Mégis honnan az Avatar bevétele?
2010. január 14. 11:52, csütörtök
Szépen halad az Avatar a Titanic rekordja felé, bár még nem tudni, hogy sikerül-e megdönteni azt, viszont érdekes megnézni, hogy Amerika mellett mely országokban volt a legnagyobb Avatar-mánia.

Hirdetés

Nemsokára az 1,4 milliárd dollárt is eléri az Avatar nemzetközi bevétele, Magyarországon, mint írtuk, a Mamma Mia!-t és a Jégkorszak 3-at is megelőzve minden idők legsikeresebb filmjévé avanzsált pár napja (a bevételt, nem a nézőszámot tekintve, természetesen) és Észak-Amerikában (az USA-ban és Kanadában) is már csak a Titanic és a Sötét lovag tartja magát az eddig 450 millió körüli kasszával szemben.

Míg itthonról nagyjából 4,5 millió dollárral járultunk hozzá a majdnem egymilliárd, nemzetközileg szerzett dollárhoz, Franciaország 101, Oroszország 78, Németország 73, Anglia 67, Spanyolország 60, Ausztrália 57, Dél Korea 54, Japán 50, Kína 41, Brazília 28 és Mexikó ugyancsak 28 millió dollárt tett hozzá a hatalmas összeghez - a többi ország már 20 milliónál alacsonyabb számokkal dicsekedhet.

Evo Morales bolíviai elnök - aki életében harmadszor volt moziban, és 15 éves lányával, Eva Lizzel nézte meg a filmet - melegen üdvözölte a produkciót, és kijelentette, hogy érzelmileg azonosulni tudott az Avatar témájával. Az ország első indián származású elnöke szerint a film az anyaföldet védelmezi és szembefordul a kapitalizmussal.

A Pétervár és a Leningrádi Terület Kommunistái elnevezésű szentpétervári szervezet, amely már több alkalommal hallatta hangját a hollywoodi szuperprodukciókkal kapcsolatban - legutóbb Steven Spielberg Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című kalandfilmjét ítélte el - most ismét nemtetszésének adott hangot honlapján. A szervezet szerint Cameron új filmjéhez szovjet tudományos fantasztikus ötleteket plagizált. "Az Avatar című film alapvetően lopás, a szocialista szellemi tulajdon, könyvek és filmek kisajátítása" - írták, egyenesen azt követelve, hogy "nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki" az amerikai rendező ellen.

A szentpétervári kommunisták szerint Cameron a híres szovjet science fiction-író, Borisz Sztrugackij Beszpakojsztvo (Nyugtalanság) című regényéből lopta a film ötletét és figuráit. Sztrugackij könyve egy biológusról szól, aki a Pandora bolygóra vetődve a bennszülöttek között telepedik le. A Sztalker című Tarkovszkij-film forgatókönyvét és az azt ihlető kisregényt is jegyző szerző a dpa jelentése szerint közölte, hogy pereskedni biztosan nem akar Cameronnal.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 20. 21:52 | válasz | #55
Remélem, nyárig nem tartóztatják meg Cameron. Na és ha sci-fi-irodalomból is merített! Lucas is megtette a Star Wars megalkotásánál.
2010. jan. 20. 10:21 | galéria | válasz | #54
Felőlem aztán be is magolhatod az egész wikipédiát, aztán fel is mondhatod a Vágónak. Azt, hogy egy film a premier után egy hónappal is telt házzal megy azt népszerűségnek hívják és/vagy sikernek. Ha meg valami sikeres, akkor azzal foglalkoznak, beszélnek róla. Kurva egyszerű. Ez egy öngerjesztő folyamat, ami pusztán a hype miatt, de tartalom nélkül nem működne.
Merces  
2010. jan. 17. 13:32 | válasz | #53
.......apám ez a spenót nagyon király ,újj 3d s technológiával készült fél milliárd fokhagyma van benne és a tej mesés,egyél spenótot, most'''
2010. jan. 16. 12:16 | válasz | #52
Másrészről, ami jó arról beszélnek az emberek... és ez a legjobb reklám.
2010. jan. 16. 12:14 | válasz | #51
Aldo Moro...

Sosem értettem, hogy aki egynél többször néz meg moziban egy filmet, arra a többiek miért mondják, hogy tele van pénzzel?
Én is láttam moziba sima 2D-ben, IMAX 3D-ben és Digital 3D-ben. (És remélem a hó végén Digital 3D-ben még 1x megnézhetem.) Kapaszkodj meg.. NEM vagyok tele pénzzel!... csupán én nem költök se piára, se bagóra, se bulikra, se semmi ilyesmire. Valamint nem kell még eltartanom egy családot, mivel még nincs családom. Tehát minden pénz, ami ezekre menne el, félre van rakva... és miért ne költhetném a szórakozás eme formájára?

Szóval nem értem én ezt!
2010. jan. 16. 02:32 | válasz | #50
Végig nem olvastam a kommenteket, túl sok. Egyrészt, tesó, tele vagy pénzzel, másrészt gyönyörű egy cégnél dolgozhatsz...
Ennek ellenére nekem is tetszik a film, csak ekkora hájpot, elnézést, reklámot keriteni neki.
2010. jan. 15. 23:52 | válasz | #49
Szerintem meg a Lány a vízben jó film volt...
2010. jan. 15. 23:36 | válasz | #48
A hype monnyon le!!!
2010. jan. 15. 19:56 | válasz | #47
Tetszést nem is lehet ráerőltetni senkire. Én a hülyeség ellen győzködöm :) De azt hiszem elég volt, mert a valós tényeket sem lehet megmagyarázni sokaknak :)
2010. jan. 15. 19:48 | válasz | #46
Ez már szánalmas,minden avataros hirnél megy az egymásra köpködés!Uraim akinek tetszett annak tetszett,akinek nem az meg majd talál magának más filmet ami kielégiti.
Miért kell egymást győzködni ugy sem fog menni!
2010. jan. 15. 18:16 | válasz | #45
A 0 újítású sztori igaz, de mint látod a legtöbb embernek nem számít, mert mesét nem meséltek még ilyen magávalragadóan. Mellékesen nem sok új sztorit találni filmekben manapság.

Gondolatjelezett állításod második fele nem igaz sajnos. Volt már élőszereplős film is, ahol a 3D techet rendesen kihasználták, hypeolták és mégsem lett siker. Sőt, ugyanezekkel a kamerákkal fogatták. Akkor hogy van ez?

Azt is elmagyarázhatnád, hogy ezek miként magyarázzák a jó nézői és kritikai fogadtatást? Lásd New Moon, sokkal nagyobb hypeja volt, aztán meg lehet nézni az átlagértékeléseit. Hype még sosem segített semminek sem a véleményezésén.
Gondolkodj kicsit.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 15. 18:03 | galéria | válasz | #44
az a titka a sikerének, hogy:
-hype a csapból is ez folyik, ha nem nézed meg nem vagy menő, kis csicska vagy
-3d új technológia első rendes kihasználása

egyébként egy 232x elnyomott 0 újítással rendelkező sztori.
2010. jan. 15. 17:39 | galéria | válasz | #43
Ostoba. Azért, mert neked bejött, már keresed mibe lehet belekötni és mivel lehet takarózni, mi az amivel magyarázni lehet a sikerét mind bevételben, mind a jó pontszámait s mégis van akinek nem tetszik.

Kis eszed lenne, nem beszélnék ekkora marhaságokat.(????????) De látom azok közé tartozol akiknek fáj, hogy a valakinek nem tetszik és Te meg kénytelen vagy a többséghez tartozni, mert irigyled hogy a kisebbséget nem ragadta magával egy mese.

Úristen, mint a gyerekek.
2010. jan. 15. 16:10 | válasz | #42
Ahhoz képest, hogy azért megy el a nézők többsége, mert ez az első élőszereplős 3D-s mozi elárulom, hogy a 3D-s jegyek csupán25%-át teszik ki az nézőszámnak. Akkor ez most hogy van? És hogy van az, hogy a megalapozatlan hype ellenére is jók a nézpi és kritikusi vélemények átlagban?
Ostoba. Azért, mert neked nem jött be, már keresed mibe lehet belekötni és mivel lehet takarózni, mi az amivel magyarázni lehet a sikerét mind bevételben, mind a jó pontszámait. Ja persze mindenkit lefizetett Cameron! Kész röhej!
Az véletlenül sem lehetséges, hogy tényleg jó legyen, hiszen neked nem volt az. Örülök, hogy nem volt az, mert az ilyenek nem érdemlik meg a hasonló élményt, mikor teljesen elragad a MOZIÉLMÉNY.

Kis eszed lenne, nem beszélnék ekkora marhaságokat. De látom azok közé tartozol akiknek fáj, hogy a nagytöbbségnek tetszik és Te meg kénytelen vagy a kisebbséghez tartozni, mert irigyled hogy a többséget magával ragadta egy mese.
2010. jan. 15. 15:47 | válasz | #41
másoljam be neked mi a hype vagy kiwikipédiázod?

ez hogy még a csapból is ez folyik (minap olvastam egy cikket, hogy néhányan depressziósok lettek a film megnézése után, mert a valóvilág szarabb, mint pandora) ez mi ha nem Hype?
2010. jan. 15. 15:26 | galéria | válasz | #40
Szerintem sincs semmi baj azzal, hogy mese, meg Pocahontas szerű, meg nem vérbeli sci-fi... Magával tudott ragadni a film, ámultam minden második jeleneten, szerethetőek a karakterek, és amikor vége volt nem éreztem, hogy már 2 és fél órája ülök a moziban, hanem aztgondoltam, hogy túl rövid volt, és ebből még 4 órányig tudnék nézni.
2010. jan. 15. 15:01 | galéria | válasz | #39
Pocahontas ide, mese oda, én nem szégyenlem bevallani, hogy nekem maga a film is tetszett. Pedig rendes sci-fi rajongónak tartom magam, aki Asimovon és AC Clarke-on nőtt föl. Igen, az Avatar nem sci-fi, legalábbis egy Alapítványhoz képest biztos nem. És? Akkor mi van?
"az, hogy mindenki közvetíti a másiknak, hogy húúú ez a film ez hűűűűű, az még mindig a hype része": na ez kurvára nem igaz. Meg lehet nézni más agyonhypeolt filmeknél a tendenciát: az első hétvégén boldog-boldogtalan megy a beetetés miatt a moziba. A következő hétvége? Bukta. Mert az embereket meg lehet vezetni a hype-al, de itt arról van szó, hogy már vetítik majd egy hónapja, és még mindig közel telt ház van - és nem csak az imax-ben. Cameron biztos az ivóvízbe kevert valamit, hogy zombi módjára menjen mindenki a moziba, mi? Hagyjuk már.
Egyszerű a sztori mint a szög - és? Kurvára nincs kedvem mindig 2001 Űrodüsszeiát nézni, valamikor igenis ahhoz van hangulatom, hogy Bruce Willis megmentse a világot (igaz ritkán). Így vagyok ezzel a filmmel is. Inkább örüljünk annak, hogy az Avatar mellett volt még egy District9 meg egy Moon bazze.
opeca  
2010. jan. 15. 13:43 | válasz | #38
Ha valaki szigorúan objektíven elemezné a filmet, persze a nézők nem ezt teszik általában,a kkor nagyon sok hibát lehetne felfedezni.

A néző azért megy el, mert ez az első, élőszereplős, full 3D-s mozi.
Ennyi.

Ez a technika érdeme nem a filmé. Csak a technikához kellett igazítani a világot, de manapság ez már nem egy olyan bonyolult feladat.
opeca  
2010. jan. 15. 13:39 | válasz | #37
Ja, érdekes mód a premier előtt meg minden kritikus és filmes híroldal viszakozott, hogy ez márpedig nem egy Pocahontas-szerű mese, hanem igazi sci-fi.

Na erre kiderül, hogy ez mégiscsak mese, és pont az a Pocahontas-szerű.

Na ezt hívják hype-nak.

Hozzátéve, hogy mesének is gyenge. Az egyetlen, ami rendben van az Avatarral az a látvány. De ilyen alapon akár én is rendezhettem volna.
2010. jan. 15. 13:29 | galéria | válasz | #36
Én is hozzájárultam 1850 HuF-al. Bár ne tettem volna. Nekem nem jött be annyira.
2010. jan. 15. 12:50 | válasz | #35
az, hogy mindenki közvetíti a másiknak, hogy húúú ez a film ez hűűűűű, az még mindig a hype része
mkfd  
2010. jan. 15. 12:19 | válasz | #34
Mert rávette őket a marketing, hogy olyan filmre üljenek be ami, végül nem jött be nekik (és még ők dobálóznak az ilyen fogalmakkal mint "birkanép"), pedig a nagy többségnek bejött. Nem értik hogy történhet hogy ilyen szépen tejel a pénztáraknál, és a hype-ot kezdik okolni teljesen figyelmen kívül hagyva a rengeteg pozitív nézői visszajelzést a neten, és a tényt, hogy a második hétvégéjétől kezdett igazán rekordokat döntögetni a film, pedig az agyon hype-olt, de szar filmek a második hétvégére kipukkadnak mint egy lufi.
2010. jan. 15. 11:18 | válasz | #33
Öööö.... talán azért, mert tényleg nagyon durván büntet 3D-ben a film. Én láttam IMAX 3D-ben és Digital 3D-ben valamint sima 2D-ben is. 2D-ben is igen élvezetes volt, de kétség sem fér hozzá, hogy 3D-ben azért sokkal nagyobbat és komolyabbat ütött!!!

Továbbra sem értem miért fáj ez egyeseknek!
Lada  
2010. jan. 15. 10:07 | válasz | #32
Hogy a címhez is legyen valami: tömegpszichózis.
Nem rossz film, de önmagában nem emiatt tart ott, ahol. Vérprofin felépített marketing a 3D-vel és az emelt jegyárakkal. Én azt tapasztalom, hogy az ajánlók közül a többség nem azt nyomja, hogy "menj el, nézd meg sima moziban, mert annyira jó film", hanem azt ,hogy "látni kell Imax-ben 3D, ne hagyd ki".
2010. jan. 15. 10:00 | válasz | #31
mert a hype miatt mindenki az első hétvégén tódul a moziba és akkor jön rá mindenki, hogy szar a film így a bevétel megáll 300 milla körül. ellenben az avatarnál mindenki tódult a moziba az első hétvégén és rájött, hogy jó a film és ezt közvetítette a többi embernek is. ezért mennek még mindig fel a milliók.
2010. jan. 15. 01:14 | válasz | #30
Dupla poszt lesz, de nem érdekel, itt nem lehet javítani: azt gondolom a műfaji filmek annyira sematikusak, hogy fölösleges plágiumról beszélni. Ami nincs levédetve, mint egy brand: nevek, tárgyak, nevesíthető dolgok, az mind gátlástalan plágium tárgya lehet. Ezt teszi Tarantino is, csak ott idézésnek meg reflexiónak hívják. Sztrugackijék meg semmiben sem alkottak egyedit, bár igencsak kedvelem pl. a Piknik az árokpartont.
2010. jan. 15. 01:09 | válasz | #29
Azt sem árt tudni, hogy a faszi teljesen gátlástalan, és hogy egy bizonyos '50-es évekbeli sci-fi szerző már írt "virtuális" testekről, Avatárokról, no meg hogy az ő történetében is beépült a "külsős" a törzsbe, még ha azok patás, lószerű lények voltak is.
Különben sem ismer gátlást lelkes, adaptáló barátunk: '84-ben bevallotta a tévének hogy Harlan Ellison 3 novelláját gyúrta össze. A csóka erre olyat perelt, hogy még. Attól kezdve a Terminátor stáblistáján feltüntették a nevét. ennyit erről.
2010. jan. 15. 00:31 | válasz | #28
"Ez eléggé alap információ, mivel egyedül egyikük sem ír, "
Nem halt meg az egyikük már elég régen? Amúgy a régi dolgaikat együtt írták.
2010. jan. 15. 00:30 | válasz | #27
Itthon nem is volt Hype, legalább is nem emlékszem buszmegállóba kihelyezett 50"-os tévére avatar trailerrel, sem autópálya mellé épült sok tíz méter hosszú Avatar logóra pandórai szörnyekkel és más hasonlókra. Itt gyakorlatilag 1-2 héttel film előtt kiraktak pár plakátot, azt hali.
2010. jan. 14. 21:01 | válasz | #26
1. Az eredeti művet nem egyedül Borisz írta, hanem közösen testvérével Arkagyijjal. Ez eléggé alap információ, mivel egyedül egyikük sem ír, viszon közös regényeik nagyon ismertek, jópárat megfilmesítettek már.
2. Ha a regénynek van magyar címe, használjuk azt. Ez esetben "Erdei kanyarulatnál, korhos mélyiben, avagy csigák az erdőn"
2010. jan. 14. 20:47 | válasz | #25
Ok! Igazad van, olvastam is, hogy fantasy mese stb... Nem vagyok hardcore rajongó, mármint olyan értelemben nem hogy csak olyat olvasnék néznék, és ami csak közelít hozzá azt meg se nézem mert csakis rossz lehet. Szóval szerintem nálam nem lesz gond a mit várok és mit kapokkal, én ennyi hozzászólás elolvasása után úgy érzem mindentől függetlenül lesz benne olyan ami tetszeni fog, ha nem is minden de már akkor megéri. Nem vagyok maximalista elvárásokkal teli, hogy ha 1 ellenszenves karakter van benne 2 percig akkor már utáljam, remélem érthető mit akartam mondani:)
2010. jan. 14. 20:31 | válasz | #24
Azért egy jótanács:
Sokan estek abba a hibába, hogy hardcore sci-fit vártak mert bolygó, meg hajó meg miegymás. De ez nem az!!! Ez egy csodálatosan, hibátlanul előadott, gyönyögű mese! Inkább fantasy, mint sci-fi. Ne várj többet tőle, mint egy szép, érzelmes mesét!
2010. jan. 14. 20:24 | válasz | #23
jaspercry #16 ez jó volt :)

Hát hype, én legelsőnek azt hiszem tavaly nyár közepén hallottam először az Avatarról, ha jól emlékszem a "Miért várjuk az Avatart mint a Messiást" című cikk kapcsán olvastam róla. Scifi, új bolygó, nálam már ennyivel jól indul, Cameron rendezi új technikával 3D? már csak hab a tortán, ott eldőlt hogy kíváncsi vagyok, várom.
Későbbi képek, előzetesek az a kevés ami volt csak fokozta a várakozásom hátha jó lesz.
A sok körülötte forgó vita, hogy ki isteníti ki szerint meg sz@r max ez volt számomra a hype, hogy már csak ezért meg kell nézni hogy tudjam számomra mit jelent.
De ha meg is nézem nem akkor sem ezért lesz, hanem mert mint mondtam legalábbis árnyaltan szeretem a scifit, újbolygósfelfedezős stb pedig pláne (ACC - Randevú a rámával, Gyermekkor vége, Város és Csillagok stb...)
Nah remélem hamarosan sikerül megnéznem is. Addig nem is beszélek többet:)
Üdv!
2010. jan. 14. 19:32 | válasz | #22
legalábbis úgy néz ki :)
de kopp kopp
2010. jan. 14. 19:28 | válasz | #21
Amúgy Breaking News!:

Antal Nimród a legesélyesebb a Spider-man reboot rendezésére!

hajrá Nimród!
2010. jan. 14. 19:27 | válasz | #20
én is csak zárójelbe tettem, hogy magyar. Amerikában valószinüleg többen nem ismerik, mivel többen élnek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 14. 19:25 | galéria | válasz | #19
miért van egy ilyen szabály hogy a hype az csak 300 millióig működik?
2010. jan. 14. 18:50 | válasz | #18
Gyerekek volt hype, van hype és lesz hype. De attól, hogy valami hypolásra kerül, még nem biztos hogy jó. (Jó alatt az átlagos elismertséget értem, nem az egyénenkéntit mielőtt elkezdődik a kommentfolyam :D)
Lásd Twilight: New Moon. Hypehegyek, megőrült tinilegyek repültek mint a szarra. Aztán meg lehet nézni az átlagpontszámokat Rottentomatoeson és IMDB-n. Szóval hiába hype, meg jó bevétel a nagyszámú közönség és a kritikusok átlagpontszáma akkor is megmondja a tutit. (Itt szintén az átlagra gondolok és nem az egyénenkénti tutira :))
Avatar esetében a hype, a bevétel és az átlagértékelés összhangban van. Itt meg van a balance...
Reg5  
2010. jan. 14. 18:24 | válasz | #17
Nem is a magyar nézők voltak a célközönség. Az, hogy itthon is kaszált inkább a "Titanic rendezőjének új filmje" reklámnak és ezáltal a nagy hypenak köszönheti.

Csak77: Ezért írtam, hogy "szinte".
2010. jan. 14. 17:47 | válasz | #16
ja a következő hír meg majd az lesz:
Budapesti bábszínház müsorára tűzi az Avatár feldolgozását
jegyek elövételben nálam rendelhetőek!
full 3D-s
a főhös magyar hangja:Paudics béla
2010. jan. 14. 17:16 | válasz | #15
kiváncsian várom a holnapi avatar hírt
hiftu  
2010. jan. 14. 16:08 | galéria | válasz | #14
Miért, ki az a James Kamerun?
Különben sem hitelesek a filmjei, mert a moziban nagyobbak a figurák, mint élőben. A TV-ben meg kisebbek.. Soha nem tudja eltalálni.. :)))
Sőt ebben Ávatagban meg nem is igazi élőlények vannak. (Tehát halottak...)
Ööö.. szegyjek még öszve edjéb baromságot?

Cikkre visszatérve: Eszi a nép a filmjét, ezt mindenki tudja. De akkor miért kell ez cikk? (Ja, hogy a hozzászólások miatt...)
2010. jan. 14. 16:00 | válasz | #13
Remek a film, 3d-s, a hype és persze az hogy kihangsúlyozták mennyi király filmet rendezett Cameron, szerintem ezért ennyire sikeres, és meg is érdemli. Ja és egyébként Cameron kanadai, tehát hibás az megfogalmazás hogy: "nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki az AMERIKAI rendező ellen".
2010. jan. 14. 15:35 | válasz | #12
Hát az átlag (magyar) nézőknek állítom, hogy a fele (lehet keveset mondtam) nem tudja ki az a James Cameron.
2010. jan. 14. 14:59 | válasz | #11
Nem is büszke rá! De azt a filmet leszámítva már igaz az, amit Reg5 mondott!!!
Csak77  
2010. jan. 14. 14:36 | galéria | válasz | #10
azért nem biztos, hogy a Piranha második részéért nagyon büszke lenne...
Athor  
2010. jan. 14. 14:34 | válasz | #9
Bár én sok regényét olvastam a Sztrugackij-testvérpárnak anno, de erre a "Nyugtalanság"-ra nem emlékszem. Kedvem támadt elolvasni.
Reg5  
2010. jan. 14. 14:25 | válasz | #8
Meg onnan, hogy Cameron rendezte akinek szinte minden filmje kult vagy legalábbis alap.
FefeeX  
2010. jan. 14. 14:11 | válasz | #7
És biza szombatom megyek harmadszorra is az IMAXbe... A hype-ot lesz@rom, bár gyakorlatilag ha nem nyomják annyira, lehet hogy a címe miatt nem is figyeltem volna fel rá először...
Nálunk ez már szájról szájra terjed a cégnél, aki már látta az ösztönzi azt, aki esetlegesen még nem látta :)
zaki  
2010. jan. 14. 13:49 | galéria | válasz | #6
ezen beszartam
Börtönbe Cameront!!!4négy xD
wolruf  
2010. jan. 14. 13:49 | válasz | #5
Végülis logikus volt, kellett valaki, aki benyögje egyszercsak, hogy ő biza ezt már kitalálta ezerszer és egyszer. Bár a leírás után már engem is érdekel a Nyugtalanság című mű (ez az Avatar-eredeti? )
DeedY  
2010. jan. 14. 13:42 | galéria | válasz | #4
"Az Avatar című film alapvetően lopás, a szocialista szellemi tulajdon, könyvek és filmek kisajátítása" - írták, egyenesen azt követelve, hogy "nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki" az amerikai rendező ellen.

most komolyan itt tartunk?
2010. jan. 14. 13:07 | válasz | #3
A bevétel onnan van, hogy tetszik a világnak a film!:))
2010. jan. 14. 13:06 | válasz | #2
Ha a hype-ból lenne csak, akkor megálltunk volna 300 millión. De most 1 milliárd 372 milliónál tartunk!:))
2010. jan. 14. 12:51 | válasz | #1
Jó! Én már unom! Honnan van a bevétele? a hype-ból.