ha már a rötyin is megfigyelik őket, az is az ő érdekükben van.

BTW Ügyes fiúk, bejött nekik amit akartak
2010. jan. 17. 19:35 | válasz | #18
Csak a kommunista régiókat lőném szarrá. De észak koreát meghagynám, azon legalább röhögni lehet :D

És igen, az USAban is elnyomják az embereket. nem véletlen szökdösnek át tömegvel mexikóba az emberek!
Justil  
2010. jan. 17. 16:31 | válasz | #17
A nagy részével csak az a baj, hogy már teljesen el van hülyítve, a fiatalok meg már egészen kicsi koruktól kezdve kapják az arcba a "jót". Persze erről nem ők tehetnek, de akkor is ez van.

Amit meg mondasz, hát...ok, elképzelhető, de egyáltalán nem vennék rá mérget, hogy jó irányba történne változás :( Sajnos a legtöbb ember nem tud elvonatkoztatni a rendszertől, amiben él, pedig gyökeres változásokra lenne szükség, de az emberek nagy része a változást egy jelenleg nem hatalmon levő párttól, esetleg valami hasonlótól reméli. Az meg se fordul a fejükben, hogy fogjuk meg az egészet, dobjuk ki a kukába, és próbáljuk újragondolni, hogy mit és hogyan is kellene...
Ráadásul ha az a bizonyos megrogyás hirtelen történik, akkor még k*rva nagy káosz is társulna mellé, akkor aztán végképp nem lenne semmi ésszerűségnek helye :(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 17. 15:37 | galéria | válasz | #16
Nem feltétlen az emberekkel van a baj, legalábbis nem a nagy részével. Viszont ha a gazdasági politikai rendszer megrogyna, nem tudnák erőszakkal megtartani, változások történnének, és lehet hogy jó irányba.
Justil  
2010. jan. 17. 15:13 | válasz | #15
jó hát ez igaz. elég lenne egy jó kis vírus, ami az emberiség úgy 99%-át kiirtja. csak aztán tudod, mi alapján válasszuk ki azt az 1%-ot? :)
2010. jan. 17. 15:06 | galéria | válasz | #14
Jó reklámfogás.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 17. 14:26 | galéria | válasz | #13
annak semmi értelme, mert egyrész minden mást is kiirtanánk, na meg nem lenne esély egy újrakezdésre (normálisabb rendszerrel).
Justil  
2010. jan. 17. 13:55 | válasz | #12
én mondjuk az egész földre dobnám igazából :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 17. 13:43 | galéria | válasz | #11
mind2 szar. Mindig mondom, new york, washington, london, peking 25-25 megatonna ;)
Justil  
2010. jan. 17. 11:32 | válasz | #10
miért, a nyugat talán roxx?
2010. jan. 17. 10:25 | válasz | #9
"Van, aki egyenesen azt írja, nem tud létezni a Google szolgáltatásai nélkül."

Na ez LOL. Az ilyenek miatt kapcsolják le kinában a cuccost :)

Narxis  
2010. jan. 17. 00:18 | válasz | #8
2010. jan. 16. 21:06 | válasz | #7
Hírrel kapcsolatban szerintem mindenkinek ugyanaz lenne a véleménye.
China Sucks!
2010. jan. 16. 19:09 | galéria | válasz | #6
Látom mindenki a hírrel foglalkozik. :)
2010. jan. 16. 16:24 | válasz | #5
Szerintem sokan nem is tudják, hogy az a helyes használat, mert pl még a nyomtatott, kifejezetten japán témájú lapok is a külföldi átírást használják.

Magyar átírással még csak az igényesebb híroldalakon és a wikipédián találkoztam.
2010. jan. 16. 13:06 | válasz | #4
Nekem semmi gondom azzal ki mit hogyan ír, csak az zavar, hogy én helyesen magyar átírással szokom írni a japán neveket, és sokan rámszólnak emiatt, pedig úgy a helyes.

De nem érdekel, én úgy vagyok vele, hogy japánból minél kevesebb angolszász közvetítéssel közvetlenül vegyük át a dolgokat ha lehet (tudom ez kínai hír)...
2010. jan. 16. 10:42 | válasz | #3
Nemzetközi környezetben vagyunk, és valószínű, hogy ha rá akarsz keresni ezekre a nevekre, akkor a magyar átírással nem sokra mész. A magyar átírás arra lehet jó, hogy tudd, hogy nagyjából hogyan kell kiejteni a nevet.

Interneten japán neveket sem szoktunk magyar átírással használni, mert semmi értelme. Szerintem az MTI is csak azért használ magyar átírást, mert ez a hivatalos...
2010. jan. 16. 08:41 | válasz | #2
Én csak azt nem érem fel ésszel, hogy mi a fenének kell leírni a kínai neveket egyszer fonetikusan, aztán mellé meg zárójelben nem fonetikusan, amikor a kínaiak úgyis a saját írásjeleikkel írják, amit mi leszarunk, mert nem tudjuk elolvasni. Ha leírják, hogy Peking, az tökéletesen elégséges, nem kell még mellé zárójelben odatenni, hogy valójában Benjing, mert a sok hülye már élő szóhasználatban is kezdi átvenni. Függetlenül attól, hogy melyik a helyes. Bécs helyett sem szokunk át a Wien-re, Párizs helyett sem a Párí-ra.
Tetsuo  
2010. jan. 16. 04:06 | válasz | #1
LooooogLe :DD