Bővült a személyi számítógépek piaca tavaly
2010. január 15. 05:58, péntek - Forrás: MTI
Világszerte 5,2 százalékkal több személyi számítógépet (PC) adtak el 2009-ben, mint egy évvel korábban. Összesen 306 millió PC kelt el tavaly, és az igen rosszul indult évet az utolsó negyedév mentette meg, amikor 22,1 százalékos volt a növekedés a Gartner informatikai piackutató cég csütörtökön megjelent felmérése szerint.

Hirdetés

A lakossági fogyasztókra koncentráló gyártók tavaly jobban teljesítettek, mint a válság miatt az informatikai fejlesztéseket visszafogó vállalati szférát kiszolgáló cégek - áll az elemzésben. A legnagyobb gyártó továbbra is az amerikai Hewlett-Packard, éves szinten 11,3 százalékos bővülést jelentő 59 millió eladott PC-vel. A tajvani Acer 29,4 százalékkal 40 millió darabra növelte eladásait és feljött a második helyre. Az amerikai Dell 9,1 százalékos visszaesést szenvedett el, 37 millió gépet adott el és visszacsúszott a harmadik helyre. A Gartner szerint az árcsökkentés és az olcsó, netbooknak is nevezett mini laptopok népszerűsége révén bővült a piac tavaly, a jelentős növekedés ugyanakkor részben a viszonylag gyenge eredményekkel zárult 2008-as év, vagyis az alacsony bázis hatása.

Nem biztos, hogy a bővülés tovább folytatódik: a Gartner szerint hat évig tartó folyamatos csökkenés után az idén áremelkedés indulhat a PC-piacon, mert a gazdasági válság miatt alkatrészhiány keletkezett, ami a beszerzési árak növekedéséhez vezet. Ez önmagában is gond a gyártóknak, a jelenlegi piaci körülmények között pedig különösen nagy dilemma, mert kétséges, hogy a csökkenő árakhoz szokott fogyasztók miként reagálnának, ha a gyártók érvényesítenék a növekvő terheket a fogyasztói árakban.

A Gartner szerint az internetezésben csökken a PC szerepe a következő években, és egyre fontosabb lesz a mobiltelefon. Az előrejelzés szerint három éven belül a mobil lesz az internetezésre leggyakrabban használt eszköz; 2013-ra világszerte 1,78 milliárdra nő a PC-k száma, míg az internet használatára alkalmas mobiltelefonok száma 1,82 milliárdra emelkedik.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2010. jan. 15. 13:07 | válasz | #1
Es ezekbol inkabb a laptopok ugrottak meg, az asztaliak max stagnaltak..