Kinevezték a HADOPI-hivatal elnökét
2010. január 12. 12:13, kedd
Frédéric Mitterand francia kulturális miniszter bemutatta az új HADOPI-hivatal vezetőjét. A Libération francia napilap tudósítása szerint a posztot Marie-Francoise Marais, a francia Legfelsőbb Bíróság elnöke kapta meg.

Hirdetés

Frédéric Mitterand elmondta, hogy az új intézmény legkorábban áprilisban, legkésőbb júniusban kezdi meg a működését. Mindez azt is jelenti, hogy az első felhasználók ekkor kapják majd meg a nekik szóló első figyelmeztető e-maileket.

Az internetszolgáltatóknak az új rendszer bevezetése és működtetése várhatóan 70-100 millió eurós többletköltséget fog jelenteni, de azt még nem lehet tudni, hogy ezt az összeget ki finanszírozza. Felmerülhet, hogy az internetszolgáltatók viseljék a teljes költséget. Ezt az elképzelést támogatja Frédéric Mitterand is. Yves Le Mouel, az Federation Francaise des Telecoms elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy ők semmi ilyesmiről nem tudnak és eddig nem is egyeztek bele ilyen konstrukcióba.


Marie Françoise Marais és Frédéric Mitterrand

A francia kulturális miniszter kénytelen volt elismerni, hogy még semmilyen technikai megoldás nem létezik az igazán sokat letöltők internethozzáféréseinek blokkolására. A legnagyobb problémát ugyanis az jelenti, hogy ha blokkolják az ADSL-vonalat, akkor az illető telefonálni sem tud, ami nem járható út. A HADOPI-törvény szerint a vétkes felhasználók a letiltás után is kötelesek befizetni a havi internetszámláikat.

Emellett szóba került, hogy a francia állam a vétkes internetezők számítógépeire különleges biztonsági szoftvereket telepít, amik felügyelik, hogy az illető nem próbálja-e meg kijátszani a korlátozást, illetve hogy - a forgalomkorlátozások esetén - nem tölt-e le további illegálisan másolt tartalmakat. Aki nem hajlandó beleegyezni abba, hogy a programot feltelepítsék a számítógépére, azt automatikusan gondatlansággal vádolják meg és akár eljárás is indulhat ellene. "A legrosszabb, ami történhet, hogy az embereknek nem lesz internetelérésük. Ez azonban nem olyan nagy dráma" - jelentette ki végül Frédéric Mitterand.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 14. 00:07 | válasz | #14
[IMG] [/IMG]
Merces  
2010. jan. 13. 16:39 | válasz | #13
......megyek afganisztánba mákot termeszteni buzi nyugati barmok,lehet hogy még egy alkaloida tanfolyamra is beiratkozom ,lassan már azoknak a szerencsétlen kinaiaknak is több joguk marad mint nekünk itt a fejlett nyugati demokrácia árnyékában
2010. jan. 13. 08:44 | válasz | #12
A legutolsó bekezdés ijesztett meg legjobban. Szabályos boszorkányüldözés. A legrosszabb ami történhet, hogy lelövik ezt a sok idióta politikust, ez azonban nem olyan nagy dráma.
2010. jan. 13. 01:46 | válasz | #11
na ha majd tisztségviselők kivégzéséről olvasunk annak lesz hírértéke.Kína épp utat mutat
2010. jan. 12. 23:38 | válasz | #10
"A legnagyobb problémát ugyanis az jelenti, hogy ha blokkolják az ADSL-vonalat, akkor az illető telefonálni sem tud, ami nem járható út. A HADOPI-törvény szerint a vétkes felhasználók a letiltás után is kötelesek befizetni a havi internetszámláikat."
Ez úgy baromság ahogy van.

1.Ha a családban, vagy egy lakötömbben pl 2-3 család fizet elő egy csomagra és elosztva használják és ez mondjuk 10-15 embert jelent, szülők/gyerekek, és egy valaki letölt illegálisan, akkor mindenkit letiltanak?
2. Mi az, hogy tovább kell fizetni? Ha nem vagyok letiltva, de nem fiezetem be, lekapcsolnak. Amíg levagyok tiltva nem fizetem, amíg fel nem oldanak. kész.
2010. jan. 12. 23:34 | válasz | #9
"A legnagyobb problémát ugyanis az jelenti, hogy ha blokkolják az ADSL-vonalat, akkor az illető telefonálni sem tud, ami nem járható út."

"A legrosszabb, ami történhet, hogy az embereknek nem lesz internetelérésük. Ez azonban nem olyan nagy dráma."


No, akkor valaki magyarázza el, miért nem számít, ha az internettől fosztják meg 2010-ben és miért számít, ha a telefontól?! Telefonálni muszáj? Szvsz ötven évvel ezelőtt ez sem volt evidencia, ahogy most az internet. 10 év múlva az emberekben ugyanilyen evidencia lesz az internetelérés, amit nem lehet csak úgy, ukmukfukk kikapcsolni. Vagyis az internet egyre inkább nélkülözhetetlen része lesz az emberek életének, amitől nem lehet mondvacsinált okokkal megfosztani. Gondoljanak csak bele az intelligens ház ötletébe. A hűtő, ami önállóan leadja a rendelést, ha kifogyóban van a kaja; a modern tévék, amik a műsorújságtól kezdve a szinkronizálásig mindent az interneten keresztül végeznek el.

Ha nekem nem lenne internetem, minimum 3-4 napilapot kéne járatnom, emellett 5-6 szaklapot, amire nem futná. Hogy fogják így eladni az intelligens cuccokat, a könyvolvasótól kezdve az iPodig, amik önállóan felmásznak a netre, ha vásárolni kell könyvet-zenét-akármit, meg akkor is, ha csak a programjukat kell frissíteni. Egyre kevesebben tárolnak telepítőfájlokat, amikor percek alatt letölthető, ha szükség van rá, méghozzá a legújabb verzió. És ez egyre inkább így lesz. Az élet minden területén.

Nem csodálnám, ha a franciák ismét nekiállnának gyújtogatni az országot, mint nem is olyan régen.
Mike  
2010. jan. 12. 23:25 | galéria | válasz | #8
hogyan viseljünk hadat saját polgáraink ellen
ehhez képest GYF nullasenki volt
Alec  
2010. jan. 12. 21:46 | válasz | #7
nem tudom mit szórakoznak bazzeg.. állítsák falhoz, lőjék agyon azt a nyomorultat aki letölt egy mp3-at aztán kész
Vadbarom   "Rest in Peace Vadbarom" 
2010. jan. 12. 18:24 | válasz | #6
"El lehet menni, itt lehet minket hagyni kérem szépen..."
- ezt mintha már hallottam volna valahol... de hol??
kvp  
2010. jan. 12. 15:21 | válasz | #5
Szerintem a mondatot ugy is megfogalmazhatta volna, hogy a legrosszabb ami tortenhet, hogy elmennek a cegek franciaorszagbol. Szerintem neki ez sem lenne olyan nagy drama. Legfeljebb akkor amikor az uj francia tobbseg bevezeti a sharia-t. Meglatjuk, hogy alakul a dolog...
2010. jan. 12. 15:15 | válasz | #4
Jesszus ez az Ogre lesz az elnök? Nevetséges...
Justil  
2010. jan. 12. 14:59 | válasz | #3
"Ez azonban nem olyan nagy dráma"

neki, aki munka után a tévé előtt rohad sörrel meg kolbásszal a kezében biztos nem.

EPIC FAIL
Mister  
2010. jan. 12. 14:43 | válasz | #2
A franci kalózletöltők akkor a feltelpítést vállalják egy 10 éves gépre, aztán azt lekapcsolják, és izzítják a normál gépet... nagyon bonyolult kijátszani :)
Justil  
2010. jan. 12. 13:43 | válasz | #1
-> www.uglypeople.se