Gigantomán a Google
2010. január 12. 12:40, kedd
Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügyi miniszter a Der SPIEGEL magazinnak adott interjújában élesen bírálta a webes óriáscéget. A politikus a monopolveszélyre, a Google-nak és a programjainak a viszonylagos áttekinthetetlenségére, valamint a vállalat gigantomániájára hívta fel a figyelmet.

Hirdetés

"A Google egyre inkább egy olyan óriás monopolcéggé válik, mint amilyen a Microsoft. Az olyan szolgáltatások, mint a Google Street View vagy a Google Earth jogi szempontból mindenképpen megvizsgálandók. Engem rendkívüli módon zavar ez a gigantománia, ami például a cég könyvkereső projektjét is jellemzi. Nem az az első reakcióm, hogy valamit azonnal tiltsunk meg vagy akadályozzunk meg, de azért igenis akarok tenni, hogy a felhasználókat felvilágosítsák arról, hogy mi történik az adataikkal. Ezen a területen a vállalatnak még sokat kell javulnia. Amennyiben a vállalat nem javít ezeken a dolgokon, akkor nekünk, a törvényalkotóknak kell rákényszerítenünk erre" - szögezte le Sabine Leutheusser-Schnarrenberger.

Kay Oberbeck, a Google Németország szóvivője jelezte, hogy szeretnének teljes szabadságot biztosítani a felhasználóknak a szolgáltatásaik használatakor. A nemrég bemutatott Google Dashboard nevű funkció például lehetővé teszi, hogy az internetezők teljes mértékben ellenőrizhessék az adataik felhasználását. Oberbeck hozzátette, hogy a cég a jövőben is kiemelt figyelmet fordít az adatvédelemre, így bármikor készek együttműködni az igazságügyi minisztériummal.

2007 végén Hermann Maurer professzor hasonló okok miatt javasolta a Google feldarabolását, mondván a cég fenyegetést jelent az egész emberiségre, mivel monopolisztikus magatartásával veszélyezteti az ember, mint egyén érvényesülését. Jeanette Hofmann hálózatkutató pedig tavaly novemberben szintén azt mondta, hogy tart a Google monopolhelyzetétől és éppen ezért kellene megalkotni egy Google-törvényt, hogy meg lehessen akadályozni a cég monopolhelyzetének kialakulását.

Az igazságügyi miniszter kitért az új SWIFT-megállapodásra és a gyermekpornográfia elleni törvényre is. Előbbit teljesen elhibázott dolognak tartja, ami soha többet nem ismétlődhet meg. Hasonló a helyzet a gyermekpornográfia elleni törvénnyel is, mivel az FDP liberális pártként mindig is szkeptikusan viszonyult az internetblokádokhoz. De ha nem is lép hatályba ez a jogszabály, akkor is gondoskodni fognak arról, hogy Németországban egyre kevesebb pedofil tartalom legyen elérhető.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 14. 21:48 | válasz | #42
az olaj cégek ellen meg fel sem akarnak lépni mert kezükben a világ ... ennyii... :D
2010. jan. 13. 18:40 | válasz | #41
Az információ a legnagyobb hatalom.
2010. jan. 13. 17:02 | válasz | #40
Kicsit hosszú lesz, bocsi.
- Me0w : Elhiszed vagy sem, én is így látom a helyzetet, és előbb-utóbb ez még több embernek nem fog tetszeni és talán beáll egy újabb változás.
- Ruley : Tehát eljutunk újra a koncepciós perekhez és a koholt vádakhoz :) Beköszönt a "sötét modern világ"
- drzen : Bizony, hiszen tudjuk a történelem ismétli önmagát. Egy ideig én is azt hittem, hogy valamilyen diktatúra megoldáshoz vezetne, de ez téves. Akármelyiket is nézzük, akár a múltban, akár ma, mindben a legfelsőbb réteg hozza a szabályokat, és magukra persze enyhébb szabályokat hoznak létre. De ezt lentebb már említetted, és egyet is értettem veled. Ez a gyönyörű kapitalizmus pedig ugyanez, csak a pénz a törvény.

Az anarchizmus pedig a születésétől kezdve halott ötlet. Előbb-utóbb úgyis kialakul, hogy valamelyik banda erősebb a másiknál, ezért ő diktál.
Véleményem szerint, talán a kollektivizmus - vagy nem is tudom, hogy hívják ha létezik ilyen - jó megoldás lehetne. Nincsenek egyének, mindenki egy, és egy mindenki. Egy közös tudat, és mindenki tudja mit kell csinálnia. Csak ez nagyon elvont már, és gyakorlatilag megvalósíthatatlan :) Bár a hangyáknál nagyjából működik. :)

2010. jan. 13. 16:19 | válasz | #39
Egyébként a néni ha nem csak kinézetre olyan, mint az általános iskolai fizika-kémia tanárom, akkor a Gugli helyében kezdenék fosni.
2010. jan. 13. 15:40 | válasz | #38
Csúnya dolog a monopolhelyzettel való visszaélés, de:
1. A Google látványosan nem él vele vissza, és szerintem jó darabig nem is fog
2. A Google saját kreativitása miatt került monopolhelyzetbe, most akkor ne találjanak ki semmi olyat ami mindenkinek jól jön és még ingyen is adják, csak azért hogy a németeknek tetsszen? Ez így faszság...
3. Ha elkezdenének geciskedni, még bőven van idő letörni őket, szóval most ezzel kár jönni itt, mert maximum megutáltatják magukat (bár sokkal jobban már úgysem lehet, amilyen hülye ötleteik vannak)

A Gugli meg sokmindent nem tud az adataiddal kezdeni, csak statisztikákat csinálni belőlük, abból meg bajod nem lesz, sőt.

2010. jan. 13. 09:22 | válasz | #37
és a Google öntudatára ébredt! hehe
2010. jan. 13. 09:14 | válasz | #36
Micsoda marhaság. Nem kerül a gyártónak/eladónak +60 ezerfornjába a te win7 ultimated. Az OM változat a boltokba is töredéke a dobozosnak, a gyártóknak meg még kevesebbe kerül....
Tetsuo  
2010. jan. 13. 00:16 | válasz | #35
Es arrol mi a velemenyed, ha vki tudja a tutit, h nincs megoldas, mint pl te? :S
Tetsuo  
2010. jan. 13. 00:10 | válasz | #34
:) Szerintem te nem Orwellt olvastal, hanem Huxley-t, de az is bizarr..
drzen  
2010. jan. 12. 23:50 | válasz | #33
A könyv jobb is mint a film.

Nincs jó megoldás. Mindig megmosolyogtatnak a lelkes "újítók" akik azt hiszik működni fog a nemzetszocializmus, a kapitalizmus, fasizmus, vagy tökmindegy micsoda. Minden variáció lényegét tekintve ugyanaz csak másképpen. Emberek csinálják emberekkel. A lényeg nem változik. A Google is csak ismétlése valaminek ami már sokszor megtörtént más formában.

Persze végszükség esetére ott a buddhizmus. ;)
Ruley  
2010. jan. 12. 23:32 | válasz | #32
A totalitárius rendszerekkel nem csak annyi a probléma hogy szegény elnyomottaknak nincs csúcstechnológiájuk, és kényelmes életük.

A hatalom korrumpál, és az abszolút hatalom abszolút korrumpál.
Tehát ha egy szervnek van lehetősége hogy életed minden pillanatát megfigyelje, az lehet hogy először csak a pedofilokat, és egyéb bűnözőket kapná el, de aztán csak idő kérdése hogy mikor kerül egy rossz ember a hatalomba, aki minden következmény nélkül kitágíthatja a bűnöző fogalmát. Hamarosan bűn rosszat szólni a pártól, aztán bűn nem elvégezni a rád kiosztott kimerítő rabszolgamunkát, bűn más eszmékben hinni mint a vezér, bűn másokhoz jobban kötődni mint a vezérhez, bűn szeretni, és a legvégére bűn gondolkodni.

De legalább megszűnik a bűnözés. ;)
Ruley  
2010. jan. 12. 23:16 | válasz | #31
"a cég fenyegetést jelent az egész emberiségre"

Itt azért már kicsit túlzásba viszi, kb. egy ilyen sg kommentelő féle "nehogy a terroristák kezébe kerüljön" szintű hülyeségnél még elmegy ez a "google világuralomra tör" poén, de most komolyan! Ott kellett volna megállni hogy "talán megszegnek pár jogszabályt", és pont.
2010. jan. 12. 22:55 | válasz | #30
"Nézzétek meg hogy indult a gugli..semmijük nemvolt, kaptak némi pénzt ami aztán fogyni kezdett és rájöttek arra, hogy a keresésekből hogy lehet pénzt csinálni..ez hozta meg nekik a sikert."

3 dolog kell az üzleti sikerhez: Éberség, stréberség, héberség. Mind megvolt nekik.
Cat 02  
2010. jan. 12. 22:37 | galéria | válasz | #29
Törvényellenes. Windows-sal is volt valami régebben, hogy több részre kellett bomlania, meg Coca-Colával is régebben.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 12. 21:30 | galéria | válasz | #28
A Nemetek es a Franciak tehetnek egymasnak egy szivesseget:/ A Nemetek seggnyalasa miatt nincs nalunk (se) StreetView:/
Elhiszem, hogy a tetu politikusokat, befolyasos, "fontos", majer embereket zavarja, ha latni az illegalisan epult medencejet a villaja melett, vagy a fel tucat luxus autojat:/

Me0w  
2010. jan. 12. 21:27 | galéria | válasz | #27
Es megis mit feltesz a francos nagy szabadasagodon? Mire jutott az emberiseg a szabadsaggal? Ostoba, onzo es az alapveto onfenttarto osztonoknek megfelelo viselkedesen sehova nem vezetett. Most van egy bolygonk, amit szetkurunk ugy kb. 200 ev mulva, de legalabb szabadon tesszuk!
2010. jan. 12. 21:00 | válasz | #26
Ne érts félre, én nem szeretném. Csak nem biztos, hogy olyan rossz. Egyébként végülis igazad van. És könyvben olvastam :)
Sőt...kifejezetten igazad van, mert a belső párt tagjai ugyanúgy fogadtak prostikat és dőzsöltek. Csak a nép nem tudott róla. Azért mondom, hogy érdekes téma, legalábbis szerintem. Off: De ha már ember, akkor: "Négy láb jó, két láb rossz" :)
Omega  
2010. jan. 12. 20:38 | válasz | #25
Lehet, attól félnek egyesek, hogy kicsúszik a kezükből a hatalom.
drzen  
2010. jan. 12. 20:12 | válasz | #24
Nem akarlak megbántani, de nézd meg még egyszer azt a filmet. Ha már említetted, a gyermekpornó akkor is lenne, csak te csak nem tudnál róla, hogy van. Semmi más nem történne mint egy másik csoportba kerülnének azok a dolgok amik ellen létrejött az a kontroll amit szeretnél. Az a film erről is szól. Az ember, az ember.
2010. jan. 12. 19:37 | válasz | #23
Bár így belegondolva, már most is ez folyik. Mesterséges háborúk, mesterséges betegségek, mesterséges válság. Biometrikus csipp, megfigyelés, lehallgatás. Csak még a központosítás hiányzik. Arra itt van a Google, de lehet, hogy 98-ban már eleve ezért hozták létre. (új világrend, heló, 177x USA, nem emlékszem pontosan)
(bocs a dupla postért)
2010. jan. 12. 19:34 | válasz | #22
Érdekes téma ez, ha úgy belegondol az ember.
Nemrég olvastam az 1984-et, és már az olvasása közben is elgondolkoztam azon, hogy tényleg baj, hogy valaki (Nagy Testvér) írányítja az életemet, és megmásítja a múltat és mindent? Itt a jelenlegi világrendszer: szét lehet nézni, hogy micsoda szarfészek ez az egész bolygó, mindenki a saját zsebét tömi stb. Mi lenne, ha csak egy "párt" (pl.: Google) irányítana minden folyamatot? Nekünk fájna, de hosszútávon megérné, mert nagyobb rend lenne. Nem lenne gyerekpornó, sőt szinte semmilyen bűnözés. A gond az lenne, mint az 1984-ben is, megállna a technikai fejlődés egy bizonyos szinten. De talán ez sem gond.
Aztán lehet, hogy én lennék az első akit felakasztanak lázadás miatt :)

Tetsuo  
2010. jan. 12. 18:17 | válasz | #21
Hasznald csak nyugodtan, nem az a lenyeg.
Hanem hogy a szabad gazdasagban monopolhelyzetbe kerulo cegek durva dolgokat tehetnek (es meg is teszik a piacgazdasag torvenyeit kovetve), ha nem szabalyozza oket vmi (pl az allam), itt elofordulhat, h a cegek a szabalyozorendszer fole nonek, vagyis kozvetve ok hozzak a szabalyokat.
A kapitalizmus jelenlegi formaja alapvetoen emberisegellenes v ha ugy tetszik, rossz..
Narxis  
2010. jan. 12. 18:15 | válasz | #20
Ezt az a német kormány mondja amelyik sorban tiltja be a videojátékokat és támogatja az online házkutatást? Vicc.
Tetsuo  
2010. jan. 12. 18:12 | válasz | #19
Szerintem neked fel kene noni es kinyitni a szemed.
drzen  
2010. jan. 12. 17:30 | válasz | #18
Az engem nem érdekel szerinted hülye vagyok vagy sem. Mint ahogy az sem, hogy ha valaki a te adataidat használva töri fel egy bank oldalát.
Ez nem utópisztikus jövő, nem összeesküvés elmélet, ez még csak nem is a jelen. Ez már a múlt.
2010. jan. 12. 17:02 | válasz | #17
Van másik ötlet ami gyorsabban hoz pénzt (de kevesebbet sokkal), 3an csináljuk, és van egy ötlet aminek a kimenetele kérdéses, de nagyon érdekel elképzelés...a lényeg, hogy 2-3 ember is kevés rá.
Justil  
2010. jan. 12. 16:53 | válasz | #16
lol, de ha te már kitaláltad, akkor mit keresel még itt? :)
2010. jan. 12. 16:51 | válasz | #15
A guglit egy pillanat alatt lemoshatja bármilyen pici cég is ha nagyon innovatív az ötlet!

Nézzétek meg hogy indult a gugli..semmijük nemvolt, kaptak némi pénzt ami aztán fogyni kezdett és rájöttek arra, hogy a keresésekből hogy lehet pénzt csinálni..ez hozta meg nekik a sikert.

Van egy csomó nagy erős gépük, mi most a világhálón indexeli a lapokat.

De ha egy pici cég kitalálja, hogy akkor legyen elosztott a kereső, és minden júzer gépe keressen ne csak a szerverek, és az infót egymással osszák meg p2p alapon akkr a gugli kinyúvadna, mert erre nme lehet elég számítási kapacitást igénybe venni..részükről. Sem sávszélt.

Csak az ötleten múlik, ki meddig marad piacon, semmi mástól nem függ a dolog.
2010. jan. 12. 16:48 | válasz | #14
ennyi hulye segget. mind irigykedik vagy meg akarja sarcolni a google-t, mocskos penzehes, teljesen haszontalan munkaert fizetett senkihazik.
Mat666  
2010. jan. 12. 16:35 | válasz | #13
Ez van amikor világelső lesz egy vállalat vagy cég az egész világon leszenk ellenségei riválisai akik irigykedve nézik a sikereit és mindent meg tesznek hogy keresztbe tegyenek neki.
Ami meg a monopolveszélyt illeti rengeteg más kereső van csak körül kell nézni bár szerintem google nagyon jó én csak azt használom.
Pares  
2010. jan. 12. 16:31 | válasz | #12
*a zárójelt elfelejtettem kitörölni... whhhááá, a szerkesztés lehetősége is VIP jog, logikus.
Pares  
2010. jan. 12. 16:29 | válasz | #11
Nem írt hülyeségeket. Az aláírásod meg egy jó nagy álomkép marad, amíg ez a fajta "demokrácia" meg "politikusok" (inkább démonokráciát) vannak hatalmon.
Pares  
2010. jan. 12. 16:25 | válasz | #10
Ha az lehetséges, hogy egy nyamvatt szlovák rendőrség az utas tutta nélkül bombát csempész a poggyászába, akkor miért ne lehetne lehetséges az a neten is? Pedofil-ellenőrző program próbája ként pedofil képeket töltenek föl a gépedre (mittomén hogyan, úgy mint a reptéren a poggyászba), hogy észlelni tudják-e? Vagy hasonló. A szlovákok is csak az alapvető emberi szabadságjogokat sértették meg. Nem idegen ez másoktól sem. Lehet hogy elég meredek, meg hülyeségnek hangzik, de ne gondold azt, hogy az igazságosság és becsületesség, nameg az erkölcs az emberek erőssége.

Főleg mostanában nem, hogy mindenki potenciális terrorista meg pedofil.
DjDano  
2010. jan. 12. 16:07 | válasz | #9
Az összeesküvés elméletek a politikai szélsőségek alapjait képezik.

Most vagy oda tartozol vagy csak szimplán hülye vagy, bár ah belegondolok ugyanaz a kettő :D
drzen  
2010. jan. 12. 15:55 | válasz | #8
Nem arról van szó, hogy nyugi van mert senki vagy, a te adataid nem számítanak. Természetesen "senki" vagy. Addig míg azoknak akik a gépeden és egyéb eszközeiden hozzáférhetnek az adataidhoz "valakit" nem csinálnak belőled.

Ha ezt most érted akkor gondold át még egyszer miért is fontosak a személyiségi jogaid. Ha nem akkor úgy sem fogom tudni elmagyarázni.
2010. jan. 12. 15:20 | válasz | #7
Az árukapcsolás tényleg szemétség, de azért csak kapható olyan gép is, amin nincs Windows, főleg ha darabokban veszed. Persze laptopoknál nem lehet alkatrészenként, de ott meg veszel egy üreset (nem tudom, van-e ilyen), vagy egy linuxosat, és letörlöd, azzal nem ér kár. A Google meg lehet addig ingyenes, amíg vetélytárs, és nem uralkodó. Amint monopól helyzetbe kerülne, ki tudja, mi lenne...
2010. jan. 12. 15:14 | válasz | #6
Amíg a Google ingyenesen kínálja a programjait, esetleg adományszinten :), addig az MS keményen kifizettet veled minden hulladékot.. Akkor is ha nem kell. Veszek egy gépet a boltban és rajta van egy win7ultimate.. de én nem kértem.. a win7ultimate meg nem 50-60e Ft hanem több.. szal kérem vissza az árát.. így viszont akár feléért is vehetsz gépet :) csak pereskedni kell ahogy egy fazon csinálta. Ő már nyert asszem.
2010. jan. 12. 15:12 | válasz | #5
Mindenki aggódik, hogy a windows így kémkedi, a google meg úgy... De ki nem sz@rja le? Tudjátok mit? Ha így van, szkennelheti a gépemet ameddig akarja. Nem vagyok terrorista, nem akarok megölni senkit, nem vagyok pedo... Ez ugyan az a hozzáállás minthogy "nem regisztrálok az iWiW-re mer a rendőrség is nézi az adatlapokat". Na ekkor szoktam visszakérdezni: mér ki vagy te? Al Capone? Rohadtul nem a te adatlapod érdekli őket...

Amúgy meg hajrá Gugli... Minden ország/cég pereli, hogy miért: a pénz miatt... Monopolhelyzet? Nevetséges... A guglinál csak használják az eszüket, és amíg más cégek pl microfos valamire azt mondják, hogy ez baromság, addig a gugli megcsinálja. És ha bejön: egyből monopolhelyzet, meg perhegyek... Szánalmas ez a világ, és egysze szánalmasabb...
Bandew  
2010. jan. 12. 15:07 | válasz | #4
Nekem sincs bajom a Google-al. Eddig elég ötletes dolgokat hozott világra.
2010. jan. 12. 14:26 | válasz | #3
am az miért baj hogy a gugli monopolhelyzetben van? ez nem azér van mer fegyverrel terjesztik magukat hanem mer az emberek azt használják(legalábbis szerintem)
Justil  
2010. jan. 12. 13:42 | válasz | #2
nekem mellesleg semmi bajom a guglival, csak 1 apróság zavar az utóbbi időben, de ez tényleg durva: az emberek annyira hozzászoktak (a keresőhöz), hogy kialakult bennük az a téveszme, hogy amit a google kereső nem talál meg, az nincs is a neten. ciki.
Tetsuo  
2010. jan. 12. 13:21 | válasz | #1
Engem az kib*ottul zavar, hogy allandoan adatot gyujt, profilokat gyart akar a keresesekbol is, meg pl a Picasa folyamatosan scannelte a gepem, egy rossz katt es mennek a kepek a netre.. de alapbol nem lehet vele kepet elrejteni es minden szoftvere ilyen. A ceg pedig alszent, demagog kecskefunyirassal, terjeszkedik, a sok hulye europai meg neki drukkol Nemeto. ellen. :S